Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-20 / 194. szám
www.ujszo.coml 2022. augusztus 20. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 Ne várjunk csodákat Ha tovább fog romlani a helyzet, akkor el fogunk hülyülni S tatisztikák szerint Szlovákiában 2025-re az iskolákban 8600 tanár fog hiányozni. Nem is csoda, hiszen a förtelmes munkakörülmények nem csábítanak új adeptusokat, és a meglevő tanárok is inkább alternatív pályákra lépnek. Válságban van az oktatásügy. Nem is csak az oktatásügy, maga az oktatás. Sok oka van ennek a szomorú ténynek, komplex probléma, aminek megoldása létfontosságú társadalmunk számára. Az elhanyagolt iskolaügy következményei életünk minden részében meglátszanak. A már említett tanárhiányra szeretnék fókuszálni. Sokan, akik gyerekeiket csak leadják az iskolában, illetve saját gyerekkoruk már odébb van, a tanári állásra úgy tekintenek, hogy nagyon könnyű és kényelmes szakma, hiszen minden évben ők is egész nyáron szünetelnek, csupán pár órájuk van naponta, és úgyis mindig ugyanazt tanítják. A pandémia alatt pedig csak otthon ültek a számítógép előtt, a gyerekeket a szülőknek maguknak kellett otthon tanítaniuk - az ezt sugalló kommentek sok helyen megtalálhatók a közösségi médiában. Ebből azt lehet kikövetkeztetni, hogy a tanári állást sok ember egyáltalán nem becsüli meg, és azt is, hogy sok embernek fogalma sincs arról, mit is jelent az, ha 20,30 és néha több kisgyerek vagy kamasz ül egy teremben, akiket foglalkoztatni kell, akikre vigyázni kell, akiknek valamit meg kell tanítani. A feladat nemcsak az oktatásból áll, hanem a tanítás mellett adminisztrációs munkákat is el kell végezni, az órákra fel kell készülni, az anyagot fel kell dolgozni. Emellett a tanároknak még egy jelentőségteljes kapcsolatot is ki kell alakítaniuk a diákokkal, irányítaniuk kell őket erősségeik megtalálásában, ösztönözni őket a tanulásra, arra, hogy kiéljék kíváncsiságukat, engedjék szabadon kreativitásukat. Persze a tanárok között is vannak olyanok, akiknek más szakmát kellett volna választaniuk. Engem is tanítottak olyan tanárok, akik nem tudtak tanítani, nem ismerték ki magukat abban a szakban, amit tanítottak, nem szerettek tanítani, és voltak olyanok is, akik a diákokon vezették le saját kisebbségi komplexusaikat, frusztrációikat, és lelkileg kikészítették a diákokat, egy életre traumatizálták őket. Szerencsére ők kisebbségben vannak, többségük tényleg jól akar teljesíteni. De az a szomorú valóság, hogy az oktatásügyben uralkodó körülmények miatt még a tehetséges, motivált tanárok sem tudnak elképzeléseik szerint teljesíteni. Az iskolaügy alulfinanszírozása miatt nincs elég segédeszköz az iskolákban, pocsékok a fizetések, emiatt nincs elég tanár, ezáltal romlik a diák-tanár arány, pedig tanulmányokkal bizonyított tény, hogy minél kisebb egy osztály, annál effektívebb a tanítás. Nagyobb létszámú osztályok tanítása jobban terheli a tanárokat, növeli a stresszt. Ez a stresszszint pedig az alacsony fizetésekből eredő roszsz pénzügyi szituáció miatt, amiben sok tanár legkésőbb az ebben az évben megfigyelhető brutális infláció következtében találja magát, tovább emelkedik. Ha pedig betelik a pohár és elszánják magukat egy sztrájkra, akkor a politikusok és a nyilvánosság egy része démonizálja őket. Pedig pont erre van szükség: egy kemény sztrájkra. És nemcsak Szlovákiában, hanem globálisan is. Az ENSZ szerint közel 70 millió tanár hiányzik világszerte. A nyilvánosságnak pedig támogatnia kéne a sztrájkot és az iskolaügy reformját. Egy high-tech világban nem lehet ignoráns a társadalom. Márpedig, ha tovább romlik a helyzet az oktatásügyben, akkor el fogunk hülyülni. És mit lehet egy elhülyült társadalommal csinálni? Bingó! Manipulálni, kontrollálni, egymás ellen fordítani és elnyomni. Ez pedig csakis az uralkodó elit érdeke. A szomorú dolog az, hogy ezt nagyon sokan, függetlenül attól, melyik társadalmi rétegből származnak, nem észlelik, mivel saját maguk a rossz iskolarendszer áldozatáváulestek. A tudatlanság tudatlanságot szül. Mindannyiunk érdeke, hogy az iskolaügy a legjobban pénzelt szférák közé tartozzon. Egy hülye társadalom nem védi meg magát sem külső, sem belső veszélyek ellen. Az elnök emberei MÁRTON A. ELEMÉR P utyin kedvenc motorosai, az Éjszakai Farkasok orosz motorosbanda állítólag Szlovákia felé tart, és mivel megtiltották számukra az országba való belépést, fel kellene őket tartóztatni, de mintha a rendőrség süketen és vakon malmozna. Az Éjszakai Farkasok időszakos megjelenése több puszta figyelemfelkeltésnél. Az orosz propaganda évek óta hatol be Kelet-Európa országaiba, a legkülönbözőbb csatornákon. A motorosok felvonulásának célja, hogy az orosz birodalmi jelenlét érezhető legyen a posztszocialista térben. Az üzenet alapvetően most is egyszerű: a nagy testvér nemcsak figyel, de még mindig jelen van. A Political Capital és az IVÓ társadalomtudományi intézet pár évvel ezelőtt egy kutatásban szintén rámutatott a régióban érzékelhető orosz befolyásra, ami áthatja a kultúra egyes szegmenseit, a politikát és a gazdaságot. Az Európai Unió és a NATO bővülésével elfogyott az az üres tér, amit a széteső Varsói Szerződés hagyott maga után. A mindenkori orosz vezetés és Vlagyimir Putyin pedig képtelennek bizonyult elfogadni az idők változását, és sokáig tűnt úgy, hogy Oroszország egyszer maga is a NATO tagja lesz, és a védelmi szervezet ezáltal eléri azt, amiben a vasfüggöny leomlása óta sokan reménykedtek: összeboronálja az egykori ellenfeleket. Persze a terveknek, elképzeléseknek, álmoknak még csak szertefoszlani sem volt idejük, az orosz neoimperializmus nyomulása csak addig tartott szünetet, amíg új „erős ember” nem került a Kremlbe. Majd kis lépésekben megkezdődött - vagy talán csak folyatódott - a közelkülföld felpuhítása és a nemzetközi közvélemény összezavarása. Putyin ott is ellenséget lát, ahol nincs, fenyegetést, ami nem létezik, és orosz érdekszférát, ahonnan az a kivonuló orosz tankokkal együtt megszűnni látszott az elmúlt évtizedekben. Hogy az orosz vezető menynyire képtelen csapatjátékosként működni, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mindent alávet saját egója és a birodalmi álom táplálásának. A bölcs vezér pedig nemcsak az arctalan tömeget, hanem az európai vezető politikusok tucatjait is babonázta - zsarolta (?) - már meg. Ma már könyvtárnyi irodalom foglalkozik a kérdéssel, hogy miért is olyan népszerű a kelet-európai posztszocialista demokráciákban a kommunista nosztalgia, és hogy ez a nosztalgia mennyire gazdag termőtalaja az orosz propagandagépezet által szétszórt „álhír magvaknak”. De ami talán még szomorúbb, hogy a „baráti orosz segítségnyújtást” és több évtizedes megszállás tényét milyen gyorsan felejtik el olyan populista politikusok, mint Orbán Viktor vagy Robert Fico, bár ez utóbbi mindig is a baloldali térfélen játszott. A bukott miniszterelnök az elmúlt időszakban gátlástalanul kihasznált minden lehetőséget, hogy visszamásszon az elnöki székbe. Számára eddig semmilyen eszköz nem volt elég visszataszító. A koronavírus-járvány alatt a vírus és oltástagadás hullámait lovagolta meg, az ukrajnai háború kirobbanását követően pedig a Putyin-párti, álhíreken szocializálódott tömegeket öleli keblére. Ami még szembetűnőbb, hogy az orosz elnök leghűségesebb és leghangosabb szövetségesét, Orbán Viktort hihetetlen szervilizmussal és bizonyítási vággyal emeli piedesztálra, bízva abban, hogy az ámyékharcos majd kellő támogatást nyújthat neki. Az igazságtól nem is jár messze a több nyomozás vádlottjaként is szereplő exminiszterelnök. A NER rendszere már évek óta olyan bukott politikusok bújtatója, mint Nikola Gruevszki néhai macedón miniszterelnök, vagy olyan intézményeknek ad otthont, mint a Nemzetközi Beruházási Bank, amit csak kémbanként emlegetnek a témában jártasak. De sem Fico, sem Orbán nem látja, vagy csak nem akarják tudatosítani, hogy ők csupán eszközök abban, hogy Oroszország fellazítsa az Európai Unió szövetségi kapcsolatait és beférkőzzön az „ellenséges vonalak mögé”. Ahogy az álhírek kusza hálójába burkolódzók sem akarják látni, hogy Oroszország lábbal tiporja a demokráciát, az országot elemészti a korrupció, és nyugati szankciók nélkül is csak „kulturális látványkonyha” terelte el az országba látogatók figyelmét a társadalmi és gazdasági problémák valós méreteiről. Ezért igazából fel sem merem tenni a kérdést azoknak, akik Robert Ficót vagy Orbán Viktort és rendszerét dicsőítik, hogy tisztában vannak-e a valósággal, no nem azzal a párhuzamos univerzummal, amit a két „bűvész” varázsol maga köré, hanem azzal a valósággal, amiben a demokrácia leépítése ipari jellegű, és a globális környezeti változások okozta mindinkább mélyülő válság nem csupán lárifári?! Ezeket az embereket én nem akarom meggyőzni, hagyom inkább, hogy arcon csapja őket a valóság, ha majd kipukkan egyszer a propagandabuborék, amit körénk akarnak fújni. Fájni fog a valóság, csak szólok. Kinek van joga atomfegyvert gyártani? A világban egyre égetőbb kérdéssé vélik a nukleáris fegyverkezés, ugyanis több állam el nem ismerten rendelkezik atomfegyverekkel. Öt atomhatalomnak elismert módon, ugyanakkor nem engedélyezetten már van atomfegyvere, ezenkívül a világnak van jogilag el nem ismert négy atomhatalma: India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea. N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa szerint India és Pakisztán esete könnyű, mert mindkét ország dokumentáltan robbantott. Izrael soha nem állította, és soha nem tagadta, hogy atomfegyvere van, de közvetett bizonyítékok alapján rendelkezik a nukleáris fegyverek képességével. Észak-Korea részese volt az atomsorompó-egyezménynek, de hosszas huzavona után kilépett. „Miután robbantott többször is, tudjuk, hogy van neki is nukleáris fegyvere” - mondta a szakértő, aki szerint az sem egyértelmű, más országok tudnak-e szerezni atomfegyvert. „Én azt mondanám, inkább kevésbé, mint igen, mert akinek van, az rettenetesen vigyáz rá, nem ad senkinek, mert ha én adok, többeknek lesz. Tehát minél kevesebbeknek van, annál nagyobb a biztonságom, az elrettentésem annál jobban működik” - magyarázta N. Rózsa Erzsébet. Vannak olyan országok, melyek rendelkeznek az atomfegyver előállításához szükséges műszaki tudással, és amelyeket „senki nem akadályoz meg” ezek létrehozásában. Ilyen például Németország, Japán vagy Dél-Korea. (infostart)
