Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-12 / 211. szám

141 SPORT 2022. szeptember 12. | vwvw.ujszo.com Nem bírtak a házigazdával Jansikék HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS A magyar férfivízilabda-vá­­logatott a spliti Európa-baj­­nokság szombati elöntőjében nyolcezer néző előtt szoros ta­lálkozón 10:9-es vereséget szenvedett a házigazda Hor­vátország ellen. Remek hangulat volt a Spaladium Arénában, már a csapatok bevonu­lásakor forrt a lelátó, míg a hazaia­kat hatalmas ováció fogadta, addig a magyar csapat füttykoncert mellett érkezett a bemutatásra. Ahogy annak ilyenkor lenni kell, az első magyar gólt a rutinos Zalánki Gergő szerez­te, majd meglepetésre a mindössze 19 éves Molnár Erik duplázott az el­ső negyedben, amely döntetlennel ért véget. A második játékrész elején a magyar csapatból a két legfontosabb védekező játékos, Nagy Adám és An­gyal Dániel is két-két kiállításnál tar­tott, ami nem segítette Vogel Somaék védekezését, de a kapus így is bravúrt bravúrra halmozott, jöttek a blokkok is, csupán egy gólt kaptak ebben a nyolc percben, de betalálni nem sike­rült. A harmadik negyed elején kettő­re nőtt a horvát válogatott előnye, de Német Toni centerből gyorsan csök­kentette azt. Végig fej fej mellett ha­ladtak a csapatok, de az egyenlíté­sek után a vezetést nem tudta átvenni Magyarország. Már három perc sem volt hátra, mikor Jansikkal szemben könnyű síppal fújt be egy büntetőt a szlovén és román játékvezető, amit értékesítettek is a hazaiak, de ez után a másik oldalon is jött az ötös, amit Manhercz a kapufára lőtt. Néhány másodperccel később újabb büntető következett, amivel 8:10-re elhúztak a horvátok, és innen két perc alatt már nem sikerült az egyenlítés. A magyar válogatott végig küzdött, de ez csak a 9:10-es vereségre volt elég. Ugyan a hangulat mellett a bírás­kodásnál is érezhető volt valamelyest a hazai pálya előnye, a legnagyobb hiba mégis ott volt, hogy míg a hor­­vátoknál Buric és Karkov 3-3 gólig jutott, addig a túloldalon támadás­ban senki nem nyújtott kiemelkedőt a magyar csapatból, így hiába volt a jó védekezés és Vogel védései, nem sikerült átbillenteni a mérleg nyelvét. „Egy kívánság volt a részem­ről még az Eb előtt, hogy játsszunk egy teltházas meccset a horvátokkal. Olyan volt, mintha otthon játszot­tunk volna a Margitszigeten, csak most ellenünk szurkoltak. Jó érzés volt, tetszett. Az ilyen mérkőzésekért érdemes szerintem sportolni. Jobb lett volna, ha nyerünk, de ha a torna előtt azt mondják, hogy másodikok leszünk, akkor azzal sokan elégedet­tek lettek volna. Most persze csaló­dottságot érzek, mert bennünk volt a győzelem. Nem simán kaptunk ki, mi rontottuk el a végén, de ennek a csa­patnak még lesz ideje javítani. Büsz­ke vagyok, mert ez egy fiatal gárda és én sem hittem volna, hogy ilyen soká­ig fogunk jutni - kezdte az értékelést az eredményhirdetést követően Za­lánki Gergő, akinél a magyar újság­írók rákérdeztek, mi volt az, amiben a horvát válogatott jobb volt. - Talán abban, hogy a végén ők nem hibáz­tak. Rutinosabb csapat és a végén volt egy-két olyan hibánk, amit ők egyből megtoroltak és ez döntött.” A magyar válogatott a vb-7. hely után, 48 nappal az Eb-döntő előtt edzett együtt először az új szövetsé­gi kapitánnyal és stábjával, akik több fiatalnak is lehetőséget adtak és töb­bek között olyan játékosok hagyták ki a spliti tornát, mint Varga Dénes, Vámos Márton, Hárai Balázs és Me­zei Tamás, míg a fiatalok közül Ko­­narik Ákos, Molnár Erik vagy Vígvá­ri Vendel is bizonyította, hogy lehet rájuk számítani. „A felkészülés elég masszív volt, nagyon sok volt benne a meló. Én most fáradt vagyok, de lassan kez­dődik a szezon, nincs sok idő pihen­ni. Hosszú volt ez a nyár. Azt leszá­mítva, hogy most csalódott vagyok, egy-két nap múlva ez az ezüstérem is felértékelődik majd, mert ez alatt a másfél hónap alatt nagy utat tettünk meg” - zárta az Európa-bajnokságot Zalánki. Varga Zsolt szövetségi kapitány, aki egyben a Ferencváros edzője, el­mondta, hogy játékosainak nem lesz sok idejük pihenni, hiszen hamarosan kezdődik a zöld-fehérek felkészülése, de az idősebb játékosok valamennyi­vel több szabadnapot kapnak majd tőle, mint a fiatalabb generáció tagjai. Az Eb legértékesebb játékosának Jansik Szilárdot választották a szak­értők, aki érthető módon még nem tudott önfeledten örülni az elisme­résnek és a második helynek. „Nem sok boldogság van most bennem, pe­dig ez egy nagyon nagy dolog, de bármikor elcserélném egy döntős győzelemre. Sajnos ezt nem tudom megtenni. így is óriási dolgot csinál­tunk, nagybetűs csapatként menetel­ve az elejétől kezdve. Megvertük a regnáló olimpiai bajnokot, Szerbiát, az aktuális világbajnokot, Spanyol­országot. Nagyon nagy dolgokat vit­tünk véghez, most sajnos igy is szo­morú vagyok. Nehéz nem annak len­ni, mert be akartuk fejezni a melót. Megvolt minden lehetőségünk erre, a végén nem éltünk vele. Min múlott? Mondhatom, hogy azon a két lehe­tőségen a végén. Volt egy ziccerünk — kapufa éle, gólvonal. Ötméteres - kapufa éle, gólvonal és mindkettő után gólt is kaptunk. Plusz egy he­lyett mínusz egy lett, utána kiegyen­líthettünk volna, lett volna még egy perc, valószínűleg egy-egy kiállítás jön, de már sosem tudjuk meg, mi történt volna. Annak örülök, hogy nekem jól ment ajáték, de ez a csapat érdeme. Nagyon jó úton vagyunk, látják a laikusok és a hozzáértők is. Ezen kell tovább haladnunk, lesz két világbajnokság, egy Európa-bajnok­­ság az olimpiáig, lesz időnk építkezni és azt gondolom, hogy Párizsban kell felérünk a csúcsra” - mondta ezüsté­remmel a nyakában és az MVP-tró­­feával a kezében Jansik. Elek Zoltán, Split Swiatek büszke a mentális erejére SPORTATV-BEN 17.00 - CT SPORT: Ostrava- Chodov cseh bajnoki futsalmeccs 18.00 - SPORT 1 (cseh): Besik­­tas-Basaksehir török bajnoki fo­cimeccs 18.00 - JOJ SPORT: Hurikán Bratislava-NemSová női bajnoki floorballmeccs 19.00 - PREMIER SPORT 2: Miami-Texas baseball MBL- meccs 20.00 - M4 SPORT: Diósgyőr- MTK NB Il-es focimeccs 20.30-SPORT 1 (cseh): Demir­­spor-Trabzonspor török bajnoki focimeccs 20.45 - NOVA SPORT 2: Metz- Guingamp francia bajnoki foci­meccs 20.45 - NOVA SPORT 4: Em­poli-AS Roma foci Serie A-mér­­kőzes 21.00 - NOVA SPORT 3: Osa­­suna-Almería spanyol bajnoki focimeccs AKTUÁLIS ► Graham Potter edző elné­zést kért a Brighton szur­kolóitól, amiért elhagyta a klubot a rivális Chelsea kedvéért. A londoni Kékek­nél 2027-ig frt alá Thomas Tuchel utódja. US Open: ÖSSZEÁLLÍTÁS A világelső Iga Swiatek nyerte meg a New Yorkban zajló ame­rikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, a szombati döntőben kót szettben legyőz­te a Onsz Dzsabőrt. A harmadik Grand Slam-tró­­feájára hajtó lengyel idei második GS-döntőjét játszotta, legutóbb a Ro­land Garroson szerepelt a fináléban, ahol 2020 után másodszor diadal­maskodott. Hét évvel idősebb tuné­ziai riválisa nemrég Wimbledonban jutott döntőbe, ám alulmaradt a kazah Jelena Ribakinával szemben. New York-i sikerével történelmet írhatott volna, mivel ő lehetett volna az el­ső afrikai és az első arab GS-bajnok. Az már a szombati csúcstalálkozó előtt biztos volt, hogy a 21 éves Swi­atek marad a WTA-rangsor élén, a jelenleg ötödik Dzsabőr pedig mától visszatér a karriercsúcsot jelentő má­sodik helyre. Ok ketten voltak csak képesek idén arra, hogy két GS-finá­­léba jussanak be. Az eddig New Yorkban mindössze egy szettet vesztő Dzsabőr rendkívül idegesen kezdett, és az első három gémben összesen csak két labdame­netet tudott nyerni. A tunéziai 3:0-nál érkezett meg a mérkőzésbe, elkezd­Swiatek és 3. GS-trófeája (TASR/AP) te szórni a nyerőket, visszabrékelt, egyenlíteni viszont nem tudott. Swi­atek 3:2 után ismét lendületbejött, és fél óra elteltével szettelőnybe került. A folytatásban is a lengyel akarata érvényesült, Dzsabőrnek csak fel­villanásai voltak, a fontos pontokból egyet sem tudott hozni. Ismét 3:0 állt az eredményjelzőn, aztán az afrikai megint 3:2-re felzárkózott, majd a ját­szma negyedik brékje révén 4:4-nél utolérte Swiateket. Ekkor azonban mindhárom bréklabdáját elpuskázta, majd 5:6-nál mérkőzéslabdát hárított. A rövidítésben is egymás hibáiból él­tek a játékosok, aztán a hajrát a len­gyel bírta egy kicsit jobban, aki végül 1 óra 51 perc elteltével ünnepelhetett (6:2, 7:6). „Nagyon büszke vagyok magam­ra, mert ez egyáltalán nem volt köny­­nyű mérkőzés. Még ha az első szett­ben fölényben játszottam is, tudtam, hogy a folytatás szorosabb lesz és Onsz minden hibámat ki fogja hasz­nálni - elemezte az összecsapást Swi­atek. - A második játszma nagyon fizikálissá vált. Az energiaszintem ebben a szakaszban emelkedett, és a kulcsmomentumoknál pontos volt a játékom. Nagyon magas színvonalon teniszeztünk, különösen büszke va­gyok a mentális erőmre és arra, hogy a nehéz pillanatokban nem omlottam össze. Voltak megoldásaim a nehéz­ségekre, jól használtam ki a lehető­ségeimet és képes voltam alakítani a mérkőzés lefolyását, ami azt jelzi nekem, hogy a korábbiakhoz képest is előre léptem.” A tavasszal 37 meccsen át veret­len Swiatek 2014 óta az első tenisze­ző - az éppen a New York-i tornával visszavonuló Serena Williams után - aki egy idényben hét tomagyőzelmet arat, s ugyancsak 2014 óta ő az első világranglista-vezető, aki bejut a US Open döntőjébe (előzőleg szintén Se­rena Williams volt képes erre). Swia­tek imponáló statisztikával büszkél­kedhet a döntőkben, ugyanis miután 2019-ben elbukta első fináléját Luga­­nóban, a többi tízet sorra megnyerte úgy, hogy ezek során egyetlen szettet sem veszített. Dzsabőr úgy vélekedett, lesz még alkalma bizonyítani ezen a szinten, és kijelentette, hogy a jövő évben a világranglista élére szeretne kerül­ni. „Ellenfelem erősen kezdett, nagy nyomást helyezett rám, a második szettben viszont megvolt az esélyem a fordításra. Iga ekkor már nem min­dig játszott olyan jól, mint az elsőben, azt kellett volna jobban kihasznál­nom, de őszintén szólva nem sajnálok semmit sem, mivel mindent megtet­tem, ami tőlem tellett” - nyilatkoz­ta a 28 éves teniszező. Hozzátette, valószínűleg ezt a vereséget is nehéz lesz megemésztenie, akárcsak két hó­napja a wimbledonit, de azzal nyug­tatta magát, hogy időbe telt, míg tor­nát tudott nyerni, és nyilván idő kell ahhoz is, hogy GS-viadalon legyen a legjobb. A férfi döntőt, a Carlos Alcaraz- Casper Ruud meccset lapzárta után rendezték. (MTI) Az ezüstérmes magyar válogatott és a díjátadó Novák Katalin (Fotó: LEN)

Next

/
Oldalképek
Tartalom