Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)
2022-08-06 / 182. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2022. AUGUSZTUS 6. RIPORT ^ tra keltünk Olaszor-Uszágba, magyar emlékek után kutatva. Első állomásunk Vicenza, a magát Cittá Bellissimának nevező város. Ősi római településként tartják számon, annak idején Attila hun csapatai is „meglátogatták”. Lyka Károly írja a Vándorlásaim a művészet körül című könyvében: „Olaszország zivatarokkal terhes múltja egyetlen nagy dráma. A szépsége lett átkává. Alig van Európának olyan népe, amely ne akarta volna birtokba venni. ” Hál’ Istennek a támadások ellenére sok magán-, középület, templom, kolostor maradt épen e városban, átvészelve a történelem viharait. Szerb Antal sajátos véleményét fogalmazta meg A harmadik torony című könyvében: „ Ügy képzelem, Ungheria az olaszok szemében majdnem anynyit jelent, mint Olaszország a mi szemünkben: baráti, romantikus és lényegesen más országot. Minket az vonz hozzájuk, hogy ott minden olyan régi, őket az vonzza hozzánk, hogy itt minden olyan új... Láttam olasz turistacsoportot, amint áhítatosan bámulta a pasaréti templomot. Ilyen új templomot még sose láttak. ” A szállásunkon, egy magánvillában kezünkbe nyomtak egy várostérképet, amin huszonegy történelmi épületet, palotát, hét múzeumot, két villát és tizenegy templomot ajánlottak figyelmünkbe. Pedig a mai Vicenza száztízezres lé.lekszámával nem tekinthető nagyvárosnak. A település Andrea Palladio építész működésének meghatározó helye volt, művei azonban megtalálhatók Veneto tartomány más városaiban is, egyebek mellett Velencében. Az 1508-ban született mester nem csak épületek tervezésében jeleskedett. Az antik hagyományok tisztelőjeként és tudójaként elméleti írásokban rögzítette ismereteit, tapasztalatait. 1570-ben jelent meg a rajzaival illusztrált Négy könyv az építészetről-, „...amelyben az öt oszloprendet és az építészethez leginkább szükséges ismereteket tárgyaló rövid értekezés után a magánházakról, az utakról a hidakról a terekről a tornacsarnokokról és a templomokról van szó. ” Palladio kezdetben kőfaragónak, szobrásznak tanult, 1552-től a város építésze lett, s így meghatározó szerepet játszott - kortársával, Vincenzo Scamozzi építésszel együtt - az utcák, terek látványának kialakításában. A Cinquecento mesterének legismertebb alkotása a Teatro Olimpico - aminek belső terét antik stílusú szobrok díszítik számomra túl zsúfolt. Szívemhez közelebb áll a Basilica Palladiana oszlopcsarnokos épülete, a Piazza dei Signorin, s sok villája közül a Villa Almerico-Capra, népszerűbb nevén a Villa Rotonda. Ennél a tájba illesztett épületnél pontosan azt éreztem, ami Hild Csorba Bernadett, kedves építész ismerősöm válaszában rejlett, amikor megkérdeztem tőle, miért szereti Palladiót: ,A letisztult stílus és a tiszta formák mestere. A tiszta forrás”-vök a rövid válasz. így igaz. A Villa Rotonda közelében fekvő Villa Valmarana Tiepolo és a fia által dekorált épületegyüttesében a mindennapi életet bemutató kiállítások megtekintése mellett lakosztályt is bérelhettünk volna. Neves látogatók fotóit, aláírásait láthattuk: az angol, belga, holland, svéd királyi család tagjai, Albert Camus, Salvador Dali és Frank Sinatra is felkeresték. Palladio stílusa hatással volt a németek egyik legnagyobb költőjére, Goethére is. Szerb Antalt idézve: San Lorenzokolostor kerengője a kép jobb sarkában Árpád-házi Szent Erzsébet szobra Vicenza látképe (A szerző felvételei) Andrea Palladio háza (jobb oldalt) Villa Rotonda Vicenza, Palladio városa Az észak-olaszországi Vicenza városát elsősorban Andrea Palladio, az itáliai késő reneszánsz építészet kiemelkedő egyénisége tette ismertté. A város szép palotái, templomai, parkjai között sétálva azonban magyar emlékekre is rábukkanhatunk. „Valami csodálatos praestabilita harmónia dolgozik talán a szellem életében, a világra jön és épít és dolgozik egy olasz művész, hogy kétszáz év múlva arra jöjjön egy német költő és művében megértse önmagát és rendeltetését!' Goethe saját érzelmeit így fogalmazta meg az Utazás Itáliában című könyvében: „Igazából csak akkor foga fii az ember, milyen értékesek is ezek az alkotások, ha közvetlenül látja őket; akkor töltik el a szemet valódi nagyságukkal és anyagszerűségükkel akkor elégítik ki szellemünket arányaik szép összhangjával mégpedig nemcsak elvont vetületben, hanem teljes távlati kiemelkedésükkel és elmosódásukkal; s ezek alapján mondom Palladióról: bensőséges és belülről kiteljesedő ember vök. ’’Goethe nemcsak a műemlékeket figyelte útja során, fogékony volt más szépségekre is, a veronai hölgyekkel szemben emelte ki a vicenzaiakat: „Itt viszont igen csinos teremtésekre bukkanok; leginkább egy fürtös fekete fajta kelt bennem különös érdeklődést. Vannak szőkék is, de azok kevésbé tetszenek. ” Palladio hatása kortól függetlenül érvényesült Magyarországon is. Feltételezések szerint Nádasdy Tamás sárvári várának tervezője lehetett, egy 1560-ban kelt, saját kezűleg írt levelének tanúsága alapján. Meglátogattuk a Palladio Múzeumot, ahol láthattuk a mester munkamódszerét: épületeinek makettjein mutatták be, hogy kettévágva tanulmányozta azokat, megfelelnek-e az általa felállított tartósságkényelem-szépség hármas elvének. Az építész életművének hatását kronologikusan pergető kivetítőn meglepetten fedeztük fel - 1810-es dátummal - Lőkösháza nevét, és a Vásárhelyi-Bréda-kastély fotóját. Lőkösháza Békés megyei, román határ melletti település. A korábbi mocsaras terület lecsapolása után kiemelkedő homokdombra építették fel, a Villa Rotonda mintájára, a négy timpanonos, oszlopos kastélyt, a Közép-Európában egyedülállóként számon tartott palladieszket. A szocializmus időszakában ezt az épületet is utolérte sorstársainak története: szolgált tsz-irodaként, magtárként, laktanyaként, s közben állaga romlott. Jelenleg teljes fényében látható. Palladio saját vicenzai háza viszszafogott, egyszerű. A művész jelentőségét jelzi, hogy Vicenzában nemzetközi építészeti központot hoztak létre művei, tervrajzai őrzésére, kutatására. A település belvárosa és az építész Veneto tartományi villái az UNESCO világörökségi listáján szerepelnek. A Chierati-palota Városi Múzeumban és a Thiene-palota kiállításán is festészeti remekművekben merülhettünk el: Tiepolo, Tintoretto, Veronese, Bellini, s nem utolsósorban a város környékén született, itt alkotó, valamint itt elhunyt Bartolomeo Montagna festményeit nézhettük meg. A belsők, a freskókkal gazdagon díszített falak a reneszánsz szépségét mutatják. A belváros tereinek épületei is szemet gyönyörködtetőek, különösen a Basilica Palladio a Piazza dei Signorin. A Piazza del Erbéhez két érdekesség kapcsolódik: Pigafetta, Magellán útitársa, krónikása született s élt itt az egyik házban a 16. században. S egy magyar szál: Szerb Antal A harmadik torony című művében panaszkodik, hogy a téren csak egy kicsinyke, levegődén padlásszobát tudott bérelni az 1930-as években a sok turista miatt. Különleges látványosság az egész családnak! - hirdették a magyar Recirquel Társulat Solus Amor című előadását szórólapon, plakáton. A belépők 23-39 euróba kerültek, a kedvezményezetteknek 10 euróba. Egy másik plakát a magyar származású zongoraművész, Schiff András koncertjére invitált. Egyik unokánkat Lőrincnek hívják, így természetes volt, hogy felkerestük a San Lorenzo-templomot. A 13-14. századi téglából épült szép Isten háza egyik mellékoltáránál Árpád-házi Szent Erzsébet szobrát fedeztük fel, s kőbe álmodva ugyanő nyújtotta az alamizsnát a kolostori kerengőben. E templomban található Montagna síremléke is. Magyar nyomokat keresve a városszéli protestáns temető felé vettük az irányt. Elhagyatottságot sugall már a bejárat is, s sajnos így a Magyár emlékek Itáliában című könyvemben jelzett két magyar sírnak semmi nyomát nem találtuk. Gondoltuk, ellátogatunk a Risorgimento Múzeumba, az egységes Itáliáért folyó harcnak emléket állító kiállításra. Mindig élvezem ezeken a tárlatokon a nyomozás feszültségét és a rátalálás örömét, amikor magyar nevekre akadunk. A kis magaslaton fekvő villa udvarán 5koda gyártmányú ágyúk fogadtak bennünket, s nem csalódtunk a várakozásunkban, találkoztunk magyar nevekkel, s arcképekkel. Például Benedek Lajos táborszernagyéval, aki jelentős katonai szerepet játszott a császári és királyi hadsereg tisztjeként. Gróf Zichy Ferdinánd arcképét is őrizte tárló. A Vázsonykőn 1783-ban született katona édesapja Metternich mellett dolgozott. Az ifjú gyorsan haladt előre a katonai pályán, a császári hadsereg tábornagya lett. 1848 márciusában Veneto tartomány kormányzója, Velence városának és erődjének parancsnoka. Jóllehet a császári hatalmat képviselte, mégis hálásak lehemek neki az olaszok, mivel 1849-ben engedett a lázadóknak, s így megmentette a műemlékvárost. E tettéért azonban hűdenség miatt tízévi börtönbüntetésre ítélték, 1851-ben Ferenc József megkegyelmezett neki. A gróf elhagyta a katonai pályát, visszavonultan élt Pozsonyban, s ott is halt meg 1862-ben. A múzeum egyik tárlójában egy kiáltvány ragadta meg figyelmemet: Alle Popoloziani! — az aláírás: Francesco Conte Gyulai generális 1859. Gróf Gyulai Ferenc Pesten született és szintén császári és királyi táborszernagyként harcolt Itáliában 1848—49-ben. 1859-ben Ferenc József császár a Lombard- Velencei Királyság kormányzójává nevezte ki. Erélytelen hadvezetése osztrák megítélés szerint sorozatos vereségekhez, a solferinói csatához vezetett. O maga nem osztotta ezt az ítéletet: alvezéreit, és a Bécsből kapott parancsokat hibáztatta. A tény azonban az, hogy az osztrák csapatok vereségei után 1861-ben megalakulhatott az Olasz Királyság. Gyulai generális kegyvesztetté vált, nyugdíjazták. A város feletti egyik hegyet a Madonna del Berico nevű kegyhely templomegyüttese utalja. Unikum a felvezető 13. századi loggiasor száznyolcvan oszlopával. Az élő hit tanúsága volt a sok zarándok, aki felkereste Máriát, és a számtalan hálaajándék. Odafentről, egy kávézó teraszáról csodálhattuk Vicenzát és a távoli hegyeket. Vicenzából tovább indultunk Verona felé. Újból átérezhettem Stendhal szavait, aki a Séták Itáliában című művében így írt: „Itáliai utam olyan boldoggá tesz, amilyen sehol még becsvágyam legszerencsésebb napjaiban sem voltam... Tisztán látom az olasz életmódot; azt hiszem, sokkal inkább kedvez a boldogságnak, mint a miénk. Legjobban talán az általános kedélyesség és a természetesség ragad meg. ”S bár ezek a sorok a francia írótól a 19. század elején keletkeztek, jórészt ma is megállják helyüket. Csermák Judit
