Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-04-01 / 4. szám
ELŐ VÍZ Leltározás a o-azda színe előtt 3. Hiánycikk (folyt.) «... . ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékot adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tóié kérik.» Luk. 11. 13/b. Évekkel ezelőtt megkérdeztek egy kedves, mindig mosolygó néger püspököt, -— aki igen sokat utazott mindenfelé — milyennek látja az európai keresztyéneket, a fehérbőrű hívőket? «Örömtelennek» —volt a gyors és határozott válasz. S ezzel a felelettel Gazdánk, aki immár harmadsor «rovancsol» nálunk, máris megnevezte a hiánycikket. Idegesség van körülöttünk ezerféle változatban, öröm azonban nincs. Valahogy úgy vagyunk, mint az a szegény ember, akinek kopott pénztárcájában meghúzódik egy pár fillér, néhány apró pénzdarab. Pénzei vannak, csak éppen pénze nincsen. Nekünk is vannak örömeink, de a legfontosabb, örömünk nincs. És ez a fő hiánycikk! De vajon mi a különbség a mi «örömeink» és az öröm között? Örömeinket az jellemzi, hogy «belőlünk való», a mi saját életünk gyümölcsei ezek. Esetleg mások gyümölcse, egy kis «kiruccanás», egy kis pénzen vásárolt nevetés, egy pohár bor. Kölcsönvett termés ez, mások gyümölcse, importált öröm, s ezeket megkíséreljük valamiképpen boldogsággá összerakni egy életen át. Furcsa, de az igazság mégis az, hogy ezek a különböző örömök nem akarnak boldogsággá, nagy örömmé összetevődni. Hiába gyúrjuk, gyömöszöljük ezeket egybe, mindig szétesnek. Hiányzik valami összetartó erő, ami boldogsággá formálná, örömmé konzerválná örömeinket. Mi tehát az öröm? Az a bizonyos NAGY ÖRÖM, amit a néger püspök is hiányolt s amit a mi Gazdánk is keres ma nálunk? Legelőször talán azt mondhatnánk róla, hogy nem belőlünk való, de értünk és belénk való. Minőségen felüli, — mennyei minőség — Istenből való, Isten Lelkének ajándéka. Mai nyelven úgy is mondhatnánk: Isten Szentlelkének «mellékterméke». A Biblia így fejezi ezt ki: a Lélek gyümölcse. (Gál. 5, 22.) Találóan mondta az egyik egyházi atya, Alexandiai Kelemen, hogy a Szentlélek vidám lélek. A Biblia pünkösd után tele van repeső örvendezéssel. íme az első gyülekezet: «.. .. részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.» (Csel. 2,46.) A Szentlélekkel együtt megteltek örömmel is, mely szinte elborította őket. Addig is voltak örömeik, de azok a kis örömök úgy úszkáltak gondjaik és bajaik hullámain, mint olajcseppek a vizen. Előbbi életükben az öröm csak egy kis ráadás volt, most pedig a gond, a baj, a nehézség lett ráadás végtelen, hullámzó örömükön. A Szentlélekkel együtt az öröm lett életük alapdallama. Pál apostol egyik legszebb levelét a fogságból írta a filippibelieknek. Tizenhatszor használja ebben azt a szót: öröm. Vajon minek örül úgy börtönében, láncok között ez az öreg ember? Bármelyik percben várhatja halálos ítéletét és mégis, mindennek örül. Mégis örül. Fii. 2, 17-18- ban ezt írja: «Ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papi szolgálatánál, mégis örülök és együtt örülök mindnyájatokkal. Azonképpen ti is örüljetek és örüljetek együtt énvelem.» Ez a «mégis öröm» nem a mi életünk gyümölcse, hanem a Léleké, amely mindent áthat és mindenre elég. És ez az az öröm, amely hiányzik a mi életünkből. Ez a mi nagy hiánycikkünk. És ez az az öröm, amit már Jézus születésekor így hirdettek meg az angyalok: «Hirdetek néktek nagy örömöt/» A NAGY ÖRÖM, amely pünkösdkor nemcsak körülvette, hanem be is töltötte a tanítványokat. Ennek a nagy örömnek az a csodája, hogy míg a mi kis örömeink sohasem állnak össze, ez szüntelen kis örömökre bomlik, mint ahogyan a napsugár szivárványnyá. Kiapadhatatlan, mint a nap. És feltételnélküli. Örülök, mégis örülök, annak ellenére is örülök. Ezzel szemben kis, saját termésű örömeink mindig feltételesek: örülök, ha .... Csodája még ennek a nagy örömnek, hogy megmagyarázhatatlan, mig kis, saját termésű örömeink mindig megmagyarázhatók, megokolhatok: örülök, mert .... Ez a megmagyarázhatatlan belső, nagy öröm, a «mégis»-öröm, a «csak úgy»öröm kifogyhatatlan, mert a Szentiélekből fakad. • «Ez kellene nekem is, ez a kiapadhatatlan nagy öröm» — mondod lemondóan. «Valóban hiánycikk ez, de hogy jutok én hozzá? Azzal nem sokat érek, ha tudom, mi a különbség az örömeim és a Nagy öröm között. Inkább szeretnék hozzájutni, de hogyan?» Kedves Testvérem, mondd, mit is csinálsz, ha be akarod vezetni pl a háztartási áramot? Először is kérvényezed, úgye bár és ha nem sietnek vele, akkor újra és újra telefonálsz. Engedd meg, hogy lediktáljak neked egy «hívószámot», ezen lehet kérni a Nagy Örömöt. Jézustól kaptam, Ö mondotta. Megbízható, pontos szám. Keressed csak ki a Bibliában: Luk. 11, 13. s ezt találod a szám mögött: «ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik.» Még arról is értesülsz e szám alatt, hogy ha eddig kerested az örömöt, most ezentúl kérni kell. Mégpedig a Szentlelket kell kérni és hogy a hasonlatnál maradjunk, az kapcsolja a Nagy Örömöt. Mert a Szentlélek és a nagy öröm össze vannak kapcsolva. Egyszerűnek találod? Csak kérni kell? Csak! ■—- Éppen ez a nehéz benne. Ez az, amit mi szívből nem szeretünk. Csak kérni! Üres kézzel, minden «viszonzás} lehetőség nélkül.» Ehhez büszkék és önérzetesek vagyunk. És esetleg várni is kell! Mert nekünk minden azonnal kell s ha nem kapjuk, addig keresünk kis örömöket. És még valami: meg is kell köszönni! Úgy nagyon alulról. Térden. Csak kérni, csak várni, csak megköszönni. Lásd, éppen ez a nehéz benne, mert mi inkább megkeressük és megfizetjük az örömeinket. Márpedig a Nagy Öröm-höz csak a Szentielken keresztül és ingyen lehet jutni. Ez már egy rendezett dolog, ki van fizetve. Ezért ezt már csak kérni lehet és csak várni lehet és csak meg kell köszönni. Azért vagyunk most a Gazda színe előtt, hogy ezt a «csak»-ot gyakoroljuk. És ha jó a hívószám, — márpedig kipróbáltan jó — akkor meg kell üresednünk, hogy a Gazda megtölthessen bennünket Leikével és Nagy Örömmel. Ez a Nagy Öröm, ez a lélekből való öröm idegességeink egyetlen gyógyszere. S éppen ez a nagy öröm keresztyénségünk egyetlen, hódító vonzereje. Az öröm hiánycikk mindenütt az egész világon. Oh, milyen nagy szükség van mindenfelé az életet egészen átsugárzó örömre! S lám, mi éppen ezt kérhetjük. Meg is kaphatjuk. Csak kérni kell, csak várni kell, csak éppen meg kell köszönni. Kérjed hát, Testvérem! Várjad! Még ma! És köszönd meg már ma! Kezd el az örömöt gyakorolni! Próbáld ki ezt az örömöt, ezt a belülről fakadó, Szentiélektől sarjadó, elvehetetlen, kiszakíthatatlan, ezt a halálban is elpusztíthatatlan Nagy Örömöt! (Folyt, köv.: «Szavatossága lejárt») 6
