Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-04 / 255. szám
www.ujszo.comj 2022. november 4. KULTÚRA A művész a MoMA-val álmodik Az Emőke is Divine című tárlat hangot ad a képeknek (A szerző felvétele) HAVRAN KATI Varga Emőke nem tart attól, hogy képzőművészeti műfajokat ötvözzön, alkotásaiba rengeteg humort és iróniát pakolt ezúttal is. A dunaszerdahelyi születésű művész a pozsonyi Óin Óin Galériában állít ki, a tárlat november 18-ig látogatható. Varga Emőke munkái nem tűnnek első pillantásra festménynek, mégis sokban kötődnek a műfajhoz: Hogy ez a kötődési - helyesebben kiindulási - pont megvan, azt az a nem elhanyagolható biográfiai tény is alátámasztja, hogy az alkotó a pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen oktat festészetet. Ahogy azt már korábbi munkáinál megtapasztalhattuk, a festmény hagyományos kereteit túllépi, a műfajt jócskán újraértelmezi az alkotó. 2018- as Premium Line című kiállításán (Mirbach-palota, Pozsony) ruhadarabokból készített képszerű objektumokat állított ki, ahol szétfércelt zakók, öltönynadrágok, mellényzsebek, gallérok összeillesztett sokaságát feszítette a vászon helyére. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ezzel újraértelmezi a festészet hagyományos kiindulópontját, a festő vásznát: a textildarabok háromdimenziós, térbeli formájuktól megfosztva, patchworkre emlékeztető módon újravarrva a képre festmény hatását keltik, miközben mégsem viselkednek teljesen úgy, mint a kétdimenziós sima felületű vászon, hiszen ráncok, varratok, zsebek kandikálnak ki belőlük, ami miatt inkább domborműre emlékeztetheti a szemlélőt. A Cin Cin Galériában most nyílt kiállítás ezt az irányvonalat folytatja, egyben tovább is lép. Itt is találunk textildarabokból készült munkákat, melyek még tovább feszegetik a festményszerűség elvét, miközben az alkotó új alapanyaghoz is nyúl. A kiállítás első két darabja (érdemes ugyanis a kiállítás objektumait az alkotó által meghatározott sorrendben végignézni) a már említett A tárlat november 18-ig látogatható patchworkszerű technikával készült. Azzal a lényeges különbséggel, hogy az alkotó most már nem csupán a vásznat váltja fel textildarabokkal, hanem azt is láttatja, ami a hagyományos festmény vászna mögött rejtőzik, amit a szemlélő rendszerint nem lát: a támrendszert, amelyre a festő vásznát feszítik. A vászon - azaz ebben az esetben az összevart ruhadarabok - alól elővillan a fakonstrukció. A festménnyel mint médiummal így még inkább elemeire bontva találkozunk, és az alkotó még tovább feszegeti annak a kérdését, hogy meddig festmény a festmény - avagy meddig műtárgy a kiállított tárgy. Egy másik ilyen objektumon egy zakó zsebéből előkandikálnak a személyes holmik: egy fésű, néhány összegyűrt bankó. Itt tudatosul a szemlélőben, hogy a ruhadarab nemcsak egy névtelen tárgy, hanem egy nagyon, is személyes holmi, hiszen valaki éveken át hordhatta ezt a zakót, melynek zsebeiben a mindennapi élet személyes tárgyai halmozódtak fel. Ez a személyesség a kiállítás egészét áthatja, tetten érhető a tárlat összes darabjában, melyek zöme új technikával jött létre: kivarrás, mely pauszpapírra készült. Varga Emőke munkáit gyakorta jellemzik azzal, hogy tipikusan női alapanyagokhoz nyúl. Ha a textilből készült műveit nézzük például, míg kultúránkban a művészet privilégiuma a férfiakat illette meg (hány huszadik század előtt élő festőnő jut eszünkbe?), a varrás, a kézimunka hagyományosan a nők munkája. Az alkotó újfajta anyaghasználata is ezt erősíti, hiszen a kivarrás, a hímzés, a fonallal való munka is tipikusan női tevékenység volt mindig. És most sem fél attól, hogy jó adag iróniát csempésszen az alkotásba, mikor ezeken az új eszközökön keresztül szólal meg. A megszólalást pedig nyugodtan értelmezhetjük szó szerint, ugyanis, míg néhány alkotáson a cérnaszállal megrajzol valamit (ilyenek a PRASAART című képek), másokon ír, azaz betűket hímez a pauszpapírra. Gondolatokat, párbeszédeket jelenít meg, mégpedig úgy, hogy olyan érzésünk támad, hogy a kiállítási teremben számos szereplő rejtőzik. Hogy pontosan ki mit mond, azt nem árulom el, hogy ne lőjem le a poént, de minden esetben játékosan megfogalmazott, humorral és nagy adag iróniával fűszerezett mondandókkal találkozunk: van itt a pandémia idején megfáradt közösségimédia-felhasználó, megszólal a művészettörténész, de a központi hang az magáé az alkotóé (helyesebben, a fiktív énjéé). Olykor mintha villamoson elcsípett párbeszédfoszlányt olvasnánk, máskor a kivarrt szöveg magát a művészet szakralitását veszi célba. Ahogy már a tárlat címe is sugallja - Emőke is Divine (Isteni az Emőke) — az alkotások brillíroznak az önirónia mennyiségével és minőségével. Az alkotó saját magát vizionálja sikeres művészként, például úgy, hogy interjút ad Dennis Coopernak, az amerikai író-kritikus hírességnek, sőt kiállít egy posztert is, mely szerint a New York-i MoMA-ban nyílik állandó (!) tárlata. Nem újdonság, hogy Varga Emőkétől a festmény műfaját újraértelmezve, átgyúrva, átformálva látjuk viszont, ahol a műveket az alkotó műfaji határokkal való játéka határozza meg. Ezúttal azonban elemeire is bontja és hangot is ad a képeknek. Az Emőke is Divine tárlatot leginkább egy polifonikus zsivaj jellemzi, ahol a művész a saját művészi ambícióiból is tréfát űz, és porig rombolja a festészetről mint „komoly” művészeti műfajról való elképzelésünket. I 9 RÖVIDEN Német toplista élén a Rémtörténetek Budapest. Nádas Péter regénye, a Rémtörténetek a Südwestrundfunk, Németország egyik legnagyobb tévé- és rádióadója irodalmi sikerlistájának első helyére került, tudatta a Jelenkor Kiadó. A listára 30 elismert kritikus szavazata alapján kerül fel 10 friss, német nyelven megjelent könyv. A lista minden hónapban megjelenik, és évente egyszer az év legjobbját is kiválasztják. Nádas Péter 2012-ben a Párhuzamos történetekkel ezt a címet is elnyerte már, és 2017- ben a Világló részletek német kiadása is szerepelt novemberben a tíz legjobb között. (hk) Börtönbüntetés a klímaaktivistáknak Hága. Két hónap szabadságvesztésre ítélt egy holland bíróság két belga klímaaktivistát, aki Jan Vermeer van Delft holland festő Leány gyöngy fülbevalóval című világhírű festményénél követelte a kőolajfelhasználás azonnali leállítását a múlt héten a hágai Mauritshuis Múzeumban. Az ügyészség szerint akciójuk „túllépett az elfogadhatóság határán.” Két olyan meg nem ne, vezett aktivista ügyében született ítélet, aki beleegyezett a gyorsított eljárásba. A Just Stop Oil Belgium környezetvédő csoport harmadik tagjának ügyét később tárgyalják. Az aktivisták ellen „rombolás és festmény elleni nyílt erőszak” címén emeltek vádat. Az aktivisták egy hágai klímavédelmi tüntetés után mentek a Mauritshuis Múzeumba, ahol egyikük a kezét a kép melletti falfelülethez ragasztotta, egy másik pedig - Just Stop Oil feliratú pólóban - a homlokát ragasztotta a festményt védő üveglaphoz, közben azt hangoztatták, hogy az olajfestményt erős üveg védi, a gyermekek jövőjét azonban nem védelmezi senki sem. Az akcióban a 17. századi remekmű nem sérült meg. (MTI) Százhetvenöt éve halt meg Felix Mendelssohn-Bartholdy 1847. november 4-én halt meg Felix Mendelssohn- Bartholdy német zeneszerző, akit Schumann „a XIX. század Mozartjának" nevezett, Angliában második Händelkánt ünnepelték, ás ő fedezte fel újra Bach zenéjét. A maga korában gyakran hasonlították a csodagyerek Mozarthoz: hatévesen kezdett zongorázni, kilencévesen már nyilvánosan lépett fel, tizenévesen már komolyan komponált, első szimfonikus müvét a család otthonában kialakított teremben, bérelt zenekarral adták elő. 17 éves korában írta nyitányát Shakespeare Szentivánéji álom című darabjához - a mű többi része, így az esküvőkön elmaradhatatlan nászinduló, 1842- ben született. Megismerkedett kora híres zeneszerzőivel, találkozásukkor lenyűgözte az idős költőfejedelem Goethét. Berlinben négy szemesztert végzett el az egyetemen, itt adták elő először nyilvánosan műveit, egyebek között egyetlen operáját és első, opus számmal is ellátott c-moll szimfóniáját. Még húszéves sem volt, amikor kiadta dalait - ezek közül többet nővére írt, de a korban elképzelhetetlen volt, hogy ezeket egy nő saját neve alatt jelentesse meg. Fannyt, akit apjuk is tiltott a komponálástól, ma már jelentős zeneszerzőként tartják számon, életének 41 éve alatt mintegy 500 művet írt, saját esküvőjére is ő szerezte a zenét. Tizenéves volt, amikor zeneszerető nagynénje Bach Máté-passiójának eredeti, szerzői kéziratát ajándékozta születésnapjára, ami revelációként hatott Mendelssohnra. Ettől kezdve rajongott az akkortájt csaknem elfeledett Bach muzsikájáért, a Máté-passió 1829-es berlini bemutatásával ő indította el reneszánszát, neve elválaszthatatlanul összekapcsolódott Bachéval. Mendelssohn angliai, skóciai, olaszországi és franciaországi tartózkodásának élményeit több zeneművében is megörökítette (Hebridák-nyitány, Húszéves sem volt, amikor kiadta dalait, melyek közül többet nővére, Fanny írt (Képarch(vum) Olasz szimfónia, Skót szimfónia). Párizsban megismerkedett Chopinnel és Liszt Ferenccel, Londonban nemcsak dirigensként, hanem orgonistaként is fellépett. Angliában bemutatták Viktória brit királynőnek és férjének, Albert hercegnek, akik többször is meghívták a Buckingham-palotában tartott zenei estekre. A legenda szerint egyik alkalommal a királynő elénekelt egy általa választott dalt Mendelssohn gyűjteményének első kötetéből, a zeneszerző pedig kötelességének érezte bevallani, hogy a dalt valójában nővére komponálta. 1832-ben európai hírű muzsikusként lett városi zeneigazgató Düsseldorfban, 1835-ben a Lipcsei Gewandhaus Zenekar vezetője lett, amely irányítása alatt európai hírű együttessé, a város pedig nemzetközileg elismert zenei központtá vált. Kortársai, Schumann, Chopin, Berlioz műveit is dirigálta, ő volt az első, aki nem hangszer mellől, hanem a ma megszokott pálcával vezényelt. (MTI)
