Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)
1957-08-01 / 5. szám
FIATALOKNAK Szabadság A keresztyén élet a bünbocsánat hitében való boldog, szabad élet. Vannak akik kérdőjelet tesznek a »szabad« szó mellé s arra utalnak, hogy a keresztyén életben oly sok szabályt, parancsot, törvényt kell betölteni. így van-e ez? Kötöttség vagy szabadság keresztyénnek lenni ? A probléma - tudom - nem újkeletű, őseredetije talán abban a kérdésben van amikor gyermekkorunkban szüleinket kérdeztük nagy, váró tekintettel: szabad-e . . . ? Akkor ök voltak azok, akiket kérdeztünk, tőlük vártunk választ, azt hiszem sokszor izgatottan. Az ö válaszuktól, rendszeres irányításuktól, amit másképpen nevelésnek is mondhatunk, függött és függ igen sok esetben a mi mostani feleletünk is. Az tudniillik, hogy mit mondunk arra a kérdésre, hogy szabad-e a keresztyén embernek ezt, meg azt tennie, vagy mik azok a dolgok, amiket nem tesz, vagy nem tehet? Tapasztalatom az, hogy éles fordulatok idején, háborúk, forradalmak, járványok csapásai alatt, amikor az emberek egymástól függetlenebbek, és egyúttal felelőtlenebbek is, kiderül, hogy a szokásos »keresztyén« életforma mögött, milyen kevés a belső, szabad keresztyén élet. Mert a keresztyéneket nem a vallomásokból, nem is a vallatásokból, hanem abból lehet igazán megismerni, hogyan reagálnak a történésekre. Valójában tehát életünk döntését követeli ez a kérdés egészen. De ezen a ponton félek a legjobban. ’ Ugyanis sok felületesen gondolkodó embert félrevezet az a tévhit, hogy a keresztyénség, vagy mondjuk az egyház, csak amolyan szükséglet az élet valóságos dolgaihoz. Nincs ereje, vagy nem tudja az egész életteret átfogni. Szívesen mondják, hogy »korlátozza az igényeket«, »köt társadalmi viszonyulásban«, »nem jósolok jövőt a keresztyénségnek a XX. század gépvilágában«, (szerencse, hogy nem a mi »jóslatunktól« függ!), de - mindennek ellenére - jó, hogy van, mert mi lenne, ha ez sem lenne? Mi lenne akkor azzal a nagyon sok »rossz« emberrel? Az a gondolat húzódik meg emögött a gondolkodás mögött, hogy az egész isteni kinyilatkoztatást, a keresztyén Imádság napi kegyelemért Édes Istenem, csupán a Te kegyelmed tart meg engem testben és lélekben. Azt, hogy a mai napig eljutottam, feladataimat elvégezhettem, bűneim miatt el nem vesztem, egyedül a Te jóságos kegyelmednek köszönhetem. Erőtlen és elesett vagyok Nélküled, édes mennyei Atyám, és ezért könyörgök Hozzád, hogy Szent Lelkeddel ajándékozz meg engem, méltatlan gyermekedet, és olyan hittel, hogy az ür Jézus Krisztuban nyújtott kegyelmedet elfogadhassam.Ujíts meg engem naponta kegyelmedben, a Jézus Krisztusért. Ámen. (Amerikai-magyar evangélikus Házi Oltár, 1951). szabadságról való beszédet ravasz papok találták ki, akik valamilyen erkölcsi normát akarnak az embereknek adni, hogy jobbak legyenek. Mások úgy veszik, mintha Isten rontotta volna el a dolgot valahol, amikor megteremtette a világot és az egész keresztyén egyházi munka ennek a csorbának a kiküszöbölése. Állásfoglalásuk legfeljebb hűvös elhivése annak, hogy Isten van, egyszer elindította a világot, de utána nem törődik vele. »A gép forog, az Alkotó pihen, évmilliókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát javítni kell,« - él a köztudatban Madách ismert mondása, - Isten nem törődik életünk apró-cseprő dolgaival és nekünk sem kell sokat foglalkozni Vele. így szabadul fel az ember a teljes szabadosságra amellett, hogy úgynevezett »vallásos«, »templombajáró« életet is élhet. Felszabadul, mert maga felszabadítja magát, hogy prédának tekintse a másik ember javait, a maga és a másik testét, asszonyát vagy férjét, szellemi értékeit és az életet egyáltalán. De ez nem keresztyén élet! A szabad keresztyén élet ennél sokkal több: Isten új teremtése. Olyan em-Ez az utolsó, tizenharmadik tanév volt diákéletem legérdekesebb és legszebb éve. Mert ez az én első teológus évem. Isten a teológiára irányította a figyelmemet, ide kerültem hát és ezért hálás vagyok Neki. Először a teológustársaimról írok. Én túl ideálisan képzeltem el annakidején őket. Vagy inkább nagyon hamisan. Azt hittem, mindig komoly, sőt komor arcú fiuk. Hamar megláttam azonban, hogy teológusok és papok sem csodaemberek, hanem olyanok mint mások: örülnek vagy szomorkodnak, veszekednek vagy nyájaskodnak, bennük is él az ifjúkornak, s egyáltalán a mai kornak is minden problémája. Rajtuk sem különleges kvalitásuk segít, hanem egyedül az, ha bűnös életükre elfogadják Jézus Krisztus megújító, bűnbocsátó kegyelmét. így vettem észre, hogy én is nem azért lehetek lelkész, mert több, más, jobb vagyok, mint mások, hanem mert Isten választott ki és akarja, hogy munkása legyek. Érdekes volt számomra ebben az évben az is, hogy eddig soha nem hallott dolgokat tanulhattam. Jártam ugyan valamikor hittanórára, a templomot is gyakran látogattam, ezelőtt is olvastam a Szentírást, de valami egészen más az, amikor az ember teljes idejét és munkáját Isten igéje tölti be. A teológusnak tanulnia kell Isten igéjét és ezt ilyen értelemben csak a teológián lehet. Ezzel függ össze az, is, hogy - erre a pályára elindulva - döntöttem Isten mellett és az ö keresztjét vettem magamra. Bármennyire is éhezik és szomjuhozzák emberek Jézus Krisztus igazságát, engem mindig valami csodabogárbereknek a közössége, akik teljesen itt élnek a földön, van társadalmi, szerelmi, síró és nevető életük, minden emberi problémának részesei éppúgy, mint akármelyikünk. - De - ezek az emberek tudják azt, hogy a keresztyénségben tényről van szó és nem kitalálásról. Tényről és nem egyéni elképzelések kegyeletes megóvásáról. A keresztyénségben Krisztusról van szó! Nála nélkül valóban rabság, tényleg kötöttség minden »vallásos«, vagy »keresztyénies« életforma. De Krisztusban van szabadság! Igaz, ez sokszor szolgálatnak látszik - kívülről. Azonban Krisztus mellől nézve a dolgokat, olyan szolgálat, amelyet örömmel vállal az ember. így vállalja örömmel gyermeke szolgálatát az édesanya, a szerelmes a jegyeséét, a munkáját szerető ember a munka fáradságát. így vállalta Jézus Krisztus a mi szolgálatunkat, amikor Megváltónkká lett, hogy lehessen üdvösséges életünk itt a földön. Szeretnél-e ilyen életfolytatást? Légy azon emberi akarásoddal is, hogy Isten is megáldhassa életedet. Keresd a közösséget azokkal, akik Jézussal élnek vidám, szép, természetes életet, s akkor megérted az apostol mondását: »Mindent szabad nékem, de nem minden használ.« Pátkai Róbert. ként fognak nézni. Valakire, aki a modern 20. században még mindig azzal tölti a drága idejét, hogy egy idejétmúlt, régi könyv felett elmélkedik és annak üzenetét hirdeti az embereknek. Sokat hallottam a lelkészt szolgálatról és a gyülekezetekről az elmúlt év alatt. Számomra ez mindig a furcsaság és újság erejével hatott. Én ugyanis igen kevésszer gondoltam arra, hogy a teológiai Studium végcélja az egyházban való szolgálat, emberek Krisztushoz vezetése. Arra sokszor gondoltam, hogy teológus leszek, de kevésbbé arra, hogy lelkipásztor. Szép a lelkészi szolgálat, erről most meggyőződhettem. Sok lelkész jött hozzánk, s beszélt gyülekezetéről, szolgálatáról, a mai gyülekezeti tagokról. Elmondta sok örömét-bánatát, elért eredményeit- kudarcait. S milyen sokat lehetett ebből tanulni! Nagy élménye volt ennek az évnek, hogy magam is járhattam gyülekezetekben és szolgálhattam. Tapasztaltuk az igeéhséget és az irántunk megnyilvánuló nagy - nagy szeretetet. Mégis az volt a leghatalmasabb pillanat, amikor azon a szószéken állhattam meg, amely alatt én is annyiszor hallgattam igét. S hirdethettem a gyülekezetnek, benne szüleimnek, testvéreimnek, barátoknak, ismerősöknek a húsvéti örömüzenetet: »Halál, hol a te diadalmad?« Csak néhány emlékkép ez. Mégis hiszem: »Hü az Isten , aki elkezdte bennetek a jő dolgot és el is végzi a Krisztus Jézus napjára.« volt elsőéves teol. barátod. ISTEN VÁLASZTOTT KI..."
