Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-20 / 293. szám
4 I RÉGIÓ 2022. december 20. | www.ujszo.com Elektromos autót kapott a galántai -városi rendőrség GALÁNTA A napokban kapta meg a legújabb gépjárművét a galántai városi rendőrség. Ez az első elektromos autó a parancsnokság gépparkjában, amellyel a rendőrök szolgálatot teljesíthetnek, előtte benzines és hibrid járműveket használtak. Az elektromos autó ötlete Miroslav Grelltől, a városi rendőrség parancsnokától származik, aki két fontos szempont alapján választott. „Egyrészt ökológiai megfontolásból, másrészt a közpénzzel való spórolás végett A városi rendőrök már kipróbálták az új autót, mindegyikük tetszését elnyerte (A városi rendőrség képarchívuma) döntöttünk az elektromos jármű mellett. Jelenleg négy autónk van, de az egyiket hamarosan kivonjuk a forgalomból, tehát három autóval tudunk ezentúl közlekedni” - mondta el az Új Szónak a rendőrparancsnok. Hozzátette, hogy egyelőre a nyilvános töltőállomáson töltik fel az akkumulátort, de hamarosan saját töltőt kap a rendőrség. Mint fogalmazott, még kevés vele a tapasztalatuk, de úgy véli, a városi közlekedésben mindenképpen előnyösebb az elektromos jármű a benzines vagy dízelmotoros autóknál. A 43 ezer euró értékű autó árát négy részletben fizeti ki a város. Az első részletet már kifizették, az utolsó 2025-ben esedékes, (vp) Egy helyett NÉMETI RÓBERT A szokásokhoz híven idén is csillog-villog a kassai sétány, a karácsonyi ünnepekhez közeledve számtalan turista érkezik a városba, hogy megcsodálja a díszkivilágításban tündöklő Fő utcát. Idén egy óriáskerék helyett kettő közül választhatnak az érdeklődők. Arra, hogy erre miért van szükség, a városnak nincs konkrét magyarázata. KASSA Két év után a kassai mesés karácsony visszatért a városközpontba, és vele együtt a Fő utca déli végében található népszerű óriáskerék, az úgynevezett kassai „nagyszem” is. Míg az előző évek során rendszerint egy ilyen óriáskereket állítottak fel, idén egy második is megjelent a városközpontban, mindössze száz méterrel arrébb a Hilton előtt felállítottál, a Centrum Hotel parkolójában. A két Sokat várnak a folyami komptól LJ—" i—J j« ír L_1L_J (A szerző felvétele) VATAŐŐIN PÉTER A jelenleg 698 embernek ott' hont adé Duna menti község jól halad az önkormányzati épületek korszerűsítésével, de az energiaválság miatt ne' ház időszakra készül. DUNARADVÁNY Ahogy számos községben a Komáromi járásban, úgy Dunaradványon sem változott a polgármester személye. A tisztséget 2007 óta Púchovsky Eubomír (független) tölti be. A folytonosság a képviselő-testületnél is megmaradt, ahol egy új tag kerül be a meglévő hét képviselő közé. „Sikeres volt az elmúlt ciklus, összhangban dolgozott a testület, s úgy gondolom, hogy ezen az úton haladunk tovább. A választás szoros végeredményt hozott, de ennek ellenére úgy érzem, hogy amióta polgármester vagyok, az utolsó négy év volt a legsikeresebb. A befektetések most voltak a legeredményesebbek” - mondta lapunknak Púchovsky Eubomír. 2021-ben elkészült a nyolclakásos bérház, majd a focipálya öltözője újult meg. A községi hivatal és az óvoda épületét leszigetelték, valamint hőszivattyús és fotovoltaikus rendszerrel látták el, s ezzel nagyban nőtt az ingatlanok energiahatékonysága. A korábbiakhoz viszonyítva Púchovsky Lubomír 42%-kal csökkentek a költségek. A következő években az orvosi rendelőt, a kultúrházat és a község borpincéjét szeretnék hasonló módon átalakítani. Ugyanakkor megduplázódnak a falu energiaköltségei. „A jelenlegi költségvetés nem fogja fedezni a megnövekedett energiaárakat. Valószínű, a minisztériumokhoz kell fordulnunk anyagi segítségért. Az alapiskola kiadásaira például egyeztetéses eljárás útján próbálunk pénzt szerezni” - fejti ki a régi-új polgármester, majd hozzáteszi, az iskolánál már most 39 ezer euró mínusznál tartanak, amit az energiaköltségek és a fizetésemelések okoznak. „Úgy érzem, hogy az embereken elhatalmasodott a szorongás. Sokan elvesztették a munkájukat. Meg kell fontolnunk, hogy a jövőben tudunk-e empátiával fordulni az embertársaink, családtagjaink, vagy akár a szomszédaink felé” - utalt az önkormányzat vezetője a lakosokat nyomasztó napi gondokra. A község anyagi helyzetén adóemelésekkel is lehetne javítani, de ezek tudvalevőleg népszerűtlen lépések. Másrészt folyamatosan vizsgálják a legkülönbözőbb források, pályázatok kihasználási lehetőségeit. „Sajnos nagyon bizonytalan a pályázatok elbírálása a minisztériumokban. El kell mondanom, eddig legjobban az előző kormány tárcái dolgoztak. Akkor úgy éreztem, van értelme pályázni” - mondja Púchovsky. Az önkormányzat ragaszkodik az óvoda és az alsó tagozattal rendelkező alapiskola megmaradásához is. Mindkét intézményben 11-11 gyermek oktatásáról gondoskodnak. „Egy községben, ahol működik az iskola és az óvoda, a kulturális élet is be van biztosítva. így össze tudjuk tartani a közösséget, a családokat. Egy kis községnél ez alapvető dolog” - fejti ki a polgármester. Talán már csak hetek kérdése, hogy elinduljon a Dunaradvány és a magyarországi Neszmély között közlekedő kompjárat, amelytől nagyon sokat várnak: „Örülök annak, hogy Neszmély lesz a legközelebbi szomszédunk, mivel csak 800 méterre van tőlünk a Duna túloldalán. Rengeteg családi és más jellegű kapcsolatokat ápolunk velük, melyeket szeretnénk még tovább fejleszteni.” Az 5,3 millió euró összértékű beruházás az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program által valósul meg. A falu fejlesztési terve a turizmusra alapul, így fokozatosan szeretnék kiépíteni a Duna melletti fekvésből adódó lehetőségeket. A községben található öt-hat jól működő cég, s ha ezek köre bővülne, annál több adó és járulék maradna az önkormányzatnál is. A kompösszeköttetéstől is azt várják, hogy növeli a vendégforgalmat. Megoldott a hajléktalanok helyzete TORNYAI BIANKA Minden hajléktalan helyzetére megoldást találtak Galántán és Diószegen is, így nem kell attól tartani, hogy a hidegek beálltával problé' mák adódnak velük. GALÁNTA/DIÓSZEG Jelenleg nincsenek hajléktalanok az utcán a Galántai járás két városában. Galántán többüknek megoldódtak a lakhatási problémái, ötüket pedig a város saját bérlakásaiba költöztetett. Adriana Molnáriová, a városi hivatal szociális ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője lapunknak elmondta, Galántán jelenleg nincs éjjeli melegedő, sem szociális szolgáltatás a hajléktalanok számára, mert nincs rá szükség. „Aki nem talált magának lakást, azt a város saját bérlakásaiban helyeztük el. Vannak még üres lakások, tehát ha szükség lenne rá, másoknak is meg tudnánk oldani a lakhatást. Az említett öt személynek van munkája, tudja fizetni a lakbért, de (Fotóillusztráció: Shutterstock) azokat is el tudnánk helyezni jelképes összegért, akik esetleg elveszítenék a munkájukat. Senkit nem hagynánk az utcán” - hangsúlyozta az osztályvezető. Krommer Gábor, Diószeg polgármestere úgy nyilatkozott, folyamatosan figyelemmel kísérik a hajléktalanok sorsát és igyekeznek megoldást találni a problémáikra. „Állandóan gondoskodunk róluk, jelenleg semmilyen megoldandó feladatunk nincs velük kapcsolatban. Egynek munkát és lakást adtunk, hatnak pedig egy nagyszombati hajléktalanszállón találtunk helyet, odaszállítottuk őket” — fogalmazott a polgármester. idén két óriáskereke is van Kassának látványosság természetesen a helyiek és a városba látogatók figyelmét is felketette, sokan pedig azt kérdezik, egyeltalán miért van szükség az energiakrízis során két ilyen energiazabáló monstrumra. A városközpontban található két óriáskerék egyesek számára vonzó, persze vannak, akik Eddig nem érkezett panasz a városi önkormányzat által megrendelt óriáskerék működtetésével kapcsolatban. A kassai „nagyszem" üzemeltetője bérleti díjat fizet a közterületfoglalásért, ami a városi kasszát gazdagítja. ferde szemmel néznek ezekre a látványosságokra. Az emberek reakciója kapcsán a város napokkal ezelőtt egy rövid nyilatkozatban kommentálta az óriáskerekek körül kialakult helyzetet, melyben igazából se jót, se rosszat nem mondanak róluk. „Nem a mi dolgunk, hogy kommentáljuk az óriáskerék magánüzemeltetőjének döntését. A szóban forgó szerkezetet a Felszabadítók terén (Námestie osloboditel’ov) helyezték el, ráadásul a Centrum Hotel előtti területen, mely nem Kassa városának a kezelésében vagy tulajdonában van” - derült ki a városi önkormányzat nyilatkozatából. A Hilton Hoteí melletti parkolóban elhelyezett óriáskerék már-már hagyományos és népszerű részévé vált a kassai karácsonyi vásárnak, miközben hasonló szerkezeteket számos európai nagyvárosban, fővárosban is láthatunk ilyentájt. „Eddig nem érkezett panasz a városi önkormányzat által megrendelt óriáskerék működtetésével kapcsolatban, és egy ilyen attrakció esztétikája egyéni ízlés kérdése. Az úgynevezett kassai »nagyszem« üzemeltetője bérleti díjat fizet a közterület-foglalásért, így a bérleti díjból származó pénz a városi kasszát gazdagítja” - zárta a városi önkormányzat sajtóosztálya.