Az Uránia Mozgó Heti Eseményei, 1918 (3. évfolyam, 1-3. szám)
1918-10-05 / 2. szám
HETI ESEMÉNYEI. 5 pompás fordulat révén kiderül, hogy a rejtélyes idegen nem más, mint Ward, London legzseniálisabb nyomozó rendőrtisztje, ki egy csapásra banditákat fogott el, fogadást nyert meg és az orránál fogva vezetett és megtréfált négy regényes hajlamú urat és egy önhitt magándetektívet. Fordulatos film. — melyhez hasonló pompás témájú és tökéletesen, — szinte boszorkányos ügyességgel szcenirozott és kidolgozott film igen kevés szerepelt a nemzetközi mozi-irodalomban, A szeréplők Kláry Lottó, Vár- konyi Mihály. Réthey Lajos, Balassa Jenő, Z. Molnár László és Gál Gyula felülmúlhatatlan alakítást produkálnak. Határozottan e filmen a filmjátszás olyan művészeinek bizonyultak, hogy bármely külföldi gyár boldognak érezné magát, ha ilyen művészekkel dicsekedhetne. Jön minden idők legnagyobb magyar filmje az Ördög. Bogáth István gyalogsági tábornok, Katonai parancsnok a moziért. Ismét azt a korszakot éljük, amikor mindenki, aki csak lábát birja, egyet rug a mozin. Mintha az embereknek nem is volna egyéb gondjuk, mint a mozival törődni, azt ócsárolni kisebbíteni. Egyik intézkedés a másikat éri — ellenünk s mint a törvényen kívül állók ki vagyunk téve üldözésnek, jogfosztásnak, vagyonelkobzásnak. Ilyen súlyos napokban kettősen jól esik az elismerés, különösen akkor, ha az súlyban és tekintélyben kiváló helyről érkezik. Tiszti körökből kapjuk a hirt, hogy Bogáth tábornok, Budapest katonai parancsnoka a napokban ex offo helyezte arra a magaslatra a mozit, amelyet az méltán megérdemel. A katonaságnál újabban nagy súlyt helyeznek a legénység továbbképzésére, felvilágositására, tanítására, mert ily módon vélik elejét venni, hogy körükben tév- tanok terjednek. E tárgyban adott ki a napokban parancsot az összes helyőrségek tisztikaraihoz Bogáth gy. tábornok s ebben a parancsban adózott meleg elismeréssel a mozinak, kiemelve annak kulturális erejét. A mozi — mondja a parancs — műveltséget teremt, ismereteket közvetít, az erkölcsöket javítja s ebben a tekintetben egyedülálló jelentőséggel bir. Ma már minden kis városkában is van mozi, hassanak tehát a tisztek oda, hogy a legénység szabad idejében járjon a moziba. Felesleges kommentárokat fűzni Bogáth tábornok soraihoz. Mi a magunk részéről csak azt szeretnék, ha a legilletékesebb helyeken is elolvasnák és megszívlelnék ezt az igazságot.