Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-03-01 / 3. szám
I Svédországi pillanatképek Furcsa érzések töltik el annak az embernek lelkét, aki újra eljuthat azokra a helyekre, ahol 12 éve nem járt. Régi emlékek támadnak fel, amelyeket egy-egy ismert épület felidéz. Ugyanakkor a közben bekövetkezett változások jelei bizonyos mértékben idegenekké teszik az ismert helyeket. Egy-egy régi utca, ház eltűnése majdnem olyan szomorúságot okoz, mint az, hogy a régi emlékekben gazdag városokból eltűntek azok az emberek, akik azokat igazán kedvessé tették. Annál nagyobb örömet jelent az, amikor váratlanul olyanokkal találkozik az utasember, akikkel való találkozásra nem is gondolt. Igv jártam én többízben Svédországban, legelő-Rajah Manikam-nak hívják, s keresztyén püspök Indiában. Kérdezem, melyiknek van igaza? És még csak egy kérdésem van, de azt én magam is nehéznek tartom! Dr. Benz szerint, a kitüntetett férfiú legnagyobb érdeme az, hogy a világvallásokat oda akarja eljuttatni, hogy lemondjanak kizárólagossági igényükről (exclusive Absolutheitsansprüche), s azt legyőzzék. Kérdezem: ha kizárólagossági igénye a keresztyénségnek azért van, mert a világ legelterjedtebb vallása, ugye hogy semmi ilyen igényre alapja nincsen? — Ha azért van ilyen igénye mert politikai és gazdasági hatalmasságként szeretné az egész világot a lábai előtt tudni, ugye akkor sincs igaza? De: ha igaz az a biztos «gyámság» és nagykorúság», akkor nem kellene annak érvényt szerezni? Vagy, ha igaz, hogy az egyház Jézus Krisztus nevű ura egyszer «minden nép» misszionálására küldte, akkor nem kellene-e ezen jobban elgondolkozni? Vagy talán, évszázadok keresztyénsége rosszul értette volna a missziói parancsot, élén Pállal, akinek ráadásul még egy makedón férfi is megjelent álmában, hogy meg ne rekedjen véletlenül egy náció szűk keretei között! A keresztyénség kizárólagossági igényével hogyan állunk hát? Ha akadna keresztyén vezető, aki a világvallások kizárólagossági igényének legyőzésére irányuló, bárhonnan jövő hangoknak engedelmeskedne és hitelt adna, megmaradhatna-e ugyanakkor a Krisztus missziói parancsa mellett hűségesen? Rendezd előfizetésedet! szőr talán Malmőben, ahol október elején magyar istentiszteletet tartottam. Az istentisztelet előtt megszólított valaki: «Hát már meg sem ismer a Tiszteletes úr?». Bizony megismertem. Egy svédországi magyar honfitársam volt, aki családjával együtt 13 éve is szorgalmas látogatója volt istentiszteleteinknek. «Hízlalnak-e még disznót?» — kérdeztem, mert emlékeimben felbukkant egy élmény: amikor disznóölés után, jó hajdúsági szokás szerint megjelentek a papnál egy kis kóstolót tartalmazó csomaggal. «Igen, most is ölünk, hiszen nem nagyon lehat itt igazi magyar kolbászt kapni». Ennek örültem. De méginkább an-Olyan területen dolgozom, ahol a különböző vallások egymásrahatása szemmellátható. Sokszor kapom a kérdéseket is, hogy miért emel a keresztyénség igényt arra, hogy csak ő és senki más . . .Erre a kérdésre soha nem tudok választ adni. Ezen a kérdésen évek óta gondolkozom és csak racionális érvek jutnak eszembe, amelyekkel, — később belátom — nem sokra megyek. De mégegyszer kérdezem: rossz úton járok, hogyha «kizárólagossági igény» helyett Krisztus missziói parancsának való engedelmességről beszélek és arra hívom föl a figyelmet? Hát nem ez az egyház egyetlen alapja, létéhez, munkájához? És valóban ezt szoktuk hangoztatni, vagy máshoz ragaszkodunk? Mert, ha nem akkor minden elismerés megilleti Sir Radhakrishnant. De ha ez az egyetlen alapunk, akkor a békedíj nem inkább keresztyén nyomorékotthon igazgatójának vagy esetleg egy keresztyén prédikátornak járt volna? Esetleg annál is inkább, mert mégiscsak keresztyének ülnek abban a társaságban; vagy nem? A kitüntetett úr megköszönte a magas kitüntetést és elmondta, hogy ma csak önmagunk elpusztításának lehetősége előtt állunk, vagy az előtt, hogy megtanulunk egy «család tagjaiként élni». Igen, ezzel egyetértünk, de ez nálunk nem vallásfilozófia, hanem Jézustól tanult tanítás. Ö ugyanis annyira komolyan értette ezt, hogy a családfőt is megnevezte. Mégpedig így: Atyánk! — s azt mondta, hogy valamennyien szólítsuk őt így. Család tehát csak itt van, ahol «0 az ajtó». Ezt szeretnénk a világ minden népének elmondani. Ez az elmondás a keresztyén misszió! Erről pedig nem lehet lemondani, mert ez árulás lenne, nak, hogy 12 év után is éppen olyan hűséges hallgatói a magyarul hirdetett Igenek, mint amikor én voltam a lelkipásztoruk. * A göteborgi magyar egyesület helységeiben vetítettképes előadást tartottam munkámról. Mint azt másutt is megtettem, itt is szóltam néhány szót a Venezuelán kívül élő délamerikai magyarságról. Egyik képen bemutattam a Dominikai köztársaságba tett utamon meglátogatott magyarokat. «Hiszen ez én vagyok!» — kiáltott fel egyik hallgatóm. Kiderült, hogy több odakerült magyar visszavándorolt Európába és egy kis csoport éppen Göteborgban él. Az előadás után asztaluknál mindjárt el is beszélgettünk a négy év előtti emlékekről. Hallgatóim pedig meggyőződhettek, hogy amit elmondtam, az igaz, hiszen «szemtanúk» is voltak a hallgatóság soraiban, akik megerősítették szavaimat. •k «Hol van Ordass Lajos?» — «Mit csinál Ordass püspök úr?». Ezt a kérdést szegezik nekem napról-napra a svéd barátaim. Paplakokon és előadótermekben, kis falusi imaházakban és családi otthonokban tartott összejöveteleken minduntalan visszatérnek ehhez a kérdéshez. Pedig sokan személyesen nem is ismerik. Mégis nem egyszer hallottam, amikor búcsúzáskor kijelentették: «Mi szoktunk érte imádkozni!» A svéd keresztyének között igen sokan e halkszavú magyar egyházi vezető sorsában látják népünk egész tragédiáját összesűrítve. Ezért gondolnak oly sokszor reá és imádkoznak érte. — Vájjon mi megtesszük-e, amit sok svéd keresztyén megtesz? Pósfay György BÖJTI IMÁDSÁG Istenem, aki szeretet vagy, tisztíts meg engem Jézus vérével minden tisztátlanságtól, amely tőled elválaszt engem; és azután költözzél szívembe, hódíts el magamtól és a világtól, hogy hitben, szeretetben és türelemben mindig neked hódoljak és örökké a tied legyek, Jézus Krisztus, a Te Fiad, a mi Urunk által. Ámen. (Arndt János, 1609) böjti ének Krisztus, ártatlan bárány! Ki miértünk megholtál; A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál. Viselvén bűneinket Megváltottál minket. Irgalmazz nékünk, Ó Jézus, ó Jézus! (Kér. ékv. 174. é. 1. vers) Kérdések (folyt az 1. oldalról.) 2
