Utitárs, 1960 (4. évfolyam, 3-11. szám)
1960-12-01 / 11. szám
Adventi imádság O BÖLCSESSÉG, te a Fölséges szájából eredtél, te az egyik világszéltől a másikig érsz, te mindeneket erővel és jósággal elrendeztél: JÖJJ, vezess minket a bölcsesség útján, ö ADONAI! Ószövetség Istene és Izráel házának vezére, te Mózesnek az égő csipkebokor lángjában jelentél meg, te Sina hegyén törvényt adtál neki: JÖJJ, és nyújtsd ki kezedet megváltásunkra. Ö JESSE GYÖKERE te jelként állsz a népek előtt, előtted elhallgatnak a királyok, utánad esdekelnek a nemzetek: JÖJJ, szabadíts meg minket, ne késlekedj tovább! Ö DAVID KULCSA, Izráel házának kormánypálcája, te megnyitsz, és senki be nem zárhat, te bezársz és senki ki nem nyithat: JÖJJ, szabadítsd ki börtönéből a megkötözöttet, a sötétségben és a halál árnyékában ülőt. Ö NAPKELET, az örök fények ragyogása, az igazságosság napja: JÖJJ, világosíts meg minket, kik a sötétségben és a halál árnyékában ülünk. Ö NÉPEK KIRÁLYA, te vagy a pogányok vágya, te vagy a szegletkő, ki a kettőt egyesíted, JÖJJ, és szabadítsd meg az embert, kit a földből te alkottál. Ó IMMANUEL, királyunk és törvénytevőnk, a népek reménysége és pogányok üdvözítője: JÖJJ, a mi szabadításunkra, mi Urunk és mi Istenünk. Amen. (Antifona a XI. századból). / A karácsonyi szövegét negyedszer hozza az Utitárs. De ha olvosóink felütik megelőző karácsonyi számainkat, azt a felfedezést tehetik, hogy mind a négy szöveg különböző. 1957 karácsonyakor a hagyományos szöveget közöltük, tavalyelőtt a modern fordítást, tavaly Masznyik Karácsonyi történet (Victor Hugo meséjéből) A vendéglős hálószobájába vonult. Felesége már ágyban volt és hozzá fordulva mondta: »Tudod, holnap kiteszem Cosettet.« Thenardier hidegen felelt: »Nem tudsz békét hagyni.« Többet nem beszéltek. Az utazó a sarokba tette a batyuját. S miután a vendéglős kiment, beült az egyik karosszékbe és jó ideig el volt merülve gondolataiba. Azután levetette a cipőjét és kezében egy égő gyertyával kinyitotta az ajtót és úgy nézett maga •körül, mint valaki, aki keres valamit. Átment a folyosón és a lépcsőhöz jutott. Itt nagyon csendes neszt hallott mint egy gyermek lélegzése. Követve ezt a hangot egy háromszögű kis zughoz jutott a lépcső alatt. Itt mindenfajta régi papír, lom, por és pókháló között egy ágy volt, ha ugyan ágynak lehet nevezni egy lyukas szalmazsákot és egy rongyos takarót. Ez a földre volt helyezve, lepedő nem volt rajta. Ebben az ágyban aludt a kis Cosette. A férfi lenézett rá. Cosette mélyen aludt, teljesen felöltözve. Télen nem vetkőzött le, hogy ne érezze úgy a hideget. Babáját a melléhez szorította, ágya mellett csak egy facipő volt. Cosette fekvőhelye közelében nyitott ajtó volt, amely egy nagyobb sötét szobát mutatott. Az idegen belépett. A szoba másik végén két kis nagyon fehér ágyacska látszott Époniné és Azelmáé. Az ágyak mögött a bölcsőben aludt a kis fiú. — Az idegen megállapította, hogy ez a szoba a vendóglösék hálószobájába nyílik. Már vissza akart menni, amikor a kandallóra, amelyben nem volt tűz, pillantott, itt valami megragadta a figyelmét. Két kis gyermekcipő volt, szép formájú és nem egyforma nagyságú. Az utazónak eszébe jutott a francia gyermekek szokása: cipőjüket karácsonyestén a kandallóhoz tenni elvárva, hogy a sötétben valami jó tündér, ajándékot tegyen bele. Mindegyikben már benne is volt az ajándék egy fényes, új csillogó pénzdarab. Az idegen kiegyenesedett és el akart menni, amikor egy másik tárgyat pillantott meg a kandalló legsötétebb zugában. Ránézett jobban és látta, hogy az egy facipö, egy borzalmas, durva, formátlan alkotmány teljesen elborítva rászáradt sárral és hamuval. Sokszor megcsalt, de soha meg nem győzött bizalmával, Cosette szintén a kandallóhoz tette cipőjét. Egy gyermeknek, aki soha nem ismert mást, mint keserűséget, a reménysége édes és megható. A facipőben nem volt semmi. Az idegen kotorászott a mellényzsebében, majd lehajolt és egy aranyat tett Cosette cipőjébe. Azután macskaléptekkel saját szobájába vonult. MA SZÜLETETT ■— Abban az időben Augusztus császár rendeletet bocsátott ki, hogy számlálják össze az egész földkerekséget. Ez az első népszámlálás Quiriniusznak, Szíria helytartójának idejében történt. Elment mindenki a saját városába, hogy följegyeztesse magát. József Dávid házából és nemzetségéből származott. Elment tehát Galilea Názáret nevű városából Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy följegyeztesse magát Máriával, feleségvei együtt, aki áldott állapotban volt. Miközben ott tartózkodtak, elérkezett Mária szülésének napja. Megszülte elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. Azon a vidéken pásztorok tanyáztak kinn a szabadban és éjszaka őrizték a evangélium Endre 1925-ből való fordítását, az idén pedig az új, Békés-Dalos-féle katolikus fordítás szövegét hozzuk. De mind a négy fordítás ugyanarról az emberi nyelvre alig lefordítható örömüzenetröl tudósit: Isten Fia eljött! (1. Ján. 5, 20). Szerk. nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az űr angyala és az Űr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megijedtek. De az angyal bátorította őket: »Ne féljetek! Nagy örömet hirdetek nektek és az egész népnek. Ma született az üdvözítő Dávid városában, ö a Messiás és az Űr. Ez a jele: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.« Hirtelen nagy mennyei sereg vette körül az angyalt. Dicséretet énekeltek az Istennek: »Dicsőség a magasságban Istennek. És békesség a földön a jóakarata embereknek.« Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: »Menjünk át Betlehembe! Hadd lássuk a történteket, amiket az Űr hírül adott nekünk.« Odasiettek és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisdedet. Miután látták, elhíresztelték azt is, amit már előbb megtudtak a gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésen. Mária pedig szívébe véste szavaikat és el-elgondolkodott rajtuk. A pásztorok azután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, úgy ahogy az angyal előre elmondta nekik. Lukács ev. 2, 1-20. 2
