Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-04-01 / 3-4. szám
Hallgrimur Pétursson: Passiói énekek Az 1. énekből Krisztus Urunk kimegy az Olajfák hegyére Föl most, én lelkem, rajta hát! Szólaltasd meg szívem szavát! Szenvedő Uram emlékét Hirdesse hangom szerte-szét! Megváltó drága Jézusom Értem jár halálos úton. Hozzámegyek háladással, Ezernyi ezer áldással. Szívemet bánat mardossa, Terhemet Jézus hordozta, Ö szenvedett énhelyettem Mégis, sokszor elfeledtem. A beteg szív orvossága Jézus Urunk szent halála. Véres keresztfája alatt Meglelhetjük nyugalmunkat. Lelkedet, Jézus, add nekem, Nevedet zengje mindenem, Énekem, szavam, életem Bizonyságtétel is legyen. Rembrandt: Gecsemáné. (1657 körül, részlet) Hálaadó ének után Lépett ki a ház kapuján s amint Jézus szokása volt, Olajfák-hegyére tartott. Szokását szent Megváltódnak Tartanod kell s mindig óvjad Otthonodat sose hagyd el, Csak imádkozó lélekkel. Kedron «sötétség»-et jelent. Ez az a hely, melyen átment. Már a patak puszta neve Tanulságokkal van tele. Amíg itt a földön élek Siralom völgyébe lépek. Elől Jézus, nyomában én Az élet keskeny ösvényén. Jézusom, eléd borulok, Lelkemmel hozzád fordulok, Példádat, amely megragad, írd a szívembe Te magad. Teher alatt Te görnyedtél, Értem szenvedésre mentél, Hiú földi örömömnek Árát drágán fizetted meg. Göröngyös vándor-utamon Minden szomorú sírhalom Arra int már engem régen: Bűnben ne találjon végem. A 2. és 3. énekből Jézus Urunk halálküzdelme a kertben Gecsemánénak nevezték Megváltónk kedves ligetét. Csönd és olaj illat-árja Varázsával általjárja. Igazán szent hely akkor lett, Mikor Jézus itt szenvedett. Régóta gondolt rá Judás: Legkönnyebb lesz az árulás Ha e helyet nevezi meg Az Ur ellenségeinek. Arcát senki meg nem látja, Eltakarja éj palástja. Sátán maga verbuválja Hazugságra, árulásra E világ fiait sorba S gyűjti őket egy táborba. Uram, Jézus, téged kérlek: Hatalmától magad védj meg! Kőhajítás távolában Az Ur leborult magában. Áldott fejét föld porába Hajtotta le bánatába! Szíve hangosan dobogott, Teste-lelke kimerült volt. Fáj a szívem, én Jézusom! Mert azt az egyet jól tudom, Hogy amit most szenvedned kell Énérettem viselted el. Nagy jó Uram! Hitvány szolgád lm, ilyen sok bajt rakott rád! Isten bármit rendelt néked, Földi gondot, szegénységet, Alázatosan fogadtad Hordozni meg nem tagadtad, De az én bűnöm nagy terhe Leroskaszt téged a földre. Jézus hangos imádsága így szállott az éjszakába: Atyám! Ha nem kell nagyobb ár, Múljék el tőlem e pohár! De hozzáfűzte csöndesen: Amint akarod — úgy legyen! 2
