Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)

2022-12-17 / 291. szám

SZOMBATI VENDÉG 6 2022. december 17. | www.ujszo.com Ikonikus arca lett a karácsonynak Nagy Gábor: „Egy favágási kísérletnél úgy sérült meg a könyököm, hogy már nem tudok teniszütőt venni a kezembe" „Itthon naponta tornázom, és sétálni is eljárok..." (Talabér Tamás felvétele) SZABÓ G. LÁSZLÓ Bár színházban ma is játszik, a televízió képernyőján karácsonyi színész lett Nagy Gábor. Évente hozza fiatalkori énjét, formáját, három emlékezetes szerepét. Fabricius Antal, Csínom Palkó, Bob herceg. Ikonikus arca lett az ünnepeknek. Egy híján tíz évig volt a Vígszín­ház tagja, aztán vidéki társulatokban játszott. Most Sopronba jár vissza, de Budapesten is látható a Turay Ida Színházban. Tamási Áron Vitéz lélek című darabjában élete egyik legjobb szerepét, Ambrust játssza, a Hunya­­dy Sándor novellája nyomán született A vöröslámpás házban pedig a „kun­csaftok” egyikét, a marhakereskedőt hozza. Stílusosan fogalmaz: „Évek óta nem volt lehetőségem ilyen ba­romkodásra.” Elevenítsük fel, hogyan ért véget a vígszínházi korszaka. A „záróak­kord” megvan még? Az Örkény István emlékére ké­szült In memóriám Ö. I.-t játszottuk. Akkor már teljesen egyértelmű volt, hogy nem szerződöm a következő évadra. Valló Péter rendezte az előa­dást, fantasztikusan sikerült. De az is jó volt, hogy már nem éreztem kö­telezőnek, hogy előadás után hazasi­essek. Ott maradtam a színházban, és jókat beszélgettem a kollégákkal. Már csak fél lábbal tartoztam a tár­sulathoz, és furcsa mód akkor érez­tem magam a legjobban. Szakonyi Károly Adáshibájában komoly sze­repem volt. Utána már csak bosz­­szankodtam. A filmjeim után nem jutottam igazán szerethető felada­tokhoz. A Popfesztiválban is benne voltam, de abba még főiskolásként kerültem be. Presser Gáborral dol­gozni óriási élmény volt. Hatalmas sikerrel ment az előadás. Imádta a közönség. Filmrendezőit tekintve elmond­hatja: a legnagyobbak adták kéz­ről kézre. Zsurzs Éva, Keleti Márton, Fábri Zoltán, Mészáros Márta, Maár Gyula. De forga­tott Csehszlovákiában is. Martin Holly rendezésében Karol Ma­­chata, Ladislav Chudík és Jozef Kroner partnereként. Kezdjük ez utóbbival. „Szocialista árucsere” eredménye volt, hogy bekerült a filmbe? Nevezhetjük annak is. A szlo­vák Juraj Durdiak ugyancsak egy mesefilm, A csillagszemű cím­szerepét játszotta nálunk. Azu­tán hívtak meg engem Pozsonyba, Sókirályfinak. Egy pesti szálloda kávézójában találkoztam a jó ne­vű rendezővel. Látni akart, hogy a tíz évvel korábban készült A fe­kete város után egyben vagyok-e még. Látta, hogy igen, ezért nem is hívott próbafelvételre. Nagyon kellemes munka volt, élvonalbeli szlovák kollégákkal. Egyedül a női főszerepet alakító Libuse Safrán­­ková jött Prágából. Kedves, nyitott, elfogadó partner volt. Mintha egy nyelvet beszéltünk volna. Fabricius Antalként A fekete városban valósággal berobbant a köztudatba. Pályakezdő színész­ként nagyobb sikerről álmodni sem tudott volna. Mégsem forga­tott többet Zsurzs Évával. Mi volt az oka? Fura történet. A Bob herceg for­gatása után azt mertem nyilatkoz­ni, hogy Bárdy'Györgytől sokat ta­nultam. Zsurzs Évának ez valahogy rosszulesett. Egyszerűen nem fo­gadta el, hogy a filmezésben mástól Venczel Verával A fekete városban is tanultam valamit. Úgy gondolta, ő már mindent megtanított nekem, az már megkérdőjelezhetetlen, többre nincs szükségem. Talán megsértő­dött. Soha többet nem hívott. Nem így Keleti Márton, aki hosszú távon gondolkodott a szí­nészeiben. Az ő esetében mi jelen­tette az együttműködésük végét? Egy tragikus esemény. De hadd mondjam el: talán most láttam elő­ször egyben a Csínom Palkót. A Bob herceg után ez volt nála a második filmszerepem. Érdekes élmény volt ez is. Az egyik indíttatásom a színé­szet felé a Rákóczi hadnagya című film volt, Bitskey Tiborral. Kissrác koromban tizenhatszor néztem meg, annyira szerettem. És most megle­petéssel tapasztaltam, hogy Csínom Palkót és Csínom Jankót Rákóczi hadnagyának nevezik ki a filmben, így ér össze a történet. Alkalman­ként, ha úgy öltözöm, a hajtókámra szoktam kitűzni a magyar címert, ha már kurucnak érzem magam. Tragédiának azt tartom, hogy a Csínom Palkó forgatása vége felé meghalt Keleti Márton. Ha a Jóisten adott volna neki még tíz évet, akkor egészen biztos, hogy máshogy ala­kul a pályám. Ő ugyanis tökéletes főszereplőalkatnak tartott engem, és ne hangozzék nagyképűen, meg is feleltem az elvárásainak. Ha forgat­hattam volna még vele három-négy ilyen filmet, színészként bizonyára nem ilyen méltatlan utat járok be. Milyen ember volt Keleti Már­ton? Keveset tudunk róla. Tökéletes tudású, hibátlan ízlésű profi. Nem mindenki rajongott ér­te a művészvilágban, mert mindent egy kicsit jobban tudott a többieknél. A vidéki forgatásokat nem szerette. A Bob herceget egyetlen jelenettől eltekintve műteremben forgattuk. Huszonnyolc évesen a nyilas tisztet játszotta Az ötödik pecsét című filmben. Ez az alakítása is megkérdőjelezhetetlen. Még a puszta szempillantásából is árad a kegyetlenség. Súlyos szerep, zic­cerszerep ez. Mit kért Fábri a pró­bafelvételen? Ezt a szerepet is próbafelvétel nél­kül kaptam meg. Éábri biztos volt benne, hogy ezt nekem kell eljátsza­nom. Kihívott, megcsináltuk, elfogad­ta, és még jónak is találta, ahogy meg­formáltam a figurát. Pályám egyik meghatározó filmszerepe ez a fiatal nyilas tiszt. Nem tudom, hogyan ju­tottam Fábri eszébe, hiszen az indu­lásom után hosszú évekig az volt ró­lam a szakmai vélemény, hogy nem vagyok több egy romantikus hősnél. Illés Gyuri bácsinak, a film operatő­rének csupán egyetlen gondja volt velem. Mivel a film alapjául szolgá­ló Sánta Ferenc-regényben Szőkének hívják a tisztet, úgy akart bevilágí­tani, hogy ennek eleget tegyen. De ha engem lakkoztak vagy befésültek, sosem voltam szőke. így aztán a film­ben el sem hangzik a nevem. A kor legnagyobb színészei kö­zül többen is felsorakoztak a ka­mera előtt. Volt köztük valaki, aki *gy vagy úgy nehezítette a dolgát? Még valami... Nagy öröm érte az elmúlt hetekben. Ötven éve végzett a főiskolán, most vette át az aranydiplomáját. Ugyanazon a szín­padon, fél órával előtte a lánya tett esküt gyártásvezetői szakon. „Hatalmas élmény volt. Meg is hatódtam egy kicsit.” (Képarchívum) Egyedül Latinovits, aki nem azt csinálta, amit Fábri kért tőle. Döbbe­netesen nagy egyéniség volt, ez vitat­hatatlan, csak éppen nem ugyanazt gondolta a figuráról, amit a rende­ző. A végeredményt mégis elfogadta Fábri, ahogy a felvétel után mondta is nekem. Horváth Sándor őszinte, nyíltszívű ember volt. Dégi István, Márkus László, Bencze Ferenc... csupa óriási figura. Ostehetségek. Nagy tudománya volt Fábrinak a sze­reposztás. Őze Lajos külön kategó­ria volt. Meg tudott teremteni maga körül egy elképesztő misztériumot. Megkövetelte, hogy csak akkor in­duljon el a kamera, amikor lélekben már készen áll a jelenetre. A legtöbb lehetőséget Maár Gyulától kapta. Mekkora szerepe volt ebben Törőcsik Marinak, aki mellett a Cannes-ban díjazott Dé­ryné, hol van? című filmben Ró­meó lehetett? Ha nem hitt volna bennem Mari, akkor a Dérynébe sem kerültem vol­na be. Maár Gyula nagyon jó tempó­ban tudott velem dolgozni. Időt spó­rolt általam. Iszonyatosan hosszú be­állításokat csinált, ezért mindenkitől profizmust követelt. Tizenöt perces jelenetekben gondolkozott. Például egy belső jelenet után kilépek a szo­bából, lerohanok a lépcsőn, kint pe­dig kivégeztetek egy csomó embert. Feszültség volt a jelenetben. Fegye­lem, szigor, átgondoltság, amit Maár Gyula megkövetelt. Sylvia Kristellel, az Emmanuel­­le-filmek sztárjával a Mata Hari című amerikai kémfilmben ját­szott. Nagy élmény volt? Kevés időt töltöttünk együtt. Iz­gultam egy kicsit a forgatás előtt, mert ismerve Sylvia Kristel film­jeit, nem tudtam, mit kér majd tő­lem a rendező. Német tisztként ke­rültem össze vele egy kupéban, és figyelmeztettem őt, hogy a könyv, amelyet olvas, nem kívánatos re­gény. Tehát semmiféle érzéki meg­mozdulás nem volt köztünk. Ebben a témában Mészáros Márta filmje, a Szabad lélegzet az etalon. Lelocsolt lepedő alatt hancúroztunk Kútvöl­gyi Zsikével. Semmi nem látszott belőlünk, viszont halálra fagytunk. A nyugati filmek hatására Márta azt is kitalálta, hogy víz alatt sze­relmeskedjünk. Elmentünk a tatai Fényes forráshoz, de Zsike nem volt hajlandó lemerülni, így szó sem le­hetett víz alatti ölelkezésről. Csak én csókolgattam a köldökét. Nekem ez nem okozott gondot. Gyerekko­rom óta sokat jártunk Bulgáriába és Horvátországba. Jól megvoltam a víz alatt. Lovon mikor ült legutóbb? Van már annak huszonöt éve is. A tereplovaglást szerettem. Ma már nincs lehetőségem erre. A tenisze­zést is szívesen űzném még, de egy szerencsétlen favágási kísérletnél oly módon sérült meg a könyököm, hogy már nem tudok teniszütőt ven­ni a kezembe) Egyszer, amikor itthon voltak az unokáim Németországból, pingpongozni próbáltam velük, de azt is csak húsz percig bírtam. A fáj­dalom nem enged többet. Áprilistól októberig a Balatonnál biciklizem. Itthon naponta tornázom, és sétálni is eljárok. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Oldalképek
Tartalom