Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)
2022-10-27 / 249. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2022. OKTOBER 27. HÍRESSÉGEK 25 nekem, hanem másoknak is. Megpróbáltam kifacsarni a levágott fó levét és betöltöttem egy kis gyógyszeres üvegcsébe. Mondanom sem kell, két nap múlva megbuggyant, ki kellett dobni.” Viktória^ folytatja az emlékidézést: „Mégsem adtam fel. Megmaradt bennem az illatok erős hatása, és próbáltam megfejteni a titkukat. Akkoriban az összes zsebpénzemet parfümökre költöttem: pici mintákat vásároltam a piacon, és amikor már egyedül mehettem az iskolába, mindig benéztem az illatszerboltba is. Egyre jobban vonzottak magukhoz az illatok.” Azon gondolkozom, fiatal lányként vajon milyen parfümöket vett magának, például, amikor randevúra készült. Viktória arról beszélt, hogy nyolcadikos korában nagyon tetszett neki egy fiú, Imrének hívták, tőle kapott egy pici Salvador Dalí-parfümöt. „Szerintem a mai napig van még benne pár csepp. Anynyira nagy becsben tartottam, hogy nem használtam el. Néha beleszagolgatok, és úgy érzem, mintha randevúra mennék Imrével. Ilyen bűvös ereje is lehet az illatnak.” Tudom, miről beszél, mert rendszeresen járok a Nógrád megyei Mohorára, a Tolnay Klári Emlékházba, ahol az ott kiállított színházi öltözőasztalán áll a legendás színésznő élete utolsó parfümje, amiből alig hiányzik valami. Ha felkeresem a múzeumot, mindig megszagolgatom, hogy nem szállt-e el az illata. Még ennyi idő után is úgy érzem, mintha Klárika átsuhanna a szobán. Létezik illatmemória? — fordulok a kérdéssel Viktória felé. „Igen, van ilyen. Olfaktív memóriának hívom, engem ez elég gyakran el szokott kapni. Előfordult, hogy mentem hazafelé a grasse-i kislakásomba, keményen zuhogott az eső, az előszoba beázott és engem megcsapott pont az az illat, ami a nagymamám kamrájában volt.” Az illat sokat elárul a viselőjéről, ha eltalálja, hogy melyik paszszol hozzá. Ez a legnehezebb. Nálunk még nincs kialakult illatkultúra, de a francia nők például pontosan tudják, hogy mit tegyenek magukra randevúra, üzleti tárgyalásra, baráti találkozásra. Ráadásul azt is, hogy mennyit és hová. Nálunk ez még ismeretlen, mert nincsen hagyománya az illatkultúrának- ezt már riportalanyom teszi hozzá. Hát, igen, sóhajtok, évtizedeken át csak hírből ismertük a világszerte divatos márkákat. Most, hogy már kaphatók nálunk is, akinek van rá pénze, kizárólag a legdrágább és/vagy leghíresebb márkákra vadászik. Nyilván ezzel a módszerrel behozhatatlan az a különbség, hogy a franciáknál évszázadok óta központi téma a parfüm, ami nem jellemző a mi puskaporos történelmünkre. Érdekes, az amerikaiak márkasznobsága és praktikuma megoldást talált a francia imázs megújítására. A rendszerváltás után nagynéném New York-i „shopjában” a legkülönlegesebb francia illatszerek fogadtak, amelyeket Párizsban készítettek a leghíresebb cégeknél, de amerikai megrendelésre, erősítve a karakteren. Más néven is árusították őket, pedig csak abban különböztek az eredeti francia készítménytől, hogy erősebb-tartósabb lett az illatuk. Nem kellett kétóránként befújni magunkat, hogy illatozzunk. De hát ez lenne az a bizonyos francia sikk! A párizsi nők imádnak szépítkezni nyilvános helyeken is: kis rúzs a szájra, púder az orrocskára, parfüm a fül mögé és a dekoltázsba. Vérükben van a hódítás ősi, női mestersége. Itt, ezen a ponton Minya Viktóriának szegezem a kérdést, hogy végül is hogyan és miért lett parfümőr, ráadásul abban kétségkívül úttörő, hogy a tihanyi levendulából nyer inspirációt? „Több mint nyolc éve kezdődött ez a történet: megismertem két kedves embert, Évát és Zsoltot, akik felkértek, hogy készítsek nekik levendulás parfümöt. Nyolc éve meglátogattam egy titkos levendulás ültetvényt, és amit láttam, teljesen elbűvölt. Mélyen meghatódtam, hogy engem választottak erre a megtisztelő feladatra. Lassan kiderült, hogy nagyon bonyolult olyan illatot alkotni, ami egyszerre hordozza magában az örökség és a tradíció érzetét, ugyanakkor modern is. Arra is rájöttem, hogy milyen nehéz egy tipikusan nyugtató, gyógyító öszszetevőt megváltoztatni, hogy az képviselni tudja azt a különleges rezgést, amit a szent, titkos levendulamezőkön éreztem a korábbi látogatásaim során. Az illat szépen fejlődött az évek alatt, együtt nőtt velem. Párizsban nincs sok levendula, de véletlenül a lakásom mellett, úgy száz méterre, találni egy kis zöld részt, rajta pár tő levendulával. Két éve, egy szép és rendkívül meleg napon, annak a bokornak az illata valamiért egészen másként érintett meg. Tápláló volt, belülről simogató” - mondja. Két éve történt a sorsfordító pillanat, amely felgyorsította az eseményeket, amelyek oda vezettek, hogy most az első magyar levendulaparfümről beszélhetünk, teszi hozzá. Milyen az illata? - kérdezhetnénk. Szagolgatom a parányi fiolát: levendula édeskés aromája keveredik a rózsabors fűszeres esszenciájával, amelyet az enyhén gyümölcsös-virágos akkordok, a rózsa és a magnólia követ. A hoszszan tartó illatélményt az édes vanília és karamell, valamint a bársonyos szantálfa és ámbra izgalmas egyvelege koronázza meg. Időközben odabújik anyukája mellé az ötéves lánya, Liliké. Melyik a kedvenced ? — kérdezem. „Mindegyik, csak a mama csinálja” - közli boldogan, majd odasúgja a mamának, hogy „menjünk már, anya, jó?”. Elbúcsúzunk tőlük, de a tihanyi rege folytatódik. Nyárádi Zsolt és felesége, Hollán Éva itt találták meg a boldogságot, kettőjük szerelme teremtette meg a sokáig feledésbe merült levendulakultuszt a titokzatos tihanyi dombokon. Az alakulóban lévő dinasztiát sem fenyegeti a kihalás veszélye. Lányuk, Nyárádi Natália parfümőrnek készül, sikerrel, ő is bejutott abba a Grasse Institute of Perfümery nevű nemzetközi parfümőrképző intézetbe, ahová évfolyamonként mindössze tizenkét növendéket vesznek fel. Ez az intézmény az, ahol Minya Viktória is tanult. Natália őszszel kezdte meg tanulmányait Grasse-ban, és minden vágya, hogy megmutathassa, hogy nemcsak a francia parfümök lehetnek világhírűek, hanem a magyarok is képesek jó illatokat kreálni. És nemcsak a férfiak érhetnek el sikereket az illatmágiában, hanem a nők is. Vadas Zsuzsa Jaro Bekr, a szlovákiai Monk Lezser ruhákban mutatkozik, eléggé flegmának tűnik, a valóságban azonban bizarr dolgokra összpontosít. Jaro Bekr táncost és koreográfust barátai az amerikai televíziós filmsorozat flúgos nyomozójához, Monkhoz hasonlítják. Főleg a családjának kellett megszoknia Bekr allűrjeit. ^ vek óta házas Monika E Hilmerová színésznővel, közösen nevelik 13 éves lányukat, Zárát és 9 éves fiukat, Leonardót. Bár azt a benyomást kelti, hogy flegma, ennek az ellenkezője igaz. Amikor a gyerekek többszöri felszólításra sem engedelmeskednek, bizony alaposan fel tudja emelni a hangját. De szinte senki sem hinné, hogy néhány apróság is kimozdítja a komfortzónájából. Állítólag azért, mert a Szűz jegyében született. „Úgy tartják, hogy a »szüzek« túlzottan rendszeretők. Lehet, hogy valaki el sem hiszi, mi mindent figyelek. Például nálunk az összes poharat fejjel lefelé kell tárolni. Otthon, ha vécére megyek, minden alkalommal megigazítom a vécépapírt, úgy hogy a tekercs a fal felé irányuljon. Ennek így kell lennie, különben nem érzem magam jól a bőrömben. Nem veszekszem, csak megigazítom, és csak utána folytatom azt, amiért oda mentem. Ebben valószínűleg tényleg egy kicsit olyan vagyok, mint Monk” - hasonlítja magát Bekr a jól ismert sorozatszereplőhöz. Felesége, Monika kezdetben bojkottálta a lefordított poharakat, de erről már állítólag leszokott. „Soha nem kényszerítettem rá, mint valami őrült embert, hogy fordítsa meg a poharakat. Ha a saját tetszése szerint rakta el őket, gyorsan átforgattam a poharakat, és az évek során Monika is automatikusan megtanulta. Nem szokványos, amiket otthon akarok, de nem idegeskedek azért, hogy Monika és a gyerekek nem járnak a kedvemben. Mindent duzzogás nélkül átrendezem, hogy az megfeleljen nekem.” Bizarr szokásai itt nem érnek véget. Jaro a zoknijaira is ügyel, nem tekeri fel, hanem egyenletesen egymás mellé helyezi őket. „Mint a könyveket a könyvtárpolcon. Monika egymásba tömi az övéit, de én ezt utálom. Utána, ha zokniért nyúl, olyan mintha sorsolna, de én pontosan tudom, melyiket választom. Szóval, nem cserélném el semmire a zoknikönyvtáram” - mondja nevetve. A szlovákiai Monk még a hivatalokban is meglepetést tud okozni. .Amikor bemegyek a bankba, mindig elrendezem az ügyintéző íróasztalán lévő tárgyakat, azokat, amelyek közelebb vannak hozzám. Amíg beszélgetünk, tollakat, kis papírokat, szórólapokat rendezgetek. Ide-oda tologatom őket, hogy rend legyen, és minden derékszögben álljon. így, amikor elhagyom a bankot, az alkalmazottnak gyönyörűen rendezett asztalt hagyok hátra. Monika mindig jót nevet ezen, azt katonás rendje lenne a szekrényében?” - tesz fel egy költői kérdést. Harag nincs, ha a gyerekek nem az elképzelései szerint rakják össze a holmijukat, inkább az bosszantja föl, ha gyakran kell nekik elismételni valamit, de ők akkor is a saját fejük szerint cselekednek. „Otthon néha morgok és kiabálok. ValaKi fog vezetni? (Fotók: MichaI Smrcok, Instagram) hiszem, ez volt a tulajdonságaim egyike, amit először észrevett” - emlékszik vissza Jaro, de nem érzi úgy, hogy terápiára lenne szüksége. Szerinte van valami plusz az ádagon felüli rendezettségben. „Melyik nőnek nem tetszene, ha egy férfinak hányszor kérek tőlük valamit, normális hangon, decens intenzitással kezdem. De ha már a tizenötödik alkalommal ismédem el, hogy maradj csendben, vagy menj aludni, emelkedik a hangerőm” - vallja be. A legnagyobb vita esténként alakul ki, és mindig egy forgatókönyv szerint ismédődik. ,A gyerekek lustálkodnak, csak úgy ténferegnek a nappaliban, de abban a pillanatban, amikor azt mondom, hogy ideje lefeküdni, mintha hirtelen bedobtak volna egy vodkát egy energiaitallal. Rohangálni kezdenek a szobákban, tele vannak energiával. Zarka mostanában elkezdi rendezgetni a szobáját, és úgy tesz, mintha a karácsony előtti nagytakarítást végezné. Ilyenkor hihetedenül ideges leszek, majd felrobbanok a dühtől. Bevallom, néha a kelleténél hevesebben reagálok, de ez attól is függ, hogy fáradt vagyok-e, hogy milyen volt a nap stb. Ä legtöbben ismerjük ezt.” Jaro és Monika is arra törekednek, hogy fiuk nyolckor, a lányuk pedig fél tíz körül már ágyban legyen. „Lefekvés előtt - nem számít, milyen nap volt - együtt töltünk egy kis időt, beszélgetünk, élvezzük egymás társaságát. Ez egy fontos rituálé számunkra” - mondja az apa. Az időnkénti esti huzavona ellenére Jaro Bekr kiáll amellett, hogy a szülőknek humorral is szemlélniük kellene a gyermekeiket. Ezért is írta meg az Apa feljegyzései alcímmel a Senki nem készít fel erre könyvet, amelyben egy apa nézetét írja le a gyermeknevelésről. A gyerekeivel átélt eseményeket először biogokban tette közzé. Később ezeket megszerkesztette, kibővítette és könyv formájában is megjelentette. A gyerekek természetesnek vették, hogy írok róluk. Munkánk részeként a közösségi oldalakon is aktívak vagyunk, magánéletünk egy részét is bemutatjuk, úgyhogy a gyerekek ezt megszokták” - reagál Bekr, az író, aki többet árul el a magánszféráról, mint mások. „Leót ez többé-kevésbé egyáltalán nem érdekli, mert az ő világa még mindig a Lego, Zarka pedig nevet a történeteinken. Bár belépett a pubertáskorba, egy kihívásokkal teli időszakba, nem hiszem, hogy olyan dolgokat írnék, amelyek megbántják. Inkább az az érzésem, hogy idősebb korában egy-egy fejezet elolvasása után boldog lesz, mert így visszatérhet a gyerekkorba.” Bekr gyakran töprengett azon, hogy milyen hatással vannak a gyerekekre a közösségi hálózatok, különösen akkor, ha ő és a felesége is aktív résztvevői. „Figyelek arra, hogy gyakran emlékeztessem őket: a friends (barátok) csak egy internetes megnevezés, s még ha kedves emberekkel is találkoznak a közösségi oldalakon, a magánélet határa máshol van, mint az igazi barátoknál, akiket egész életünkben ismerünk. Az igazi barátok azok, akikkel valóban találkozunk, évek óta ismerjük őket, nehéz helyzeteken mentünk keresztül velük, és tudjuk, hogy számíthatunk rájuk. Szeretném, ha a gyerekeim ezt megjegyeznék.” Bekr ötvenedik születésnapjára ajándékozta meg magát a könyvvel, de az évfordulót több mint egy hónapos késéssel fogja ünnepelni. „Monika két nagy projektet forgat, az egyiket Prágában, úgyhogy ingázik. Ezért napoltuk el a bulit. Örülök, hogy eljönnek a jó barátaim, akik pozitívan befolyásolták az életemet, és akikért hálás vagyok. Többen szétszóródtak a világban, vagy elfoglaltak, de megmelengette a szívemet, hogy szinte mindenki egyből azt mondta, eljön, és velem ünnepel” - zárta gondolatait a táncos, koreográfia és legújabban már író is. (Plus7Dní)
