Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-10-01 / 9. szám
Jézus szolgálata — szolgálatunk forrása Mert példát adtam néktek, hogy amiképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek. Bizony, bizony mondom néktek: a szolga nem nagyobb az 5 uránál, sem a követ nem nagyobb annál, aki azt küldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek ha cselekszitek ezeket. János ev. 13, 15—17. Jézus testtélevésében Isten szeretete lett nyilvánvalóvá. Jézus jól tudja, hogy most van itt az idő, mikor neki erről a szeretetről bizonyságot kell tennie. Ez adja neki az indítást a lábmosáshoz. Az egész esemény leírása ezért is kezdődik azzal: «Jézus szerette az övéit, mindvégig szerette őket.» Az akkori ember előtt nyilvánvaló volt, hogy a lábmosás a legutolsó rabszolga munkái közé tartozik. Jézus ezt a legmegalázóbb szolgamunkát vállalta magára, hogy életének értelmét és jelentőségét a tanítványok számára világossá tegye. Lehetetlen nem gondolnunk az első gyülekezetnek arra a hitvallásszerű énekére, melyet Pál a filippiekhez írt levlében idéz: «Mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vett fel . . . és engedelmes volt a halálig.» Isten szolgává lett, hogy a szolgáló szeretetét a világért megvalósíthassa. Hányszor és hányán kérdezték már, miért kellett ezt így tennie? Mennyi kételkedést, sőt botránkozást okozott már sok-sok embernél Isten szolgává való válása, maga az emberré-levés. De minél inkább töri magát az ember ennek az emberrélevésnek a megértésében, annál kevésbbé ér célhoz a gondolkodásával. Isten gondolatai egyszerűen nem a mi gondolataink, az Ö útjai nem a mi útaink. Isten gondolatai és tettei: szeretet. Isten nem volna szeretet, ha királyi palástja nem volna a rabszolgaköténye, melyben sorra mossa a tanítványok lábát és ma is egyik embertől a másikig megy és megmossa a bűn szennyétől piszkos lábakat. Vajon meg fogjuk-e érteni ezt valamikor? Igen, ha a mi gondolataink és cselekedeteink zsákutcába jutnak. Ha életünkben nem lesz már sem előre sem hátra. Talán akkor kezdjük felfogni, mennyire szükségünk van Jézus szolgáló szeretetére. Amikor a hibák vádolnak, amikor a cselekedeteink bűnné válnak számunkra, amikor elrontott életünket látjuk, akkor kezdünk talán csendben maradni és talán akkor alkalmasok leszünk arra, hogy Jézus szolgáló szeretetét megértsük, amit rajtunk is végre akar hajtani. De ezzel még nem fejezte be János a szolgáló szeretetnek a leírását. így folytatja: amikor újra felvette a ruháját és közéjük ült megint, megkérdezte őket: értitek, hogy mit cselekedtem? . . . «mert példát adtam néktek, hogy amiképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek.» Tanítványai járják ugyanazt az utat, amit ő járt. Nem a világnak hatalmában felfelé törve, hanem a lefelé vezető úton, a világért való szolgálatban. És hozzáteszi: ti azt gondoltátok, hogy a világ meghódításához a világ hatalma és ereje kell. Nos, tudjátok meg, bizony, bizony, hogy a hódításnak egyetlen útja van: a szolgáló szeretet. Jézus még tovább megy és az ismerettel, a tudással állítja szembe a cselekedetet: Boldogok lesztek, ha nemcsak tudjátok, hanem cselekszitek ezeket. Mit használt volna Péternek és Jánosnak, ha a szolgáló szeretetről való ismeret bennük lett volna, de nem lett volna sze-Az 1670-es években meglehetős vad és kicsapongó élet volt a divat a bremeni diákok között. A legkicsapongóbbak egyikét, egy kötekedéséről és tivornyázásáról híres diákot, Joachim Neandernek hívták. Egy orvosnak volt a fia, igen tehetséges és 20 éves kora ellenére már igen képzett volt. Büszke és beképzelt is volt azonban, s olyan életet élt, amely mindennek volt mondható csak tisztának és erkölcsösnek nem. Egy napon az a gondolata támadt, hogy néhány barátjával elmenjen egy összejövetelre, melyet a Szent Márton templom új lelkésze tartott. A lelkészt eretneknek tartották, és az egész vársoban ismert volt vallási buzgóságáról. A diákok arra voltak kíváncsiak, milyen érdekességgel tud szolgálni ez az összejövetel, s azzal a szándékkal mentek oda, hogy az egészet nevetségessé tegyék és botrányba fullasszák. Isten azonban máskép határozott. A fiatal Neandert úgy megragadta mindaz amit hallott és látott, hogy a hazafelé vezető úton teljesen megnémulva ment. Hirtelen megállt. «Visszamegyek ahhoz az emberhez» — mondta a barátainak, — «többet akarok tudni arról, hogyan áll a lelkem szénája.» A többiek kinevették, de ő visszament s ezen az estén új életet nyert. Mint néhány gazdag kereskedőgyermek tanítója nemsokára Frankfurt am Main-ba került, ahol alkalma nyílt Spener-rel ismeretséget kötnie. A találkozás ezzel a jelentős emberrel új immük a templom kapujában fekvő béna ember meglátására. Az ismeret gazdaggá tette cselekedeteiket. De az ismeret, a tudás csak akkor igazi, ha az cselekedetté válik. Pál egyik levelében így említi ezt: «A tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet azonban épít.» Azt is mondja még Jézus a történetben: boldogok lesztek ... Az ember mindig közösségben igazán boldog. Egy gyülekezet pedig akkor igazán boldog, ha annak tagjai egymásért szolgálnak szeretetheti. Szeretetszolgálat nélkül nincs igazi közösség, gyülekezet. Jézusnak sem lehetett közössége Péterrel, ha el nem végzi rajta a szeretetszolgálatát. Isten gondolata ez. Ilyen szolgálat útján leszünk boldogok és tehetünk boldoggá másokat. Meg tudjuk ezt tenni? — Magunktól nem. De az Ö szolgálatán keresztül már nem mi magunk végezzük ezt, hanem Ö végzi rajtunk keresztül. Az Ö szolgálata az a forrás, mely bennünk ugyan nincs meg, de szolgálatán kérészül rajtunk is átbuzog és elvégzi munkáját. Az Ö szeretete ma is szolgáló gyülekezeti tagokká akar bennünket tenni. pulzust jelentett a fiatal Neander életében. Huszonnégy éves kora ellenére rektora lett a düsseldorfi református latin iskolának. Itt gyűjtötte maga köré az új híveket Spener példája szerint építő összejövetelekre. Az akkori törvények szerint ilyen összejöveteleket csakis pap jelenlétében volt szabad tartani. Neander azonban túltette magát ezen az előíráson s ezért a város presbitériuma megintette és elbocsátással fenyítette meg, — miután azonban Ígéretet tett, hogy a jövőben az előírásokhoz fogja magát tartani, megbocsátottak neki «fiatal korára való tekintettel». Kilenc évvel megtérése után a Szent Márton templom szószékén találjuk Bremenben, ahová prédikátornak hívta meg ugyanaz, aki egykor Istenhez vezette. Most került rá igazán a sor, hogy régi ivócimborái nevetségessé tegyék. Még hozzátartozói is csatlakoztak ezekhez. A fiatal pap azonban nem tartozott azok közé, akik a gúnyolódástól és üldözéstől megrettentek. Állhatatosan és rendíthetetlenül prédikált a megtérésről és szólt az istentlenekhez, bizonyságot téve saját tapasztalatairól, úgyis mint bűnös, úgyis mint megkegyelmezett. Bremeni tevékenysége azonban nem volt hosszantartó. Halálos betegség tette sírba mindössze harmincéves korában. Halála előtti napon, 1680 pünkösd vasár(folyt, a 6. oldalon) Sztehló Gábor. Az egyház mesterdalnokai (VIII.) Aki kétszer született 2
