Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-12-01 / 11. szám
«Meg van irva» 16. Példázat a szántóföldben elrejtett kincsről éz a gyöngykereskedőről Mint már láttuk, Jézus példázatai alapján sok mindent el lehet mondani az Isten országáról. Bőségesen áll rendelkezésünkre a sok adat, de ezek használatánál az a megdöbbentő tapasztalat lesz részünkké, hogy ezek mégsem elegendők e valóság kézzelfogható bemutatására. Az ugyanis továbbra is rejtett marad, titok marad. Az Isten uralma nem tart arra igényt, hogy mutogassák. Elrejtett valóság az, amelynek titka előtt meg kell hajolnia az igazi tanítványnak! Ez igen nehéz, mert mi tanítványok igen sokszor szeretnénk magunk is valamit bemutatni belőle, bizony néha propagandisztikus szempontok miatt is. Szeretnénk az Isten-uralmat látványosan «produkálni». Ez a vágy ott égett Jézus kortársai lelkében is: valamit szerettek volna látni az istenuralom valóságából! ök ezt jelkívánásnak nevezték, s tudjuk, hogy Jézus milyen határozottan visszautasította minden ilyen irányú kérésüket. Még a keresztfán kínlódótól is ilyesfajta bizonyítékokat kértek: pl. azt, hogy szálljon le most a keresztről, hogy higyjenek neki a körülállók! S Ö nem állt kötélnek: Isten uralma elrejtőzött a nyomorúságos keresztfa képében és ahogy azt Luther szerette mondani — koldusrongyokban jelent meg az emberek előtt a kívánt dicsőséges produkció helyett! Nos, ezt az elrejtett istenuralmat — amelynek titka megértéséhez «gyermeknek» kell lennie a tanítványnak! — hirdette Jézus a két rövid, de annál jelentőségteljesebb példázatban: a szántóföldben elrejtett kincsrő\ és a gyöngykereskedőről szólóban. Mindkettő elrejtettnek és megtalálandónak mondja az istenuralmat. Érdemes elmondani, már csak a kortörténeti hasonlóság kedvéért is, hogy efféle türténetkékről sokról tudunk Jézus korából. Ezeket a keleti ember fantáziája mesésen kiszínezte, bennük minden felnagyított, eltúlzott, idealizált és valami csodás jelleggel felruházott volt. Jézus nyilván felhasználta kortársai ilyen ismereteit és ezekhez kapcsolta mondanivalóját. Az övének csattanója azonban mégsem ott volt, ahol a kortárs azt elvárta volna: nem a csodálatosságban, hanem az egyszerűségben! Ügy van valahogy az Isten uralmával, mint azzal a bizonyos kinccsel, amit valaki egyszer szántás közben a szántóföldben elrejtve talált. Vagy úgy van az az istenuralcmmal, mint azzal a bizonyos gyöngykereskedővel, aki egyszer végül mégiscsak megtalálta az igazi gyöngyöt. Ugyancsak érdemes megfigyelni, hogy milyen nagy szerepet játszik mindkét esetben a keresés és hogy — minden elrejtettségiik ellenére, a kincsek nincsenek az ember mindennapi lehetőségein kívül! Ez két igen fontos szempont! Ahogy azt már említettük a múltkor: Isten uralma valamennyiőnk rendelkezésére áll, de keresni kell! Keresni kell, mert keresni lehet, a mindennapi éltünk adta keretek között! A szántővető paraszt ember számára az üzleti élet volt a megtalált kincs rejtekhelye! o o o Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy Isten uralmának felfedezése — mert hiszen ezt jelentik a kincs és a gyöngy! — mindkét embert nagy örömmel töltötte el. Újra Pált juttatjuk emlékezetünkbe, aki szerint az Isten fölöttünk gyakorolt uralma, békét és Lélekben való örörmöt jelent! (Rm 14. 17.). Ez az öröm a tanítvány legfontosabb jellemzője. Isten uralmát nem találta meg az, aki filozófiai spekulációk «komolyságába» menekül, vagy valami mű-komolykodással akarja az örömöt pótolni! Jézus örvendezőknek mondja tanítványait. Emlékezzünk arra, amikor Jézus szemére vetik, hogy az ő tanítványai nem bőjtölnek! S ő azt feleli ezeknek a kicsinyes komolykodóknak, hogy az Ö jelenlétében, mint ahogy a vőlegény jelenlétében, nem is szokott szomorkodni a násznép. Nagy baj is lenne, ha a vőlegényt lekókkadt fejű, elkeseredett komolyak vennék körül. Lehete csodálkozni, hogyha a kincset, ill. gyöngyöt megtalált emberből kitör a felszabadult vidámság? Aki Krisztust találta meg, az magára vette az Isten uralmának igáját, s az mindent megtalált. Akié az Ország, az mindent megnyert! Annak nem kell félni, mert ehez mindent ráadásul fog kapni! (Mt 6, 33.) Azt mondja Jézus, hogy ilyen vidám, örömteljes annak az élete, aki meghallotta és követte az Isten uralma alá való hívást. Megváltozik az élete, új értelmet kapnak dolgok benne, s öröme határtalan lesz! o o o Amikor valaki megtalálta a legnagyobb kincset — legyen az bármi! — azért mindent odaáldoz. Semmi ár nem magas érte. Semmi áldozatot nem kímél. A példázatbeli parasztember és a gyöngykereskedő is rádöbbentek, hogy megtalálták életük célját, s e cél érdekében minden mást kockára kell tenni! Érdemes ezt tenni. Nem is tehetnek mást. Hiszen a legfontosabb értéket találták meg. Egy piila-Fiú adatik nékünk Ézsaiás próféta, időszámításunk előtt több mint 700 évvel, így ír a Megváltóról: *A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot .... mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét Csodálatosnak, Tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség Fejedelmének. Uralma növekedésének nem lesz vége a Dávid trónján János evangéliuma így ír Jézus születéséről: «Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél; Isten vala az Ige. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett, nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne vala az élet, s az élet vala az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. — Az övéi közé jőve, de az övéi nem fogadták be öt. Akik pedig befogadták őt, hatalmat adott azoknak, hogy az Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek. — Az Ige testté lett és lakozék miközöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.» Pál apostol pedig így ír: «Jézus Krisztus .... amikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak, hogy ő Istennel egyenlő, hanem szolgai formát vett föl, emberekhez hasonlóvá lett.» natig sem haboznak, nem ülnek le kalkulálni, nem futnak tanácsadóhoz. Tudják, hogy e nagy fölfedezés fényében minden mást «kárnak és szemétnek» kell Ítélni, csakhogy ezt az egyet megnyerhessék! Ezt mutatja a példázatok szövege is, amelyben kétségkívül nem a hozott áldozat nagyságán, hanem a kincs mindent felülmúló értékén és a fölötte érzett örömön van a hangsúly! Lehet, hogy azért vagyunk távol még mindig attól, hogy Isten teljesen Úrrá legyen fölöttünk, mert életünkben még mindig nem fedeztük föl a nagy elrejtett kincset? Vagy talán igen, csak az árát sokallottuk? Vagy talán abszurdumnak ítéltük, hogy e kincsért mindent érdemes odaadni? Gémes István. 7 i Az Utitárs mondén olvasójának 1 áldott karácsonyi ünne' pékét és boldog újévet , kíván I A SZERKESZTŐSÉG
