Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-10-01 / 8-9. szám
Meg van irva” 6. Mit látott Jézus Krisztusban a palesztinai öskeresztyén gyülekezet? (Mt. ev.) Jézus tudatosan fordult igehidetésével a zsidó néphez. Első tanítványai is e népből rekrutálódtak. A megalakult közösség szentül hitte, hogy előbb-utóbb minden zsidó eljut a krisztushitre. Az első keresztyénüldözés kiábrándította illúzióiból. Az üldözés elől a Jordánon túlra menekültek, ahol később teljesen izolálódva, szektává lettek. A kezdeti időben azonban nagyon buzgón láttak Jézus Krisztus követéséhez. Öt tartották a zsidó messiási váradalmak betöltőjének. Róla gondolták, hogy majd igazán betölti és betölteti a törvényt, s az igazi istentiszteletet állítja majd helyre. Ebbe a szemléletbe állt bele Máté is, aki ezeknek a zsidókból lett keresztyéneknek állította össze evangéliumát. Milyennek látta Máté Jézust? Mindenekelőtt zsidónak, Ábrahámtól, Dávid nemzetségéből származónak. Természetfölötti módon, Szentiélektől és szűztől születettnek. Születésével betöltetett a prófétai ige: «íme, a szűz fogan méhében és szül fiat és nevezed azt Immánuélnek, ami azt teszi, velünk az Isten.» Ez a Megváltó a «sötétségben ülőkhöz» jött, hogy «összegyűjtse Izráel házának elveszett juhait» és hogy majd egyszer az ég felhőin ülve visszajöjjön, ahogy azt Dániél régen megjövendölte. — S mivel Jézus alakjában a várt Messiást rajzolta meg, azért van nála igen nagy szerepe Keresztelő Jánosnak is, aki a Messiás útját hivatott előkészíteni. Külön zsidókeresztyén gond szólal meg az evangéliumban, amikor az a kérdés vetődik fel, hogy Jézus eljöttével nem szűnt-e meg a törvény érvénye? A válasz egyöntetűen ez: nem! Máté idézi még Jézus szavát is, amely szerint a törvényből egy pontocska vagy egy ióta sem múlhat anélkül, hogy be ne teljesednék az egész. Tanítványait ugyan arra biztatja Jézus, hogy az ő igazságuk több kell legyen, mint a farizeusoké, de látszik, hogy még e követelés mögött is a törvény komolyanvétele áll. De Jézus el is mélyíti a törvényt és nem engedi, hogy azt tanítványai csak felszínesen és betű szerint vegyék. «Én pedig azt mondom nektek. . . .» — kezdi mindig és szembeállítja a törvény formális betartását a saját igényével, amely a törvény lelkét tartja szem előtt. Máté evangéliumában Jézus már felel azokra a kérdésekre is, amelyek az ő viszszajövetelével függnek össze. Nemcsak szinte kidolgozott beszédekben foglalkozik az utolsó idők jeleivel, hanem olyan példázatokat is elmond, amelyek jövetelének «késésére» vonatkoznak. Gondoljunk a közismert, 10 szűzről szóló példázara, amelyben «késik a vőlegény», •— vagy a messzire elment királyéra, aki után alattvalói küldöttséget menesztenek, hogy nincs rá szükségük. .. . Máténak köszönhetjük, hogy megőrizte Jézus legnagyobb beszédgyűjteményét, a Hegyi Beszédben. Habár a Hegyi Beszéd szorgos gyűjtőmunka eredménye, kétségtelen, hogy így, ahogy van, hallatlan erejű felhívást tartalmaz Jézus követésére. Felejthetetlen képeit a hegyen épített városról, a két úrnak szolgálás lehetetlenségéről vagy az eldugott lámpáról szinte közmöndásszerűen szoktuk emlegetni. Máté sok mindent látott a maga speciális helyzetéből adódóan. Aki azonban azt vetné szemére, hogy valamiféle «zsidó evangéliumot» írt, annak ellent kell mondanunk. Nemcsak azzal, hogy utalunk Az őskeresztyén gyülekezet életét nagyban befolyásolta az, hogy pünkösd ünnepén Isten kitöltötte az ő Szendéikét. A Szentlélek a megijedt, reménytvesztett tanítványokból bátor hitvallókat formált. Jézus ígérete szerint a Szentlélek «mindenre megtanította őket». Ök maguk ugyan még tanácstalankodtak és nem hittek ebben az Ígéretben, de amikor mennybemenetele előtt Jézus felvitte őket a hegyre és ott megmagyarázta nekik, hogy Jeruzsálemben kell megvárniok a Szentleiket, attól kezdve sokkal tudatosabban hittek és később a Lélek erejével biztosan indultak munkájukra. Az Apostolok cselekedeteiről szóló könyv (Lukács szerzeménye) ezt a tudatos missziói munkát írja le. Első fejezeteiben Jézus mennybemenetelét, a pünkösdi eseményt majd a jeruzsálemi .gyülekezet problémáit, üldözését és az első vértanú, István diakónus megölését írja le. A második rész szereplője Pál apostol, aki három missziói útján eljutott az akkor ismert világ minden jelentősebb helyére, sőt élete végén — mivel a császárra apellált — Rómába is elkerült. Ebben a szakaszban már különböző kísértésekkel kell szembenéznie a keresztyén gyülekezetnek. Legnagyobb volt a zsidóság kísértése. A zsidóság nem tudott belenyugodni abba, hogy éppen a keresztrefeszített nyomorultat kell Megváltójának vallania. Az apostolok viszont világosan leszögezik: «. . . . nem is adatott az ég alatt más név, amely által megtartathatnánk . . . .» Ennek a Messiásnak az igénye általános. Nem engedi, hogy az Ö nevében megszorításokat, feltétleket szabjanak faji vagy vallási alapon azok elé, akik Öt követni akarják. Péter apostol, aki — Pál szerint — képmutató módon Máté bátorságára, ahogyan Jézus Krisztusnak minden emberre érvényes igényét hirdette. Hanem főleg azzal, hogy éppen ő tudott határozottan kilépni a faji keretekből, amikor evangéliuma elején a messziről eljött mágusok történetét mondja el, akik a gyermek Jézusban a népek Messiását látják és imádják, s amikor evangéliuma végén arról a feltámadott Jézus Krisztusról beszél, aki missziói parancsával elküldte tanítványait, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, s az egész világra kiterjesztette megbízatásukat. Éppen Máténál tágulnak így ki a szűk keretek világméretű perspektívákká, s a zsidó Messiásból a világ Megváltója lesz. Hogy ő mindebben ótestámentumi próféciák beteljesedését látta, azt nem lehet bűnéül felróni! Sőt, tanulni lehet tőle, hogy hogy kell minden népnek a számára legérthetőbb módon hirdetni a Krisztust! Gémes István. viselkedett, többízben kapott figyelmeztetést Istentől, hogy amit Ö megtisztított, azt Péter ne tekintse tisztátalannak. A zsidózó tanítványokat pedig egy bölcs «zsinati» határozat arra inti, nehogy a Krisztus követésére jelentkező pogányokat először zsidóvá akarják tenni. De Cselekedetek könyve még egy másik ponton is rámutat Jézus Krisztusra. Jézus Krisztus a gyülekezet szemében a megdicsőült ÚR. aki testileg nincs már ugyan az övéi között, de kitöltött Lelke, a «hívek közössége», a szeretetközösség (agapé), már mind-mind erre a Megdicsőültre mutatnak. Ezért gyakori a könyvben, hogy Jézus Krisztust csak ezzel a kizárólagos névvel illetik: Ö az Úr. Ezt az Urat tudatosan hirdetik mostmár a nemzsidó, a pogány népek között. Tudunk róla, hogy Pálon, a népek miszszionáriusán kívül Tamás apostol keletre, Fülöp pedig a «szerecsenek» felé, valószínűleg tehát délre vitte az örömhírt. S Lukács azt is elmondja, hogy Pál hogyan próbálta közelvinni a görögökhöz is Krisztust az athéni Areopáguson. Bár a Cselekedetek könyvéről ma általában az a vélemény, hogy nagyon sokféle helyi tradíciót ötvözött össze, s hogy adatait mindig össze kell hasonlítanunk a rendelkezésünkre álló apostoli levelek adataival, mégis erőteljes bizonyíték arról, hogy a sokféle tényező hatása alatt kialakulóban levő keresztyén egyház helyesen tájékozódott, mert a megdicsőült Jézus Krisztus mindvégig egyetlen fundamentuma maradt. * * » Ugyancsak ezt a látást tükrözi az Efezusi levél is, de azt összekapcsolta egy időközben nagyon időszerűvé vált kérdéssel: mi mostmár a földön élő egyház és a 7. Mit látott Jézusban a későbbi keresztyén gyülekezet? (Csel. kve, Ef.) 10
