Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-27 / 200. szám

10 MADÁRVILÁG PRESSZÓ ■ 2022. AUGUSZTUS 27. www.ujszo.com A madarak énektudását is befolyásolhatja a városi fény- és zajszennyezés Kora tavasszal, napkeltekor gyakran ébre­dünk hangos csicsergésre, madárénekre, rosszabb esetben varjúkárogásra. Nyárra a városi énekesmadarak elhalkulnak, itt-ott Rittyentenek egyet a rigók, és már csak a kellemetlen károgás, szarkacsacsogás marad. Sosem gondoltam volna azonban, hogy a fülsértő varjúhang frekvenciája attól is függ­het, hogyan aludta ki magát a fekete madár. Pedig így van — állapí­totta meg egy ausztrál kutatás. Pontosabban: romolhatnak a fény- és zajszennyezéstől ki­­alvadan városi madarak hangadási képességei. A Biology Letters tudományos lap­ban publikált tanulmány szerzői szerint jó okuk van feltételezni, hogy a madarak alváshiánya befo­lyással van a ma­darak kommuni­kációjára, a hangadási képességeire az énekta­nulásra és emlékezetre, a területi viselkedésre, sőt, a párzásra, a szaporodási sikerre, így tehát a fenn- ■' maradásukra is. Minden eddig tanulmáT nyozott államál - a medúzáktól és a laposférgektől a madarakig és az emlősökig - megállapították, hogy van alvásideje. Egy PhD-dolgozat részeként az ausztráliai szarkák és a pásztormejnók alvászavarait vizs­gáló tanulmány szerint a madarak énekhangjaikat egymás felismeré­sére, párkeresésre és védekezésre használják Az alváshiány óriási ▼ Zebrapinty. A kifejlett madarak állandó fénykörnye­zetben csökkent hangerővel kevesebb ideig énekelnek. következményekkel jár az állatok fi­ziológiájára (változó testtömeg, hő­mérséklet, hormonszint) és viselke­désre (gátolja a figyelmességet, a motivációt, a reakcióidőket, a koor-Japán fürj (Fotók: Shutterstock) dinációt, az érzelmi stabilitást és fokozza a stresszes viselke­dést). Az alacsony motiváció gátolhatja a hangteljesítményt, megváltoztatva a hang meny­­nyiségét, minőségét és időzítését. A magasabb mesterséges fényin­tenzitású területeken a madarak hajlamosak korábban elkezdeni az éneklést, és később a nap folyamán abbahagyják. Laboratóriumi környezetben a ki­fejlett japán furjek és a kifej­lett zebrapintyek állandó fénykörnyezetben csők­kent hangerőt és dalhosszt produ­kálnak. A fogságban tartott ausztrál szarkák alvásmegvonás után keve­sebbet, de hosszabb dalokat éne­kelnek. Ezek a vizsgálatok erősen szuggesztívek, de eddig csak egyet­len tanulmány készült, amely kife­jezetten a közvetlen alvásmegvonás­nak a madarak hangteljesítményére gyakorolt hatását vizsgálta. Mind a hangkommunikáció, mind az alvás összetett rendszerek része, és kölcsönhatásaik kétségtelenül több ökológiai és fiziológiai ténye­zőhöz kapcsolódnak. Ezért el kell kezdenünk feltárni ezeket a kap­csolatokat, és azt, hogy a vokális kommunikáció különböző oldalai hogyan függenek az alvástól. Juliane Gaviraghi Mussoi, az Auck­­landi Egyetem biológiai tanszéké­nek doktorandusza, a tanulmány szerzője elmondta: „Ha rosszul alszunk éjjel, nehéz hatékonyan kommunikálni. A beszédünk ösz­­szefolyik, nehezünkre esik kifejez­ni a gondolatainkat. Úgy tűnik, hogy a madaraknak ugyanez a problémájuk”. Egyelőre azon­ban csak ismerkedünk azzal, hogy milyen hatásai vannak az álmatlan éjszakáknak a madarakra, madár­­dalra” - mondta Mussoi. (MTI, Biology Letters, ug) Ausztrál szarka. Alvásmegvonás után szintén kevesebbet énekel. Kos (III. 21.-IV. 20.) Vállalkozása a sok mun­kának és energiának köszönhetően nagyot ha­ladt előre, és ezek a sikerek ismét erővel töltik fel. Munkájának köszönhetően külföldi útra is számíthat, aminek nagyon örül, mivel végre kicsit kiszállhat a megszokott mókuskerékből. Bika (IV. 21.-V. 21.) Anyagi helyzete még min­dig nem a legjobb, s éppen azon fáradozik, hogy ez megváltozzon. Családja segítségére lesz pénzügyei rendezésében. Lehetőleg barátaitól most ne kérjen ilyen jellegű támogatást. Ezt a problémát inkább a szeretteivel kell megoldania! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Nyugalomra és állandó­ságra vágyik. Nem kell meglepetésekre számítania. Párkapcsolata is kiegyen­súlyozott, kedvesével teljes az egyetértés. Most inkább az anyagi helyzetére összpontosítson. Bár nem rossz, de nem olyan, amilyet ön annyira szeretne! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Felettesével lehetnek vitái, főleg mert az igazságérzete nem hagyja, hogy meg­alkudjon a hazugsággal. Még az is megtörténhet, hogy emiatt lesz kénytelen munkahelyet változtatni. Ennek ellenére ragaszkodjon elveihez, ne hagyja, hogy bárki a becsületébe gázoljon. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Néhány kollégájával megromlott a kapcsolata, ezért új munkahelyet keres magának. Vigyázzon, a mai világban nem olyan köny­­nyű jó helyet találni, főleg olyat, ami anyagilag is jó. Mindezek ellenére, próbálja meg, nincs veszítenivalója. Ne adja fel! Sikerülni fog! Skorpió (X. 24.—XI. 22.) Egy újabb szakmai meg­mérettetésre kell készülnie, de emiatt ne hanyagolja el a munkáját, inkább igyekezzen úgy beosztani az idejét, hogy a tanulásra is jusson. Ne szégyelljen párjától, kollégáitól segítséget kérni, mivel, mint mindig, most is számíthat rájuk Bak (XII. 22.-I.20.) Az édes kettesben eltöltött kellemes hétvége kedve­sével mindenképpen jót tesz párkapcsolatának Kedvese megérdemli, hogy végre több időt töltsenek együtt. Most van idejük olyan dolgokat is megbeszélni, amelyekre eddig idő hiányában nem kerülhetett sor. Vízöntő (I. 21.—II. 19.) Párkapcsolatában úgy érzi, megtalálta, amiről eddig csak álmodozni mert. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy éjszakába nyúló beszélgetéseket folytatnak A dolgok az elképzelései szerint alakulnak mind a ma­gánéletében, mind a munkahelyén. Panaszra nincs oka. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Pályafutásában váratlanul véget érhet egy korszak, ami megrémíti, ugyanak­kor kíváncsian várja életé­nek a .hogyan tovább” részét. Pánikra semmi oka, gyorsan meg fogja találni a megoldást. Mint mindig, ba­rátaira most is számíthat, forduljon hozzájuk tanácsért. Szűz (VIII. 24.—IX. 23.) Határozottan szembeszáll azokkal, akik támadólag lépnek fel ön ellen. Sőt, még a párkapcsolatában is előfordulhatnak viták, de ne aggódjon, kedvese kivételesen elnézi önnek, s annál édesebb lesz a kibékü­lés. Párja érti és tudja, hogy most miért feszültebb. Nyilas (XI. 23.—XII. 21.) Kapcsolatainak az ápolá­sára kell összpontosítania. Nemcsak kedvesével, de barátaival közösen egy hétvégi program nagyon feldobhatja mindenki a kedvét, hangulatát. Éppen ezért hozza össze azt a ferge­teges kerti partit, hogy végre együtt legyen a társaság! Halak (II. 20.-III. 20.) Nem véletlen, hogy mun­kahelyén ön kapja az új feladatokat, mert más kép­telen lenne olyan gyorsan rátalálni a helyes megoldás­ra, mint ahogy ön. Ez jó önnek, mivel anyagilag is jelentős bevételt eredményez. Viszont jó lenne családjával is több időt tölteni. A mellékletet szerkeszti: Urbán Gabriella, gabriella.urban@ujszo.com. Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Presszó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom