Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-16 / 214. szám
181 SPORT 2022. szeptember 16. | www.ujszo.com BL: hasít a belga bajnok, bajban a Juventus A szerdai nap játékosa j WIMIl—IPHIilll'i Ili IBI MIM— A Juventus korai góljára kétszer válaszolt a Benfica (Fotó: TASR/AP) PINCÉSI LÁSZLÓ Ha két forduló után rápillantunk a labdarúgó BL nyolc csoportjának tabellájára, akkor azt láthatjuk, hogy nem feltétlenül az esélyesség elve érvényesül mindig és mindenhol. Heti összefoglalónkban nézzük meg pro és kontra azokat a csapatokat, amelyek eddig messze túlteljesítették a várakozásokat és azokat, amelyek csalódást okoztak. A B csoportban a Club Brugge egyelőre megállíthatatlan, pedig első ránézésre az erőviszonyok alapján a harmadik helyre lenne inkább esélyes. Tegyük hozzá, tavaly is jól rajtolt a belga bajnok, akkor a PSG elleni klet követően 2:1-re nyert Lipcsében, hogy végül négy vereséget elszenvedve csoportutolsóként zárjon. Most már biztos, hogy több pontot gyűjt, hiszen egy hete a Leverkusent verte l:0-ra, ezúttal pedig Portóban szenzációs játékkal 4:0-ra győzött. És még azt se mondhatjuk, hogy véletlen, kicsúszott eredmény lenne, hiszen a hazai ligában is az élmezőnyben van, legutóbbi hét meccsét pedig úgy nyerte meg, hogy ötször gólt sem kapott. „Remélem, hogy játékosok a lehető legjobban hajtják végre a tervet, és amikor a meccsen minden puzzle-darab a helyére kerül, akkor jön az eredmény. Meg voltam győződve arról, hogy sikerül nyerni, ezt előre megmondtam. Csak arra senki sem számított, hogy ilyen arányban. Megvan a képességeinkbe vetett hitünk, nem teszünk úgy, mintha nem így lenne” - nyilatkozta a meccset követően Carl Hoefkens, a belgák 43 éves edzője, aki a nyáron vette át a szakmai irányítást. A trénerrel kapcsolatban csak egy dologba tudott belekötni a sajtó: a négy gólt olyan rezignáltan, öröm nélkül vette tudomásul, mintha mi se törFerran Jutglá nevére talán csak a megszállott Barca-szurkolók kapják fel a fejüket. A 23 éves csatár sok vizet nem zavart a spanyol futballban, az előző szezonban mindössze hat meccset játszott a La Ligában. A nyáron a Club Brugge szerződtette, azóta a bajnokságban öt gólt szerzett és három gólpasszt adott, a BL-ben egy-egy akad mindkettőből, azokat éppen a Porto otthonában jegyezte. tént volna... Vajon, ha október 4-én az Atlético Madridot is legyőzik tanítványai, legalább egyszer belebokszol a levegőbe? Ami a Portónak nem megy, az a két másik portugál élcsapatnak igen, hiszen a Sporting és a Benfica is hibátlan rajtot vett. Előbbi a D csoportban egy hete az Európa-liga-győztes Eintracht Frankfurt otthonában villant (3:0), most pedig otthon a Tottenhamet győzte le. Pedig a londoniak az egész szezont tekintve veretlenek voltak, és úgy tűnt, a széria nem szakad meg Lisszabonban sem, hiszen a 90. percben még 0:0-ra álltak. Aztán előbb Paulinho fejelt gólt, majd a csereként beállt Arthur Gomes szólózott a kapuig, beállítva a 2:0-s végeredményt. Rúben Amorim szerint a gyengébb szezonkezdet után kicsit lenézték a hazai bajnokságban jelenleg mindöszsze 7. helyen álló csapatát, de ezekkel a győzelmekkel Európa most már máshogy tekint a Sportingra. „Mi változott meg abban a három hétben? Nem tudom, mi ugyanolyanok maradtunk. Még mindig vannak problémáink, sok a tennivalónk. Ami megváltozott, az az, hogy hiszünk abban, hogy bármelyik meccset megnyerhetjük. Igaz, el is veszíthetjük, de van egy utunk, és nem nézhetjük csak az eredményeket. Mi vagyunk az egyetlenek, akik rosszul csinálhatunk valamit” - nyilatkozta. Hozzátette, három hete voltak megingásai, de szeretné az ajtót csukva tartani, és nincs szándékában távozni. A Benfica viszont elmondhatja, hogy eddig 12 tétmeccset vívott a szezonban, és mindegyiket megnyerte. Pedig ebből hat már a BL-re esett, a selejtezőben a dán Midtjyllandot és az ukrán Dinamo Kijevet is oda-vissza Kicsit megnehezítette a saját dolgát a Paris Saint-Germain, amely a Maccabi Haifa otthonában hátrányból fordítva győzött 3:l-re. A sikerhez kellett Lionel Messi, az argentin szupersztár gólt és gólpaszszt is jegyzett - az izraeli csapat lett így a 39. ellenfél, amelynek bevette a kapuját, megelőzve ezzel a 38 együttes ellen eredményes Cristiano Ronaldót. verte, majd a Maccabi Haifa elleni kötelező siker után szerdán meglepetésre Torinóban nyert a Juventus ellen. Pedig a Juventus már a 4. percben vezetést szerzett Arkadiusz Milik révén, ezt a 43. percben Joao Mário büntetőből egalizálta. A győztes találatot az 55. percben David Neres lőtte (1:2). Talán nem véletlen, hogy a Chelsea edzőkeresésekor a titkos favoritok között emlegették a portugál csapat edzőjét, Roger Schmidtet, aki már a salzburgi és az eindhoveni munkája során is közel 70 százalékos győzelmi mutatóval rendelkezett, de ez a hibátlan mérleg a legjobbak közé emelheti. Főleg, ha október 5-én a PSG-t is sikerülne felülmúlnia. „Nem volt semmi titok, bátran harcoltunk, hogy fordítani tudjunk. Azért jöttünk, hogy nyerjünk és ezt sikerült is véghezvinnünk. A félidőben mondtam a játékosoknak, hogy nem állunk a legjobban, és megkérdeztem, hogy ki akar nyerni. A második játékrész így más, agresszív hozzáállást mutatott” - nyilatkozta. És akkor ígértünk pár sort az eddig csalódást keltő csapatokról. Az nem okozott meglepetést, hogy a Plzen vagy a Marseille pont nélkül áll, de az, hogy a Chelsea, a Juventus és az RB Leipzig is harmatgyenge, az nem volt benne a pakliban. Torinóban nagy a csalódás, mert Massimiliano Allegrivel tavaly májusi visszatérése óta csak keresi magát a Juve. A csapat megúszós futballtjátszik, lassan eljut arra a pontra, hogy az egy pontnak már örülni kell. A bajnokságban ugyan még veretlen a csapat, de a két győzelem és négy döntetlen a 10. helyhez elég csupán, a BL-ben viszont eddig kettőből semmi a mérleg. „Egyáltalán nem érzem magam veszélyben. Ezek a pillanatok hozzátartoznak a futballhoz. Ez az első alkalom, hogy egymás után két meccset veszítettünk el a Bajnokok Ligájában. De az kétségtelen, hogy ez a Benfica elleni hazai zakó a várakozások alatti teljesítmény volt” - mondta. A Chelsea-n és a Lipcsén az edzőváltás sem segített: az angoloknál Graham Potter a Salzburg ellen egy hazai l:l-es döntetlennel mutatkozott be, és hát legközelebb a Milan ellen kellene javítani. A Leipzig annyiban javult, hogy a hétvégén 3:0-ra eltángálta a Dortmundot, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is betalált, aztán szerdán 2:0-s vereséget szenvedett a Bemabéuban. Októberben a Celtic ellen nyerni kell, különben elúszik minden remény. A keddi nap játékosa Sallai nélkül a magyar válogatott Davis-kupa: Gombos kezd a románok ellen A szlovák férfitenisz-válogatott második számú játékosa, Gombos Norbert - Nicholas David Ionéi elleni - meccsével kezdődik ma 17.00- tól a Szlovákia-Románia Világcsoportbeli Davis-kupa-találkozó. A másik egyesben Alex Molcan és a rutinos Marius Copil mérkőzik meg. „Jojo Kovalíknak azt mondtam a sorsolás előtt, hogy biztos az én nevem lesz az első, amit kihúznak, így is lett. Örülök, ha pontosan tudom, mikor kezdek. Ionéit nem igazán ismerem. A salak a kedvenc borítása, és idén megszerezte a horvát Boma Coric skalpját is” - nyilatkozta tegnap Gombos. Szombaton szokás szerint a párosokkal folytatódik a párharc (a sérült Polásek távollétében hazai részről a Lukás Klein-Igor Zelenay duóval), majd a másik két egyes következik. „A világranglista alapján egyértelműen mi vagyunk a favoritok, de a Davis-kupa különleges sorozat. A fiatal román csapatnak nincs veszítenivalója, nem szabad alábecsülni őket. Bízom benne, hogy jó formában levő védenceim behúzzák a meccset” - mondta Tóth Tibor szövetségi kapitány. Fucsovics Márton egyesben és párosban is pályára lép a magyar teniszválogatottban az ukránok ellen Vilniusban (az országban zajló háború miatt lett a helyszín a litván főváros). A szerdai sorsoláson eldőlt, hogy a világranglistán 91. teniszező Vjacseszlav Bielinszkijjel (605.) kezd, majd a másik egyest Piros Zsombor (159.) vívja Vladiszlav Orlovval (530.). Pénteken a párost Fucsovics és Marozsán Fábián (179.) játssza Ilja Beloborodkóval (474.) és Vladiszlav Manafowal (1517.). A további két egyest Fucsovics-Orlov és Piros-Bielinszkij felállásban bonyolítják le. A tét mindkét párharcban a jövő évi selejtező a nagydöntőért, a vereséget szenvedő csapatok kiesnek az I-es csoportba. (TASR, MTI) Sallai Roland hiányzik, a lakszakállasi Mocsi Attila viszont ott van Marco Rossi köretében. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 25 játékost hívott be a németek elleni idegenbeli és az olaszok elleni hazai Nemzetek Ligája-meccsekre. Marco Rossi keretében ezúttal helyet kapott egy szlovákiai magyar játékos is: a Zalaegerszeg 22 éves, lakszakállasi hátvédje, Mocsi Attila debütálhat a szeptemberi selejtezők során. Szintén meghívót kapott az AZ Alkmaarban alapemberré vált Kerkez Miloz és a debreceniek középpályása, Baráth Botond is. Ők is először ölthetik magukra a címeres mezt, de korábban már voltak kerettagok. Rossi a soron következő, németek és olaszok elleni NL-találkozókról beszélve elmondta, alázatosan akarnak hozzáállni a munkához. „Természetesen így, hogy hét pontot szereztünk az első négy mérkőzésünkön, van esélyünk a csoportelsőségre is, de igyekszünk elsősorban azért dolgozni, hogy az A divízióban maradjunk és a következő idényben is itt szerepelhessünk” -jelentette ki Rossi. A magyar válogatottnak két meghatározójátékos hiányával kell megbirkóznia: az arccsonttörést szenvedett Sallai Rolandot megműtötték, míg Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia szélső bekkje súlyos sérüléséből lábadozik. Az A divízió 3. csoportját hét pontjával jelenleg vezető magyar nemzeti csapat jövő pénteken, Lipcsében Németország vendége lesz, három nappal később pedig a Puskás Arénában az olasz válogatottat fogadja. (íz, MTI) A magyar válogatott kerete ► Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Budapest Honvéd) ► Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár), Kecskés Ákos (LASK Linz), LangÁdám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (ZTE), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce) ► Középpályások: Baráth Péter (Debrecen), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Osijek), NagyÁdám (Pisa), Loic Nego (Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Millwall), Vécsei Bálint (Ferencváros) ► Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Gazdag Dániel (Philadelphia), Szalai Ádám (FC Basel), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vancsa Zalán (Lömmel), Varga Kevin (Hatayspor)