Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-05-01 / 5. szám
finnesítési mozgalomban. Ma ennek jóformán semmi jelével nem találkoztam. Finnek tanulnak svédül, svédek tanulnak finnül. Megtanultak egymás mellett békességben, koegzisztenciában élni. Koegzisztencia különböző világnézetek között. Jártam a karkkui hősi temetőben. A sírok első sorában legelői ott vannak a polgárháború «vörös» halottai, utánuk következnek az ún. téli háború halottai, a sor végén a polgárháború «fehér» halottai. Előttük a tóparti sziklán egy hatalmas, gerendákból durván összeácsolt óriási kereszt: a kiengesztelés fája. Tudom jól, hogy a halottak békességben feküsznek egymás mellett, nekik van koegzisztenciájuk. Azt azonban ne felejtsük el, hogy nem a halottak feküdtek egymás mellé, hanem az élők fektették őket egymás mellé. Az élők, akiket az engesztelés fája megtanított arra, hogy kezet nyújtsanak ellenségeiknek is. Koegzisztencia különböző kegyességi típusok között. Ismeretes előttünk, hogy Finnországban hatalmas ébredési mozgalmak színezik, gazdagítják s mélyítik az egyház életét. Mindegyik az Ágostai Hitvallás alapján áll. Mindegyik hűséges tagja evangélikus egyházának, de más és más kegyességi típust képviselnek. Az egyháztörténelem tanúsága szerint a különböző kegyességi típusok mindig nagy feszültségben éltek egymással szemben. Finnországban is kemény ellentétben állottak a különböző ébredési mozgalmak által képviselt különböző kegyességi típusok, s ez sok botránkozást okozott a világnak s fájdalmat annak a közös Megváltónak, aki azért imádkozott, hogy az övéi egyek legyenek. Részt vettem egy egyházkerületi lelkészgyűlésen olyan területen, amelyen három ébredési mozgalom is él. A lelkészértekezlet fő tárgya, egy teológiai tanulmány volt. Megvitatása során olyan súlyos kérdésekről volt szó, mint a teológia etikai vetülete, az üdvözítő és a boldolgító keresztyénség, a bűnbocsánat evangéliuma és a szociális evangélium, a szubjektív kegyesség és a társadalmi felelősség stb. Arra voltam elkészülve, hogy szenvedélyes szópárbajban fog kirobbanni a különböző kegyességi típusok feszültsége. Jelentkezett is ez a feszültség. A vita azonban mindig tárgyilagos, az igazságot kereső, a más álláspontját tiszteletben tartó, minden személyeskedéstől mentes volt. Szívem megtelt hálával azért, hogy íme lehetséges koegzisztencia a különböző kegyességi típusok között is. * Amikor Finnországból jövet sok meleg üdvözletét tolmácsolok, teszem ezt az Éfezusbeliekhez írt levél 2. fejezetének 13-17. verseivel: «Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ö a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette és lerontotta a köz-Öt világrész egyházi híreiből Radevormwald, Németország. Kilenc országból kb. 90 résztvevővel Radevormwaldban tartották húsvét hetében az idei magyar evangéliumi ifjúsági konferenciát a Nordrhein-Westfalen-i magyar protestáns gyülekezet rendezésében. A megnyitó istentiszteletet Glatz József egyetemi lelkész (Stockholm) tartotta virágvasárnap. Az előadók között volt D. Dr. Vajta Vilmos, az Evangélikus Világszövetség teológiai osztályának igazgatója, s több nyugateurópai magyar evangélikus lelkész. Az Utitárs nyári száma teljes egészében e húsvéti konferenciával fog foglalkozni. Kényszernyugdíjazás. Az Evangélikus Élet (Budapest) írja: «Dr. Schulek Tibor komáromi lelkész az Egyetemes Törvényszék ítélete alapján nyugállományba került». New York. Dr. Küng ismert tübingeni katolikus professzor, több más reformbarát katolikus teológussal, amerikai előadó körúton volt. Dr. Küng előadásaiban többek között síkraszállt a mellett, hogy a katolikus egyház ismerje el mindenkinek azt a jogát, hogy vallását szabadon gyakorolhassa, többek között Spanyolországban is, továbbá, hogy szüntesse meg a katolikus egyház a «tiltott könyvek jegyzékét» s az «eretnekségek» megítélésében enyhítse eddigi gyakorlatát, mely — Küng szerint — «nemcsak az evangéliummal, de a sokat emlegetett természeti joggal is ellenkezik». A washingtoni katolikus egyetem diákjai is meghívták előadásra Küng professzort, de a rektor felszólítására a meghívást le kellett mondaniok. Mint a Sonntagsblatt írja, a rektor azzal indokolta meg álláspontját, hogy Küng és társai «meghatározott álláspontot képviselnek az egyház egyes fontos kérdéseiben, melyekről pillanatnyilag még tárgyal a zsinat». A konfirmáció Keletnémetországban. Thüringia evangélikus egyházának püsbevetett választófalat, az ellenségeskedést az ő testében. Mert ő a törvényt, parancsolataival és rendelkezéseivel együtt eltörölte; hogy a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, hogy békességet szerezzen, és megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést általa. És eljött és a békesség evangéliumát hirdette nektek, a távolvalóknak és a közelvalóknak.» Számadó Őszül a hajam, mélyülnek a redők. Több egyre köröttem a fiatal. Vákoskodván érzek szomjú erőt, legyek a legmesszebblátó magyar. Valami juhász-számadói gond susogja, nem mehetsz még, munka vár. Őriznem kell a nem-enyém vagyont, Rámnéz egy jégverés-csepülte nyáj. Valami ősi lápokbavonult hite-konok község hű papjaként (kit azzal áld, amivel ver az Ur) templomtalanul s palásttalanul (s tudatlan: magam hihetek-e még?) kell osztanom Úrvacsorát s Igét! pöke, Dr. Mitzenheim, arró számolt be az egyház ezévi zsinatán, hogy örvendetesen emelkedik a konfirmandusok száma. Eindhoven. A hollandiai Eindhovenben egy katolikus és protestáns fél közötti házasságot katolikus lelkész előtt kötöttek, de protestáns lelkész jelenlétében. A szertartás után a protestáns lelkész egy protestáns Bibliát nyújtott át a párnak gyülekezete ajándékaképen. Az illetékes katolikus püspök kifejezett engedélyével mentesültek a felek a katolikusok részére kötelező «reverzáliskötés» alól is. Budapest. Az Evangélikus Élet jelentése szerint országos esperesi értekezleten Káldy Zoltán püspök fő feladatként az 1948 óta kialakult egyházpolitika érvényesítését jelölte meg: «Annak az egyházpolitikának, amely 1948 óta kialakult, a jövőben is folytatódnia kell. Sőt ennek az egyházpolitikának még jobban, még átfogóbban, mélyrehatóbban és messzemenően kell érvényesülnie, mint ahogyan eddig érvényesült, tehát minden lelkészig, minden presbitériumig, a legkisebb gyülekezetekig is. Ezt hangoztatni, tanítani, magyarázni, képviselni fő feladatunk mindnyájunknak szóban, írásban, lelkészi munkaközösségekben és mindenféle más egyházi összejöveteleken». Madrid. A katolikus egyház spanyolországi fejével egyetértésben engedélyezték a spanyol hatóságok a Brit és Külföldi Bibliatársulat működését. A társulat szórványosan már 1912 óta terjesztett Bibliákat Spanyolország területén, de állandó működéséhez most adtak csak engedélyt. Szudán. A hatóságok eddig 143 keresztyén misszionáriust utasítottak ki Szudánból. Sárospatak. 80 éves korában elhunyt Magda Sándor volt református püspök, aki a Szlovákiai Magyar Református Egyház tiszáninneni egyházkerületének 1933- tól 1940-ig volt püspöke. Tokio. 1962-ben a Bibliából 2,7 millió példány, Marx müveiből egymillió kötet kelt el Japánban. T. 2