Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-02-01 / 2. szám
(2- , (2 . 36 02. ~3p A^6 32^7 f^STst^j, 32is&6. Y KÜLFÖLDÖN ÉLO MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA IX. évf. 2. szám Megjelenik havonként 1965. február «Ötödik» vagy «hatodik út» Az «Evangélikus Élet» 1965. évi első számában, annak első oldalán, Káldy Zoltánnak, a Déli Egyházkerület jelenlegi püspökének «Az ötödik út» című, az E- vangélikus Teológia Akadémia hallgatóinak tartott előadását olvashatjuk. Az előadó tulajdonképpen megismétli egy 1958-ban, még a püspöki szék elfoglalása elő.', elmondott és az «Evangélikus Élet»-ben ugyancsak megjelent beszédének a főbb gondolatait, amely alkalommal már kifejtette, hogy a Magyarországi E- vangélikus Egyház előtt öt út van. Ezek közül nem választhatja a bierokrácia útját (papi uralom lenne a szó pontos fordítása, az előadó azonban ezt a fogalmat inkább az uralkodni akaró egyház megjelölésére használja), a konformizmus (a fennálló társadalmi rendhez való hasonulás), a gettóba vonulás vagy az ellenállás útját, ha hű akar maradni önmagához, csak a szolgálat útján járhat. Ez a címben említett «ötödik út». A cikk, illetve a két beszéd alapgondolatával minden józan keresztyén egyetérthet, akár Magyarországon, akár másutt lakik. Az Egyházat az Úr semmi másra nem hívta el, csakhogy — Hozzá hasonlóan — szolgáljon e világban az E- vangéliummal. Mi, a Magyar Evangélikus Egyház munkáját csak külföldről szemlélők azt reméljük, hogy az előadó nem csupán elméleti igazságnak tartja azt, amit elmondott, hanem azon van, hogy maga és a rábízottak szolgálata ilyen irányban •folyjék. Hogy ebben segítségére legyünk, ki szeretnénk fejezni egy véleményt, amely talán csak abban alakulhat ki, akinek módjában van több országban élő keresztyének eletet behatóan megismerni. E szerint nem lehet oly könnyen elkerülni a konformizmus vakutcájába való tévedés csapdáját, mint ahogy azt a cikkíró állítja, amikor így ír: «Az új magyar világban magyarországi evangélikus egyházunknak nem jelent különösebb veszélyt a konformizmus, mert az állam illetékesei egyáltalában nem igényelték, hogy az új magyar társadalmi, gazdasági és politikai rend építésénél az egyház Isten Igéjével támassza alá azt az ideológiát, amelynek alapján az új magyar világ épül.» Az előadó szavait megerősítik azok a komoly marxista munkák, amelyek vagy naiv próbálkozásnak, vagy veszedelmes kísérletnek bélyegeznek minden olyan, talán jószándékú próbálkozást, amely egy vallásos (tehát az ő kategóriájuk szerint idealista) ideológia és a kommunizmus szintézisét szeretné megvalósítani. A nemzetiszocialista világnézetben nem volt meg ez az elutasító él és ezért van igazság abban, hogy a két világnézetet összekovácsolni igyekvő «Deutsche Christen» nevű mozgalom veszélye ebben a formájában nem jelent akkora veszélyt, mint azt az első pillanatra gondolhatnánk. Más kérdés az, hogy a mai magyar állam vezetői jól ismerik-e a marxizmus tanítását ezen a ponton, vagy, ha ismerik is, taktikai okokból nem hallgatják-e el és hagyják, hadd essen bele néhány naiv keresztyén a csapdába. Azonban a «konformizmus» nem csak azáltal jöhet létre, hogy a keresztyénség tanítását (hittételeit) próbáljuk összeötvözni egy világnézettel, hanem úgy is megvalósulhat, ha a keresztyén erkölcsi felfogás autonómiáját, azaz csak az E- vangéliumhoz való kötöttségét feladjuk egy világnézet által használt értékelésért. Mi, külföldön élő magyar és nem magyarszármazású, de a magyarországi hittestvérekért felelősséget érző keresztyének úgy látjuk, hogy ezen a ponton igen nagy veszély fenyegeti a Magyarországi Evangélikus Egyházat. Nevezhetjük ezt a cikkben említett «második ut»-ra való átcsúszásnak, vagy, ha tetszik: a «hatodik út» veszélyének. E veszélyt jelző jelenségekről két forrásból tudunk. Az egyik az «Evangélikus Élet» (illetőleg a külföldet tudósítani hivatott kőnyomatos) cikkeiben, a másik a látogatóba kiérkezett és istentiszteleteinkre eljövő — hála Istennek, a múlthoz viszonyítva szépszámú — magyar evangélikusok elejtett mondataiban található meg. Az «Evangélikus Élet» hasábjai — ellentétben a többi, Magyarországon megjelenő vallásos lapéival — túlontúl tele vannak olyan, erkölcsi ítéletnek is felfogható megnyilatkozásokkal, amelyek a magyarországi politikai sajtó felfogásával teljesen azonosak. Az egyéni, közösségi és nemzetközi kérdések megtárgyalásakor nagymértékben kezd tért hódítani egyetlen otthoni evangélikus lapunkban egy hang, amely nem csak propagandisztikus jellege miatt nem való ilyen sajtótermékbe, hanem rosszul látott tényeken alapul, sőt — sok esetben — nem a megértést, a máskülönben sokat hangoztatott békét, hanem annak az ellenkezőjét látszik munkálni (pld. a berlini fal értékelése). Ez nemcsak a lap politikai megnyilatkozásaira vonatkozik, hanem pl. a külföldi egyházakról közölt híreire is. A jelen és közelmúlt magyar kérdéseiről (1957-től lelkesedéssel, 1945-tői bizonyos hibák becsúszásának az óvatos megemlítésével) csak apologetikus módon szól a lap, míg a távolabbi történelmi visszapillantásokban vagy csak a negatívumokat emeli ki, vagy — sok esetben — csak a mostani állapotok jogosultságának az igazolását szolgálják azok. Pedig az ilyen alkalmazkodás veszélyes lehet. Elsősorban azért, mert az igazság-
