Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-02-01 / 2. szám
ÉLŐ VÍZ Aszeretet virágai Viljancn Paavo finn esperes magyarnyelvű igehirdetése a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban 1957 tavaszán. Alapige: János ev. 13:31—35. Kedves magyar testvéreim! Üdvözletét hozok Finnországból. Isten nagy kegyelme legyen veletek. Ámen. Isten útjai és gondolatai mások, mint a mi útjaink és gondolataink. A szentkönyvből tudjuk, hogy amenynyivel magasabb az ég a földnél, anynvival magasabbak az Isten gondolatai gondolatainknál és amennyivel távolabb van napkelet napnyugattól, annyival messzebb esnek gondolataink Isten gondolataitól. Ez nyilvánvaló lesz a mai szentigéből is. Jézus azt mondja, hogy az Atya megdicsőíti öt. De amikor Isten igazán megdicsőíti Fiát, megmutatja az ő kegyelmét és szeretetét, — akkor úgy látszik, hogy mindent sötétség borít. Amikor nagypénteken egészen elsötétedett, akkor Istennek az erejét az éjszakának a sötétje borította el. Tudjuk, hogy a tanítványok hite is mennyire semmivé lett. Emlékezzünk annak a két férfiúnak a szavaira, akik az Emausz felé vezető úton beszélgettek. Nagyon fájdalmas szívvel és szomorú ábrázattal mondták: Mi azt reméltük, hogy ő fogja megszabadítani Izráelt. A hitük teljesen elveszett és a reménységük is csak olyan volt a szívük mélyén, mint valami egészen gyenge gyertyaláng. Bármilyen idegennek tetszik is: amikor Isten igazán megdicsőíti, felragyogtatja magát, akkor — elfedezi az ő arcát. Erről beszél mindenekelőtt az Ür Jézus Krisztus szenvedése. De mi nagyon jól tudjuk, hogy legvilágossabban, legragyogóbban és legmelegebben az Isten arca és szeretete mégis csak Krisztus keresztjén világosodott meg előttünk. A kereszt a keresztyén hitnek a jelképe, szinte zászló a számunkra. Krisztus szenvedése és kereszthalála nélkül nem lenne keresztyénség a földön, nem lenne egyetlenegy keresztyén ember sem. — De éppen ebből a csodából árad már a mi szívünkbe erő és élet. Csodálatos dolog, hogy Isten a mai napokban is még megvilágosílja magát az ember számára. Először elfedi az arcát, sötétségbe vezeti az embert. És akkor az embernek ugyanazt kell átélnie, mint amit Dávid király is átélt: «Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében» (Zsolt. 32,4., Az ilyen állapotot mi lelki ébredésnek nevezzük. Akkor ismeri fel az ember a bűneit. Istennek ilyen, bűneinkre rávilágító munkája nélkül senki nem jutna el hitre. — Ma is áll az a dolog, amiről Ézsaiás próféta beszél. Ö azért dicsőíti Istent, hogy Isten megharagudott rá. De nem csak megharagudott, nem csak az arcát fordította el tőle, hanem amikor eljött az ideje, akkor Istennek a haragja elszállt és Isten könyörült rajta. Bizonyos, hogy vannak itt a templomban, akik személy szerint élték át ezt a dolgot. Dicsérjétek Istent, magasztaljátok Öt az álmatlan éjszakáért és dicsőítsétek őt a nyugtalan napokért, melyeket bűneitek tettek nyugtalanná. De nem csak ezért, hanem azért is, hogy amikor eljött az ideje, Isten megvilágosította előttetek szent Fiának váltsághalálát. Isten mindig így dicsőíti magát. De Jézus ebben az alapigében a szeretetről is beszél, mint tanítványai ismertető jeléről. Azt mondja: «Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek». És azt is hozzáfűzi: «Erről ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok». Mi félreértjük Isten igéjét, ha azt gondoljuk, hogy az ilyen szeretetet az embereknek a saját szívükből kell előbányászni. Istennek nem ez a célja. Az embernek a szíve gonosz az ő ifjúságától fogva. Minél mélyebbre tudunk lehatolni az emberi szív mélységeibe, annál sötétebbet találunk ott. Vannak emberek akik azt mondják, hogy nincsen olyan rossz ember akiben valami jót is ne lehetne találni. Isten igéje máskép mondja. Az ige azt mondja, hogy nincsen olyan jó ember, akiben ne lenne gonoszság. «Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek» . . . mondja a Szentírás. Az ilyen gonosz ember szívéből nem lehetne szeretetet előbányászni és nem is szükséges. — A szeretetnek a tavaszi virágai Isten kegyelmének a napsütésében virágoznak. Ezért Isten igéje bennünket, gonosz embereket el akar vezetni az ő szeretetének napsütésébe. Azt mondja: Jertek ki a sötétségből a világosságra! A napfény a betegségnek a legnagyobb ellenszere, a napsütésben nem élnek i bacilusok. gondolat. Mi Finnországban ezt a dol-Ez nem csupán csak yalami emberi got nagyon mélyen átéltük, egyszerű embereknek a gyülekezetében. Amikor az ige hallgatása közben Jézus Krisztus műve és személye megvilágosodott előttünk, amikor a szívünkbe betört ez a világosság és Jézus Krisztusért mindent megbocsájtottunk: akkor lett könnyűvé — egészen gyakorlatilag — otthon elkezdeni az új életet és helyrehozni az elrontottakat. Ez az, amit csak a szeretet képes cselekedni. Amikor megértettem, hogy Jézus Krisztus véréért kapok bocsánatot a bűneimre, akkor könnyű az élettársamnak a nyakába borulni és bocsánatot kérni a bántó, kegyetlen szavakért és alkalmatlan viselkedésért. Milyen könynyű olyankor a gyermeknek megalázkodni a szülői előtt és megvallani azt, amit meg kell vallani bűnként a szülők előtt. Számotokra bizonyosan jól ismert az az elbeszélés a Szentírásból, ahol Zákeusról van szó. Bizonyosan nagyon keményszívű, irgalmatlan és kapzsi ember volt ez a Zákeus. Talán egyéb programmja sem volt az életben, mint hogy — akár igaz, akár hamis úton — gyűjtsön magának. — De Jézus belépett az életébe. Mint egy ragyogó napsugár tört be az ajtókon és ablakokon keresztül és mondotta, hogy «ma ennek a háznak üdvössége lett». Képzelhetjük, hogy ennek az embernek a szívét eltöltötte a bűnbocsánat öröme, nyomban ahogy Jézussal találkozott, és az Ő békessége is. — És mi lett ennek a következménye? Tudjuk azt is, hogy mielőtt bárki jött és parancsolt volna neki, előállott és azt mondta Jézusnak: «Vagyonomnak felét a szegényeknek adom és amit patvarkodással valakitől elvettem, négyannyit adok helyébe». — A kegyelem napjának ragyogó fényében a szeretetnek tűzpiros virágai fénylenek a legkietlenebb pusztaságban is! Isten megdicsőítette előttünk az Ö Fiát. Ránk illik a Zsidókhoz írt levél biztatása: Tegyünk félre minden gonoszságot és vétket és a megkörnyékező bűnt, — lépjünk ki a napfényre, a világosságra, kedves Testvéreim, — és akkor a csodák csodája történik! Előbb a magunk sötétségébe kellett beletekinteni, most minden homály eloszlik körülöttünk. És Isten határtalan szeretetének napját látjuk magunk előtt. Isten vigye végbe ezt a csodát, hogy mi ez előtt a ragyogás előtt vakuljunk meg és csak Öt lássuk! Ámen. Nem öregedni - hanem érni! Az emberre nem lehet azt mondani: van. Az ember állandóan lesz. Isten nem teremtette meg egyszer s mindenkorra, hogy aztán átengedje sorsának, hanem állandóan újrateremti. ahogyan a zeneszerző új dallamot improvizál. Az öregedés problémája csak az: hogyan éljük át és hogyan fogadjuk Istennek ezt az állandó újrateremtését. Egyetlen eszköze annak, hogy ne öregedjünk: érni! Paradox a csengése, de megfontolásunk ,eredménye ez: Aki nem akar érni, az öregszik. T. Bővet. 6
