Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-26 / 248. szám

www.ujszo.coml 2022. október 26. KULTÚRA 11 Felhőket karcoló humorkatedrális Gálvölgyi János Hivatásos rajongó című beszélgetőkonyvében mesél színházról és szeretett pályatársairól SZABÓ G. LÁSZLÓ Autógrammok. Ez áll ifj. Gál* völgyi János Vili. B osztá­lyos tanuló 5 filléres füzetén, amelybe rajongott színészei aláírását gyűjtötte. A rajon­góból azóta rajongott lett, aki legújabb könyvében színház­ról ás régi kollégáiról írt meg­ejtő történeteket. „Egy ördögfióka éles szemével látja, láttatja a megidézett kor és a figurák bornírtságait, ugyanakkor őszinte, angyali áhítattal csodálja a tehetséget Márkusban, Hofiban, Rá­­tonyiban és a többi, nagynevű pálya­társban. Hódolat ez a kötet az egy­kor volt legnagyobbaknak a jelenkor egyik legnagyobbjától. E sorok író­ja szerencsésnek tartja magát, hogy együtt dolgozhat vele.” Ezekkel a so­rokkal ajánlja a könyvet Pintér Béla színész-rendező és társulatvezető, aki Marshal Fifty-Six című darab­jában nemrég fontos szerepet adott Gálvölgyi Jánosnak. A színésznek, aki szenvedélye­sen szereti hivatását, a színházat, a közönséget, de írni és beszélgetni (kérdezőként és interjúalanyként is) egyformán szeret. Hivatásos rajongó című kötetében Kövesdi Péter a beszélgetőtárs. De még mielőtt kettőjük dialógja elin­dulna, Gálvölgyi elmeséli: egy este, még siheder korában, nem a kedvenc vadászterületén, a Madách Színház Hársfa utcai művészbejárójánál kap­ta elő matematikafüzetét, hogy an­nak egyik üres lapjára autogramot kérjen Tallós Endrétől (idősebbik lá­nya, Rita színésznő, Andrea, a fiata­labb táncosnő lett). Amíg a művész aláírt, két lánya közül az egyik azt kérdezte tőle: „Apa! Ki ez a hülye?” Hát így születnek a nagy színé­szek! Legalábbis némelyik. Az ilyen­fajta „hülyéből” lesz korszakos zseni. Színpadon, pódiumon, kamera vagy mikrofon előtt, bárhol, ahol megvil­lanthatja rendkívüli tehetségét. De vissza az autogramokhoz! Rajz János után futnia kellett, hogy meg­szerezze a trófeát. Törőcsik Maritól egy héten négyszer is kért autogra­mot, aztán két forintért eladott belő­le párat. Ez volt a szabadpiaci ára az iskolában egy-egy aláírásnak. Volt, akinek a címét is feljegyezte. A te­lefonkönyvből másolta ki. Darvas Iván, Kabos László, Rátonyi Róbert lakcímmel és telefonszámmal szere­pel a még ma is őrzőtt-fiizetben. Nagy mesélő Gálvölgyi János. Nemcsak a gégék, a kabarétréfák, az élesre hegyezett poénok meste­re - a történeteket is elképesztő ér­zékkel göngyölíti. Mivel elsőre nem vették fel a színművészeti főiskolá­ra, nyomdai fényképész lett. Micso­da szerencse! Keleti Évával, a jeles színházi fotóssal bejáratos lett min­den teátrumba. Cipelte a táskáját, leste, hogyan dolgozik. És fényké­pezett ő is természetesen. Egészen addig, amíg ifjúkori gőgből le nem tette a masinát. Fényképezzék majd őt, emelte fel az orrát, mert akkor már tudta, ha törik, ha szakad, ő is játszani fog. És jött az 1968-as Ki mit tud? Sokan emlékeznek rá: har­minchat színészt harminchat hangon idézett meg Arany János versével, A walesi bárdokkal. A középdöntőben már Cyrano orrmonológját adta elő tizenhét hangon. Végül nyert. Karin­thy így írtok tijével. A történet folytatása sem ismeret­len előttünk. Főiskola, Thália Szín­ház, Kamara Varieté, Vidám Szín­pad, Gálvölgyi-show, Heti Hetes. Sztorik és szerepek százai. Mély­ről felhozott gyöngyök a cirkuszról, a haknikról, Színészek-Ujságírók Rangadóról, a szinkronstúdióból, kitüntetésekről, színészbúcsúzta­tókról. Kövesdi Péter kérdez, Gálvölgyi János válaszol. Kellemes beszélgető­könyv a Hivatásos rajongó. Úgy el­merül benne az olvasó, mint a néző egy remekbe szabott színházi előa­dásban, vagy régen a hallgató egy csodás rádiójátékban. Gálvölgyi­­nek nem kell frappáns történetekért könyörögni, ömlik belőle a szó, de szellemességgel, humorral, értelem­mel párosulva. Több mint színész az ilyen művész. Stand upos és szó­zsonglőr egy személyben. Felhőket karcoló humorkatedrális. Külön fejezetben emlékezik meg azokról a kollégákról, akikre mind a mai napig úgy tekint, mint élete csodájára és ajándékára. „Rátonyi megtanította, hogyan kell sikert csi­nálni, hogyan kell forszírozni a tap­sot, mert a közönség azt hiszi, hogy ha tapsol, úgy tapsol, ahogy akarja, ahogy gondolja, holott nem. Persze azért alapvető, hogy sikernek kell lenni... Márkus László abszolút apo­­litikus volt. Nem érdekelte semmi, csak a színház. Szerintem ő volt az abszolút színész. Nem volt család, volt a mama, Manyika, és reggel, délben, este a színház... Körmen­di János elmagyarázta, ha azt írják, hogy jó voltál, az kevés. Feltűnően ott kell lenned! Pláne, hogy ha kis szerepet kapsz.... Amit Darvas Iván elmondott a világról, a tisztességről, az emberségről, a politikai tisztánlá­tásról, az olyan élmény, meg olyan maradandó valami, ami számomra fölért hat főiskolai évfolyammal... Rodolfó, az apósom mindig azt mondta, hogy a nyulat csak akkor tudom kihúzni a kalapból, a cilin­derből, ha előtte bedugtam oda. Ha nincs valamibe beletéve a munka, abból nem lehet kivenni. Pontosab­ban ki lehet venni, csak az úgy is néz ki.” Hofi Gézát tömören és egyszerűen előadói zseninek tartja. Sas Józseffel meghalt egy műfaj, állítja. Bajor Im­rével megmagyarázhatatlan kémia volt köztük. „Van, amikor az embernek rossz napja van. Van, amikor fúj a szél, esik az eső, a hó, nincs kedve az embernek beindulni este öt órakor a színházba - mondja Gálvölgyi Já­nos. Képzeletében olyankor megje­lenik Bajor Imre, és arra biztatja, hogy csak menjen, menjen, ha élne, ő is így menne! - És akkor azt mon­dom magamban, hála a jó Istennek, Imi, én megyek, megyek!” És játszik, és ír, és mesél. Mind­egy, mit csinál, csak csinálja! A szerző a Vasárnap munkatársa Meghalt Kábái Lóránt költő A címbe csak ennyi fór, de Kábái Lóránt sok minden volt, amellett, hogy verseket írt: műfordító, festő, fotós, per­former, dalszövegíró lapszer­kesztő, rendezvényszervező, feltörekvő fiatalok istápolója. Negyvenöt óvet ólt. Kábái Lóránt múlt pénteken tűnt el, lakását öccse nyitva találta, oda­bent voltak az iratai és egy bőrönd, mivel másnap Pozsonyba készült. Rokonai, barátai egész hétvégén ke­resték őt Budapest belvárosában. Va­sárnaptól a rendőrség is eltűnt sze­mélyként kereste. A miskolci születésű Kábái Ló­ránt 1993 óta publikált verseket és prózákat. Spiegelmann Laura álné­ven „meghekkelte” a magyar irodal­mat, de vizuális művészként is te­vékenykedett, több önálló kiállítása volt. Ütolsó verskötete tavaly jelent meg Moaré címmel. Munkásságáról az eltűnése előtti napon közölt átfo­gó tanulmányt az Élet és Irodalom, azt még posztolta Facebook-oldalán. Ugyanott osztotta meg saját gyűjtés­ből származó kocsmai monoíógjait, ezt a sorozatot sokan követték. Tagja volt a Fiatal írók Szövetsé­gének, a néhai József Attila Körnek és a Szépírók Társaságának, csat­lakozott a szlovákiai magyar Bázis irodalmi és művészeti egyesülethez is. Alig két hete olvasta fel egyik művét a pozsonyi Bázis fesztiválon. Munkásságát több díjjal is elismer­ték: 2016-ban Csáth Géza-, 2019- ben Sziveri János-, 2020-ban Szabó Lőrinc irodalmi díjat kapott. 2019- ben a Visegrádi Négyek Irodalmi Rezidensprogram ösztöndíjasa volt Pozsonyban. Egyik kötetének szerkesztője, Parászka Boróka pár órával eltűnése előtt beszélt vele telefonon. „Követ­tem a sorsát az elmúlt években, tud­tam, hogy súlyos egzisztenciális és lelki gondokkal küzd - mint szinte mindenki a magyar kulturális élet­ben. Most is több mindent elmondott arról, miért nincs jól. Ezeknek vol­tak magánéleti vonatkozásai - nem tartoznak a nyilvánosságra. Voltak rendszerszintű okai - mindannyian ismerjük ezeket. De alapvetően, a leginkább az izoláltságára panaszko­dott. Arra, hogy egyedül van .” (juk) Kábái Lóránt, vagy ahogy ő szerette írni a nevét, csupa kisbetűvel: kábái lóránt (1977-2022) Egyre több kulturális intézményt zárnak be Nemcsak nólunk, hanem egósz Európóban érzékelhe­tő az energiavólsóg hatósa. Nem elóg, hogy a kulturólis szfóra móig nyögi a pandé­­mia hatósót, most az egek­be szökő rezsiórakon aggód­hatnak a kulturólis lótesít­­mónyek. Sharon Heal, az 1800 brit intéz­ményt képviselő Museums Asso­ciation igazgatója szerint a brit kormány által bevezetett féléves energiaár-korlátozás (ársapka), amely rövid távon segíti a múzeu­mok túlélését, csak átmeneti meg­oldás, és nem orvosolja az ágazat elmúlt évtizedben tapasztalt rend­szerszintű alulfinanszírozását. Sok brit múzeum vállalta, hogy télen meleg, biztonságos helyként szol­gál a rászorulók számára, ehhez azonban arra van szükség, hogy az intézményeket ne zárják be. Párizsban több nevezetesség és kulturális intézmény is visszafog­ta a fogyasztást. A Louvre üveg­piramisa este 11 óra után már nem világít, a versailles-i kastélyban pedig este 10 órakor kapcsolják ki a világítást. Szeptember 23. óta az Eiffel-torony éjjel 1 óra helyett 23:45-kor sötétül el. Strasbourg­­ban kilenc múzeum heti kétszer nem nyit ki, illetve minden nap bezár Í3 és 14 óra között. Németországban is válságforga­tókönyv fenyeget, a gáz ára meg­háromszorozódhat, az áramé pe­dig megduplázódhat - derül ki a Porosz Kulturális Örökség Alapít­vánnyá által készített felmérésből. Hollandia leghíresebb múzeu­ma, az amszerdami Rijksmuseum képviselője, Casper van der Kruit szerint az intézmény energiaszám­lái megháromszorozódtak a tava­lyi évhez képest. A firenzei Uffizi képtár ener­giaszámláival ugyanez a helyzet. Idén júliusban 185 százalékkal került többe az intézmény fenn­tartása, mint egy évvel korábban. Olaszország szeptemberben 40 millió eurós támogatást jelentett be a legfontosabb kulturális hely­színek megsegítésére. Dario Franceschini kulturá­lis miniszter elmondta, csakúgy, mint a koronavírus-járvány idején, a kormány most is azonnali segít­séget kíván nyújtani a kulturális intézményeknek. (juk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom