Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-30 / 276. szám

www.ujszo.coml 2022. november 30. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 113 Mindenkinek van már okostelefonja, nehéz növelni az ügyfélszámot (Shutterstock) Több bevétel, kevesebb ügyfél a hazai piacon SZABÓ LACI Megtorpanni látszik a mobil­­szolgáltatók növekedése, egy­re többen számolnak be arról, hogy csökken az ügyfelek szá­ma. Igaz, a bevétel és a haszon nő, hiszen idén és tavaly mind­egyik operátor növelte az árait. Három szlovákiai szolgáltató nyilvánosságra hozta a harma­dik negyedéves forgalmi ada­tait, ezekből válogattuk ki a legérdekesebbeket. 20 millió euróval nőtt az Orange bevétele, amely így elérte a 414 millió eurót, ez 5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - derült ki a szolgáltató harmadik negyedéves adataiból. Mind a szolgáltatásokból, mind pedig az eszközök értékesítésé­ből magasabb lett a bevétel, ez előb­bi 327, míg az utóbbi 87 millió eurót hozott az Orange-nak. Az idei har­madik negyedévben csökkent a mo­bilszolgáltatást használók száma, 33 ezerrel, így szeptember végén 2 457 000 előfizetője volt az Orange-nak. Ebből 1 851 000 azok száma, akik havi díjas csomagra fizetnek elő, míg 319 ezer a kártyás ügyfelek száma. Az M2M SIM-kártyát használók szá­ma pedig 287 ezer (ezt a fajta kártyát nem ügyfelek, hanem berendezések használják). Az egy ügyfélre eső át­lagos bevétel (ARPU) 12,70 euró. Je­lentősen nőtt a vezetékes szolgáltatást használók köre, 38 ezerrel, így a har­madik negyedévben 318 ezer volt a számuk. A tévés csomagokra előfize­tők száma is nőtt, több mint 20 száza­lékkal, 190 ezerre. Azok száma, akik mobil- és vezetékes szolgáltatásra is előfizetnek, 175 ezer, ez 23 százalék­kal több, mint egy éve. 3 százalékkal, 233 millió euróra nőtt az 02 bevétele - áll a szolgáltató harmadik negyedéves jelentésében. A mobilszolgáltatást használó ügy­felek száma 71 ezerrel nőtt, így szep­tember végén 2 318 000 volt, ezek csaknem 70 százaléka havi díjas szol­gáltatásra fizet elő. Az egy főre eső átlagos bevétel 11 euró. A Telekom 8,3 százalékkal növel­te bevételét, ami így elérte az 587,5 millió eurót, az adózás előtti nyereség (EBITDA) 256,9 millió euró volt. A mobilszolgáltatást használó ügyfelek száma szeptember végéig 2,449 mil­lió volt (ez egy megengedőbb számí­tás, mivel azokat számítja ügyfélnek, akik az előző 12 hónapban legalább egy aktív műveletet végrehajtottak a készülékükkel - a többi szolgáltató­nál jellemzően háromhavi aktivitást számolnak), ebből 1,366 millió a havi díjas előfizetést használók száma, ez 63 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ha a háromhavi aktivitást nézzük, akkor az ügyfélszám 2,119 millió, ami 205 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Decemberben ismét földközelbe kerül a Mars Az elkövetkezendő tíz év legfé­nyesebb és legnagyobb Marsa lesz látható egész decemberben az ég­bolton. A vörös bolygó december 1-én ér földközelbe, majd december 8-án kerül szembenállásba a Nap­pal az égbolton. Szabad szemmel nézve csak a Jupiter látszik majd nála fényesebbnek. Mivel az égitest a Nappal való szembenállása környékén kerül földközelségbe, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a leg­nagyobb átmérőjűnek, ilyenkor le­het a legjobban megfigyelni - írták a Svábhegyi Csillagvizsgáló közle­ményében. A Mars december 8-án kerül szembenállásba a Nappal, ekkor a Bika csillagkép szarvai közt, maga­san a fejünk felett figyelhető majd meg, a csillagoknál is fényesebben tündöklő vörös fénypontként. A Mars oppozíciói csillagásza­ti léptékkel mérve viszonylag gya­koriak, 26 havonként következnek be. Azonban nem minden oppozí­­ció egyforma. A Mars a többi boly­góhoz képest is elnyúlt, elliptikus pályán kering a Nap körül. Ebből következően a különböző oppozí­­ciók alkalmával a Mars más és más távolságba kerül a Földtől. A vörös bolygó megfigyelhetősége 15-17 évente a legkedvezőbb, ezeket ne­vezzük nagy oppozícióknak. Az elmúlt 60 ezer év során 2003-ban voltunk a legközelebb a Marshoz, a legutóbbi nagy op­­pozíció pedig 2018-ban volt. Ek­kor 24,3 ívmásodperc (24,3") lát­szó átmérőjű volt a bolygó. Idén egy átmeneti oppozíció követke­zik, így ennél kisebb lesz a Mars látszó átmérője (17,2"-es méretű lesz), azonban jóval magasabban és kedvezőbben figyelhető majd meg, mint 2018-ban. A Mars legközelebb több mint 10 év múlva, 2033 júliusában látszik majd ilyen fényesnek és kiterjedt átmérőjűnek, mint most. (MTI) A Mars december 8-án kerül szembenállásba a Nappal, ekkor a Bika csillag­kép szarvai közt, magasan a fejünk felett figyelhető majd meg, a csillagoknál is fényesebben tündöklő vörös fénypontként (Shutterstock) 500 millió WhatsApp-felhasználó adata került hackerekhez A kimutatás szerint Szlovákia nincs a listán, ám a környező országok adatai alapján nem életszerű, hogy hazánk megúszta az adatlopást, így sok honfitársunk is érintett lehet (Shutterstock) A Méta által birtokolt WhatsApp felhasználói bá­zisának negyedét lefedi egy összekapart adatcsomag, ami ismét rávilágít arra, hogy a közösségi platformoknak technikai oldalról is szigorí­taniuk kell a visszaélések el­kerülése érdekében. Közel 500 millió WhatsApp-fel­használó telefonszámát kínálja el­adásra egy kiberbűnöző a Cybemews biztonsági portál cikke szerint, ami a kétmilliárd felhasználós csevegőszol­gáltatás aktív felhasználói bázisának negyedét jelenti. A szivárgás 84 or­szágot érint, a legkiterjedtebb mér­tékben 45 millió egyiptomi netezőt, őket követik az olaszok (32,7 millió), majd az amerikaiak (32,3 millió). Franciaországból 20 millió, Török­országból szintén 20 millió, Oroszor­szágból 10 millió számot jelentettek. A kimutatás alapján Csehországból 1,375 millió, Ausztriából csaknem 1,25 millió, Lengyelországból 2,67 millió, míg Magyarországról 377 045 felhasználó érintett. A kimutatás szerint Szlovákia nincs a listán, ám a környező országok adatai alapján nem életszerű, hogy hazánk megúsz­ta az adatlopást, így sok honfitársunk is érintett lehet. Az adatcsomagot értékesítésre kí­náló kiberbűnöző az amerikaiak tele­fonszám-gyűjteményét 7000 dollárért árusítja, míg a britekért 2500 dollárt, a németekért pedig 2000 dollárt kér. Az ilyen jellegű információkat vá­sárló rosszindulatú felek általában smishing és vishing támadásokhoz kalapozzák össze a telefonszámokat, tehát SMS-alapú és VoIP-on keresz­tüli adathalász támadásokhoz, külön­féle marketingcélokra, vagy akár sze­mélyi adatokkal való visszaélésekhez és különféle csalásokhoz hasznosít­ják. A CyberNews részére bocsátott minta alapján úgy tűnik, hogy az adatok hitelesek, de az eladó nem részletezte, miként fért hozzájuk. Az ilyen rendkívüli kiterjedtségű adat­gyűjtést automatizált scraping mód­szerekkel, tehát az egyébként nyilvá­nosan elérhető információk tömeges lekaparásával lehetséges kivitelezni, ami sérti a WhatsApp szabályzatát. Az ilyen szivárgásoknál gyakran ki­derül, hogy a netről kaparták össze az információkat a nagy adatbáziso­kat eladásra kínáló elkövetők, akár korábbi sötét webes adatbázisokból. A Méta egyelőre nem reagált a portál megkeresésére. Mantas Sas­­nauskas, a Cybernews kutatócso­portjának vezetője szerint manapság már minden netező jelentős digitális lábnyomot hagy maga után, így a kö­zösségi platformoknak nem elég a szabályzatukban kikötni, hogy nem megengedett ezek tömeges gyűjtése, technikai oldalról is szigorúbb lépé­seket kellene tenniük a visszaélések megelőzésére. (hwsw.hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom