Új Szó, 2022. október (75. évfolyam, 227-252. szám)

2022-10-08 / 233. szám

141 KULTÚRA 2022. október 8. | www.ujszo.com Szabadon kezeli a nyelvet Csikós Attila hat éve fogott hozzá most megjelent öszvér című regényéhez (Képarchívum) RÖVIDEN Közösen írt dalt 37 magyar dalszerző Budapest. 37 ismert magyar dalszerző közös munkája a most megjelent Ez a dal mindenkié cimű szerzemény, mely a dal­szerzők napja alkalmából, az Artisjus felkérésére készült. A dalszerzők napja a zenék alko­tóira hívja fel a figyelmet minden évben október 8-án. Az Ez a dal mindenkié elkészítésében külön­böző zenei stílusokból érkező szerzők vettek részt, és több kor­osztály dolgozott együtt, köztük az idén európai könnyűzenei díj­jal kitüntetett 22 éves Déva és a 76 éves Bródy János. Az alkotói folyamatot Müller Péter Sziámi dalszövegíró és Sebestyén Áron, a projekt producere fogta össze, több alkotó külföldről, Gerendás Dani Los Angelesből, Jónás Vera Berlinből, Hien pedig Vietnam­ból, majd New Yorkból csatlako­zott a közös munkához. A széles körű összefogás és a dalszöveg arra hívja fel a figyelmet, hogy a dalok képesek összekötni az embereket, segítenek megérteni egymást. ' (kultura.hu) Harminc óve halt meg Rátonyi Róbert Budapest. Harminc éve, 1992. október 8-án halt meg Rátonyi Róbert, a múlt század máso­dik felének egyik legkedveltebb operettszínésze, táncos-komi­kusa. Hegedűtanárként végzett a Zeneművészeti Főiskolán, de mivel egyre nagyobb érdeklő­dést tanúsított a színjátszás iránt, beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába. Később a mű­faj olyan legendás művészeivel játszhatott együtt, mint Honthy Hanna, Karády Katalin, Latabár Kálmán, Sárdy János és Feleki Kamill. Humoros, könnyed stílu­sával szívesen látott figura volt a színpadon, kiemelkedő alakítást nyújtott számos darabban. Az igazi áttörést a Csárdáskirály­nő hozta meg számára, mely­ben legtöbbször Bóni grófként, olykor Miska pincérként láthatta a nagyérdemű. Saját elmondása szerint 2172 alkalommal szere­pelt a darabban, ezért nem csoda, hogy a híres „Jaj cica, eszem azt a csöpp kis szád...” kezdetű dalt még ma is vele azonosítják. (MTI) NAVARRAI MÉSZÁROS MÁRTON Csikós Attila író, dramaturg új rsgónye, az öszvér egy kö­zépkorú férfi válságáról ás a múlttal törtánő szembené­zéséről szél. A szombathelyi születésű alkotóval a férfi ás női karakterek sorsáról, az esetleges fálreolvasásokrél és a különböző nyelvi regisz­terekről beszélgettünk. Nagyjából hat évvel ezelőtt fo­gott hozzá az Öszvér című, egy becstelen férfi története alcímű re­génye megírásához. Mi volt meg először: a téma, a hangvétel, a ka­rakter vagy a helyszín? A sztori alapötlete. Jelesül az, hogy egy 50 év körüli, kvázi értelmi­ségi, vagy inkább magát annak gon­doló férfi találkozik egykori szerel­mével, és feladva addigi „morális”, vagy annak látszó életét, arra készül, hogy megcsalja a feleségét. A kiindu­lási pont tehát megvolt, de azt, hogy miként alakul a cselekmény, illetve hová fajul ez az erkölcsi kérdéseket feszegető alaphelyzet, még nem tud­tam. Illetve megvolt a középső rész gondolata is, amely az úgynevezett Walderbilder traktusban játszódik. Tudtam, hogy ez lesz a regény egyik legkülönlegesebb tere és esemény­sora, ahogy Zalán Tibor író megje­gyezte, egy Walpurgis-éjhez fogható, szürreális, őrült, gyilkos és végzetes mulatság. A pokol. Szóval az ígéret és a bukás már megvolt, e két pont közé kellett megírni a regényt. A nők itt csak epizodisták a fő­hős mellett, ráadásul mindannyi­an elbuknak a férfiközpontú világ­ban. A helyzet azonban nem olyan egyszerű, mert Anikó, a központi női szereplő az események katali­zátora. Miként jellemezné a férfi és női karaktereit? Anikó, a láthatatlan főhős emlékek formájában folyamatosan jelen van, sőt, egyfajta különös visszhangként végig bele is szól a narrációba. O egy nagyon szép, tehetséges, okos és bá­tor nő, olyan, akit mindenki irigyel, mindenképpen el kell tehát buknia. A férfitársadalom egy darabig hasz­nálja, kihasználja az okos, erős nőket, de hosszan nem viseli el őket. Csak az írás vége felé döbbentem rá, hogy a többi női karakter, akik fölbukkan­nak a regény során, egytől-egyig sze­rencsétlenek, „elcseszett” életűek, s jobbára a férfiak miatt mentek, men­nek tönkre. Valóban epizodisták ma­radnak, mert főhősünk is folyamato­san túllép rajtuk, csak magával fog­lalkozik. Mert főhősünk becstelen. Az egész könyvben az látszik, hogy a nők kellékek, díszletek, kérdések, problémák, miközben az összes férfi részegen bulizik körülöttük, velük vagy általuk. A buli, a „nőzés” való­ban imponáló lehet egy férfinak, még­is azt mondom, hogy ez nem férfi­barát könyv, mert ha valaki a felszín mögé néz, az összes férfi karakterben meglátja a mocskos állatot, az önző, nárcisztikus hiénát. Nem tart a lelkes feministák tá­madásától, a hímsovinizmus felőli félreolvasásoktól? Sajnálnám, ha így lenne, mert szerintem lemaradnak egy jó, és sokkal bonyolultabb, talán igazabb történetről. De ha valaki úgy olvas­sa, hogy ez egy macsó sztori, az se bánt, ugyanis nem erről szól, hanem épp arról, hogy miként megy félre az egyén élete vagy egy társadalom jövője a hamis moralizálások, értékí­téletek, látszatok mentén. Roppantul komplex a regény nyelvezete. Miként alkotta meg a markánsan különböző megszóla­lásokat? A nyelvet én mindig szabadon, il­letve a témához, a műfajhoz és az el­mondani szándékozott gondolatok­hoz alkalmazva kezelem. Az Öszvér nyelvével a mindennapi valóságunk zaklatottságát, a különféle olvasatok, narratívák káoszát, az élőbeszéd, a közösségi oldalak „komment-nyelv­­tana” és a létező irodalmi nyelv állan­dó keveredését akartam érzékeltetni. Spiró György szépen emelte be az utcai trágárságot a Csirkefej dialógu­saiba, Parti Nagy Lajos remek költői eszközzé teszi a nyelvroncsolást, a mai kortárs próza bátran használja az internet teljes fogalomkészletét. Én is ezt teszem, párhuzamosan a néha oldalas, „irodalmias” bővített monda­tokkal. A belső monológ sosem egy­féle, még tonalitása sem, nemhogy a stílusa. Különböző ügyekről külön­böző világú, hangulatú, nyelviségű mondatokban gondolkodunk. Ma­gunkban beszélve egyszerre vagyunk Leo Tolsztoj, és a netes rövidítéseket használó kamasz. Ráadásul megsza­kítja a gondolatainkat egy utcai be­kiabálás, egy emlék, egy felidézett mondat. A főhős gondolataiba „be­­le-belekiabál” Anikó is a maga mo­dorában, aki ugyan nincs ott, de Bar­na szinte hallja, hogy mit mondana. Gyakran publikál a Facebookon, közéleti témában, szépirodalmi igénnyel. Milyen nyelven kell be­szélni a közösségi médiában? Azt nem tudom. Rendező barátom mondta egyszer régen, hogy szinte jobban szereti, amit ott osztok meg, mint amiket folyóiratokban olvas. Nyilván nincsenek túlírva... Lazább, bátrabb, tömörebb, szabadabb a szö­veg, nem kell mindig mindent meg­magyarázni a Facebookon. Az Ösz­vérben is van erre példa. Néhol szán­dékoltan talán kicsit szabadosabban vagy szabadabban használom a nyel­vet, de igyekszem pontos és adekvát maradni. A trehányság nem stiláris eszköz. Valaki nemrégen hozzászólt egy posztomhoz, és azt írta, hogy ba­romira nem ért egyet velem, de „sze­retet van”. Ez most egy nagyon diva­tos kifejezés, de azért csak meg kel­lett kérdeznem, hogy azt jelenti-e ki ezzel, hogy a szeretet, mint fogalom és a vele jelölt érzés, esetleg, hogy az újtestamentumi hitbizonyosság léte­zik? Az ilyen nyegleséggel még egy írónak is vigyázni kell. Sőt! íróként az I990-es évek közepén, dramaturgként a 2000-es évek ele­jén indult. Mit ítél hathatósan fon­tosnak az eddigi munkái közül? Dramaturg is vagyok, de ez ellen én küzdők, és nem is szoktam már feltüntetni az életrajzomban. Legin­kább azért, mert már nem is vállalok dramaturgiai munkákat. Méghoz­zá azért nem, mert nem vagyok jó dramaturg. Felülkerekedik bennem az író. Ugyanakkor az egyik drama­turgiai munkámra, a Sógornők című darabra tényleg büszke vagyok. Ezt Szűcs Gábor „Medve” rendezte, na­­gyon-nagyon régen, a Győri Nemzeti Színházban. Büszke vagyok a Díszí­tők és a Trió előadásaira, előbbi Dol­mány Attila, utóbbi Kőváry Katalin rendezésében, a Budapest fölött az égre, amit Menszátor Héresz Atti­­val közösen írtunk, és ma is megy az RS9-ben, és a Kabaré dalszövegeire, ami teljes újrafordítása az összes dal­nak. Aztán ott a Telihay Péter rendez­te Két összeillő ember című munkán, ami rettentő fontos előadás, ráadásul Pétert imádják a Felvidéken. A köny­vek közül pedig a Jus de CamAmbert című szöveggyűjteményt emelném ki, amiben, ha valaki most elmenne megvenni, biztos, hogy csalódna, vi­szont rettentő őszintének gondolom és nagyon jó megoldásnak tartom a mai eszemmel is, hogy az sms-ek és e-mailek kaotikus és végtelen ára­datára reflektál. Pedig hol van már a régi, lassú, „betárcsázós”, modemes internet, meg amikor még nem pity­­tyegett állandóan a telefonunk, mert annyi „üzink” érkezik. Megemlékezését október 25-ig feladhatja személyesen, telefonon, e-mailben vagy online. „És mindenkiért, aki nem íehet itt. Mindazokért egy-egy gyertya égjen.' (Demj<n pfrrnc) Rójuk le tiszteletünket drága halottaink előtt az ÚJ SZŐ hasábjain. Október 31-én emlékezzünk együtt azokra, akik már nincsenek közöttünk. silvia.kis@ujszo.com, 0918 865 748 reklama@ujszo.com ÚJDONSÁG https://ujszo.com/ aprohirdetes-feladasa • NAGYMEGYER Hfc Panta Rliei könyvesbolt, /I Fürdő utca 2. 1 NAGYKAPOS X Magyar Közösségi Ház, * * Csepely utca 64. 056 638 23 86 Az október 26. után feladott megemlékezések az llj Szó november 2-i számában jelennek meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom