Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-19 / 216. szám

www.ujszo.coml 2022. szeptember 19. RÉGIÓSPORT 115 Nagykapos utcáin futottak Akik úgy érezték, tenni akar­nak valamit egészségük érde­kében, azok ott voltak a Futás a város utcáin elnevezéssel rendezett eseményen Nagy­­kaposon. A városi hivatal, va­lamint a Nagykaposi Futóklub által szervezett rendezvényen 1 és 5 km-en ki kocogva, ki pedig futva teljesítette az ál­tala választott távot. A városi labdarúgópályán Petrikán Péter polgármester köszöntője után rajtolt el a több mint félszáz jelent­kező és tért ugyanide vissza a város utcáin megtett távot követően. „Az 1 km-es távra 18-an jelent­keztek, 10 fiú és 8 lány. A mezőny legfiatalabb résztvevője egy 5 éves kislány, Zara Lea volt, aki termé­szetesen szülei kíséretében indult el, és hol sétálva, kocogva vagy kissé meg-megszaladva, de mindenki örö­mére célba ért! 5 km-en 33-an, 20 fiú és 13 lány versenyzett. Itt a két leg­fiatalabb, az egyaránt 15 éves Dániel és Dávid, illetve egy 73 éves, Zol­tán keresztnevet viselő résztvevő ne­vét jegyezhették a szervezők a legek kategóriájában” - tájékoztatott Papp KoSic* Vetki K«pulany Szilvia, a Nagykaposi Futóklub elnö­ke, aki egyébként lányával, Nikoletá­­val együtt ért célba 5 km-en. „A kánikulában sejtelmünk sem volt, mennyien leszünk. Szeren­csénkre azonban a rendezvény dél­utánján a hőmérő higanyszála any­­nyira lejjebb csúszott, hogy főleg a hosszabb távot választók bátrabban vállalhatták el az időjárással való megmérettetést is. Ami pedig a szer­vezést illeti, a jelentkezőknek nem le­hetett okuk panaszra, sőt, még a hát­térből sem hallottam elégedetlenségre utaló szavakat. Igyekeztünk mindent az elvárásoknak megfelelően teljesí­teni. A jövőt illetően mindez arra ösz­tönözhet, hogy ismételten vállaljuk fel ennek a sportrendezvénynek a megszervezését, mivel ilyen formá­ban is lehetőséget kínálunk, illetve ezzel is szeretnénk rávezetni kicsi­ket és nagyokat, fiatalokat és időse­ket arra, hogy mindezt az egészségük érdekében teszik” - tette hozzá Papp Szilvia. A befutókat az elismerő sza­vak mellett egy meglepetés is érte, ugyanis a szintén akkor zajló Lecsó­fesztiválra szóló, 5 euró értékű belé­pőt is átvehettek a szervezők ajándé-Szervezők és résztvevők egyaránt nagyon elégedettek voltak a verseny után (Képarchívum) i kaként. (pan) Négy naszvadi elsőség Nyékvárkonyon ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Idei tizedik versenyével Nyék­várkonyon zárult a Westernlovagló Vándorkupa. Naszvadi elsőségek je­gyében zajlott a szlalomból és hor­dókerülésből álló junior, open és profi open kategóriában kiírt ver­seny. Openben Bernáth Erika Kot­­ra Schick Playboy nyergében, profi openben Böbék László (Amoeba Schick) végzett az élen a Böbék Farm képviseletében. Csak a junioroknál nem született naszvadi győzelem: szlalomban Hajtman Hanka (Litt­le Step to bar, Egri western team), hordókerülésben Carla Scholtzová (Kam Smart Chic Ella, Rane nad Dunajom) utasította maga mögé a mezőnyt. „Nagyon örülök, hogy 30 lovas páros versenyzett a sorozat nem kihirdetett, de valójában annak számí­tó fináléjában. Szép számú, mintegy ezernyolcszáz néző látta az izgalmas versenyeket, a Dunaszerdahelyi já­rásban csak lovasklubunkba látogat minden évben a vándorkupás mezőny - árulta el Kiss Péter házigazda, aki védenceivel szintén rajthoz állt. - P(­­dy Jack hátán a profi open szlalomban harmadik lettem, s ugyanezzel a lo­vacskával klubunkból Molnár Alica másodikként zárt az open szlalom ka­tegóriában, ráadásul jobb időt futott, mint én. Nagyon örülök, hogy így si­került neki, biztattam, hogy próbálja ki, ügyes lovas. Fiam, Bence negye­dik és Piskalíková ötödik helye junior szlalomban is ígéretes. Ami Bernáth Erika és Böbék László dupla sikerét illeti, mindketten sokat edzenek, s ez megmutatkozik az időeredmények­ben is. Jó, hogy balesetmentesen le­zajlott a verseny, s támogatóinknak, segítőinknek is köszönet jár közre­működésükért.” (jmk) Nyékvárkonyi hordókerülés - por kíséretében (Vadkerti Zsolt felvétele) HÍRKOSÁR ► Atlétika 8. tUBOTICKA 10 (Eperjesi járás, 90 résztvevői: 1. (A kategória 1.) Marián Zimmermann (Pro-body sport team) 34:45,2. (A ka­tegória 2.) Filip Cizmár (Kassa) 35:12,3. (A kategória 3.) Emil Fuco (Okruzná) 35:35....43. (B kategória 11.) Pachota István (Nagykapos) 49:24. (pan) 9. VELEJTEI ERDEI FUTÁS (Velejte, Töketerebesi járás) -16 km, 38 résztvevő: 1. (A kategória 1.) Ján Pollák (Nagymihály) 1:14:49,2. (A kategória 2.) Pavol Pacuta (Varamra) 1:20:10, 3. (A kategória 3.) Marek Maurer (Kassa) 1:20:27....15. (A kategória 14.) Gabri Lóránt 1:30:57,21.(B kategória 19.) Pachota István 1:38:09,29. (C kategória 25.) Puskárik Benjamin 1:43:56, 35. (C kategória 30.) Kondás Alexander 1:50:08 (mindnyájan nagykaposiak). 11 km, 28 résztvevő: 1. (A kategória 1.) Frederik Fecák (Nagymihály) 51:41, 2. (C kategória 2.) Sirokmán Attila (Királyhelmec) 51:52,3. (B kategória 3.) Maros Sándor (Kassa) 57:35...7. (C kategória 7.) Tóth Miklós 58:70,13. (D kategória 12. ) Vargaestók Géza 1:04:28 (mindketten nagykaposiak), 14. (C kategória 13.) Matyi Ferdinánd (Szirénfalva) 1:04:31. 6 km, 51 résztvevő: 1. (A kategória 1.) Michal Suták (Hrőel) 27:18,2. (A kategória 2.) Tornái Packo (Nacina Vés) 27:47,3. (A kategória 3.) Dominik Suták (Hríel) 28:13...15. (E kategória 13. ) Papp Zoltán 38:17 (Nagykapos) (pan) 39. SZEPESI VÁR KÖRÜLI FUTÁS (Szepesváralja, Lőcsei járás), 19 km, 46 résztvevő, 1. (A kategória 1.) Marián Zimmerman (Pro-body sport team) 1:05:52,2. (A kategória 2.) Juraj Hvizdoá (Ordzovany),1:08:19,3. (B kategória 1.) Rastislav Kalina (Rajec) 1:10:38... 36. (C kategória 9.) Miroslav Breznai 1:46:21,38. (E kategória 2.) Huszár Tibor 1:49:51 (mindketten abaójszinaiak), 40. (I kategória 3.) Tisza Erzsébet 1:53:49,43. (D kategória 4.) Tisza Tibor 1:54:24 (mindketten kassaiak). 12 km, résztvevő: 1. (A kategória 1.) LukáS Koperdák (Smizany) 0:43:54,2. (A kategória 2.) Tornáé Gemza (Strba) 0:45:04,3. (A kategória 3.) Miroslav Gad (Liptószentmiklós) 0:46:08... 23. (E kategória 1.) Ficzere Bertalan (Abaújszina). (pan) 9. HARHOVSKÁ DESIATKA (Spissky Hrhov, Lőcsei járás, 95 résztvevő): 1. (A kategória 1.) Marián Zimmermann (PR0- body sport team) 34:17:80, 2. (A kategória 2.) Juraj Hvizdos (Rataelwin runners) 36:43:88,3. (B kategória 1.) Jozef Dubasáz k (Poprád) 36:55:69..,64. (E kategória 3.) Huszár Tibor (Kenyhec) 56:55:70,70. (E kategória 5.) Ficzere Bertalan (Abaújszina) 59:06:25,72. (D kategória 6.) Tisza Tibor (Kassa) 1:00:22. (paő 4. BEH POD SNINSKYM KAMEN0M (Szinna, 6 km, 101 résztvevő): 1. (B kategória -1.(■‘Rastislav Skubefl (Zólyom) 21:16:6, 2.(A kategória 1.) Tomás Kellő (Liptószentmiklós) 21:23:4,3. (A kategória 2.) Martin Folenta (Lieskovec) 21:35:1.,..17. (A kategória 10.) Tusai Roland (Nagykapos) 24:51:5, 99. (F kategória 6.) Marcela Siváková (Abaújszina) 43:01:4. (pan) SPORTTARISZNYA Tizedszer görkoriztak Deákin Hároméves kihagyás után újra görkoriztak Deákin. Immár tized­szer, s az idei kilométergyüjtésnek Nyitra megye támogatásával a he­lyi önkormányzat volt a szervező­je. A „Görkorcsolyán az egész­séges jövő felé” jelszó jegyében lezajlott verseny - mint a korábbi­akban - ezúttal sem volt tömegraj­tos, hanem mindenki maga rótta a köröket az egy kilométeres pályán, s aki legtöbbet tett meg, lett vala­melyik kategória első helyezettje. „Örülünk, hogy 2018 után újra találkozhattunk, az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket. Kí­váncsian vártuk, három év kiha­gyás után milyen lesz az érdeklő­dés. Elégedettek lehetünk, mert 36 versenyző indult. A legtöbben görkorcsolyáztak, de kerékpáros, rolleres és gyalogló is volt a pá­lyán. Mindenki úgy mozgott, aho­gyan tudott - tájékoztatta lapunkat Bertók Zsuzsanna tanácsadó, a korábbi kiírások szervezője. - Ösz­­szesen 602 kilométert tettek meg a versenyzők, a legtöbbet a fiúknál Édes Ábel 36, a lányoknál Lencse Anna 31 km-rel. Négy település­ről jöttünk össze, s a díjakat nagy örömünkre a galántai nyolcszoros világbajnok uszonyos úszó, Búkor Ádám adta át a legjobbaknak.” Deáki kategóriagyőztesek - fiúk, 7-14 évesek: Varga Dániel 27 km; egyéb kategória: Édes Ábel 36. Lányok, 6 éves korig: Győri Hanna Franciska 12; 7-14 évesek: Takács Viktória 28; 15-99 évesek: Lencse Emma 33; egyéb kategó­ria: Molnár Júlia 21. (jmk) Abaújszinaiak futósikerei Szép sikereket értek el kategóri­ájukban az Abaújszinai Atlétikai Kör tagjai a 39. Szepesváraljai fu­tóversenyen. A 19 km-es verseny­távon Huszár Tibor a 70 év feletti kategóriában a második helyen végzett, ugyanebben a kategóri­ában, de a rövidebb, 12 kilomé­teres távon rajthoz állva Ficzere Bertalan az első helyet szerezte meg. „Az elért eredmények mellett külön élményt jelentett számunkra a hely, ahol futottunk. A történel­mi múlt, a gyönyörű környezet, a kellemes időjárás, ez mind-mind erőt adott, kitartásra buzditott. Amennyiben az egészségünk meg­engedi, jövőre szintén szeretnénk ide visszatérni, és újból, ha nem is dobogón végezve, de ismételten végigfutni ezen az útvonalon, ezzel is maradandót alkotva” - nyilat­kozta örömmel lapunknak a 72 éves Ficzere Bertalan. Kitűnően teljesített Kassa városát képviselve a Tisza házaspár. Er­zsébet 19 km-en, 60 év felett a har­madik, míg férje, Tibor úgyszintén ebben a kategóriában a 4. helyen zárt. A szintén abaújszinai Breznai Miroslav kategóriájában, 60 év fe­lett kilencedikként ért célba. Ered­mények a Hírkosárban. (pan) Összesen 602 kilométert tettek meg a deáki ipari park bekötőútján (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom