Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-25 / 198. szám
lat, egyszerűen a széljárás határozza meg, hogy melyik tengerpartot választják a helyiek aznap, és hogyan tervezik meg a napjukat. Hiszen nem mindegy, milyen áramlat fogad majd minket a parton, így javasolt reggelente megtekinteni az időjárás-jelentést, vagy egyszerűen megkérdezni a reggeli kávézás közben a bárban, ma melyik széláramlat az erősebb, melyik partszakaszra induljunk el. Salento, más néven a Salentói-félsziget partjait a csodás Jón- és az Adriai-tenger mossa. A terület teljesen magába foglalja Lecce tartományát, majdnem az egész Brindisi tartományt és Taranto egy részét is. Tengerpartja több mint 250 km hosszú, a keleti, az adriai part főként sziklás, sok régi erődítménnyel, míg a nyugati, a jón partot főleg sík, homokos strandok jellemzik. Salento az egyedi természeti és építészeti csodák földje. Területén több mint 100 város és falu található, ahol a jellegzetes fehér házakkal, szűk és kanyargós utakkal teli településeken szinte más és más dialektusban beszélnek. Mindezt pedig az olajfaligetek, dohányligetek és szőlőskertek zöldje veszi körül. Ez a vidék leginkább gyönyörű, érintetlen strandjairól és lenyűgöző barokk építészetéről ismert, de emellett természeti adottságai is A pugliai ölelkező olívafák jelentősek: pontosan 1390 különböző virágos növényfaj található meg itt. És akkor még nem beszéltünk a történelmi műemlékek garmadáról, a pezsgő délolasz életérzésről és a finomabbnál finomabb ételekről. Az Adriai-tenger partja azoknak fog elsősorban tetszeni, akik a sziklás partszakaszt kedvelik, akár búvárkodnak is. Míg Rimini környékén vagy Abruzzo nagy részén az adriai partszakasz teljesen homokos, ahogy egyre délebbre haladunk, úgy válik a tengerpart egyre vadregényesebbé. Salentóba érve már barlangok, a tengerbe nyúló sziklák és káprázatos öblök fogadnak minket. Igazából annyi lélegzetelállító partszakasz van itt, hogy nehéz bármelyiket is kiemelni. A térképen ezeket a szavakat érdemes keresniük: grotta (barlang) és cala (öböl). Amiben biztosan nem fognak csalódni, az a Cala dell'AcquavIva vagy a Crotta della Poesia. Ha tehetik, utazzanak el a csizma sarkának legdélebbi pontjára, Santa Maria di Leucába. Leuca városáról Julius Caesar azt hitte, hogy a világ utolsó városa: nem csoda, hiszen itt találkozik a Jón- és az Adriai-tenger. A városkát különböző építészeti stílusú nemesi kúriák és villák is gazdagítják. A Jón-tenger partja laposabb, .fehér homokos strandok és mediterrán bozótos jellemzi. Sokan az olasz karibi vagy maldív tengerszakasznak is nevezik, mert az itteni tengervíz annyira gyönyörű, smaragdzöld és türkizkék színben tündököl, és nem utolsósorban kristálytiszta is. A víz jellege és minősége miatt sokan választják ezt a részt a családi nyaralásuk helyszínéül. A fő üdülőhelyek és városkák Torre Lapillo és Porto Cesare között terülnek el. Ezen a 17 km hosszú szakaszon egymást érik a strandok és éttermek. Dél felé haladva olyan további szép helyekkel találkozunk, mint Porto Selvaggio természetvédelmi területe vagy Santa Maria al Bagno, amely termálfürdőiről és római kori kikötőjéről híres. Végül megérkezünk Lecce kombináció könnyedén beütemezhető. LECCE, A SALENTÓI ÉKSZERDOBOZ Lecce különösen' vonzó és rendkívül élénk város. Mintegy 95 000 lakosával a Salento-félsziget fővárosa. Leccét Itália legszebb városának, Dél Firenzéjének is nevezik, nem ok nélkül. A17. századi barokk épületektől hemzsegő és egységes városképpel rendelkező város építészete olyannyira jellegzetes, hogy saját elnevezést kapott: barocco leccese. Az épületeken számos dekoratív elemet láthatunk, így ne csodálkozzunk, ha vízköpők-Lecce, óvárosi utcarészlet Gallipoliba, a Jón-tenger gyöngyszemébe, melynek régi városrésze egy kis szigeten fekszik, és egy ősi híd köti össze a szárazfölddel. Ezen a szakaszon a helyiek által kedvelt Torre San Giovanni és Punta Prosciutto neveket is érdemes megjegyezniük, felkeresniük. Miután már kellően kilubickoltuk magunkat, jöhet egy kis városnézés vagy egy finom vacsora, Leccében. Salentóban az is nagyon jó, hogy nincsenek óriási távolságok, így tengerpart, majd kel, spárgaoszlopokkal és koboldokkal is találkozunk a homlokzatok megtekintése közben. Lecce hangulatos óvárosi központját korábban városfal védte, aminek maradványait és főleg kapuit még ma is megtaláljuk. Lecce óvárosának bejárataként három városkapu maradt fenn: Porta Rudiae, Porta San Biagio és Porta Napoli. A kapukon áthaladva mintha varázslatos világba csöppennénk, ahol a kacskaringós utcákon haladva egyik ámulatból a másikba esünk: mennyi szép épület, kreativitás, egyedi részlet! És ehhez jönnek még a jó kis éttermek, bárok, szabadtéri találkozóhelyek. Azonnal megérzik majd, hogy a helyiek pedig laza és vendégszerető hozzáállásukról híresek. A központ felfedezése közben, a Sant' Oronzo téren 2. századi római kori amfiteátrumot találunk. Az 1901-ben építőmunkások által felfedezett és az 1930-as években feltárt ókori amfiteátrum anno közel 25 000 embernek adott helyet, és sokféle szórakozásra használták. Leccét a templomok városának is nevezik, hiszen mintegy 40 templom található itt, ebből 22 az óváros környékén. A leccei székesegyháznál (ßasiUca di Santa Croce) aligha találunk szebb templomot a környéken, díszes barokk homlokzata egyszerűen lenyűgöző. Ezeket a templomokat is érdemes még felkeresni: a 15. századi Chiesa di Santa Chiara, a 17. századi Chiesa di San Matteo, ill. a Chiesa di Santa Maria della Pace. A nagyobb templomok megtekintéséhez belépőjegyet kell váltani, de a jó hír az, hogy egy jeggyel több templom is megtekinthető, így igazán megéri megvásárolni. És hogy milyen finom ételeket kóstoljunk meg Leccében? Kezdjük a tipikus édes sütivel reggelire, a pasticciotto ovális alakú sütemény vaníliakrémmel töltve, de számos más ízben’ is megkóstolható már. A rustico olyan sós péksütemény, amit prosciuttóval, besamellel és paradicsommal töltenek meg. Ebédre a fave e cicorie ételt érdemes megkóstolniuk, ami nem más, mint főtt babkrém és cikória. A helyek pedig, a teljesség igénye nélkül: Flow, Menamé Pasta, La Cucina di Mamma Elvira, Tratorria Nonna Tetti, Dall'Antiquario, Alibi Creative Club, Pop Café, Mezzo Quinto, Al Ventuno Caffé, La Tipográfia Lecce vagy a Caffé Rudiae. Zászlós Ágnes, MirabellaMap utazási tanácsadó Utazás EXTRA 2022. AUGUSZTUS