Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-12-01 / 11. szám
VL Karácsonyi ballada prózában Ilyen a csönd a lakásban, ahol csak a bútorok laknak, meg a központi fűtés. Ilyen a csönd: száraz és kemény. A magános főbérleti lakás: betonpalota. Ügy, ahogy volt, végigdőlt a bevetetlen ágyon. Kalapja az arcára csúszott. A kalap belsejében megjelent az árvaházi igazgató feje. — Az ajándékot köszönettel vesszük. De .... hm .... magánosokhoz nem engedhetünk ki gyerekeket. Csak családokhoz. Vidékre egyáltalán nem .... A szabályzat .... De ha nagybecsű nevét emlékkönyvünkben .... Az árvaházi igazgató után az utcalányok. Egy, kettő, három, akiket meg mert szólítani. A szemük mohón felcsillant, de aztán elfordultak. — Ma este? A feléért is. Holnap? Egy fr.... A koldus a verkli mellett nem szólt, csak a szemébe nevetett. Felült, a kalapot a padlóra dobta. Olyan este volt ez is, mint a többi. Vicsora nélkül feküdt le, egyedül. n. Másnap reggel, az irodában színes papírba csomagolt palack nyakán névjegy hirdette, hogy az igazgatóság neki is boldog karácsonyt kíván. Szó nélkül tudomásul vette, mint a naptár közlését: december 24-e van. Ma van. A számok hűvösek és nyugodtak. Személytelenek /mint a hópelyhek/. Soha nincsenek egyedül. — Itt vannak az utolsó kivonatok — mondta a lány a folyószámlaosztályról — de ma már ne legyen olyan szorgalmas Nádji úr. — Nagy — mondta mikor egyedül maradt — Nagy — magyarázta a falaknak — a-val, mélyen és gy-é. Nem djé. nem is gi, vagy dji. Gy-é. Mint gyors. Vagy, mint gyalog. Gyökét, gyömbér. Gyanús — folytatta s nem vette észre, hogy emelkedik a hangja, — gyönge, gyarló, kegyetlen, gyolcs, egy, egyedül .... ■— kiabálta. Zsebkendőt rántott és trombitálva fújta az orrát. III. Már az utcán állt, amikor a gyár kürtje a munka végét jelezte. Az utca elsodorta a karácsonyi bazár bódéi közé. Televásárolta az aktatáskáját, de nem tudta, mivel. Valahol papirszatyrot nyomtak a kezébe; lassan az is megtelt s nem tudta, mivel. Meglepetés lesz. Senki nem tudja. így igazi a meglepetés. Közben besötétedett és lassan szállingózni kezdett a hó. IV. A zsebek is megteltek. A kemény kartonlapra rögzített lombfűrészkészletet, az apró kalapáccsal, kézisatuval, ráspollyal — az utolsó vételt — már a hóna alatt szorongatta. Ez volt az egyetlen darab, amiről tudta: micsoda. A bazár eltűnt, az utcák elnéptelenedtek. Persze az emberek téglaházakban Jaknak; könnyű hazamenni a téglaházakba, ahol a téglák piros melege átüt a vakolaton is. De az ő magános főbérlete: betonpalota. Régebben mindent téglából építettek. A házakat, iskolákat, intézeteket. Mindent téglából; még a börtönt is. Hirtelen megállt. A börtön? Hatalmas épület, meztelen, piros téglákból. Meleg lehet odabent. És emberek is vannak. Feljebb, az utca túlsó oldalán ajtó csapódott. Két egyenruhás alak állt a kék lámpa fényében. Rendőrök az őrszoba előtt. — Meglepetés — mondta elcskló hangon. Csomagjait a kőre tette, lesza kította a kartonlapról a kis kalapácsot. Körülnézett. Háta mögött széles üvegtábla sötétlett. Gyerekek! Jön az angyal! — kiáltotta hangosan. Az első ütés élesen, szárazon csattant. A második átütötte az üveget s a reccsenés már szinte pendülésnek hallatszott. Aztán zenélve, csilingelve hulltak az üvegcserepek. V. Az őrszobán először haza akarták engedni. Amikor kijelentette, hogy beveri a város összes kirakatát, csodálkoztak és átkísérték a főkapitányságra. — Örült? — kérdezte az ügyeletes nyomozótiszt. — Miért csinálja tzt? Mert a felnőtteknek nincs árvaháza, — válaszolt. Elvezették. Az ajtóban visszafordult. — Uraim, a táskában, meg a zsákban... Mindenféle. Legyenek olyan jók, osszák szét maguk között. Megindult a folyosón, de alig tett pár lépést, a nyomozótiszt az ajtóból utánukszólt. Visszahívta kísérőjét, valamit mondott neki. Az őrmester bólogatott, aztán intett neki. — Jöjjön. Amarra megyünk. Amikor a cellába lépett, erőszakkal az őrmester kezébe akarta nyomni a bankjegyet, amit golyóvá gyúrva a tenyerében rejtegetett. Az egyenruhás mosolygott és visszaadta a pénzt. Az ajtó becsukódott mögötte. Először is hatalmas, sárga szakállat látott. A szakáll árasztotta a bölcsességet. A szakállon kívül keskeny rókaarc — élénken hunyorgó szemekkel s egy kopasz, kerek fókafej volt a cellában. Három tartózkodóan kiváncsi szempár vizsgálgatta a jövevényt. — Boldog ünnepeket — mondta bátortalanul. A szakállból jóindulatú nevetés zötyögött elő. A rókaarcú hangosan Rittyentett, a fókafejü a mutatóujjával háromszor jelentősen megérintette a homlokát. Az ajtó újra nyílt. Az őrmester jött vissza, a kis asztalra tette az aktatáskát, meg a papirszatyrot. — Aztán pofa súlyba — szólt vissza, mielőtt bezárta az ajtót. VII. — Jöjjön gyorsan, főfelügyelő ár, ezt látni kell! A nyomozótiszt a cellaajtóhoz lépett és benézett a nyitott lesőablakon. Odabenn sok gyertya égett, az asztalon körbe, az ágyakon, az emberek kezében. A padlón felbontott üvegek álltak, az ágyakon szétszórva gyerekjátékok. A szakállas ült az asztalnál: kis vaskorláton tarkaruhás bohócot tornáztatott. Négy kerekre nyílt szempár figyelte a boszorkányosán pergő kis légtornász minden mozdulását. Négy férfi nevetett az egészen apró gyerekek halk, befelé csukló nevetésével. Egy öntudatlan, elragadtatott mozdulat feldöntötte az asztal másik végén álló üveget. A szakállas felugrott, a nevetés elhalt. Az aranysárga ital végigömlött az asztalon. A palack lassan gurulni kezdett; estében három gyertyát sodort magával. Valaki káromkodni kezdett, de rögtön abba is hagyta, mert az ital szétfröccsent cseppjei egyszerre élni kezdtek. A széttört üveg: aranytócsában smaragdcserepek. A poros padlón: guruló napocskák. Az asztalon: lánghajú üstökös. Az asztalszéléről: csillaghullás. Sistergés hallatszott: valaki meggyújtott egy egész köteg csillagszórót. Aztán a négy férfi összakapaszkodott. Nagyokat csaptak egymás vállára és érthetetlen szavakat kiabáltak. Lábuk hangosan dobolt a padlón. A főfelügyelő hirtelen becsukta az ablakot és hátralépett. — Mi baj? — kérdezte az őrmester. — Hogy a felnőtteknek nincs árvaházuk — morogta maga elé a nyomozótiszt. Aztán megindult vissza az őrszoba felé. Az őrmester fejét rázva követte. Kocsis Gábor. 4
