Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-12 / 262. szám
www.ujszo.coml 2022. november 12. RÉGIÓ I 3 Beszakadhat a Templomsor utca egy része NÉMETI RÓBERT A Templomsort szegélyező támfal egyre romló állapota előidézte fokozott balesetveszély miatt szigorúbb forgalomkorlátozást kellett bevezet' ni a település történelmi nevezetességű utcájában. Balogh Csaba hivatalvezető tájékozta' tása szerint a probléma meglétét statikus szakvéleménye is alátámasztja, ezért az itt élők biztonsága érdekében kénytelenek korlátozni a forgalmat. KIRÁLYHELMEC „A Templomsor utcára egyre nagyobb terhelést jelentett az idők során megnövekedett autóforgalom is, hiszen a kőfal építése idején csak gyalogosok, vagy lovasszekerek közlekedtek ott. Természetesen arra nincs mód, hogy a veszélyesnek számító útszakaszt teljesen tehermentesítsük, a Templomsoron élők továbbra is közlekedhetnek az utcájukban, de tisztában kell lenniük azzal, hogy a veszély valós, ezért fontos, hogy az autósok és a gyalogosok fokozott óvatossággal közlekedjenek” - közölte a hivatalvezető. Ahogy arról a városi önkormányzat által kéthavonta megjelenő önkormányzati kiadványban is beszámoltak, a Templomsor utca állapota már jó ideje gondot jelent Királyhelmecen, ám mindig csak az éppen aktuális részprobléma elhárításával foglalkoztak. A teljes probléma megoldását ugyanis - annak anyagi vonzata, valamint technikai és logisztikai összetettsége miatt - senki sem volt hajlandó felvállalni. A szóban forgó probléma kapcsán eddig kevésszer esett szó a mostani állapotot kiváltó valós okokról és a komplex megoldást nehezítő körülményekről. „Vitathatatlan tény, hogy előbb a Templomsort szegélyező támfal készült el, és csak ezt követően épültek fel az épületek. Az elmúlt évtizedek során a Fő utca érintett szakaszán lévő ingatlanok többségét azonban szabálytalanul építették és bővítették oly módon, hogy a kőfalat gyakorlatilag beépítették a házakba, s mivel nagyobb kihasználható belső teret próbáltak nyerni, a kőfalat tartó pilléreket - néhány kivételével - eltávolították. Több esetben ezen anyagot használták fel az építkezéshez is. Természetesen az érintettek mindezt a szükséges engedélyek nélkül tették, ráadásul az építkezési tilalom idején is akadtak, akik ezt figyelmen kívül hagyva további építési munkálatokat végeztek el. A felelősök többsége azonban ma már nem él. Az ingatlanok azóta akár többször is gazdát cseréltek, így nincs senki, akit felelősségre, vagy akár kérdőre vonhatnának. A mostani tulajdonosok azzal érvelnek, hogy ez az állapot már akkor is fennállt, amikor az ingatlanokat rájuk hagyták, vagy megvásárolták. Az utcában található családi házak többségénél évek óta szabálytalanul az útra van kivezetve az esővízcsatorna. Emiatt a támfal elejére folyik a víz, amely - mivel nem képes lefolyni - beszivárog a fal réseibe, tovább rontva ezzel annak statikáját. A földgáz bevezetésénél végzett munkálatok idején a kőfal mellett egy jókora méretű mély árkot ástak, amelyet aztán hosszú hónapokig nem temettek be, így a hó és a víz még mélyebbre jutott, s tovább rontotta a helyzetet. Az utca évtizedekkel ezelőtti tervezett leaszfaltozása enyhített volna a beszivárgó esővíz okozta problémán, ám ez ellen éppen az ott lakók tiltakoztak a leghevesebben. Mivel a fal nem bírta tovább mindezt a terhelést, egy része leomlott. Bár azt a részt akkor megerősítették, az alapproblémát - a szabálytalanul kialakított épületeket és esővíz-elvezetőket - nem hárították el, így a csapadék azóta is beszivárog a kőfal repedéseibe” - magyarázta a hivatalvezető, aki szerint a problémára nem létezik részleges megoldás. Ráadásul az érintett terület nem városi tulajdon, így a helyreállítási komplex munkálatokra, pályázati pénzeket sem igényelhetnek. Ahhoz, hogy a problémát hatékonyan kezelhessük, egyszerre kellene megoldást találni az esővíz elvezetésre, a szennyvízcsatorna-hálózattal kapcsolatos gondokra, pótolni kellene a hiányzó tartópilléreket, és persze teljes hosszában stabilizálni kellene a kőfalat. Valószínű, hogy a szabálytalanul beépített ingatlanok megbontása nélkül mindez nem lenne megoldható. Mérhetetlenül sajnálatos, hogy néhány ember felelőtlen hozzáállása ilyen súlyos károkat idézett elő. A probléma megoldását viszont ezúttal is a város vezetésétől várják. Természetesen fontos számunkra, hogy a város történelmi értékét megmentsük, ennek érdekében igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt. Még idén kezdeményezni fogjuk minden érintett fél bevonásával az egyeztetési folyamat elindítását, amely révén vélhetően sikerül majd megállapodni minden érintettel a szükséges intézkedések kivitelezéséről és finanszírozásáról. Ugyanakkor félő, hogy a folyamat már nem visszafordítható: a végletekig megrongálódott kőfal” - mondta Balogh Csaba. Étkezési utalványokat és tűzifát is kapnak az érsekújvári idősek Az új park látványtervének részlete (Forrás: cistinkalidl.sk) Eldőlt, hol lesz az új Őistinka park Párkányban SZÁZ ILDIKÓ Meglehetősen sokrótű támogatásban részesíti az idősebb órsekújvári lakosokat az önkormányzat. Élelmiszer utalványt, ajándék tűzifát, karácsonyi csomagot is kapnak a szerényebb bevételből élő idős érsekújváriak. ÉRSEKÚJVÁR Második éve igényelhetnek a városházán harminceurós étkezési utalványt azok a nyolcvanadik életévüket betöltő érsekújvári lakosok, akiknek állandó lakhelyük van a járási székhelyen. Az étkezési utalványt írásban kell kérvényezniük a városi hivatalban, ezt a hozzátartozóik is megtehetik. November és december folyamán a városi hivatal munkatársai személyesen kézbesítik az utalványokat az idős személyeknek. Ebben az évben is felköszöntötte a város vezetése az 1922-ben, 1932-ben és az 1942-ben született lakosokat a szépkorúak lovardában tartott ünnepségén. Mint minden évben, idén is karácsonyi ajándékcsomaggal kedveskedik a város a 80 éves, valamint az ennél idősebb érsekújváriaknak. A csomagokat ebben a hónapban, de legkésőbb december folyamán viszik ki a városi hivatal szociális ügyi osztályának a munkatársai az érintettek állandó lakhelyére, amennyiben ehhez a beleegyezésüket adják. A 80 éves és ennél idősebb érsekújváriak, valamint azok hozzátartozói november 15-ig igényelhetik a karácsonyi figyelmességet a városházán. Ezt megtehetik személyesen a városi hivatal első emeleti szociális osztályának az irodájában, vagy a 035/6400 225-ös, 035/6921 741- es, 035/6921 731-es és a 035/6921 760-as telefonszámokon. Elektronikus formában az adriana. rozsnyoova@novezamky.sk címen igényelhetik az ünnepi ajándékcsomag kihozását. A városi Novovital cég már megkezdte a fabrikett házhoz szállítását, a fűtési támogatás annak jár, akinek állandó lakhelye van Érsekújvárban és családi házban, vagy a kertvárosban, a kertövezetben él és fával fűt. Elsősorban azokat támogatja téli tüzelővel a város, akik nyugdíjból, özvegyi nyugdíjból, vagy rokkantnyugdíjból élnek és komoly kiadást jelent számukra a téli tüzelő beszerzése. Az ingyenes tűzifát igénylő, egyedül élő idős lakosok havi bevétele egy személy esetében nem haladhatja meg az ötszáz eurót. Ha többen élnek egy háztartásban, egy személy maximális havi bevétele nem haladhatja meg a négyszázötven eurót. A közelmúltban módosította a testület az idősek nappali központjának működési szabályzatát is, amelynek alapján a várostól kapott támogatást különféle alkalmak, összejövetelek során az ügyfelek megvendégelésére is fordíthatják. BUCHLOVICS PÉTER A Duna-parti város a saját kategóriájában a legtöbb szavazatot kapta a Lidi üzletlánc versenyáben. Most a lakók azt is megszavazták, hol legyen az új park helye Párkányban. PÁRKÁNY Az új pihenőpark és játszótér a Jesensky utca mellett, a körforgalomnál, a Jednota áruház és a rendelőintézet között épül fel - ezt a helyet szavazták meg a lakosok - közölte lapunkkal Dominika Blaháková, Párkány alpolgármestere. Mint elmondta, a napokban a helyszínen tárgyaltak a Lidi áruház képviselőivel és a generálkivitelezővel az új park közműhálózati bekötéseiről és a tereprendezésről. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor jövő nyáron már nyithat az új park Párkányban. A város a Lidi áruházlánc országos versenyében győzött, a saját kategóriájában 67 259 voksot szerzett egy új játszótér és pihenőpark építésére. Az új létesítményben lesz egy többfunkciós, sporttevékenységre alkalmas terület, egy grillezőhely, egy workout zóna és egy játszótér is a legkisebb gyerekek számára. „Nagyon örülünk, hogy Párkányból is ennyien bekapcsolódtak a versenybe és sikerült megnyernünk az új parkot. A városnak kevés saját szabad telke van, de több alkalmas területet is felajánlottunk, hol legyen az új park. Azt tartottuk a legigazságosabbnak, hogy a lakosok döntsenek erről is. Végül is a szavazatok alapján lett meg az új helyszín” - mondta el az Uj Szónak az alpolgármester. A városi hivatal munkatársai személyesen viszik ki az étkezési hozzájárulást és a karácsonyi ajándékcsomagot az idős lakosoknak (A szerző felvétele)