Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-06 / 231. szám

Aktuális HELYES LÉGZÉS Az életminőség javításának legegyszerűbb és legolcsóbb eszköze Aki él, lélegeznie kell, különben meghal. Ám nem mindegy, hogyan lélegzőnk, ugyanis ettől függ életminőségünk. Ha úgy is gondolja, hogy helyesen lélegzik, még nem biztos, hogy ezt az egészsége javára tudja fordítani - állítja dr. Eubomír Jakab, aki hosszú évekig vezetett légzési tanfolyamot. A keleti orvoslás több év­ezrede tudja, bogy hogyan hat a megfelelő légzés az egészségre. A Nyugat ezen a téren egy kicsit lemaradt. Miért? Nem mondanám, hogy lemarad, inkább arról van szó, hogy csak a helytelen légzés miatt kialakult kö­vetkezmények megszün­tetésével és a patológiával foglalkozik. Lépten-nyomon a megelőzés fontosságáról hallunk, de ez rendszerint a szavak szintjén marad. Valamikor, amikor még működött a pozsonypüs­­pöki tüdőkórház, volt ott egy nagyszerű rehabilitá­ciós osztály, ahol a helyes légzéstechnikát tanították a betegeknek. Nemrég részt vettem egy kísérletben, ahol egyebek mellett a légzést is ellen­őrizték. Nagy meglepeté­semre azt mondták, hogy nem jól lélegzek. Milyen baj származhat ebből? Elsősorban légszomj, ami akkor jelentkezik, amikor egyáltalán nem számít rá az ember. Ha a sejtek nem kapnak elég oxigént, ve­szélyeztethetik a szerveket, és gyengítik az egészséget, s mindez észrevétlenül és lassan történik. Ezért be­szélünk annyit a megelőzés­ről, ami a helyes légzéssel egyenlő. Logikus, hogy el­sősorban a tüdőbetegségek esetében fontos ez. Amikor megjelenik a betegség, már egy kicsit késő a légzéssel foglalkozni, de mindig lehet még valamit tenni. Ilyenkor a betegség következmé­nyeinek enyhítése a cél, és ez pedig a tüdőgyógyász feladata. Szükség esetén rehabilitációt is elrendel, de gondosan ellenőrizni kell a rehabilitációs nővér mun-Dr. Lubomír Jakab biomedicinai mérnök I káját, majd pedig otthon is folytatni kell az intenzív lég­zőgyakorlatokat. Mit nevezhetünk helyes légzésnek, és mi történik ilyenkor a szervezetben? Az az igazán helyes légzés, amikor a friss levegő telje­sen megtölti a tüdőt, nem pedig csak egy részét. A szervezet ilyenkor jut a leg­több oxigénhez, ilyenkor tudnak a sejtek jól működni és megtisztulni. Fontos tud­ni, hogy a szervezetből lég­zéskor távozik a sejtek mű­ködése közben keletkezett salakanyagok 70 százaléka. Ezt a szén-dioxid biztosít­ja, ami a salakanyagokkal együtt távozik. Melyek azok a tünetek, amelyek jelzik: bár léleg­­zünk, de nem helyesen? Ezt könnyű észrevenni. Ha nehezebb munka végzése­kor - lépcsőzéskor, futáskor -valaki levegő után kapkod, valószínűleg a légzésével van baj. Hosszú évekig légzési tan­folyamokat vezetett Po­zsonyban... Valóban. Ez a funkciós di­agnosztikai klinikán végzett munkámból fakadt. A kü­lönféle kivizsgálások során megfigyeltem, hogyan léle­geznek az emberek, és hogy légzésüket tudják-e hasz­nosítani. Elmondhatom: a betegek többsége nem tud helyesen lélegezni,, a sejtek oxigénellátása hosszú távon nem jó, így bármilyen beteg­ség zavartalanul haladhat előre. Ezért szabadidőmben előadásokat tartottam, ame­lyeket légzési gyakorlatokkal egészítettem ki. Aki részt vett egy-egy előadáson, a gya­korlatokat odahaza is foly­tathatta. EXTRA 2022. Október Vannak különféle légzés­­technikák. Az öné miben különbözik a többi mód­szertől? Meg kell jegyeznem: légzés csak egy van. Csak a helyes légzés elérését szolgáló gyakorlatok térhetnek el egymástól. Én az alapot és az egyes légzési stílusokat (hasi, mellkasi és felületes légzést) igyekszem megmu­tatni az érdeklődőknek. Az alap elsajátítása után már az egyéntől függ, hogy a továbbiakban hogyan alkal­mazza őket. Munkájának kézzelfogha­tó eredményei közül melyi­ket emelné ki? Volt olyan páciensem, aki nem volt képes aktivizálni a rekeszizmát, így termé­szetesen légzése nem volt kielégítő. A rekeszizom alapos kivizsgálása után megtaláltuk a hiba okát, amit rehabilitáció követett, és a beteg nagyon gyorsan megtanult helyesen lélegez­ni. A rekeszizom működését klinikánkon vizsgáltuk ki. Ha megfelelően működik a lég­zésben részt vevő legfonto­sabb légzőizom, a rekesz­izom, akkor a tüdő vitális kapacitásának 70 százaléka máris garantált. Amikor a rekeszizmot vizsgáljuk, mű­ködésének minőségére és aktivitására vagyunk kíván­csiak. A Covid-19-járvány óta sok­kal több lett a légzési pana­szokkal küszködő beteg. Helyettesíthetik-e a meg­felelő légzést a különféle oxigénkészülékek? Hangsúlyozni kell: oxigén­készüléket akkor kell hasz­nálni, amikor a betegség olyannyira előrehaladt, hogy a tüdőnek csak kis százaléka dolgozik. Vannak szakemberek, akiknek segít­ségével javítható a légzés­ben részt vevő izmok mun­kája. Ám ne feledjük, hogy a legtökéletesebb légzőszerv az ember szervezetében van, s ez pedig a tüdő. Egy titka van: helyesen kell mű­ködtetni. Létezik speciális gyakorlat, amit otthon is lehet végez­ni és javítható vele a légzés? Ha nem találunk megfelelő rehabilitációs szakembert vagy terapeutát, a világhá­lón vagy jógaszakkönyvek­­ben is találhatunk értékes információkat a helyes lég­zésről, de fontos, hogy leg­alább egyszer találkozzunk olyan légzésoktatóval, aki ki­javítja az esetleges hibákat. Milyen a helyes légzés? Ha van a környezetében 5 év körüli gyerek, figyelje meg, amikor alszik, milyen harmonikusan mozog a hasa. Igyekezzen utánozni. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy az ő légzési frekvenciája gyorsabb, mint a miénk, de a mozgás töké­letes, azt kell lemásolni. Mely szabályok betartása után várhatjuk, hogy lég­zésünk nem árt, hanem használ szervezetünknek? Ami a legfontosabb: üljünk egyenesen, ne támaszkod­junk a szék támlájának, lá­bunk legyen a talajon. Egy ideig figyeljük, hogy légzés­kor mely testrészünk mo­zog, hogy gyorsan vagy las­san lélegzünk-e, a belégzés mély-e vagy felületes. Már ez is ellazít. Ha megtanu­lunk helyesen lélegezni és a mindennapi életben ezt alkalmazni is tudjuk, javulni fog egészségünk, a telje­sítményünk, kreatívabbak, nyugodtabbak leszünk, job­ban elviseljük a stresszt, megszabadulunk a nagy hastól, az emésztési problé­máktól, a légszomjtól, eny­hülnek szívpanaszaink. A magyarázat egyszerű: a he­lyes légzés az életminőség javításának legegyszerűbb és legolcsóbb eszköze. Kovács Ilona hH hMHM

Next

/
Oldalképek
Tartalom