Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-20 / 293. szám
www.ujszo.coml 2022. december 20. SPORT 115 Petra Vlhová zsinórban negyedszer lett az év sportolója Vlhovának idén volt oka pezsgőzni (Fotó: TASR) LENCSÉS ZOLTÁN A sportújságírók ismét az alpesi síző Petra Vlhovát választották meg az év sportolójának Szlovákiában. A 27 éves liptói sportoló megvédte címét és összességében már negyedszer érdemelte ki a kitüntetést. A Szlovák Olimpiai- és Sportbizottság a paralimpiai bizottsággal karöltve rendezte meg a szokásos év végi ankétot, melyen 115 sportújságíró szavazott az év legjobb szlovákiai sportolóira és csapataira. Az alpesi síző Petra Vlhová meggyőző fölénnyel, 1136 ponttal végzett az első helyen, miután 104-en őt jelölték az első helyre és csak egyetlen szavazólapon nem szerepelt a neve a legjobb háromban. A szlovákok legsikeresebb alpesi sízője 2022-ben olimpiai aranyérmet szerzett a pekingi téli olimpián, az alpesisí-világkupa összetett versenyében másodikként zárt, a műlesiklásért járó kis kristálygömböt pedig megnyerte. „2022 az eddigi legkülönlegesebb év volt számomra. Az olimpiai aranyéremmel teljesült a legnagyobb és legrégibb álmom. A sikerek mellett az is fontos számomra, hogy egészséges vagyok és hogy azt csinálhatom, amit szeretek” - reagált az elismerésre Vlhová, aki negyedik elsőségével beérte a korábban szintén négyszer diadalmaskodó Michal Martikánt. A második helyen sem történt meglepetés, amelyet a mindössze 18 éves Juraj Slafkovsky érdemelt ki. Az idén a finn Turkuból az NHL-es Montrealba igazolt jégkorongozó Pekingben nemcsak a szlovák válogatott, hanem az egész torna legproduktívabb játékosa volt, ráadásul a legértékesebb hokisnak (MVP) is megválasztották. Szlovák hokis ráadásul még sohasem kelt 1-es sorszámmal a tengerentúli játékosbörzén. Harmadikként Ján Volko zárt, a sprinter 100 méteren negyedikként végzett a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon. A dobogóról éppen csak lemaradt az Inter labdarúgócsapatának középhátvédje, Milan Skriniar, őt a sportlövő Zuzana Rehák Stefeceková követi. Az év parasportolója (és egyben az összetett verseny kilencedik helyezettje) a rozsnyói származású Farkas Henrietta lett. A látássérült alpesi síző a pekingi paralimpián lesiklásban és kombinációban is aranyérmet szerzett, a lillehammeri világbajnokságon pedig lesiklásban és szuper-G- ben is győzni tudott. A csapatok versenyében sem történt különösebb meglepetés, ahol a Pekingben remeklő, bronzérmes szlovák jégkorong-válogatott lett a győztes az Európa-konferencialigában csoportelső Slovan labdarúgócsapata és a kajak négyes (Samuel Díjazottak 1 Petra Vlhová (alpesi síző) 1136 pont 2 Juraj Slafkovsky (jégkorongozó) 944 3. Ján Volko (atléta) 552 4 Milan ékriniar (labdarúgó) 398 5 Zuzana Rehák Stefeéeková (sportlövő) 352 6 Marek Hantáik (labdarúgó) 315 7 Alexander Slafkovsky (vízi szlalomos) 302 8 Erik Öernák (jégkorongozó) 274 9 Farkai Henrietta (parasíző) 257 10 Tajmuraz Salkazanov (birkózó) 202 Csapatok: 1 Szlovák jégkorongválogatott 337 pont 2 Slovan Bratislava (labdarúgás) 138 3 Kajak négyes 85 Báláz, Denis Mysák, Botek Ádám, Zalka Csaba) előtt. A teljes listán felbukkan Sidó Bianka neve is, a tehetséges somorjai kajakos a 43. helyen zárt három ponttal. Idén az 1943-as születésű kassai magasugrót, Mária Mracnovát választották sportlegendának. „Diego biztosan mosolyog most" Benzema ezzel a képpel búcsúzott (Fotó: Twitter) Benzema: „Véget ért a történetünk” Karim Benzema hétfőn a közösségi oldalain jelentette be, hogy nem lép többet pályára a francia válogatottban. „Mindent megtettem a pályafutásom alatt és a hibáim is kellettek ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Büszke vagyok arra, amit elértem. Megírtam a történetem, és a miénk véget ért” - írta Twitteren a képhez, amelyen a válogatott mezében szerepel a 35. születésnapját éppen hétfő ünneplő futballista. Az idei év aranylabdása nem volt ott a nemzeti csapatban a négy évvel ezelőtti világbajnoki cím megnyerésekor, és bár hivatalosan a vasárnap elért ezüstérmes keret tagja volt, sérülése miatt nem játszott a katari tornán és a döntőre sem utazott el. (ez) ÖSSZEÁLLÍTÁS Argentína a 2:2-es rendes játékidő és a 3:3-mal végződő hosszabbítás után tizenegyesekkel 4:2-re győzte le a címvédő Franciaországot és szerezte meg történejme harmadik foci-vb-aranyát. Összegyűjtöttük a finálét követő legérdekesebb nyilatkozatokat. „Két vacak lövés és egyenlítettek. Adtak még egy büntetőt nekik, abból is gólt szereztek - utalt Emiliano Martinez a franciák passzív játékára. - Nyugodt voltam a tizenegyesek során, csak tettem a dolgomat. Álmodni sem tudtam volna szebb világbajnokságot” - tette hozzá az Aston Villa argentin játékosa. A torna legjobb kapusának megválasztott hálóőr a kérdésre, hogy miért ünnepelt nem túl illendő módon, miután átvette az Aranykesztyűt, röviden válaszolt: „Azért tettem, mert a franciák kifütyültek.” Csapattársa, a mindössze 21 éves Enzo Fernández a legjobb fiatal játékosnak járó díjat zsebelte be. „Ez egy olyan pillanat, amelyet soha életemben nem fogok elfelejteni. Az, hogy a hazámat képviselve megnyertük a világbajnokságot, felbecsülhetetlen. Most ünnepeljünk együtt” - mondta a Benfica középpályása. Rodrigo De Paul vasárnap is szívét-lelkét kitette a pályára. „Nagyon megszenvedtünk ezért a sikerért, de megérdemelten nyertünk. Megvertük a legutóbbi bajnokot, ez olyan öröm, amit nem tudok szavakba önteni. Büszke vagyok arra, hogy argentinnak születtem, ma a világ tetején vagyunk” - fogalmazott az Atlético Madrid középpályása. „Nem hiszem el, hogy mennyit szenvedtünk egy tökéletes meccsen. Hihetetlen, de ennek a csapatnak minden nehézségre volt válasza. Ma nagyon komoly ütésekből is felálltunk az egyenlítések után. Azt szeretném üzenni mindenkinek, hogy élvezzék ki ezt a pillanatot, mert ez egy történelmi momentum Argentína számára” - értékelt az argentin sikerkapitány, Lionel Scaloni. Kollégáját természetesen a jövőjéről is faggatták a vereség mellett. „Nem voltunk elég agresszívek, hiányzott belőlünk valami. A játékosok fáradtak voltak, hiszen egy nappal kevesebbet készülhettünk a döntőre, mint az argentinok. Ez persze nem egy kibeszélés vagy kifogáskeresés. A teljesítményünk az első félidőben nem volt jó. Az egyelőre nyitott kérdés, hogy én folytatom-e a munkát. Ha megnyertük volna a világbajnokságot, akkor sem döntöttem volna ma a hogyan továbbról” - felelte az újságírók kérdésére Didier Deschamps, a franciák mestere. A sérülés miatt a 113. percben lecserélt Raphael Varane próbálta megtalálni a pozitívumot is: „Nagyon csalódottak vagyunk. Mindent kiadtunk magunkból. Hatvan percig nem játszottunk jól, de egészen a végéig küzdöttünk. Vissza tudtunk jönni a meccsbe, amelyet akár meg is nyerhettünk volna. Be tudtuk őket szorítani és elkezdtünk hinni benne, hogy megfordíthatjuk. Megmutatta a csapat, hogy képes küzdeni, de ez nem volt elég a győzelemhez. Ennek ellenére büszke vagyok magunkra.” A büntetőpárbajban a kapusok közül Hugo Lloris egyet sem tudott megfogni, így nem véletlen, hogy kegyetlennek titulálta a tizenegyesrúgásokat. „Bosszant, hogy nem kezdtük jól a meccset és az első félidőben nagyon passzívak voltunk. Azonban 0:2-nél sem álltunk meg és harcoltunk. Ha Kolo Muani belövi a hosszabbítás végén a hatalmas helyzetét, mi örültünk volna. Büntetőpárbajban kikapni mindig kegyetlen dolog. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzuk. Gratulálok Argentínának a világbajnoki címhez, nagyon jó tornát zártak és ma is megmutatták az elképesztő minőségüket” - dicsérte a győztest a franciák csapatkapitánya. A világbajnokság mellett az utóbbi hetekben a háromszoros világbajnok Pelé állapota mozgatta meg leginkább a futballszurkolókat. A brazil legenda a döntő után Diego Maradonáról sem feledkezett meg: „Tovább íródott a fútballtörténelem, ahogy mindig, lenyűgözően. Messi megnyerte az első világbajnoki címét, pályafutása alapján megérdemelten. Sportágunk jövője számára óriási ajándék volt ez a látvány. Gratulálok, Argentína! Diego biztosan mosolyog most.” (Mn.TASR.ez) SPORTMENÜ ► Jégkorong TIPOS EXTRALIGA, 45. forduló -17.30: Mlchalovce- Preáov; 18.00: Slovan-Nové Zámky, Nitra-Trencín, Poprad-Banská Bystrica, Zvolen-Liptovsky Mikulás; 18.30: SpiSská Nová Ves-Kosice. ► Kézilabda Nűl MOL LIGA, 11. forduló -17.30: Michalovce-Most. ► Röplabda Nűl NIKÉ EXTRALIGA, 15. forduló -18.00: PreSov- Zilina. EREDMÉNYEK ► Jégkorong NHL: Minnesota-Ottawa 4:2, Carolina-Pittsburgh 3:2, Chicago-NY Rangers 1:7, Seattle-Winnipeg 3:2, San Jose-Calgary 2:5. ► Kosárlabda NBA: Boston-Orlando 92:95, Indiana-New York 106:109. Detroit-Brooklyn 121:124, Toronto-Golden State 110:126, Minnesota-Chicago 150:126, Denver-Charlotte 119:115, LA Lakers-Washington 119:117. ► Röplabda FÉRFI KUPA, A csoport: Prievidza-Komárno 0:3. ► Sportfogadás L0T0, az 50. játékhét (vasárnap) nyerőszámai - I. húzás: 17, 20, 21, 32, 35, 39. Pótszám: 8. Nyeremények: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 6410,70 euró (1); 3. díj: 1335,50 euró (6); 4. díj: 27,30 euró (469): 5. díj: 11,40 euró (841); 6. díj: 4,50 euró (7788); 7. díj: 4,50 euró (8088). II. húzás: 10,11,24,43,48,49. Pótszám: 22. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (10); 4. díj: 25 euró (329); 5. díj: 10 euró (512); 6. díj: 5 euró (6054); 7. díj: 3 euró (7197). JOKER: 439794. Nyeremények -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (10); 4. díj: 33 euró (113); 5. díj: 3,30 euró (1242). L0T0 5 a 35-ből: 6,15,17,19,25. Nyeremények-1. díj: 11 290,80 euró (2); 2. díj: 150,90 euró (138); 3. díj: 3,30 euró (2897). KENŐ - vasárnap: 6,18, 26, 33, 34, 38, 43, 44, 53, 55,57,58,60,61,62,64,65,66,70,71. Kenő Pluszszám: 70. KENŐ JOKER - vasárnap: 954807. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (11); 5. díj: 2,50 euró (82); 6. díj: 0,50 euró (914). SPORTATV-BEN 15.00 - SPORT 1 (cseh): Dubaji teniszgála 16.00 - CT SPORT: Cselgáncs GP 17.20 - ŐT SPORT: Trinec- Karlovy Vary cseh bajnoki hokimeccs 18.00- M4 SPORT: Sopron-Schio női kosárlabda Euroliga-meccs 18.00 - RTVS SPORT: Slovan- Nové Zámky hoki Tipos Extraliga-meccs 18.00 - JOJ SPORT: Presov-Zilina női röplabda Extraliga-meccs 18.00- NOVA SPORT 1: Darussafaka-Hapoel Jerusalem férfikosárlabda BL-meccs 18.00 - NOVA SPORT 2: Bakken Bears-Ludwigsburg férfikosárlabda BL-meccs 18.30 - SPORT 2 (cseh): Spisská Nová Ves-Kosice hoki Tipos Extraliga-meccs 20.00 - NOVA SPORT 2: Darts, PDC-vb 20.10 - CT SPORT: Chrudim- Slavia Praha futsal Cseh Kupa-döntő 20.45 - NOVA SPORT 1: MK Dons-Leicester foci angol Ligakupa-meccs 21.00 - PREMIER SPORT: Aberdeen-Rangers skót bajnoki focimeccs 21.00- SPORT 1 (cseh): Sestao- Bilbao foci Spanyol Kupa-meccs 1.05 (szerda) — NOVA SPORT 1: Toronto-Tampa Bay hoki NHL-meccs 1.35 (szerda) - NOVA SPORT 2: New York-Golden State kosárlabda NBA-meccs 4.35 (szerda) - NOVA SPORT 1: San Jose-Calgary hoki NHL- meccs