Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)
2022-09-14 / 213. szám
8 I KULTÚRA 2022. szeptember 14. | www.ujszo.com Gazdára találtak az idei Emmy-díjak JUHÁSZ KATALIN Az Utódlás című módiadinasztia-drámasorozat és a Ted Lasso című focivígjáték-sorozat kapta meg az Emmy-díj-ótadó fő trófeáit a hátfőn este Hollywoodban megrendezett gálán. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel mindkét sorozat tavaly is több díjat söpört be. Az HBO csatorna Utódlás (Succession) című produkciója, amely több kritikus szerint Shakespeare királydrámáinak modern kori változata, négy díjat gyűjtött össze az amerikai televíziós akadémia díjátadó gáláján, köztük a legjobb drámasorozat díját, amit 2020-ban egyszer már megkapott. A sorozat a dúsgazdag, intrikus Roy család tagjainak hatalomért folyó versenyfutását meséli el. Az Apple Tv+ Ted Lasso című produkciója a tavalyi győzelmét megismételve másodszor is elnyerte a legjobb vígjátéksorozat trófeáját. A brit klubban dolgozó botcsinálta amerikai fociedzőről szóló történet sztárjai, Jason Sudeikis és Brett Goldstein szintén másodszor kapt§k meg a legjobb vígjátéksorozatban játszó színész és férfi mellékszereplő Emmy-díját. Az Emmy-díjakról az amerikai televíziós akadémia több mint 25 ezer tagjának szavazatai döntöttek. Li Dzsung Dzse, a Squid Game főszereplője történelmet írt (Fotó: TASR/AP) Az Utódlást jelölték a díjra a legtöbb, 25 kategóriában, a Ted Lasso és A Fehér Lótusz 20-20, a Hacks 17, a Gyilkos a házban 17, az Eufória 16 jelölést kapott. Az Eufória főszerepét alakító Zendaya a drámasorozatok legjobb színésznőjének díját vehette át - ő az első színes bőrű díjazott, és a maga 26 évével az eddigi legfiatalabb is, azaz rögtön két rekordot döntött meg. A Hacksban játszó Jena Smart a vígjátéksorozatok legjobb színésznőjének díját vihette haza. Korábban egyébként mindketten kaptak már Emmyt az alakításukért. A dél-koreai Li Dzsung Dzse a Netflixen tavaly szeptemberben bemutatott Squid Game (Nyerd meg az életed) című thrillersorozat főszereplőjeként vehette át a drámasorozatok legjobb férfi színészének díját. O is történelmet írt hétfő éjjel, hiszen az Emmy-díj 74 éves történetében először kapta meg ázsiai színész ezt az elismerést. A Squid Game a Netflix streamingszolgáltató eddigi legsikeresebb minisorozata, az előfizetők összesen 1,65 milliárd órát töltöttek a nézésével az első hónapban. A dél-koreai sorozat ezzel alaposan lekörözte a második helyezett, 625 millió órányi megtekintéssel büszkélkedő Bridgerton családot, a Netflix másik tavalyi favoritját. Nem meglepő, hogy mindkét sorozatnak megrendelték a következő szériáját. A díjátadó gálán A Fehér Lótusz című HBO-széria tíz díjat kapott, köztük a legjobb limitált epizódszámú sorozat elismerését, és két színészi díjat, amit Jennifer Coolidge-nek, valamint Murray Bartlettnek ítéltek oda. A Watch Out for the Big Grrrls című realitysorozatban szereplő énekes sztár Lizzo Emmy-díját megköszönve arról beszélt, hogy kislányként mindig arra vágyott, hogy a tévében láthasson „valakit, aki olyan kövér, mint én, fekete, mint én, szép, mint én”. Hozzátette: „Visszamegyek, és elmondom az akkori Lizzónak, hogy te leszel az”. Sheryl Lee Ralph az Endangered Species című szám egy részletét énekelve vette át az Abbott Elementary című, philadelphiai iskolában játszódó vígjátéksorozattal elnyert legjobb női mellékszereplő díjat, amit a közönség állva tapsolt meg. Az este díjazottjai között ott volt még a veterán amerikai színész Michael Keaton is, aki a Dopesick című limitált epizódszámú sorozat kisvárosi doktorát alakította. A limitált sorozatok legjobb színésznőjének díját pedig idén Amanda Seyfried kapta meg A kibukott című produkcióban nyújtott játékáért. Az amerikai televíziós akadémia Emmy-díjaira az utóbbi években Európában is jobban odafigyelnek, mivel a streamingszolgáltatók előretörésének köszönhetően az öreg kontinens tévénézői a korábbinál sokkal egyszerűbben hozzáférnek az amerikai tartalmakhoz. Laurie Anderson, a jó boszorkány Elhunyt Jean-Luc Godard francia filmrendező i-Középen Rubin Kodheli, Dennis Russell Davies és Laurie Anderson (Juhász Katalin felvétele) Tegnap 91 éves korában meghalt Jean-Luc Godard Oscar-díjas filmrendező, a francia új hullám egyik legjelentősebb alakja. Godard nevéhez olyan filmtörténeti remekművek kötődnek, mint a Kifulladásig, a Bolond Pierrot vagy A megvetés. Óriási hatása volt - és maradt - a fiatal filmművészekre. A Sorbonne etnológia szakára járt, a diáknegyed filmklubjában ismerkedett meg Francois Truffaut-val és Jean Rouch filmes-antropológussal, a cinéma vérité elméletének egyik megfogalmazójával. Godard 26 évesen már a legjelentősebb francia filmkritikusok között volt, őt azonban jobban izgatta a filmkészítés. Kezdetben erre úgy teremtette elő a pénzt, hogy egy gátépítésen vállalt munkát. Első filmje 1959-ben került a mozikba: a Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg főszereplésé-Jean-Luc Godard (1930-2022) vei készült Kifulladásig azonnal hatalmas feltűnést keltett. A rögtönzésszerű, eredeti technikával leforgatott filmhez nem készült forgatókönyv, Godard egyik napról a másikra írta a vázlatos dialógusokat. Hollywoodból is megkeresték, hogy rendezze meg a Bonnie és Clyde című filmet, ő azonban nemet mondott. Ezekben az években készült filmjei (Made in USA, Két-három dolog, amit tudok róla) általános kiábrándultságot jeleznek, A kínai lány (1967) pedig már nyilvánvalóvá tette vonzódását a baloldali eszmékhez. 1968-ban aktívan részt vett a párizsi diáklázadásokban, filmjeit már „nem a show, hanem a harc részének” nevezte, és hidegen hagyta, tetszenek-e azok a közönségnek. Godard 1995-ben Locarnóban életműdíjat kapott, 2007-ben az Európai Filmakadémia életműdíját, 2011-ben pedig az amerikai filmakadémia az Oscar-életműdíjat ítélte neki. (MTI, k) (TASR-felvétel) Tudjuk, hogy vannak rossz és jó boszorkányok. Utóbbiak alaposan fejbe kólintanak minket, felkavarják a lelkünket, kibillentenek a komfortzónánkból, de mindezt örömmel fogadjuk tőlük, hiszen jót tesznek velünk. Laurie Andersonnak talán tetszene ez a meghatározás, de azt hiszem, nem tudnák megszólalni, ha négyszemközt találnám magam vele. A pozsonyi Viva Musical fesztivál zárókoncertje idén a szokásosnál is emlékezetesebbre sikeredett, hiszen a szervezők elhozták nekünk New Yorkból Laurie Andersont, ezt a besorolhatatlan csodalényt, aki hosszú pályafutása alatt volt már alternatív performer, vizuális művész, kísérletező kortárs zeneszerző, sőt popsztár is volt ő egy időben, a nyolcvanas években - én is akkor fedeztem fel magamnak. Zenei látóköröm tágítása mellett abban is komoly érdemei vannak, hogy felfedeztem néhány elvontabb társművészeti stílust, szóval többszörösen is hálás vagyok neki. Laurie Anderson 75 éves, túl van már a fénykorán, de ma is aktív. Egyik legújabb művével, az Ameliával érkezett Pozsonyba, a brünni filharmonikusok kíséretében, akiket régi harcostársa, Dennis Russell Davies vezényelt. Rubin Kodheli csellistával érkezett, aki ugyan nem igazán emelkedett ki a zenekarból ezen a koncerten, de ha Laurie őt választotta, akkor annak nyilván komoly oka volt. Az Amelia egy enyhén avantgárd, inkább közönségbarát eszközökkel operáló szimfonikus költemény. Amelia Earhartnak állít emléket, aki első nőként repülte át az Atlanti-óceánt 1932-ban. Öt évvel később körül akarta repülni a Földet, és majdnem sikerült is neki. Az utolsó szakaszban azonban gépe nyom nélkül eltűnt a radarról, sosem találták meg. A mű szövegét Amelia Earhart fedélzeti naplóiból és férjének írt távirataiból állította össze a szerző, saját gondolatait is beleszőve. Tulajdonképpen egy hosszú vers született, amelyet megzenésített, azaz itt a szöveg talán fontosabb, mint a zene. Nem egy dokumentarista szövegkönyvet akart írni, hanem azt próbálta megérteni, mi késztethetett egy nőt arra, hogy megpróbálja körberepülni a bolygót. A mű korábbi verzióját 2000-ben mutatták be a New York-i Carnegie Hallban, a friss változat új részeket tartalmaz, és Laurie Anderson elektromos hegedűn is játszik benne. Hangjával pedig szinte festi a dallamokat, amikor suttog, énekel, kántál, vagy csak szöveget mond. így lesz egy fedélzeti naplóból költészet. Ez a darab, amelynek részletei elérhetőek a YouTube-on is, alig több mint félórás, nem ad ki egy önálló koncertprogramot, ezért kellett hozzá két további mű. Az első részben egy cseh zeneszerző, Pavel Hass (1899-1944) Studie című művét játszotta a zenekar, majd Phillip Glass 3. szimfóniáját, amely egyike az amerikai mester legemészthetőbb darabjainak, de azért kellő mennyiségben tartalmazza a Glassra jellemző minimalista és repetitív zenei megoldásokat. Ezeket a „kapcsolt árucikkeket” a pozsonyi publikum illedelmesen megtapsolta, bár a Glass-mű sokaknak okozott katarzist, mint később megtudtam. De persze nem volt kétséges, hogy Laurie Anderson miatt telt meg színültig a Szlovák Rádió nagy koncertterme. Ezen a különleges vasárnap estén úgy érezhettük magunkat, mintha Pozsony benne lenne a nemzetközi zenei vérkeringésben. Persze tudjuk, hogy ez nincs így, de olyan jó volt azt hinni... (juk)
