Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-03-01 / 2. szám
E húsvét ünnepében . . . Az első 4-5 keresztyén nemzedék nem ismerte még a húsvét ünnepét. Egy ünnepnapjuk volt csak: «a hétnek első napja» vagy amint később nevezték: «az Urnák napja», a vasárnap. Ezt a napot kizárólag Jézus Krisztus feltámadása örömünnepének tekintették, amikor soha nem bőjtöltek, és nem térdelve vagy leborulva, hanem mindig állva imádkoztak. Azt mondhatnánk tehát, hogy az első időkben évenként ötvenkétszer volt a mi mai fogalmaink szerint «húsvétvasárnap». A II. század első felétől kezdve úgy gondolták a keresztyének, hogy jó és helyes volna, ha Jézus Krisztus halálának emlékezetére is ünnepet tartanának. Kézenfekvő volt, hogy ezt a ünnepet ugyanazon a napon tartsák, amikor a zsidók ülték a páska-ünnepet, azaz Niszán hó 14- én. A Keleten élő gyülekezetek két évszázadon át így is tettek: a «Nagypénteket» Niszán hó 14-én ünnepelték, függetleniü attól, hogy az milyen napra esett a római naptár szerint. A Nyugaton lévő egyházak, főleg a pápák hatására, a «nagy pénteket» nem Niszán hó 14-én, hanem az ezt követő első vasárnaptól visszafelé számított második (tehát pénteki) napon ülték meg. A keleti és nyugati szokás közti ellentétet a Kr. u. 325-ben tartott niceai egyetemes zsinaton úgy próbálták kiegyenlíteni, hogy a zsinat egyik végzésében kimondták, a húsvétvasárnap ezután minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21) követő első holdtölte utáni vasárnap legyen, a Nagypéntek pedig ez előtt két nappal. Ehhez a több mint 1600 éves A történeti . . . (Folyt.) teni kijelentésből, hanem antropocentrikus véleményekből indult ki. Ez már önmagában csatavesztést jelent, pedig éppen az apostoli prédikáció «világot legyőzőnek» tartja a hitünket! Nem szabad soha elfelejtenünk, hogy akármennyire lefaragjuk a Krisztus egész világra és minden emberre érvényes igényét és annak éleit, azzal nem tettünk szolgálatot senkinek, de legkevésbbé annak a világnak, amelyért Jézus maga is küldetett, s amelyért ez az üzenet ma is hangzik! Abba az álomba pedig vétek beleringatnunk magunkat, hogy eljön majd az idő, amikor már nem lesz «bolondság» és «botránkozás» a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről szóló evangélium! Az ember ebben a vonatkozásban mindig ugyanaz marad és mindig tiltakozni fog ellene. Ezt a tiltakozását pedig hamis úton akarná a mitológiátlanítás leszerelni! 5. Végül óvnunk kell attól a felfogástól, mintha a Jézus Krisztusról szóló evangéliumot csak egy bizonyos filozófia eszközeivel, lehetne igazán kifejezni. Ez azt jelentené, mintha az evangéliumot csak rendelkezéshez alkalmazkodik azóta is az egész világkeresztyénség. Miért van mégis eltérés a világkeresztyénségen belül a keresztyén ünnepek, közelebbről a húsvét dátuma tekintetében? Miért van 13 napnyi különbség a keresztyénség többsége és az ún. «ortodox» vagy «görögkeleti» egyházak ünnepei, pl. húsvét ja között? Azért, mert kétféle naptárt használnak! A keresztyének többsége az ún. Gergely-naptár szerint, az ortodoxok pedig az ún. Julián-naptár szerint számolnak. A «Julián-naptár» nem kisebb személyiségtől mint Julius Caesartól kapta nevét, aki Kr. e. 46-ban naptárreformot hajtott végre. A holdhoz igazodó régi római naptárt, mely 366 és egynegyed napból állott — tehát évenként kereken egy nappal volt hosszabb mint az év valóságos időtartama, — megszüntette. Sosigenes alexandriai tudóssal megmérette az év hosszát, amelyet Sosigenes kereken 365 és egynegyed napnak talált. Mikor ez az eredmény nyilvánvalóvá lett, kiderült az, hogy Kr. e. 46-ban már 67 napi késése volt a régi római naptárnak. Julius Caesar tehát elrendelte, hogy abban az évben a naptárból 67 napot egyszerűen töröljenek, ami meg is történt. Ezt a Julius Caesar-féle, immár a naphoz igazodó naptárt nevezik Julián-naptárnak. A «Gergely-naptár» XIII. Gergely pápáról kapta nevét, aki 1582-ben újból megmérette az év valóságos hosszát és elrendelte, hogy 1582 október 4e után október 15-ét kell írni. Ezt az ún. egy népnek, egy kultúrának, egy ideológiát valló közösségnek lehetne elmondani. Az újtestámentum igenis mindig lefordítandó, azaz mindig aktualizálásra kell törekednünk. De ennek módja nem egy egyetlen filozófiai szótár segítségülvérele, hanem az emberi ékít nagyon komoly figyelemmel kisérése! Pál apostol sem beszélt az evangéliumokból való kihagyások szükségességéről, de tudta, hogy mindenkinek mindenné kell lennie — tegyük hozzá, nyilván nyelvében és stílusában is! — hogy «némelyeket megtartson». Aggályainkat is kifejezzük a vitával kapcsolatban: félünk, hogy ha csak «kerygmánál» maradunk, s Jézust, mint történeti személyt törölni akarjuk, akkor pontosan az ellenkezője következik be: mitológiátlanítás helyett éppen csak mitológia marad minden reális történeti alap nélkül. — Másik aggályunk az, hogy bár nem kell feladnunk a küzdelmet Jézus eredeti mondanivalója előkutatásáért, félünk, hogy bármiféle izolálása ennek az őskeresztyén gyülekezet üzenetétől végzetes következményekkel járhat. Hamisításokra vezethet. A kutatások kimutatták, hogy Jézus igéi, amelyek az őskeresztyén Húsvét Feltámadott! Azelőtt átkozattak valánk, de azt rólunk elvévén, mi már megáldanunk. Azelőtt hamisak valánk, immár megigazulrunk. Azelőtt halálnak foglyai valánk, immár szabadosokká lettünk. Ö maga ezt mondja: Ez az Atyának, ki engemet elküldőn, akaratja, hogy valamit énnekem adand, el ne veszessék, hanem feltámasszam azt amaz utolsó napon. Ez pedig annak akaratja, ki engemet elküldött, hogy minden, aki látja az Fiút és hiszen őbenne, örökélete legyen. Én pedig feltámasztom azt amaz utolsó napon. O, ki drága ajándéka ez Istennek! Bornemisza Péter (1535-1584) «Gergely-naptárt» használjuk mi is. Tudvalevőleg azonban ez a naptár sem «pontos», mert az 1582-es mérés is téved, éspedig évi 26 másodpercet: ennyivel hoszszabbnak mérték akkor az évet. E 26 másodpercnyi tévedés azt jelenti, hogy a legközelebbi naptárreform Kr. u. 5278-ban lesz esedékes, mert az évi 26 másodperc «késés» kb. akkor fog kitenni évi egy napot. .... Hacsak közben egészen gyökeres naptárreformra nem kerül a sor, — amint azzal mind a római egyház zsinata, mind az Egyesült Nemzetek foglalkoznak. U. E. gyülekezet igehirdetésébe beágyazottan kerültek el hozzánk, mégis a «legmagasabb fokúak». Náluk komolyabb értékűeket nem sikerült eddig találnunk. Vagyis — alkalmazva ezt a tételt: amikor az őskeresztyén gyülekezet teológiája megalkotta pl. Máté evangéliumát, akkor nem tévedett és a Jézus legeredetibb igéit adta tovább hűségesen, ami a lényeget illeti. Végül óvunk attól, hogy a régi felvilágosodáskorabeli Jézusképeket még egy modernnek látszó maival, a pszichológiailag megalapozottal helyettesítsük! Ez a kísérlet is, mint elődei, áldozata lenne a modern korszellemnek, amelyről tudjuk, hogy holnap már elavulttá válik! Nem lenne baj, ha ennek a vitának az eredménye nem csak annak megmutatása lenne, hogy a teológia sem mozdulatlan, hanem forrongó tudomány, hanem az is, hogy a keresztyénség csak még jobban ragaszkodna egyetlen értékéhez: a páratlan és összehasonlíthatatlan üzenetű Jézus Krisztushoz, akit kezdettől fogva a világ végéig a világ egyeten MEGVÁLTÓJÁNAK kell vallanunk. Gémes István. 9
