Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-05-01 / 4-5. szám
Jubilál a svéd egyház Az uppsalai székesegyház. Június közepén országos ünnepségek keretében ünnepli a svéd evangélikus egyház az uppsalai érsekség fennállásának 800 éves jubileumát. Az ünnepségek központjában a június 13-i ünnepi istentisztelet áll, melyet Gunnar Hultgren érsek tart az uppsalai dómban. A svéd egyház ökuménikus hagyományaihoz híven erre az ünnepségre is az Ökuméné sok kimagasló személyiségét várják, többek között a Canterbury-i érseket, a konstantinápolyi ortodox pátriárka képviselőjét, Dibelius, Lilje és Krummacher német püspököket, az Egyházak Világtanácsa és a Lutheránus Világszövetség főtitkárát, a többi északi egyházak vezetőit és másokat. A svéd és külföldi egyházi személyek ünnepi menetben vonulnak az uppsalai egyetemből a dómtemplomba. Az útvonal két oldalán több mint ezer, nemzeti viseletbe öltözött svéd ifjú és leány alkot sorfalat. Az ünnepi istentiszteleten kívül két nagyobb egyházi kiállítás, nagyszabású egyházzenei események, előadássorozatok és sok más rendezvény tartozik az ünnepségek műsorához. Az első svéd érseket 1164-ben a Sens-i dómtemplomban szentelte fel III. Sándor pápa, aki akkor száműzetésben élt. A svéd egyház már a középkorban aránylag nagyfokú függetlenségben élt Rómától. Régi iratok tanúbizonysága szerint a püspökök választásánál kikérték a nép véleményét, bár a jelöltek köre korlátozott volt. Többek között kimondották a szabályok, hogy a püspököknek «paraszt-származásúaknak» kellett lenniök! A svéd egyház számára, a többi északi evangélikus egyházakhoz hasonlóan, soha nem jelentett problémát az, hogy a «katolikus» középkortól nem «törés», hanem bizonyosfokú folytonosság vezetett át a reformátori, evangéliumi keresztyénséghez. Középeurópai ember számára meglepő, hogy mind a mai napig oly sok «katolikus» vonást mutat fel az északi orszá- Szépfalusi István gokban az istentisztelet, s az egyház külső rendje is. Sokat tanulhatunk az északi egyházaktól e tekintetben mi magyar evangélikusok, akik gyakran elhatároljuk magunkat a «sötét középkortól», mintha az nem is lenne a mi történetünk is. Az a bizonyos középkor aligha volt olyan «sötét», mint azt egyes «felvilágosult» történészek egyidőben hangsúlyozták. E mellett nem is egészséges dolog, ha valaki nem meri vállalni a múltját, még ha az «sötét» is, mintha azért nem lenne felelős. Egyháztörténészekre vár az a feladat, hogy a magyar protestantizmust «kibékítse múltjával», — ami persze korántsem jelenti azt, hogy lemond az evangéliumnak a reformációban nyert új megismeréséről. A svéd evangélikus egyház ma sokak előtt «gyenge» egyház hírében áll. Valóban, ha kevésbbé iparosodott országok egyházi életével hasonlítjuk össze pl. a svédországi templomlátogatást, az összehasonlítás nem a svéd egyház előnyére dől el. De hogy a keresztyén hit 800 év után továbbra is mélyen gyökerezik a svéd néplélekben, arra könnyű bizonyítékot találni. Erre mutat a mai svéd élet sok szép vonása: a szociális gondoskodás, a demokrácia, a közegészségügy magas állása, a nemzetközi ügyekben gyakran vitt vezető szerep. Erre mutat a svéd egyház többszáz misszionáriusa, egyházközi segélye, a háború után többek között magyar evangélikus egyházunknak is nyújtott anyagi és szellemi segítsége. De erre mutat az a körkérdés is, amely ez év elején a svéd szülőkhöz ment ki azzal kapcsolatban, hogy a gimnáziumban el akarták törölni a vallástanítást: néhány hónap alatt a 7 millió lakosú országban több mint két millió aláírás gyűlt össze a javaslat ellen. Ez a szám is arról tanúskodik, hogy 800 éves kora ellenére is életerős és eleven még a svéd evangélikus egyház. — y. Bécsi levél — Luther végrendeletéről__— «Néhány hónap óta élénk az érdeklődés Luther Márton sajátkezűleg írt (autográf) végrendelete iránt, amelyet a budapesti Evangélikus Országos Levéltár őriz. Ez az érdeklődés már azért is időszerű, mert a jövő évben, 1965-ben lesz másfél évszázada annak, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház ezt az ereklyét magáénak tudhatja.» Az Evangélikus Élet 1964 március 22-i számának cikk-kezdő bekezdése külön érdeklődésre tarthat igényt külföldi magyar evangélikusságunk körében. Az örvendetesen növekvő érdeklődés Luther végrendelet iránt ugyanis alighanem egy, a «Magyar Hírek» 1964. évi «Kincses kalendárium»-ában megjelent cikken alapul. Ebben a kalendáriumban, melyet Budapestről ingyen küldenek a külföldön élőknek, «A régi könyvek klinikája» c. cikkben H. Z. aláírású ismeretlen szerző hívta fel a figyelmet az iratra. így ír: «Amikor e sorok írója megszemlélte a Hasznosné Szöllős Ágnes irányítása mellett folyó munkát, Luther Márton végrendeletének konzerválása folyt. Gáldi Zoltán dr., déli egyház/eriileti evangélikus püspök, kérte meg a levéltárat, hogy megfelelő védő-kezeléssel lássák el a felbecsülhetetlen értékű okiratot, amely másfél évszázaddal ezelőtt érdekes körülmények közt került a magyarországi evangélikus egyház tulajdonába.» Majd a későbbiek során említést tesz Jankovich Jánosról, aki 80 aranyforintért vásárolta meg akkoriban egy német katonától az írást. Káldy Zoltánnak az idén nyáron esedékes pozsonyi díszdoktori címet, s a mellett néhány más hibát is követett el. Az értékes okmányt ugyanis Jankovich Miklós vásárolta meg 40 aranyért, és — amint az az Evangélikus Élet cikkéből kiderül — a Magyar Országos Levéltár restauráló műhelye már négy évvel ezelőtt, 1959 szeptemberében, megvizsgálta az értékes kéziratot és a további konzerválás érdekében fertőtlenítette (zsirátlanította). Ez év elején a Levéltár ellenőriztette a munkát és megállapította, hogy a négy évvel ezelőtti eljárás sikerrel járt. Az «Evangélikus Élet» cikke alapján megállapíthatjuk, hogy a «Kincses kalendárium» cikke, annak megírása után, 4 évet feküdt iróasztalfiókban, s késői megjelenése volt az oka a félreértése1- k. Luther Márton végredelete eg> ebként — ettől eltérő külföldi híradásokkal ellentétben — továbbra is az Evangélikus Országos Levéltár székházában (Budapest VIII, Üllői út 24.) van «abban a védő ívben (pallium) és abban a vörös bársony védőtokban, amelyekkel azt Jankovich Miklós megvásárolta.» # Ezzel egyidőben szeretnők helyesbíteni az idézett «Kincses kalendárium» egyik, félreértésekre okot adható, egyházi jellegű nyomdahibáját. Ha valakinek Magyarországról anyakönyvi kivonatra van szüksége, tudnia kell, hogy hazánkban 1895 (és nem 1859) október 1-ét megelőzően A cikkíró már jóelőre odaajándékoztacsak egyházi anyakönyvezés volt. 2
