Új Szó, 2022. szeptember (75. évfolyam, 203-226. szám)

2022-09-12 / 211. szám

Sztárok életmódja Nem szégyen segítséget kérni! EGY HÉT A SZEPASSZONNYAl hideg, hideg veríték öntötte el. Arra nem is gondolt, hogy lelki eredetű a betegség, ezért min­den szervi tünetet kivizsgálta­tott. Hiába mondták neki az orvosok, hogy minden rendben van, nem hitt az eredmények­nek, ám amikor kifogyott az ér­vekből, lassacskán saját maga jött ár, hogy mi is a baj. Bár a környezete pedzegette, hogy ta­lán pszichikai eredetű lehet a probléma, ezt nem hitte el, az volt a véleménye, hogy halálos beteg. Végül mégis felkeresett egy pszichiátert. Szerencsére fél év alatt fény derült a betegségére, addig viszont gyakran voltak rohamai. Érdekes, hogy a szín­házban soha nem volt rohama, de utána megint megjelent. A pszichiáter egyórás beszélgetés után kijelentette, hogy a dolog lelki eredetű. „Kedves Andrea, pozitív dolgokra gondoljon” - mondta neki. A pszichológus is egyeden kérdés után rájött, mi a baj. Andi szorongásai abból eredtek, hogy felelősnek érzi magát bizonyos dolgok miatt, amikhez pedig semmi köze. Még élt az anyukája, amikor kialakult benne a szoron­gás. Nem az ő elvesztése okozta a traumát, ha­nem az állandó féle­lem attól, hogy mi lesz vele. Nem tu­datosította, hogy mennyire szorong. Meghallgatva a pszichiáter és a pszichológus szava­it, megkönnyeb­bült, újra sza­badabban lé­legzett. De ehhez szak­ember se­gítsége kel­lett, aki ’ f. végigve­zette a gyógyulás útján. I (urbán) Rozmaringot memóriazavar ellen A rozmaring illóolaja javíthatja a prospektiv memóriát egészséges felnőtteknél - állítják Northumbria kutatói. Jemma McCready és Dr. Mark Moss tanulmányai szerint ez az illóolaj fokozhatja az eseményekre való emlékezés képességét, valamint azt, hogy a jövőben bizonyos időpontokban emlékez­zünk a feladatok elvégzésére. Mark Moss, % a pszicholó-I Jt giai tanszék m I vezetője el­*■ JL • mondta: „Korábbi kutatásainkra akartunk építeni, amelyek azt mutatták, hogy a rozmaringaroma javítja a hosszú távú memóriát és a mentá­lis aritmetikát. A vizsgálatban a prospektiv memóriára összponto­sítottunk, amely magában foglalja a jövőben bekövetkező esemé­nyekre való emlékezés képességét, valamint a feladatok bizonyos idő­pontokban történő elvégzésére va­ló emlékezés képességét, ami kriti­kus a mindennapi működés szem­pontjából. Például amikor valaki­nek emlékeznie kell arra, hogy egy születésnapi üdvözlőlapot felad­jon, vagy hogy egy adott időpont­ban bevegye a gyógyszereit.” A rozmaring illóolajat úgy szórták be egy tesztelési helyiségbe, hogy négy cseppet helyeztek egy aroma­­áramlású ventilátor diffúzorára, és ezt öt perccel azelőtt kapcsolták be, hogy a résztvevők beléptek a helyiségbe. Hatvanhat ember vett részt a vizsgálatban, akiket vélet­lenszerűen osztottak be a rozma­ringillatú szobába vagy egy másik, illat nélküli szobába. A résztvevők mindkét szobában kitöltöttek egy tesztet, amelynek célja a prospektiv memóriafunkci­óik felmérése volt. Ez olyan felada­tokat tartalmazott, mint például tárgyak elrejtése és a résztvevők megkérése, hogy a teszt végén ta­lálják meg azokat, valamint az uta­sítás, hogy egy meghatározott tár­gyat egy adott időpontban adja­nak át a kutatónak. Minden fel­adatot felszólítás nélkül kellett elvégezni. Ha a feladatot nem haj­tották végre, akkor különböző mértékű felszólítást alkalmaztak. Minél több felszólítást alkalmaz­tak, annál alacsonyabb volt a pontszám. n ... a rozmaring­­illatú szobában a résztvevők jobban teljesítettek, mint az illat nélküli szobában. A résztvevők a hangulatukat fel­mérő kérdőíveket töltöttek ki, a vérüket pedig elemezték, hogy ki­derüljön, a rozmaring illatát kö­vetően a teljesítményszintek és a hangulatváltozás összefügg-e a vérben lévő vegyület (1,8-cineol) koncentrációjával. Ez a vegyület a rozmaring illóolajában is megta­lálható, és korábban kimutatták, hogy hatással van a memória alapjául szolgáló biokémiai rend­szerekre. Az eredmények azt mu­tatták, hogy a rozmaringillatú szobában a résztvevők jobban tel­jesítettek, mint az illat nélküli szobában. A vérvizsgálat eredményei azt mu­tatták, hogy a rozmaringillatú szo­bában tartózkodók plazmájában szignifikánsan nagyobb mennyisé­gű 1,8-cineol volt, ami arra utal, hogy az aroma hatása farmakoló­giái úton közvetített. Ezek az ered­mények hatással lehetnek a me­móriazavarban szenvedő egyének kezelésére. Alátámasztja a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a roz­maring illóolaj aromája egészséges felnőtteknél fokozhatja a kognitív funkciókat. Az, hogy mikor és mi­lyen okból emlékezzünk, minden tevékenységünk alapja, és mind­annyian szenvedünk kisebb hibák­tól, amelyek frusztrálóak és néha veszélyesek lehetnek. További ku­tatásokra van szükség annak vizs­gálatára, hogy ez a kezelés hasz­nos-e a memóriazavarral küzdő idősebb felnőttek számára. (napidoktor) Szeptember 12-13. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejet, az agyat, az arcot és az életerőt befolyásolja. Nem elégedett magával? Tegyen valami rendkívülit - jelentkezzen tánctanfolyamra, másszon fel egy fára, éjszaka fürdőruha nélkül ússzon, vagy tanuljon meg meditálni - elég, ha néhány percig figyeli a légzé­sét. Ujjaival nyolcszor haladjon végig a fiilkagyló felső részétől a cimpáig. Ez­után a középső ujjal fogja be a hallójá­ratot és a mutatóujjával nyolcszor pas­­kolja meg. Ha naponta többször sike­rül elvégezni ezt a gyakorlatot, javul a hallása, a látása, a hangulata és megvi­lágosodik az agya. Most a legalkalma­sabb az idő a termés betakarítására és raktározására. Ha a házat ki kell szárí­tani, alaposan fótsön be. Szeptember 14—15. - a Hold a Bika jegyében van A Bika a nyakat, a mandulát, a szaglást, az étvágyat, a tarkót és a vállat befolyá­solja. Gargarizáljon - a mindennapi öblögetés fertőtleníti a szájüreget és megvéd a betegségektől. A száját na­ponta többször is öblítse ki. A pajzsmi­rigy a nyelőcső előtt, a nyak alsó és kö­zépső részén helyezkedik el. Formája a pillangóhoz hasonlít. Hormonokat ter­mel, amelyek ellenőrzik a növekedést, az energiatermelést, a reprodukciót és kijavítják a test sérült sejtjeit. E hormon termelődéséhez jódra van szükség, ami­kót és a kezet befolyásolja. Légzéssel a szervezet oxigénnel töltődik fel, meg­tisztul és regenerálódik. Tanulja meg a stressz elleni régi kínai légzési techni­kát: álljon fel, karjai legyenek oldalsó középtartásban, a tenyere előre mutas­son. Hunyja le a szemét, lassú belég­­zéssel még jobban nyújtsa ki a kezét, kilégzéssel kulcsolja össze a kezét, fi­gyelje a légzését. A belélegzés a meden­ce felé irányuljon, érezni fogja az ener­giaáramlást. Megfázáskor és légzési pa­naszok esetén próbálja ki a gyömbérte­át vagy a reszelt gyömbér levét. A gyömbér illóolajakat és gingerol ne­vű csípős anyagot tartalmaz. Most alkalmas az idő arra, hogy a szekré­nyekben rendet tegyen. www.krasnapani.cz Balázs Andrea, aki két évtizede a Ka­rinthy Színház tag­ja, s idén a Csinál­juk a fesztivált! cí­mű műsor hetedik évadában zsűritag volt, pánikbetegségben szenved. Tudja, hogy ebből nem lehet teljesen kigyógyulni, leg­alábbis nem hisz benne, de már az is biztató, hogy túl tudja ma­gát tenni rajta. S ha érzi, hogy kezd elhatalmasodni rajta a be­tegség, emlékezteti magát arra, hogy ez nem valami mással függ össze. A pánikbetegség lényege, hogy az emberre időről időre hirtelen intenzív félelem, pánikroham tör rá. Néha mentőt hív, mert azt hiszi, hogy szívinfarktust ka­pott. Az a legrosszabb, hogy a pánikbeteg nem megy szakem­berhez, nem mer nyíltan be­szélni a betegségről. Andrea más eset: szerinte ilyenkor meg kell keresni a megfelelő szakembert, mert nem elég a család, a bará­tok segítsége. „Nem szégyen se­gítséget kérni. A szakembernek könnyebben tudunk beszélni a problémáról” — vallja. Andit rettenetes rohamok kí­nozták. Először ugyan azt hitte, hogy gyó­­gyíthatadan be­tegségben szen­ved, szapora volt a rése, rázta a nek gazdag forrása például a tengeri al­ga, a tengeri hal és a tenger gyümölcsei. Serkentse a pajzsmirigyet enyhe nyakmasszázzsal. Takarít­sa be és raktározza a gyökérzöld­séget. Szeptember 16-18. - a Hold az Ikrek jegyében van 12 GYÓGYHÍREK Egészség ■ 2022. szeptember 12. www.ujszo.com A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovacsova@ujszo.com ; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dora.mierkova@duelpress.sk ; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom