Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-25 / 198. szám

30! SZOMBATI VENDÉG 2022. augusztus 25. | www.ujszo.com Tiszta lélek, sötét eszme mögött Mátray László: „A színész agya akkor is kapar, ha sok munkája van, de még inkább akkor, ha kevesebb..." „Fordulóponthoz értem. Negyvenöt éves vagyok..." Molnár Piroskával a szlovák filmben (Talabér Tamás felvételei) SZABÓ G. LÁSZLÓ Ő volt a Hab vállalkozó kedvű agglegénye, aki „főállásban" megrögzött csajozógép. Az Éjjeli őrjárat című román filmben bekattant színházi rendező. Semmelweis Ignác, az anyák megmentője a Lázban. Mátray László most szlovák filmben játszik. Marosvásárhelyen szerzett színészi diplomát 1999-ben. Azóta a Sepsi­szentgyörgyi Tamási Áron Színház vezető művésze lett. 2013-tól a bu­dapesti Nemzeti Színházban is visz­­sza-visszatérő vendég. Kaszás Atti­la-, Őze Lajos- és Jászai Mari-díjas színész. A Kojot című filmben nyúj­tott alakításáért a magyar filmkriti­kusok díját nyerte el. Lassan tíz éve, hogy az otthoni mellett van egy másik élete is, Bu­dapesten. Két ország, két színház között ingázni hosszú távon fárasz­tó lehet. Hol Pesten vagyok, hol otthon. Mindig becsúszik egy felkérés, amely erősen csábít Budapest irányába. Most is lesz egy film, amelynek a for­gatása májustól decemberig fog eltar­tani. Sepsiszentgyörgyben már az év elején meg kellett tennem a lépéseket, hogy minimálisra korlátozzam az ott­honi színházi jelenlétem. Felmondani nem akartam. Nagyon nehéz kialakí­tani azt a helyzetet, hogy maradjak is, de mehessek is. A színház nyilván a prioritást akarja. Hogy ő diszpo­nálhasson velem. Vannak előadások, amelyekben már le tudnak kettőzni, de eddig ez sem volt divat nálunk. Ide is, oda is csöpögtetem magam. Ez így most mindkét oldalon műkö­dik. Ä Nemzeti mellett Budapesten még a Dollár Papa Gyermekeiben is dolgoztam. Kíváncsi voltam, mit je­lent a független színházi lét. Abban is helyt akartam állni. Egyelőre nem szeretnék Budapesten gyökeret eresz­teni. Sokan ugyan már otthon is azt hiszik, hogy átköltöztem, pedig nem. Csak több a felkérés, sűrűbb lett a magyarországi programom. Mi tartja Sepsiszentgyörgyben? Az otthonérzet? A gyökerek? Nagyon jó az ottani színházi kö­zösség. Amikor először elengedett a direktorom, Bocsárdi László, jó energiák repítettek, de nem keres­tem új utakat. János vitéz, Bánk bán, Szindbád, Isten ostora, Brand - ezek­ben a darabokban kaptam szerepet a Nemzetiben. De szakmailag otthon is megtapasztalhattam mindent. Kielé­gítettek a feladatok. Ádám Az ember tragédiájában, Duncan, Skócia ki­rálya, Fülöp herceg, Puck, Antonio A velencei kalmárban, Valér A fös­vényben, Popriscsin, Hamlet, Liliom -játszottam sokat az elmúlt húsz év alatt. Amióta jönnek a fiatalabb kol­légák, jobban eloszlanak a feladatok. A színész agya akkor is kapar, ha sok munkája van, de még inkább akkor, ha kevesebb. Olyankor töpreng el azon, hogy mi lenne, ha elszerződne. Néha úgy érzem, hogy senyvedek, és most kellene egy nagy rakás fa, amit felapríthatnék. Az utóbbi években filmszerepek­ből is több találja meg. A filmforgatások mindig a feltöl­tődési jelentik. Otthon ez nem volt. Lefoglalt a színház. Most már teszek érte, hogy legyen. Meglovagolom a helyzetet, hogy a filmezésnek foly­tatása legyen. Szörcsén, nem messze Sepsi­­szentgyörgytől van egy falusi élete is. Kerttel, karámmal, baromfiud­varral. Lovaim voltak, juhok, bárányok. Tavasszal kimentek a legelőre. Csir­kéket is vettem, maguktól kezdtek el szaporodni. Kijártak hozzám a test­véreim, ha napokig távol voltam. De most jön ez a nagy film, a hónapokig tartó forgatás. Eladtam a lovaimat, a juhokat, disznók sincsenek. Már csak kutyák, macskák, néhány kakas és tyúkok. A két kacsa a sütőben fogja végezni. Anyámat párszor kirendel­tem hozzájuk, de lovakat etetni nem neki való feladat. Megoldottam. Nincs már fék, ami visszatartana. Ha sza­bad napom volt a színházban, akkor sem pihentem, mert elkapott a film. Rengeteget utaztam. Egy idő után ez is fárasztó. Az autómban laktam. A Nemzetiben most nincsenek előadása­im, csendesebb időszakot élek. Látom, hogy kötöttségek nélkül, szabadúszó­nak lenni sem könnyű. Főleg nem Co­­vid idején, amikor minden leállt. Vak­merőén nem ugranék a nagy semmi­be, de meg kell állapodnom valahol. Azt pedig őszintén fel kell vállalni. Mekkora a távolság Sepsiszent­­györgy és Budapest között? Autópályán 760 kilométer. Jó tem­póban hét és fél, nyolc óra. Persze csak akkor, ha a határon nem kell várni. Erdélyi magyar színészként a ro­mán filmbe is sikerült betörnie. A kolozsvári kollégák közül töb­ben dolgoznak Bukarestben. Volt időszakom nekem is, amikor több­ször hívtak, csak nem volt egyszerű egyeztetni. Rá kellett volna állni arra a sínre. Sepsiszentgyörgy és Buka­rest között 160 kilométer a távolság. Naponta oda-vissza megtenni ekkora utat sem autóval, sem vonattal nem egyszerű. A színház miatt erre nem is vállalkoztam. Az Éjjeli őrjárat című filmnek semmi köze Rembrandt festmé­nyéhez. Próba közben villanyoltás éri a szí­nészeket. Technikai blokk. Még az öltözőbe sem tudnak eljutni, ezért jelmezben hagyják el a színházat. A néző pedig követi őket a kinti élet­ben. Bizarr történet. Fel sem fogtam, milyen fontos szerepem lesz a film­ben. A rendezőt játszom, aki ebben a rendkívüli helyzetben megragadja a színésznőjét, és bekattant állapotban magával viszi. Közben van egy szép monológom a színpadi fényekről. Mert ha nincsenek fények és árnyak, sziluettek, mi akkor nem is létezünk, állítja a rendező. Még valami... Nem bánkódik afölött, amit eddig veszni hagyott, de már nein akar lemonda­ni a nagy lehetőségekről. A lelki gubancait pedig megoldja. „Vigyáznom kell, mert nagyot tudok sup­­panni" - mondja. A Láz című rövidfilm a gyer­mekágyi lázzal kapcsolatos felfe­dezésével híressé vált Semmelweis Ignácról, a korabeli orvostársa­dalom kivetettjéről szól, akinek nem volt könnyű meggyőznie a kollégáját arról, hogy alapos kézmosással megelőzhetők a kór­házi fertőzések. Egy olyan embert megformálni, mint Semmelweis, kivételes feladat a színész számára. Dupla felelősség. Fiatalkori barátját, egy másik orvost a szakmaiságával, a meglátásával billent át az általa képviselt irányba. A kitartása, a megszállottsága na­gyon erős hatással volt rám. Iveta Grófová rendezésében, a most készülő Emma és a halálfejes lepkében egy szlovák gárdistát ját­szik a negyvenes évekből. Egészen pontosan egy magyarnak nevelt szlovák fiatalembert, aki telje­sen belelkesül attól az ideától, hogy létre kell hozni a nagy Szlovákiát. Naiv lélek. Rossz szándék nélkül, tiszta hittel indul el ebbe az irány­ba. Aztán rájön, hogy milyen sűrű sötétség húzódik a fennen hirdetett eszme mögött. S akkor visszatér ré­gi önmagához. Nem nagy feladat, de a történetben neki is megvan a maga útja. Lesüllyed a mély, riasztó bugyrokba, és felismerve a helyzetet azt mondja, ezt nem! Ő tiszta akar maradni. Molnár Piroskával játszik a film­ben, ő az, aki Jankót felnevelte. Izgultam, mert ezt megelőzően nem találkoztunk, bár tudta, ki va­gyok. Nagyra tartom őt, stresszelt, hogyan szólítsam, na de ő ezen lazán átsegített. Kellemes érzés volt ellazul­ni mellette. Voltak idoljai, még mielőtt beke­rült volna a marosvásárhelyi szín­­művészetire? Cserhalmi György. Őt alkatilag is rokon léleknek éreztem. Ha szó­ba került a neve, még inkább ráfó­kuszáltam. Színpadon látni nem volt egyszerű abból a távolságból. Nem tudtunk szabadon mozogni a két or­szág között. Aztán jöttek a főiskolás évek, és elhoztak bennünket egy-egy előadásra Budapestre. Nehéz volt kö­vetni a magyarországi színházi tör­ténéseket. Lohinszky Loránd a taná­rom volt a főiskolán. Nyugdíjas szí­nészként tanított benaünket, és még játszott. Tőle sokat kaptam. A Habban Kerekes Vica partne­re volt. Nem voltunk régi ismerősök. Fel­mértük a dolgokat. Divatos kifejezés­sel élve kóstolgattuk egymást. Egy hét után éreztük, hogy a dolog működni tud köztünk, hiszen a történet szerint össze kellett jönnünk. Belendültünk természetesen. Igazi hősszerelmes a filmben. Mókás is, mivel kicsit balek a fickó. Ilyen szerepem nem volt még. Nem egy macsó, hanem a hétköznapjait ügyesen megélő fiatalember. Észrevesz egy lányt, mindketten megnyílnak a másik előtt, és a vége egy kapcsolat. A Nemzeti Színházban bemuta­tott Brandban, a bíró szerepében Törőcsik Marival hozta össze a szí­nészi sorsa. Hálás vagyok Zsótér Sándor rende­zőnek, hogy bekerültem az előadás­ba. Hosszú időre feltöltötte az eleme­imet. Törőcsik Marit látni, figyelni... természetes könnyedséggel mutatott meg óriási változásokat. Szertelen kislányt és mindent megtagadó anyát. Látott A velencei kalmárban, és a szí­vébe zárt. A Szindbádot próbáltuk a Nemzetiben, ő nem volt benne, de jött, hogy: „A nagy embert akarom nézni.” Irtó bájos volt. Minden szava jólesett. A Brand tapsrendjében ma­ga mellé rendezett. Azt akarta, hogy egymás mellett állva hajoljunk meg. Mivel lett több általa? Nehéz ezt szavakba önteni. Az el­szántsága, a jó értelemben vett fana­tizmusa, a színházba vetett hite nagy erővel hatott rám. Azt is élvezettel néztem, ahogy vitázott Zsótérral. Tudta, mit akar. Háromszáznyolcvan lóerővel játszott. Ha rákapcsolt, a le­vegő is felizzott. Jó hullám viszi előre, csak talpon kell maradnia. Örkény István Tóték című darabja lett határkő az életemben. Már nem a lánglelkű ifjakat képviselem. For­dulóponthoz értem. Negyvenöt éves vagyok. Ez olyan életkor, amelyet el kell fogadnom. Már erről az alapról kell indítanom. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom