Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-06 / 231. szám

2 I KÖZÉLET 2022. október 6. | www.ujszo.com Szövetség: több figyelmet érdemelne az országban a nemzetiségi oktatás A Szövetség képviselői bíznak benne, hogy a nemzetiségi főosztály leépítésére nem kerül sor (Somogyi Tibor felvétele) BUGÁRANNA Pozsony Számos problémával küzdenek a szlovákiai magyar iskolák, figyelmeztetett teg­napi sajtótájékoztatóján Forró Krisztián, a Szövetség elnöke és Kiss Beáta, a párt oktatás­­politikai szakértője. Kiss kiemelte, a nemzetiségi ok­tatás alulfinanszírozott, a több óra­szám miatt fenntartásuk is költ­ségesebb, mindezt azonban eddig nem vették kellőképp figyelem­be. „Több óra van, specifikus se­gédanyagokra, tankönyvekre van szükség a nemzetiségi iskolákban”- jegyezte meg azzal, hogy a kor­mány által jóváhagyott 30 milli­ós támogatás nem lesz elegendő a megemelkedett rezsiköltségek fe­dezésére. „Nem tudjuk, hogy no­vember 17-től az egyetemek meg­nyitják-e a kapuikat, illetve, hogy a fenntartók finanszírozni tudják-e az óvodák és iskolák fenntartását”- mondta, majd kiemelte, a távokta­tás bevezetését elutasítják. „A szak­emberek is állítják, hogy az online oktatás negatív hatással van a gye­rekek fejlődésére” - jegyezte meg. Kiss Beáta, a párt oktatáspolitikusa ellenzi a távoktatást. „Két év ko­­ronavírus-járvány után egy esetle­ges újabb távoktatási időszak egy analfabéta nemzedéket teremtene”- hangsúlyozta, majd rámutatott, a kisgyerekek számára mérhetetlen hátrányt okozott a járvány miatti kiesés. „Nem beszélve a diákok tö­megeiről, akik gyakorlatilag kies­tek az oktatási rendszerből, mert a mélyszegénységben élő családok­nak nem volt megfelelő digitális hozzáférésük. Egy újabb ilyen hul­lám beláthatatlan következmények­kel járna” - szögezte le. Az ener­giaválság kapcsán megjegyezte, ré­giók és fenntartók szempontjából is eltérő, az egyes intézményeket milyen mértékben sújtja az energia­árak elszabadulása, a jövő költség­­vetési évet illetően azonban min­denhol hatalmas a bizonytalanság. „A kisiskolák és az óvodák vannak a legnagyobb bajban” - mondta, ar­ra utalva, hogy esetükben a község költségvetésén múlik, képesek e fe­dezni a megemelkedett kiadásokat. Forró kitért arra is, az új veze­tő általában változásokat eszközöl, de bízik benne, hogy a nemzetiségi főosztály leépítésére nem kerül sor. „Kulcsfontosságú, hogy az oktatási minisztériumban ne feledkezzenek meg rólunk” - figyelmeztetett. Bí­zik benne, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a minisztéri­um nemzetiségi tanácsadó szervé­re. Állítása szerint a bizottságot, amelyben három magyar szakértő is szerepel, az előző időszakban el­hanyagolta a tárcavezető. „Sajnos azt tapasztaltuk, hogy az elmúlt 2,5 évben, az előző miniszter ideje alatt ezt a tanácsot egyszer sem hív­ták össze” - folytatta azzal, reméli, hogy ez a gyakorlat megváltozik. A politikus hangsúlyozta, szeret­nék, ha az új miniszterrel hatékony lenne az együttműködés, és az elődjével ellentétben meghallgatná a párt javaslatait. A januártól esedé­kes pedagógus-béremelés kapcsán leszögezte, mindent meg kell tenni azért, hogy az ígért összeg valóban eljusson az iskolaügyi dolgozókhoz. Ezen felül a módszertan terén is változást sürget - példaként említi, hogy a jogszabály kimondja, hogy „a nemzetiségi iskolákban a szlovák nyelvet és irodalmat az idegen nyel­vek módszertanával kell oktatni”. Kiss szerint a probléma az, hogy a törvényhez nem társultak további végrehajtási rendelkezések. „Nem születtek megfelelő módszertani segédeszközök” - véli a szakértő, aki szerint a pedagógusok felké­szítéséről sem szabadna megfeled­kezni, hiszen évtizedeken keresztül nem erre voltak képezve. „Rend­kívül fontos lépés lenne, hiszen a tömbmagyar területeken élő gye­rekek valóban csak így tudják el­sajátítani az államnyelvet” - véli. A minisztérium tanácsadó szervével kapcsolatban elmondta, bízik ben­ne, hogy az új miniszter érkezésével ismét összeül a testület, mely tag­jai nemcsak elmondhatják szakmai véleményüket, de oda is figyelnek arra. „A szlovák nyelv és irodalom tantárgy tartalmának módosítására, tehát tananyagcsökkentésre és tan­anyag-átalakításra lenne szükség, hogy maradjon idő arra, hogy meg­felelő módon tanulják meg a nyelvet a gyerekek” - zárta. Ne együnk lengyel baromfihúst! Egyes lengyelországi farmokon műszaki olajjal és kenőanyagokkal szennyezett takarmánnyal etették az állatokat (TAS R-fel vétel) Hirtelen távozik az oktatási reform szakértője Pozsony. Miroslava Hapalo­­vá, az Országos Közoktatási és Ifjúsági Intézete (NIVÁM) ve­zetője egy nappal Ján Horecky oktatási miniszter kinevezése után bejelentette, távozik az in­tézmény éléről. Hapalová a kö­zösségi oldalon azt írta, 2,5 évvel ezelőtt azért csatlakozott az Álla­mi Pedagógiai Intézethez (§PÚ), hogy két nagy oktatási reform születéséhez járuljon hozzá - a tartalmi reform előkészítéséhez és a támogatási intézkedések be­vezetéséhez. „Amíg ezt lehetővé tették számomra, minden tőlem telhetőt megtettem annak ér­dekében, hogy mindkét reform tartalmilag és folyamatában is jó legyen, az előkészítés szempont­jából már a végső fázisában van” - írta. Juraj Hip§, a Spolu párt oktatási szakértője úgy véli, Ha­palová távozása nem jó hír Szlo­vákiának. „Kulcsszerepet játszott a tantervi reform elindításában és az összes gyermek oktatásba va­ló bevonását célzó intézkedések létrehozásában” - fogalmazott. Hozzátette, vezetése alatt az §PÚ működőképes szervezetté vált, amely az elengedhetetlen refor­mok élére állt. (ba) A szlovák élelmiszer-felügye­let arra kéri a lakosságot, hogy a legújabb lengyel élel­miszeripari botrány tisztázá­séig ne fogyasszon lengyel baromfihúst, ez ugyanis az egészségre veszélyes anyago­kat tartalmazhat. Pozsony. A lengyel onet.pl hír­portál már az elmúlt hét végén fi­gyelmeztetett arra, hogy egyes len­gyelországi farmokon műszaki olaj­jal és kenőanyagokkal szennyezett takarmánnyal etették az állatokat. „Mivel nincs elegendő informáci­ónk az ilyen élelmiszerek egész­ségre gyakorolt hatásáról, az Ál­lami Állategészségügyi és Élelmi­szer-biztonsági Felügyelet (SVPS) a probléma tisztázásáig nem java­solja a Lengyelországból szárma­zó baromfihús fogyasztását” - fi­gyelmeztet a földművelésügyi tárca. A minisztérium Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint „az élelmiszer-felügyelet már megtette a szükséges lépéseket a fogyasztók egészségét veszélyeztető lengyel húsok feltartóztatása érdekében”. A szlovákiai élelmiszer-ellenőrök mintákat vesznek a lengyel ba­romfihúsból, és laboratóriumi vizs­gálatoknak vetik alá azokat. Ezzel párhuzamosan ellenőrzik azokat a szlovákiai állattenyésztőket is, akik Lengyelországból hozzák be a ta­karmányt. Az SVPS szerint a lengyel állat­egészségügyi hatóság még nem számszerűsítette, milyen mennyi­ségű szennyezett takarmány jut­hatott forgalomba Lengyelország­ban. A vizsgálat és a laboratóriumi elemzések eredményeit várhatóan csütörtökön vagy pénteken (október 6-7.) teszik közzé. „Ezért előzete­sen elrendeltük a Lengyelországból behozott baromfihús fokozott el­lenőrzését, amelyet valószínűleg a sertéshúsra is ki fogunk terjeszteni. A szennyeződés megerősítése ese­tén azonnal felfüggesztjük e húsok értékesítését” - tette hozzá az élel­miszer-felügyelet. (mi, TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom