Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)
1957-10-01 / 7. szám
A szétszakított családokért Az osztrák evangélikus egyház püspökének levele a külföldre sodródott magyar gyermekek ügyében. A Magyarországi Evangélikus Egyháznak Budapest Üllői ut 24. Tisztelt Uraim! Kedves Testvérek! Amerikából való visszaérkezésem után vettem kézhez augusztus 6.-án kelt iratukat, amit az Országos Béketanács nevében - a menekült gyermekek kérdésében - küldtek el hozzánk. Legyenek meggyőződve afelől, hogy egyházunkban és ökumenikus bizottságunkban szüntelenül foglalkozunk, különösen is a menekült 14 éven aluli gyermekek és a 14-18 év közti fiatalok kérdésével. Éppen ezeket a gyermekeket és fiatalokat részesítjük erőteljes lelkigondozásba magyarul beszélő lelkészek szolgálatán keresztül, és így értesülve vagyunk a gyermekek sajnálatraméltó sorsa és politikai helyzete felöl. Különböző szervekkel különösen az Osztrák Belügyminisztériummal, valamint az Egyesült Nemzetek Főbiztosával, az Osztrák-és Nemzetközi Vöröskereszttel, a katolikus Caritassal stb. éppen e kérdés kielégítő megoldásáról tárgyaltunk ismételten. Egyetértünk abban, hogy számos gyermek nem politikai okbói, kalandvágyból, politikai megtévesztésből fiatalos meggondolatlanságból ment át a határon. Azt is tudjuk, hogy számos esetben apa türelmetlenség szelleme honolt. Még az Erdéllyel szomszédos Magyar Királyság területén sem élhettek nyugodtan a reformációhoz csatlakozott gyülekezetok. Ezért kellett a tordai országgülés évében született Bocskay Istvánnak egy fél évszád múlva fegyvert ragadni, és a bécsi békét az ország királyától kikényszeríteni. De jelentős ez a határozat azért is, mert egy olyan szociális gondolat villan fel benne, amely ebben a korban teljesen szokatlan: nem csupán a földesurak, a nemeség, hanem minden személy vallásos hitét tiszteletben kell tartani. Végül ellentmond ez a törvény annak a sokszor hallott felfogásnak is, hogy az emberi szabadságjogok tiszteletére a felvilágosodás természetjogi alapokon álló bölcselői, a keresztyénségtöl elszakadt politikai teóriák hirdetői tanították meg az emberiséget. Az 1557-es tordai határozat azt hirdeti: az Evangélium leikétől megérintett emberek voltak az elsők, akik tételes törvénybe foglalták a lelkiismereti szabadságot! A tordai országgyűlés elhatározta egy nemzeti zsinat összehívását is, amelyre a hó második felében került sor. Az egybegyűltek megváltották hitüket és az evangélikus gyülekezetek képviselői egy »Egyetértés« nevű iratot erősítettek meg aláírásukkal. Ennek az az érdekessége, hogy az anyanyelvi különbségek nem választották el egymástól Erdély népeit, vagy anya zilált házasságból menekülve vitt magával egy vagy több gyermeket. Azonos a meggyőződésünk: a legjobb intézeti nevelés sem pótolhatja a rendezett családi nevelést. Pontos értesüléseink alapján azonban azt is közölni szeretnénk, hogy az osztrák kormány már régóta fáradozik a gyermekek rendezett hazatérésén. Az osztrák kormány már hónapok óta felkínálta minden magyar szülőnek a lehetőséget, hogy látogatásra eljöjjön Ausztriába és itt gyermekeik jövőjéről velük személyesen beszéljen, szabadon és befolyásmentesen döntsön, eredményezze e megbeszélés akár gyermekeik Magyarországra való visszatérését, vagy külföldön maradását. Sajnos nem éltek, vagy nem élhettek, e meghívás lehetőségével a szülők. Nyilvánvalóan nem jutott tudomásukra, hogy mindazon esetben, amikor a szülők világosan és egyértelműen kívánságukat gyermekük hazatérésével kapcsolatban írásban kifejezésre juttatták és a gyermekek ezzel egyetértettek, őket valóban visszaküldték Magyarországra. Eddig kereken 300 ilyen 14 éven aluli gyermekről volt szó. Jelenleg már csak kereken 100 14 éven aluli gyermek van Ausztriában. Ezekben az esetekben a szülők részéről akik az osztrák-és nemzetközi jog alapján a gyermekek mert az aláírók között szerepel Boldi Sebestyén alsómagyarországi szuperintendens (püspök), Hebler Mátyás, erdélyi szász szuperintendens, Dávid Ferenc, erdélyi magyar szuperintendens, valamint a legtöbb esperes. Az evangélium lelke ezen a téren is szép gyümölcsöket termett, amelynek jelentőségét csak századunk tudja ismét kellőképen értékelni, amikor felismertük újra az Evangéliumnak minden népét egybefoglaló jellegét. A tordai országgyűlés határozatai nem jelentették az utolsó győzelmet a vallászabadságért vívott küzdelemben de megindítottak egy megállíthatatlan folymatot. Voltak de vannak még bindig olyan irányzatok, rendszerek és elgondolások, melyen hamis jelszavak és célok hangoztatása közben el akarják rabolni az ember lelkiismereti szabadságát, de kísérleteik az Evangélium sugarának a hatására éppen úgy meg fognak semmisülni, mint a tél hó és jégtakarója a Nap hatása alatt. Magyar keresztyének pedig adjunk hálát az Istennek, hogy megengedte eleinknek 400 év előtt ezen győzelem elérését, hívjuk fel ennek jelentőségére más népből származó testvéreink figyelmét, és igyekezzünk mindig, egész életünkben hűségesek lenni az Evangéliumhoz, az egyetlen erőhöz, amely az igazi békesség otthonává képes átalakítani ezt a békétlen világot. nevelésére egyedül hivatottak, még nincsenek kétség nélküli biztos értesüléseink. Abban a pillanatban, amikor a szülök akarata világos és ahol a gyermekek szüleik hívásának engednek, az osztrák kormány egy pillanatig sem fogja hátráltatni a gyermekek Magyarországra való visszaküldését. Hiszen a gyermekek minden osztrák állami és egyházi szervnek nagy erkölcsi, nevelési és anyagi terhet jelentenek. E felelősség terhének az arra hivatottak számára való visszaadása nekünk csak örömöt jelentene. írásukban felkínálják azt a lehetőséget, hogy gyülekezeteik lelkészei utján összeállítják azoknak a gyermekeknek a névsorát, akiknek szülei hazatérésüket kérik. Bizonyára hasznos lenne a gyülekezetek részéről e jegyzék, de a Belügyminisztérium nem hivatalok jegyzékét, hanem a szülök saját akaratának kinyilvánítását követeli. Talán segíthet valamiben az, ha az egyes gyermekek szüleinek levelét a lelkészi hivatalok igazolásával küldenék el hozzánk. Ezesetben a gyermekek mielőbbi hazaküldéséért mindet elkövetnénk. Biztosíthatom önöket arról, hogy majdnem minden még Ausztriában élő gyermek levelezési kapcsolatban áll szüleivel. A 14-18 év közti fiatalok hazaküldése, azok kifejezett akarata ellenére, jogilag lehetetlen. Szabadna azonban ebben az összefüggésben egy másik kérdésre is felhívni figyelmüket. Magyarországon ma többszáz gyermek él, akiknek szülei külföldre menekültek és nem is szándékoznak Magyarországra visszatérni. E szülök természeteren kifejzére juttatták égő kívánságukat, hogy Magyarországon élő gyermekeik hozzájuk - Ausztriába, vagy bárhova ahol élnek - utazhassanak. A Nemzetközi Vöröskereszt készen állana olyan akcióban való részvételre, amely a Magyarországon és azon kívül élő családok gyors egyesítését tűzné céljául. A magyar kormánynak azonban sajnos nem állt módjában, hogy a Nemzetközi Vöröskeresztnek konkrét Ígéretet tegyen azirányban, hogy a Magyarországon élő gyermekek egyesítése külföldön élő szüleikkel azonos módon történhessen a külföldön élő gyermekeknek Magyarországon élő szüleikkel való egyesítésével. Mindkét eset azonos intézése az Ausztriában élő gyermekek visszaküldését rendkívüli módon siettetné. Remélem Ordass püspök úrral és a Magyarországi Evangélikus Egyház Minneapolisban lévő többi küldöttével holnapután itt beszélhetek. Nem fogom elmulasztani az urakkal e kérdés megbeszélését. A Belügyminisztérium kész Ordass püspök urat ebben a kérdésben hétfőn megbeszélésre fogadni. Legyenek meggyőződve afelől, hogy mélyen megrendült szívvel gondolunk a Magyarországi Evangélikus Egyház életének alakulására és sorsára, dem nem kevésbbé egyházuknak még Ausztriában élő szerencsétlen tagjaira. Bécs, 1957 szept. 6. D. Gerhard May, püspök 4
