Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)

1957-08-01 / 5. szám

UTITMÍ Külföldön élő evangélikus magyarok lapja. Főszerkesztő: Terray László, elő Kirkens Nödhjelp Kirkegt. 5. Oslo. Felelős szerkesztő és kiadó: Gémes István, c/o Den danske Folke­­kirkes Nödhjaelp, Vendersgade 28, Kobenhavn K A szerkesztőbizottság tagjai: Kótsch Lajos és Szépfalusi István A lap ára egy évre 3 dán korona vagy ennek megfelelő külföldi pénzöszeg (0.50 US dollár, 12 osztrák Schilling). MINNEAPOLIS Az evangéliumi keresztyénségnek nincsenek zarándokhelyei, Rómája vagy Mekkája, ahová a hívek azért járnának el, hogy ott különös kegyelemben ré­szesedjenek. Debrecent is mindig csak pajkos szemhunyorítással szokták »ká­lomista Rómának«, nevezni. Reformá­toraink hitvallása, az Ágostai Hitvallás határozottan vallja, hogy Isten ott és akkor nyújt kegyelmet, »ahol és amikor neki tetszik«. Mikor tehát az idén a világ evangé­­likusságának figyelme az amerikai Minneapolis felé fordul, ez nem azért van, mintha ott valamiféle evangélikus »zarándoklás« folynék le, hanem mert olyan esemény történik ott, ami a világ evangélikus egyházainak életében megújulás, áldás, uj munkalendület for­rásává lehet: ott tartja az Evangélikus Világszövetség harmadik nagygyűlését. 1947-ben a svédországi Lund váro­sában alakult meg ez a szervezet, mely­nek ma a világ legtöbb evangélikus egyház tagja s amely így több mint 60 millió evangéliumi keresztyént kép­visel. 1952-ben a németországi Hannover volt a második világgyülés színhelye, melyen a Világszövetség már mint jól kiépített szervezet látott hozzá egy se­reg gyakorlati és tudományos feladat megoldásához. Az idei gyűlés már a tekintetben is jelentős, hogy rajta a jelek szerint min­den keleteurópai evangélikus egyház képviselői résztvehetnek. Hogy ez a mai feszült politikai légkörben milyen nagy esemény, azt külföldön élő magyarok alighanem jobban tudják értékelni, mint bárki más. »Ahol és amikor Istennek tetszik«, jöhet megelevenedés, elmélyülés, fel­lendülés nemcsak egyes emberek ke­resztyén hitében, de a keresztyén egyházakban is. Ezért a minneapolisi gyűlést mi, külföldön élő magyar evan­gélikusok is, az ősi egyházi ének sza­vaival köszöntjük: »Jövel, Szentlélek Úristen!« Szerk. Kecskeméti Víg Mihály (1560 körül): Psalmus hungaricus Kodály Zoltán. 1. Mikoron Dávid nagy búsultában, Baráü miatt volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában, Ilyen könyörgést kezde ő magában: Istenem, Uram, kérlek tégedet: Fordítsad reám szent szemeidet; Nagy szükségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szívemet. Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem nagy búsultomban, Ellenségemre való haragomban. Hogyha énnékem szárnyam lett volna, Mint a galamb, elrepültem volna; Hogyha az Isten engedte volna, Innét én régen elfutottam volna. AZ ELSŐ BENYOMÁS mindig fontos és döntő, - szoktuk mondogatni. Meg azt is mondjuk, hogy nemigen csal. Én is lassú, nehézkes embernek láttam első pillanatra Olav Egelandot, a norvég diakónai szövetség és egyházi segély­akció egyik titkárát és azt hittem, iga­zam van. Úgy látszik azonban, az első benyo­más sem csalhatatlanul jó vezető. Ege­­land lelkész nemcsak azzal cáfolt rá erre a benyomásra, hogy irodájában szürke overallban fogadott (irodája kor­mos falát meszelte), hanem azzal is, hogy egy nagyon eredményes és fontos egyházi munkának a vezetője. A SZENTIRÄS Isten gyülekezetét és a gyülekezet tagjait is sáfároknak ne­vezi. Sáfár az az ember, akit gazdája bizonyos javak megörzével, okos, ügyes, jó kihasználásával bízott meg. Emlé­kezzünk csak a hü és hűtlen sáfárokról elmondott jézusi igékre! Milyen nagy felelősség ez, s milyen komoly az azt követő elszámolás. Ki tud majd meg­állni az elszámoltató előtt, ha megkér­dezi: Hogyan sáfárkodtál a javaiddal? És ha a gyülekezetét kérdezi meg az Isten? Mi van a millió és millió em­berrel, aki hallani sem akar vagy csak nem szeret hallani Istenről ? Mi van az egykor megkereszteltekkel, konfir­­máltakkal ? EGELANDÉKNÁL erről beszélge­tünk. S a csendesen beszélő ember sza­vait valami mélyről jövő tűz hatja át. Arról beszél, hogy hogyan szervezik meg a norvég egyház gyülekezetei­ben is a sáfárság munkáját. Hogyan gyűjtenek össze embereket, akik kellő imádságos előkészítés, oktatás után kettesével - apostolok módján - járják végig az egyháztól elidegenedett test­véreket és hívogatják őket Isten gyüle­kezetébe. »JAJ, CSAK NE LENNÉNEK ITT­HON!« - imádkozza a megkopogta-Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széjjel bujdosnom, Mogynem mint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szólanom. Egész e város rakva haraggal; Egymásra való nagy bosszúsággal; Elhíresedett a gonoszsággal, Hozzá fogható nincsen álnoksággal. Gyakorta köztük gyűlések vannak; Özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak. Isten szavával ők nem gondolnak, Mert jószágukban felfuvalkodtanak. Én pedig, Uram, hozzád kiáltok, Reggel és délben s estve könyörgök; Megszabadulást tetöled várok, Az ellenségtől mert én igen félek. Te azért, lelkem, gondolatodat, Istenbe vessed bizodalmadat; Rólad elvészi minden terhedet És meghallgatja te könyörgésedet. tott kapu előtt a két új gyülekezeti munkás. Mert a sáfármunka nem is olyan egyszerű. Olyan emberekkel ta­lálkoznak a sáfárok, akiknek pompás ellenvetéseik vannak, akik kifogások­kal, mellébeszéléssel nagyon jól ki tud­ják magukat magyarázni, mintegy iga­zolva magatartásukat. ISTEN AKARJA EZT A MUNKÁT! - ez csendül ki a beszámolóból. Hiszen szerte Norvégiából azt jelentik, hogy ahol ilyen munka indult meg, ott fel­lendült a gyülekezeti élet. Növekszik a templomlátogatók száma, sokasodnak a bibliakörök. De leginkább azok érzik e munka áldását, akik maguk részt­­vesznek a hívogató sáfári szolgálat­ban. Isten akarja ezt a munkát azért is, mert az egyháznak mindig veszélye az »elpaposodás«. A sáfári szolgálatban pedig papok és a gyülekezet »egyszerű« tagjai vállvetve dolgoznak. TENGERENTÚLRÓL jött ez a munka­módszer, az amerikai evangélikus egyházaktól. Németországban is meg­találjuk, különösen a hannoveri evangé­likus egyházban, ott »Besuchdienst«­­nek, »látogató szolgálat« nak hívják. De akárhogy nevezik is, egy a célja: Elvinni minden embernek a hírt, az evan­géliumot. Hívni oda, ahol ez az evan­gélium hangzik. Hogy gyarapodjék az »üdvözülök száma« (Csel 2, 47). VANNAK VESZÉLYEK IS, mint min­den munkánál. Egyenlőre még több a női munkás és néha meg igen kiütkö­zik a »kampány-jelleg«. De ez mitsem von le a munka értékéből. Hátha Isten itt is meg akarja mutatni, hogy előtte »nincs férfi, sem nő«, azaz egyként lehe­tünk, férfiak és nők egyaránt az 0 munkásai? És hátha sok közömbös szí­vét éppen a kampány rohama győzi le, mint az első pünkösdkor a háromeze­rét ? AMIKOR A TRONDHEIMI DÓMBAN magyar istentiszteletet, tartottunk (a Egelanddal beszélgettünk 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom