Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-10-01 / 9. szám
Vedd és olvasd! VI. Jób könyve Jób rendes ember volt. Munkáját becsületesen végezte, családját szerette, barátai mind csak jót mondtak róla. — Egyszerre azonban minden megmagyarázható ok nélkül üldözött emberré lett. A háború minden kegyetlensége zúdult családjára, munkájának eredménye semmivé lett, otthonából elüldözték. A sok viszontagság megviselte egészségét, állandóan betegeskedett. Mindezt békésen tűrte, mert istenfélő ember volt. Új környezetbe kerülve azonban észrevette, hogy az emberek sajnálják. Szerencsétlen ember — mondták, s egyik másik elkezdte oktatni, hogy mit hogyan kell tennie, s hogyan kellett volna tennie, hogy jobban menjen dolga. — Ekkor Jób megkeseredett, csalódott emberré vált. Miért kell ennyit szenvednem, mikor másoknak olyan jól megy soruk? Hol van az igazság? Ez a kérdés foglalkoztatja Jób könyvének szerzőjét. A könyv nem könnyű olvasmány, mert számunkra szokatlan a bőbeszédű stílus, de ha megpróbálunk egy kicsit elmélyedni benne, bölcsességet és vigasztalást nyerhetünk belőle. Ahhoz, hogy a mondanivalót megértsük, az első 5—6 és az utolsó 5—6 fejezetet feltétlenül el kell olvasnunk. — Isten «udvartartásában» van egy csúfolódó démon, aki el akarja Jóbot tántorítani Istentől. Erre engedélyt is kap, s ezért éri Jóbot a sok nyomorúság, amit ő nyugodtan és türelemmel visel. Evvel tulajdonképpen be is bizonyította hogy hite nem csak számító magatartás (amíg Isten jó hozzám, addig és is jó vagyok) s az elvesztett javakat, családját és egészségét visszakapja. Ezt olvassuk az 1., 2. és 4». fejezetben. Ebbe a keretbe illeszkedik be a 3—42 fejezetben található párbeszédek sorozata, amely ezen a történeten elmélkedik. Az egész avval kezdődik, hogy Jobban összeomlik a biztonságérzet. Úgy érzi, Tiogy Istennel ezután nem lehet számolni. «Hát ha Isten ilyesmit is megenged! ?» — s vájjon nem ismerjük-e ezt a kérdést ma? Nem értjük Istent! Ekkor jönnek Jób barátai, s elkezdik Isten igazságosságát védeni. «Biztos valami bűnt követtél el.» — Próbálják Istent az emberi igazság fogalmához igazítani, próbálják Isten cselekedeteit «megmagyarázni». — Jób azonban nem tud megelégedni evvel a magyarázattal. Az emberi okoskodás nem enyhíti fájdalmait, sem legfőbb kínját, t. i. azt, hogy nem látja és nem érti Istent. Barátai azonban tovább folytatják a védőbeszédet Isten érdekében. Ezeket az okoskodásokat is ismerjük, de ezek aligha nyugtatják meg a szenvedőt! Hirtelen forgószél kerekedik, mely félbeszakítja a beszélgetést, s most maga Isten szólal meg. Az olvasó talán csalódottan érzi magát, mivel felelet helyett Isten egy sor kérdést tesz fel Jóbnak: «én kérdezlek, te meg taníts engem» mondja szinte ironikusan. A kérdésekben végigvezeti őt az egész világmindenségen, hogy megmutassa milyen csodálatos is a teremtett világ. — A kérdésekre Jób természetesen nem tud felelni, s megbánja, hogy Istennel vitába szállt. De hol a felelet Jób kérdéseire, amitől megnyugodott, s ismét dicsőítette Isten bölcsességét és hatalmát? — Közvetlen feleletet tulajdonképpen nem kap Jób, s mi sem kapunk. Miért engedi meg Isten az ártatlan szenvedését (mert az csak Isten engedelmével történhet!) nem értjük. — Közvetve azonban mégis kapunk választ. Egyrészt azt a bizonyosságot, hogy Isten bölcsessége nagyobb, mintsem hogy mi azt megérthetnénk. Ö Legutóbb Jézus Krisztusról volt szó, aki emberré lett. Hogy ez mit jelent, azt most Isten igéje alapján fogjuk bővebben kifejteni: íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit, olvassuk János evangéliumának 1. részében. A bárány képe az ótestamentomi «áldozati bárányból» származik, amely a nép bűneit törölte el, de egyben visszavezethető a próféta beszédére is, melyben az Úr szenvedő szolgájáról beszél: «Kínoztatott, pedig alázatos volt, száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt — nem nyitotta meg száját.» (Ézsaiás 53, 7.) Az «ártatlan bárány» kifejezést úrvacsorái és húsvéti énekeinkből is ismerjük. De mond-e nekünk ma valamit ez a kép? Bizonyára nem sokat mond azoknak, akik úgy gondolják, hogy életük leéléséhez és megértéséhez nem szorulnak segítségre. Akik azonban eligazítást szeretnének az életben, azoknak nagy segítség ez a kép. Jézus Krisztus, az Ártatlan Bárány, viseli a világ bűneit. Mint ahogy a tűzoltó behatol az égő házba, hogy onnan kimentse a füsttől fulladozó embert, aki tehetetlenül fekszik, úgy jön Jézus is a tanácstalanul álló ember segítségére és vezeti előre az üdvösség felé, Isten felé. Jézus nem elégszik meg avval, hogy előkelőén egy bizonyos távolságból jó tanácsokat adjon a bajbajutottaknak. Ö nem csak nagy tanító, hanem mint ember maga is viseli az emberi élet minden nyomorúságát. Ez a kép Isten Bárányáról, aki viseli a világ bűneit, emlékeztet egy másik képre is: a Jó Pásztor, aki megkeresi az elveszett bárányt és váltudja, hogy miért szenvedünk, s miért keríthet bennünket hatalmába a Gonosz. De ez a dolognak csak a negatív oldala, s nem mindenkinek jelent vigasztalást. -— A fontosabb az, amit Isten kérdéseiből kiolvashatunk, t. i., hogy Isten mindent kezében tart. Nincs az a pontja a világmindenségnek, ami kivonhatná magát Isten hatalma alól. Nincs az a szenvedés, az az elhagy at otts ág, ahol Isten ne kisérné szemével az elesett embert. — Jób szenvedésének az vet véget, hogy maga Isten jelenik meg, s mennyivel közelebb jött hozzánk Isten, mint egykor Jóbhoz! «Az ige testté lett, s lakozék közöttünk.» (János ev. 1, 14.) és «Azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett» (Lukács ev. 19,10.) Ez a két ige jelenti minden vígasztalásnak a betetőzését. Olvassuk el még Jób 19, 23— 26. verseket. Sz. A. Iára vetve örömmel viszi haza, sőt, ha kell, életét is kockáztatva küzd a farkasokkal a bárányokért. Sem előtte sem utána nem volt egy ilyen ember, bár a világtörténelem olyan csodálatos tanítókról és bölcsekről beszél nekünk, mint Buddha, Sokrates és Konfucius. Egyik sem volt olyan, mint Isten Báránya, aki az egész világ bűneit hordozta. «Vámszedők és bűnösök barátjának» hívták, mert eggyé lett velük; evett, ivott velük anélkül, hogy lenézte volna őket, vagy nyájaskodott volna velük. Amint beszélt velük, felszabadultan érezték magukat, s az Isten szeretetébe és kegyelmébe vetett hit értelmet adott életüknek. Nem csak egy alkalommal tett így, hanem egész életében, amíg mint áldozati bárány» meghalt a világ bűneiért. De, kérdezheti valaki, hogyan lehet ez a nagy ember a későbbi nemzedékek megváltója is. Hogy tud valaki, aki 2000 évvel ezelőtt élt és meghalt, megváltani egy jelenkort, mely egészen másképpen gondolkodik, mint Ö Azétt tudja, mert azóta sem született senki, akinek emberszeretete nagyobb lett volna, mint az övé. Szavain és cselekedetein keresztül maga Isten jön hozzánk. Ezért nem vesztenek semmit időszerűségükből, de ma is megmentik az elveszett embert. — Ö ma is Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. (Zeuthen Mo gens) Rendezd előfizetésedet! Konfirmációi oktatás felnőtteknek és gyerekeknek XI Hiszünk Jézus Krisztusban. (2) 6
