Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)
2022-11-10 / 260. szám
[22 SZALON ■ 2022. NOVEMBER 10. www.ujszo.com (Folytatás a 21. oldalról) Az én életemben biztosan fordulópont az, hogy megszabadultam a nevelőapámtól, amikor meghalt. Nem tudtam ezzel mit kezdeni. Nem szerettem őt, tudtam, hogy örülnöm kéne vagy gyászolnom kéne, vagy meg kellene értenem őt, de rájöttem, hogy soha semmi közöm nem volt hozzá, holott tíz évig együtt éltünk. Ki akart sajátítani a fiának, de nem tudott. Ettől megbolondult, verni is kezdett. De ez a történet az átéltség erejével a Magyar Copperfield című regényemben benne van. Egészen bizonyosan fordulópont az életemben egy végzetes egyetemi szerelem is, ami véget ért az egyetem befejezése előtt. Ez olyan mély kétségbeesésbe taszított, hogy elkezdtem írni. Háromoldalas kis szösszeneteket. Éppen akkor, a hatvanas évek végén Magyarországon mélységes hiány támadt fiatal, kezdő írókból. Valami változófélben volt a szellemi életben, talán a Szovjetunió végének kezdete. Egy ember megkérdezte néhány szövegem elolvasása után, hogy van-e még novellám, én meg azt hazudtam, hogy van. Nem akartam többet írni, de mondta, hogy most kell beadni, mert ki tudnák adni, mert igény van rá és senki nem ír Magyarországon, aki negyven év alatti. Persze biztosan volt, aki írt, de senkinek nem volt kedve leadni kéziratot a kiadóknak, mert elegük volt a hülyeségeikből. Hazamentem, és két-három hét alatt megírtam a novelláskötetet. Azt figyeltem, ahogy óvodások játszottak egy játszótéren, és amit egymásnak mondtak, feljegyeztem. Ebből lett ez egyik legjobb novellám, aminek Csendőrök lett a címe, a gyerekek ugyanis csendőröket is játszottak. Leadtam a kéziratot, és 1970-ben meg is jelent a már említett Svéd király. Ettől kezdve rövid úton kiderült, hogy a kötet sikere ellenére nem akarok többet írni. Ekkor találkozott Cseh Tamással. Igen, és ez is egy fordulópont volt. Találkoztam egy rajztanárral, akiről kiderült, hogy indiánt játszik és egyébként őrült, meg otthon gitározik és angol szövegeket énekel magának meg a társaságának. Azt mondtam neki, pedig még életemben nem hallottam énekelni, hogy szeretnék dalszövegeket írni a számára. O meg azt hitte, hogy én biztosan belügyis vagyok, és be akarom szervezni, ezért elutasított. A március 15-ei tüntetések miatt úgyis volt baja a belüggyel. De azért felmentem hozzá, elkezdtem neki dalszövegeket írni. Oda is költöztem hozzá, és akkor lett belőle Cseh Tamás. Vannak, akik barátként tekintettek önökre, mások szerint inkább munkakapcsolat volt. Ön hogyan jellemezné a viszonyukat? A népszerű megfogalmazása ennek az, hogy a viszonyunk több is és kevesebb is volt, mint barátság. Ezzel a kérdésnek el lehet venni az élét. Rögtön az elején kikötöttem két dolgot. Az első törvényünk az volt, hogy ha bármelyikünk is abba akarja hagyni az együttműködést, akkor a másik nem kérdezi meg, miért, hanem belenyugszik, és szétszakadunk. A másik, hogy csak mind a kettőnk engedélyével lehet a dalokat előadni nyilvánosan. Már volt vagy harminc dalszövegünk, amikor este becsöngetett a lakásunkba egy pasas. Mint kiderült, Gyurkó László volt, a Huszonötödik Színház igazgatója. Elmondta, hogy szeretné, ha Tamás fellépne náluk, de Tamás szólt, hogy az én engedélyem is kell hozzá. Én nem akartam engedélyt adni, men úgy éreztem, hogy a hivatalosságokhoz ezeknek a daloknak semmi közük. Gyurkó erre szánakozva ránézett Tamásra és azt mondta: „Hát, Tamás, sajnálom!”. Egy hét múlva elutaztunk Párizsba, egy hónapig voltunk kint. Én már csomagoltam, amikor lejárt az időnk, de Tamás nem. Azt mondta, hogy ő kint marad, nem akar hazajönni Magyarországra. Mondtam, hogy jó, akkor szerbusz. Erre ő: „Meg se kérded, hogy miért maradok kint?” Azt válaszoltam, hogy nem, nem kérdezem. Akkor elárulta, hogy visszajön, ha énekelhet a Huszonötödik Színházban. Leültem vele az asztalhoz és elmondtam: neked, Tamás gyengék az idegeid, ez köztudott, te oda ki fogsz állni, jönni fog a sok gazember, bekerítenek, mindenféléket dumálnak neked, ilyen-olyan alak leszel, lehet, hogy újságokban is fognak veled foglalkozni. Tudtam, hogy bomba van a kezünkben, ami ketyeg, erre vigyázni kell, nem való ez senkinek, csak a szűk baráti körünknek. De ő elismételte: akkor jön csak haza, ha énekelhet a színházban. Mire én azt feleltem: „Jó, akkor menjünk együtt haza Magyarországra, és énekelj, b... meg!” Hazamentünk, másnap bementünk Gyurkóhoz, aláírtunk egy szerződést, és Tamás onnantól elkezdett énekelni. Soha nem volt Önben irigység, hogy mégiscsak Cseh Tamáshoz kötik ezeket a dalokat? Ez összetett dolog. Úgy tűnik, mintha én lettem volna az idősebb, pedig nem, három évvel fiatalabb voltam Tamásnál, csak ő volt a gyermekibb. Nem, nem volt bennem irigység. Sőt, inkább lelkiismeret-fiirdalásom volt, mert tudtam, hogy a szereplés nehézségeket fog okozni Tamás életében. En mindig bujkálni akartam, nekem nem kellett a rivalda. Rengeteg lehetőségem lett volna, mégsem. Tamást általában körülvették a rajongók, többségükben lányok. És duruzsolták, hogy jaj, de gyönyörű volt ez az este, milyen gyönyörűek ezek a dalok, csak hát azok a szomorú nőügyek, azok a tragikus szerelmek. Tamás meglepődve mondta, hogy azok nem az ő női, azok a Géza női, és hátramutatott. Én meg ott álltam a háttérben, csúfiil, félig kopaszon. Ez egy példa arra, hogy miért nem akartam én ezt az egészet. Rájöttem ugyanis, hogy iszonyatos hülyeség Magyarországon szellemileg kiválni, mert felkap majd egy hullám, amiről idővel kiderül, hogy piszkos és nem jó. Azt gondoltam, hogy az ember mindig álljon külön. A lelkem mélyén mindig is prózaíró voltam, aki magányban dolgozik és másra figyel. Ez viszont nagyon jót tett a dalszövegeimnek. Ezek ugyanis, a Tamás dalszövegei mélyebbek és mégis jók Gyakran eszébe jut Tamás? Ő tényleg egy olyan kísértet, aki visszajár. De a kísértetek akkor járnak vissza, ha felidéződnek. Tessék, most te idézted fel! Egyébként varázsos ember volt. Furcsa alak, nem akárki. Röviden úgy tudnám jellemezni, hogy igazi tüzes ember volt. Megvolt benne a tűz, a hetykeség és - magunk között - az enyhe őrület. Egyszer azt mondta, hogy „ez!”, ez kell. Na, az az „ez” megvolt benne. Ezt az egyet át is vettem tőle. Valaki megkérdezte, hogy mi a véleményem az egyik írásáról. Mondtam neki, hogy jó, nagyon jó, de „ez” hiányzik belőle! Amikor Tamás meghalt, felmerült, hogy lehetne mással folytatni, vagy érezte, hogy ennek itt most vége van? Ez egy nagyon jó kérdés. Amikor meghalt, rögtön tudtam, hogy még egyszer ilyen találkozásom nem lesz. Egyáltalán nem akarom lenézni a többi zenészt, azokat se, akiknek most írok is. Ami róluk eszembe jut, ami beléjük fér, olyan szövegeket írok. Ezek minőségiek, rendben vannak, de azért mégis kissé megvetem ezt a szakmát. Többször nyilatkozta, hogy egy jó író nem biztos, hogy jó forgatókönyvíró. Hogyan tudná jellemezni a kettő közti különbséget? Ha egy nagyon jó írónak a nagyon jó írásából forgatókönyvet akar valaki írni, akkor annak nagyon jó forgatókönyvírónak kell lennie, és a filmkészítés szabályai szerint át kell alakítania az irodalmi anyagot. Ez sokszor már túl sok feltétel. A világirodalom legnagyobb regényeiből igazán nagy film soha nem lett. Az igazán nagy filmek kitűnő forgatókönyvből lettek, vagy kitűnő ötletből. De akkor is, még bizonyos szabályoknak meg kellett felelniük. Szabadabb egy irodalmár, hogyha irodalmi művet írt, prózai történetet mondjuk, mint egy forgatókönyvíró. Egy forgatókönyvíró gúzsba kötve táncol. Persze, ebben is lehet valaki remek. De érdekes, hogy ez egy félig-meddig megvetett szakma, mert mindig a rendezőt nevezik meg, meg a filmsztárt. Imádom egyébként ezt a műfajt. Két évig abból éltem, hogy forgatókönyvírást tanítottam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Szóval egy kalandor vagyok ebben is. De biztosan nem ártott. Sőt, még a könyvírásban is sokat segített. Egy filmsztorinak, egy forgatókönyvnek úgy kell elmondania valamit, egy eseménysort, hogy minden kilencedik vagy tizenkettedik percben, ami általában oldalszám, egy fordulat kell a sztoriban. Ez a vásznon vibráló képeket bámuló néző befogadóképességének a megállapításán alapul. Van persze, hogy tizenöt percig tarthat valami, de azt is rafináltan kell a forgatókönyvírónak megoldania. És a rendezőnek be kell tartania. Ez eredményezhet egy ütős filmet. Ezektől a szabályoktól csak úgy lehet eltérni, ha zseni vagy. De a filmben a zsenialitás rövid égésű dolog. Mondjuk, Bergmannál is volt valami tízpercenként, megvolt ennek az üteme. Szóval: a forgatókönyvírás egy szakma. Többször beszélt arról, hogy golyóstollat ír. Azért, mert ennek van olyan tempója, ami a gondolatait jobban tudja követni? Jogos kérdés. Egyrészt így kezdtem, ehhez szoktam hozzá, majd áttértem az írógépre és gépeltem. Sőt, írógépben tudtam fogalmazni is, de aztán visszatértem a golyóstollhoz. Tulajdonképpen egy dologba vagyok szerelmes: az A4-es papírba. Ebben a méretben tudom ugyanis követni magamat. Ebben látom az eseményt jobban az én betűnagyságom alapján. Nagy döntés előtt álltam, hogy komputerrel folytatom-e, amivel minden tisztességes író dolgozik. Mégis visszamentem a kezdetekhez. Talán mert szeretem a betűimet. Bödők Gergely Már magyarul is olvasható a kortárs amerikai irodalom egyik legizgalmasabb, legprovokatívabb fiatal hangjának első regénye. Az Erről nem beszélünk főszereplője egy író, aki egy csapásra a közösségi média sztárjává válik, amikor felteszi a milliódolláros kérdést „a portálon": Lehet-e a kutyáknak ikertestvérük? A tizenöt perc hírnév azonban egy pillanat alatt a háttérbe szorul, amikor kiderül, hogy születendő unokahúgánál súlyos rendellenességet állapítottak meg. Az író felajánlja a nővérének, hogy elviszi egy olyan államba, ahol legális az abortusz. Testvére végül megszüli a kislányt, aki néhány hónappal később meghal, majd megérkezik a hatalmas kórházi számla. Lockwood életrajzi elemeket is tartalmazó regénye a valódi emberi kapcsolatokat és az élet kiszámíthatatlanságát állítja szembe az internet gondosan megkonstruált alternatív valóságával. Megrázó, briliáns humorú társadalmi és politikai szatíra, szerelmes levél az átnetezett éjszakákhoz. Patricia Lockwood: Erről nem beszélünk Magvető, 2022, 205 oldal Vasárnap-előzetes: Nosztalgiamozi Milada Jezkovával (Fotó: Barrandov Filmstudio) Nem végzett semmiféle színiiskolát. Diploma nélkül dolgozott a hatvanas évek cseh új hullámának legjelesebb egyéniségeivel. Istenáldotta tehetség volt, amiről sokáig ő maga sem tudott. Ötvenöt évesen állt először kamera előtt, és egy csapásra híres filmszínésznő lett. Milos Forman avatta naggyá, 1965-ben. Milada Jezkovának onnantól fogva testre szabott szerepeket írtak, és élvonalbeli cseh rendezők adták kézről kézre. Filmjei bejárták az egész világot, ő maga viszont egyedenegyszer sem tette ki a lábát az országból. Zsémbes asszony. Zsörtölődő feleség. Felnőtt fiát korholó-dirigáló anya. „Ez borzasztó! — hajtogatja. - Szép kis rend, mondhatom. Magának biztosan tetszene, kisasszony! De alvás itt aligha lenne!” - és elrángatja jómadár fiát a cipőgyári munkáslány mellől. Betuszkolja őt maga és a férje mellé, az ágyba. Ott aludjon, ne a szomszéd szobában, ahol egyikük sem látja. Milada Jezková nagyjelenete az Egy szöszi szerelme című Milos Formán-filmben. A távírászkisasszony megszégyenült anyja Jiíí Menzel Oscar-díjas alkotásában, a Szigorúan ellenőrzött vonatokban. A forgalmi tiszt bánt el szerencséden lányával. Az éjszakai szolgálat alatt asztalra döntötte, felhúzta a szoknyáját, és az állomás minden bélyegzőjét rányomta a fenekére. Még a keletbélyegzőt is. Amint a lány reggel hazament, anyja az összes stempli szövegét leolvasta az ülepéről, és már rohant is panaszt tenni. Hát miféle világ ez, kérem tisztelettel? Tizenkét lakás gazdát cserél Ladislav Smoljak Gömbvillám című filmjében. Egy rámenős ügyvéd kezében az ügy intézése. Megy is minden, mint a karikacsapás, aztán hirtelen homokszem kerül a gépezetbe. Anezka (Ágnes) aszszony balladája. Az utolsó pillanatban ugyanis meggondolja magát. Ö mégis inkább maradna. Elment a kedve a költözéstől. Nem cserél lakást. Harminc éve irt lakik. Nem megy egy tapodtat sem. Itt a mosoda a háza mellett. Megszokta. Ő bizony nem mos kézzel. A másik ház pincéje meg nem tetszik neki. Mélyen van. Kicsi is. Hosszú a folyosó, amely oda vezet. A padlás igen, az megfelelne. Az tiszta, jó a kilátás, ott kedvére teregethetne. De akkor sem megy. Büntessék meg! A fronton főbelövés járna ezért, fenyegetik. Nem érdekli. Akkor lőjenek fejbe! — szipogja. Milada Jezková a hatvanashetvenes évek legendás cseh filmjeinek élettel teli, „valahonnan ismerős” asszonya. Prága még a Monarchia városa volt, amikor ő született, 1910- ben. Kereskedelmi iskolát végzett, és több helyen, különböző beosztásban dolgozott élete során. Pult mögött állt egy ezüstboltban, de volt könyvelő is, majd kétkezi munkás egy nemzeti vállalatnál. Az sem zavarta, ha esztergapad mellé állították. Becsülettel végezte a dolgát. Hogy mikor ment férjhez, és hány gyereket szült, arról soha senkinek nem beszélt. Annyit tudtak csak róla, hogy lányai vannak. Élete döntő napja az volt, amikor Prága 10-es villamosán felfigyeltek rá. Onnantól fogva minden megváltozott körülötte. Színésznővé avanzsált. Az Egy szöszi szerelmével írta be a nevét a cseh filmművészet nagykönyvébe. Milos Formánnak egy percig sem kellett nyűglődnie vele. Vázolta neki a helyzetet, hogy vidéki táncmulatságokon fővárosi zenészként játszó és kedvére való kis prédákra vadászó fiacskája anélkül, hogy a szüleivel megbeszélte volna, vendéget hív a lakásukba. És ő, a mit sem sejtő anya az éjszaka kellős közepén kiparentálja a lányt a házból. Aztán Isten tudja, honnan, megjön a fia, és alaposan leteremti. Milada Jezková annyira jól vizsgázott a filmben, hogy Forman vitte is tovább Tűz van, babám! című remekművébe, ahol a tombolaőr feleségét játssza, ugyancsak lenyűgözően. De akkor már a Szigorúan ellenőrzött vonatokon is túl volt. Bármilyen szerepet osztottak is rá, makuládan alakítást nyújtott. Rendezői bíztak benne, partnereit inspirálta, a tárgyak életre keltek a kezében. Mindent megcsinált, amit kértek tőle. Feladatát maradéktalanul elvégezte. Szabó G. László A folytatásban választ kapnak például arra is, hogy: Mikor állt utoljára kamera előtt? Milyen filmben szerepelt? Hogy viselkedett a forgatásokon? Milyen volt a kapcsolata a profiszínész-kollégákkal? Mit alakított Az én kis falumban? Hogy emlékszik rá Bán János? Hogyan és hol talált rá Ivan Passer, az Egy szöszi szerelme forgatókönyvírója? Végül hány filmben játszott összesen? A teljes írást elolvashatják a Vasárnap már keddtől, november 15-étől kapható számában.
