Utitárs, 1961 (5. évfolyam, 2-10. szám)
1961-02-01 / 2. szám
KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA V. évf. 2. szám Megjelenik havonként 1961. február D. Leskó Béla. Egy ember Krisztusért Jelen számunkban a jövő lelkésznemzedéket, teológusainkat, mutatjuk be olvasóinknak, képben és Írásaikban. Az egyházi szolgálatra való előkészülésükre jó reménységgel tekintünk, életüket és munkájukat imádságainkban hordozzuk, s magyarnyelvű szolgálatba állásukat örömmel várjuk. E szám anyagát Szilas Attila kopenhágai teológiai hallgató állította össze. Elöljáróban D. Leskó Béla egy lelkészszentelési beszédéből közlünk részleteket. Szerk. Miért döbbennek meg az emberek mikor egy tehetséges fiatalember a lelkészi pályára határozza el magát? Miért mondják, hogy »ez bizony mtji is tudna!«? Azt hiszem a válasz abban van, hogy a mai ember ideáljai túlságosan különböznek a lelkészi hivatás ideáljaitól. Egy modern pszihológus (Erich Fromm) szerint az embernek meg kell értenie, hogy »ő maga a saját célja«, minden attól függ, hogy »komolyan tudja-e venni a saját érdekét, a saját boldogságát«, hogy van e bátorsága arra, hogy »önmaga legyen« és a »maga számára legyen«. Nem ok nélkül adta könyvének ezt a címet: Man for himselv! Ez a cím, »Az ember önmaga számára« soha sem lehetne egy lelkészipálya jeligéje. A lelkész életének csak ez lehet a jeligéje: »Egy ember Krisztusért/« ☆ Isten kegyelmének bennünk való megmutatkozása. »Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok« mondja Pál apostol :(J. Kor. 15,10). »Valóoan az Isten kegyelme prédikátornak lenni« - mondja Luther. Szolgálatunk nagyszerűsége az, hogy Isten Igéje a mi szavunk által jut el másokhoz és hogy az ő szentségei általunk szolgáltatnak ki. Mi hirdetjük embertársainknak Isten bocsánatát is de nem azért mintha önmagunkban autoritásai volnánk, hanem mert reánk bízatott a továbbadás szolgálata (Luther). Eszközök vagyunk - de mégis úgy szolgálunk mint »Istennek látható keze.« Éppen ezért, a lelkészi szolgálat a saját »én« kapitulációja Isten előtt. Bátorság a szolgálatra a saját énünk ellenére, a harc felvételére minden ellenvetésünkkel és tiltakozásunkkal szemben. Nincsen keserűbb tapasztalat annál mint amikor felfedezzük, hogy a munkánknak mi magunk vagyunk a legnagyobb akadályai. De az ilyen vereség mindig új győzelmek forrása! Az élet a halálon át születik s Pál is azt mondja, hogy neki meg kell halnia azért, hogy Krisztus éljen benne. Ez a szolgálat nem más, mint a bizonyosság bizalmával a bizonytalanságba való belevetödés. Nem ellentmondás ez! Ha magunkra és jövő munkánkra gondolunk: minden bizonytalan. De ha Krisztusra gondolunk és Benne hiszünk: minden biztos. Lelkészi: :k lenni azt jelenti, hogy soha nem kerülhetjük el a magunkkal való csatát azért hogy a mások szolgálatában álljunk. A mi központi kérdésünk soha sem lehet a magunk boldogsága, hanem inkább az Isten békességének másokhoz való eljuttatása. Magára hagyott, elszigetelt, megkeseredett, reményt vesztett emberek várnak ránk. A mi helyünk mellettük van! Azért vagyunk, azért élünk, hogy szolgálhassunk. Nem azért hív bennünket az egyház Ura, hogy magunknak kényelmes nyugodt életet teremtsünk. Erre a gyenge, a bágyadt, a megtorpanó is alkalmas. Aki nyugalmat keres, ne jöjjön közénk. A mi életünk örök nyugtalanság. Nyűg-Egész felkészülésünknek, tanulmányainknak, éppen ez a legnehezebb kérdése: hogyan lehet egy ember a Krisztus követe ? Hogyan beszélhetünk mi mint az Isten képviselői? Hogyan lehetséges az, hogy az ö Igéje emberi szó által jusson el e világhoz? Éppen ezért kell bátorságunknak lenni ahhoz, hogy felvegyük a harcot önmagunkkal: Ne féljünk mert Isten akarja a szolgálatunkat, de ne is keressük önmagunk javát, fejlődését és növekedését, hanem csakis és kizárólag a Krisztus szolgálatát. Nem én, hanem Krisztus! ☆ Mi a mi szolgálatunk? »Dékáni kézfogás«. D. Leskó Béla, a buenos airesi teológia rektora egy új hallgatót vesz fel a fakultásra. Balra: Dr. Vajta Vilmos
