Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-10-01 / 8. szám
Bodonyi Károly: Október 15 Én hű maradok az eskühöz, Amit letettem És zálog rá az életem, Hogy a Hitem Itt bujdosik velem. Ma lezúgnak rám A szomorú napok; De a Hitemhez mégis Hű maradok. Nemrégen még úgy néztetek rám, Mint zöld szigetre Gyorsan süllyedő hajóról, S amit mondtam, Lestétek bigottan. Ma csaholtok rám, Ti tarka kuvaszok; Mert a Hitemhez most is Hű maradok. A remény keresztje ragyogott A fejem felett Egykor és azt látom ma is, Az ő fénye Vezeti léptemet, Bár a magasban ezer Vörös csillag ragyog; Régi Hitemhez most is Hü maradok. Kik elhullottatok mellőlem A véres harcban, Nézzetek rám és adjatok Erőt nekem És tartsatok velem, Ha kiégett mezőn Csak egyedül vagyok; És Hitemhez akkor is Hű maradok. Tudom ma már, hogy sorsom mi lesz. Az út, az közös. Jeltelen sírok végtelen Sorában én Istenhez tartom Hitem. S ha kinyúlnak felém A mártíri csontkarok; A Hitemhez akkor is Hű maradok. Mátray P. Károly: Október 23 Az első este, a rádiónál, Mikor szóltak a fegyverek S mikor már az orosz gépek Keringtek bőszen Pest felett S indúltam a Margit-híd felé ... Zsongott a város, mint a méhkas, Repdestek le a csillagok S a nép a fegyverrel kezében Oly bőszen üvöltött s — hallgatott: Oh, még sok mindenről nem beszélt . . . Felpezsdült már a büszke vére: Fellázadt, ölni... bilincset törni... Kossuth, Petőfi könnyes népe. Mert muszály volt már előre törni A világosabbik hegytetőre. Lángolt a város ... forrt az ország ... Az egész egy élő barrikád ... Lássa a gyáva világ mégegyszer: A magyar hogyan véd hazát. (Teljesen egyedül.) Az első este, a rádiónál... Kifröccsent már a vér ... Fehér, mosolygós arccal halt meg, Mint aki éppen haza tér: Úgy csuklott rá az utcakőre. S testére ráborult a zászló Piros, fehér és zöld színe, A közepéből véresen kitépve A gyalázatnak címere: Foszlányát a földön tapostuk. Az első este, a rádiónál, Mikor szóltak a fegyverek S mikor már az orosz gépek Keringtek bőszen Pest felett: Láttam meg tisztán népemet.
