Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-07-01 / 7. szám
VII. évf. 7. szám. Megjelenik havonként 1963. júl.—aug. KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA Cy3 «Nem tudod ezeket?» Ezzel a kérdéssel az Ur Jézus Nikodémus felett csodálkozott, aki titokban, éjjel kereste fel, mert bár megigazultnak tartotta magát, a lelke tele volt tusakodással, vergődéssel, békétlenséggel. Igaz, hogy problémája inkább elméleti, mint lelki, de Jézus annál jobban csodálkozott: «Te Izrael tanítója vagy és mégsem tudod ezeket?» Hányszor kérdezhetnénk mi ugyanezt igehallgatóinktól, mikor értelmetlenül néznek fel a szószékre, mert idegen nekik a bibliai nyelv, amelyet beszélünk. A Biblia nyelvének kulcsa a kátéban van benne. A Káté ismerete nélkül senki nem tudja megérteni az igehirdetést. Lehet, hogy elgyönyörködik benne, mint egy jó színész előadásában, de mégcsak vallásos élmény sem marad belőle, nemhogy hitét növelné az. Pár példát szeretnék felhozni, nem szórakoztatásul, hanem okulásul. Egy református lelkész jó barátom, akinek a szószékén már többször hirdettem igét, mesélte, hogy egyik húsvét előtt, mikor a csigacsinúló asszonyokat a bélmissziói teremben meglátogatta, az egyik asszony ezzel a kérdéssel fogadta: «No úgy-e hogy nem igaz az, hogy feltámadunk, csak azért tetszenek ezt a szószékről hirdetni, hogy megvigasztaljanak minket?» Más alkalommal egy másik asszony vele akarta igazoltatni, hogy «nincsen ördög». Megjelent MIT CSELEKEDJÜNK Egy barátom mesélte, hogy a templomban, igehirdetés közben, mikor a lelkész a Jelenések könyve alapján a Bárány megtisztító véréről beszélt, a közvetlenül előtte ülő férfi odahajolt a szomszédjához és ezt mondta neki: «Erről jut eszembe, hogy jövő vasárnap a pikniken báránypaprikás lesz, “Ijöjjön ám nv>rr igen jól csinálják, bort is öntenek a levébe.» Az egyik egyház temploma alatti teremben van az ún. «magyar iskola». Szavalóversenyt rendeztek a gyerekek között. Utána a vezető feltette a kérdést, hát hányán tudják magyar nyelven a Miatyánkot? Huszonketten jelentkeztek és el is mondták szépen. Az egyik apa a szomszédjának ezt mondta: «Tudja, én azért nem tanítom meg erre a leányomat, mert az is benne van .... ’mint mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek’ .... hát én pedig meg nem bocsátók sohasem, pedig én vallásos ember vagyok. . . .» Hogy milyen fogalma van egyeseknek az egyházról, annak keletkezéséről és hivatásáról, azt annak az ún. egyházalapító presbiternek a mondása világítja meg, aki, amikor egyszer papjával vitatkozott, azt vágta a pap fejéhez: «Jegyezze meg a tisztelendő úr, hogy ezt az egyházat én alapítottam és akkor töröm össze amikor én akarom ....» Sok ilyen és hasonló példát lehetne felhozni, amelyeknek hallatára Luther Kiskátéjából felsír az egykori lutheri szomorúság: «Oh, édes Istenem, milyen sok nyomorúságot láttam, s nép nem tud semmit a keresztyén tanból__» És hányszor méltatlankodna Jézus felettünk is: «Hát te ezeket nem tudod?__» Valamikor püspöki látogatásokon a püspök a templomban ülő nagykorú híveket, apákat-anyákat is megvizsgáztatta a kátéból. Ha ma ez szokásban lenne és lennének ilyen püspöki látogatások, mit szólna a mi gyülekezetünkhöz a püspök? Most, az 1963. évben együtt örülünk református testvéreinkkel a 400 éves Heidelbergi Káté születésének. Gondljunk ezzel kapcsolatban arra, amit egy hittudósunk írt a mi Kiskáténkról, — mely különben a Heidelberginél 34 évvel idősebb — «A mi káténk az egyetlen amit imádkozni is i,ehet. így használták a múltban apáink, így használta maga Luther. A mi káténk nem apologetizál és nem polemizál. A hit teljességéből, hitből-hitbe szól, s a pozitívumban el van intézve a negatívum is.» Önvizsgálatunk közben felmerül a kérdés: nem kellene-e egy egyházi esztendőt arra fordítanunk, hogy 52 vasárnapi igehirdetésben felöleljük a káté egész tanítását, úgy amint a Heidelbergi Kátét is — ennek a célnak a szolgálatában — felosztották 52 Űrnapjára. Nem igaz-e az a szomorú tapasztalat, hogy emigráns életünkben, bárhová szórt is szét az Ur büntető keze, lelkigondozói munkánk legfájdalmasabb pontja ifjúságunk nevelése, amely vagy megelégszik a «vallás-órákkal» vagy kimerül vasárnapi iskolai játékokban, de mindig kevés benne a kát és, komoly hittantanítás. Ami van, az is inkább betű, mint élet. Videant consules___ Luthernak a káténkban megjelent kiáltása 434 év előttről is idehallatszik: «Az Istenre kérlek mindnyájatokat, kedves uraim és testvéreim, akik gyülekezeti lelkészek és igehirdetők vagytok, töltsétek be hivatástokat teljes szívvel, könyörüljetek a gondotokra bízott népen és segítsetek nekünk a népet megtanítani a kátéra.-* Egyed Aladár.
