Új Szó, 2022. augusztus (75. évfolyam, 177-202. szám)

2022-08-01 / 177. szám

KÖZÉLET Szlovákiai kisbefektetőként most így harcolhatunk a pénznyelő infláció ellen MOLNÁR IVÁN Pozsony. Hogyan birkózhatunk meg kisbefektetőként az inflációval? Mely alapok teljesítenek a legjobban, és mit tehetnénk, hogy nagyobb hozamokra tegyünk szert? A Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság közzétette a szlová­kiai kisbefektetőknek szélé legfrissebb ajánlásait. Szlovákia a legmagasabb infláció­val küszködő uniós tagországok kö­zé tartozik, és egyelőre semmi jele a javulásnak. A szlovák jegybank kö­zéptávú előrejelzése szerint az árak idén több mint 10 százalékkal, jövőre pedig még ennél is gyorsabban emel­kednek. A szakértők riadót fújtak: a magas infláció hatalmas károkat fog okozni a lakosság megtakarításai­ban. Szlovákiában ugyanis a lakosság nagy része a pénzügyek szempontjá­ból továbbra is rendkívül konzerva­tív stratégiát követ: megtakarításaink 60%-át készpénzben és bankszámlán tartjuk. A pénz fialtatása szempont­jából így látványosan lemaradunk a többi euróövezeti országtól. Ráadá­sul, ha be is fektetjük a pénzünket, rengeteg olyan hibát követünk el, amelyek megakadályozzák megta­karításaink látványos gyarapodását. A Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzői épp ezért idén is előrukkoltak a szlovák befek­tetői indexszel, felmérve a pénz fial­tatásának a leghatékonyabb módjait, egyben olyan tanácsokkal látva el a kisbefektetőket, amelyeknek köszön­hetően elkerülhetik a rájuk leselkedő legnagyobb veszélyeket. Pénznyelő infláció A befektetői indexet idén is a Szlo­vák Vagyonkezelő Társaságok Szö­vetségének (SASS) a rangsorában szereplő 100 legnagyobb befekteté­si alap eredményei alapján állították össze. „A pénzét a szlovákiai befekte­tési alapokban fialtató átlagos befek­tető eszerint 2017 eleje óta 11,4%-os kumulatív hozamot ért el. Egysze­RÖVIDEN Budaj az erdészek ellensége? Pozsony. Ján Budaj (OEaNO) környezetvédelmi miniszter az erdészek ellen lázit - állítja a Szlovák Erdészkamara (SLsK) Budaj legutóbbi Facebook-be­­jegyzésére hivatkozva. A tárca­vezető ebben felszólította a „fa­vágókat, fakereskedőket és az erdők pusztítóit”, magyarázzák el a nyilvánosságnak a túlzott fakitermelés káros következmé­nyeit. Budaj szerint a patakok­nak csak akkor lesz vize, ha az erdő azt felfogja, a fakereske­dők azonban hatalmas káro­kat okoznak. A kamara szerint az erdőkbe látogatók láthatják, hogy a hosszan tartó szárazság következtében a patakok ott is kiszáradtak, ahol az erdőtakaró érintetlen, és az erdészek évek óta semmilyen módon nem avatkoztak be. (TASR) rűbben fogalmazva, az 5,5 évvel ez­előtt befektetett 10 ezer eurója most 11 140 eurót ér. A bankszámlákon elhelyezett pénz nullához közelítő ka­matozásával szemben ez ugyan kivá­ló eredménynek számít, az infláció legyőzéséhez ezúttal azonban még ez sem volt elegendő. Az áruk és szolgáltatások árai ugyanis 2016-tól 2022. június 30-áig 26,6%-kal emel­kedtek” - figyelmeztet Éva Sadov­­ská, a Wood & Company elemzője. „Az idei év elején még azt tekintet­ték sikeres befektetésnek, amelynek a hozama megelőzte az inflációt. Ma már nem érvényes ez az állítás. Si­keres befektetésről akkor beszélünk, ha a lehető legnagyobb mértékben képes kiküszöbölni az infláció nega­tív hatását. Persze, ideális esetben az áremelkedés mértékét is lekörözhe­ti. Ez azonban a mai helyzetben na­gyon nehéz, és aki erre vágyik, annak extrém kockázatot kell vállalnia, ami nem éri meg” - tette hozzá Radoslav Valko, a Sophistic Pro finance tanács­adó cég vezérigazgatója. Az ellenzéki politikusok mel­lett egyre több kormánypárti képviselő is elképzelhetőnek tartja az előrehozott parla­menti választást. Az elemzők szerint, ha Eduard Heger kor­mányfő komolyan gondolja a négyes koalíció megmenté­sét, ezért jóval többet kellene tennie. Pozsony. Richard Takáö, az el­lenzéki Smer parlamenti képviselője a TA3 hírtelevízió hétvégi vitamű­sorában elmondta, a jelenlegi ko­alíciós válság megoldását az elő­rehozott parlamenti választásban látja, a véleménye szerint „ez egy demokratikus megoldás lenne”. Ta­­kác véleménye ellen nem tiltakozott Juraj Krúpa sem, aki szerint reális Járvány ás háború A vizsgált időszakban, vagyis az elmúlt 5,5 évben a befektetési ala­pok hozamát két kulcsfontosságú tényező befolyásolta negatívan: a koronavírus-járvány 2020-as berob­­banása és a február végétől dúló uk­rajnai háborús konfliktus. A Wood & Company által közzétett befekte­tői index értéke 108,2-ről (2019 ne­gyedik negyedévében) 99,8 pontra (2020 első negyedévében) csökkent. Ezt követően az index fokozatosan 121,8-ra emelkedett (2021 negyedik negyedévétől), az ukrajnai háború azonban visszavetette a jelenlegi, 111,4-es szintre. Látványos különbségek A befektetést leginkább a hosszú­távfutáshoz hasonlíthatnánk, ami azt jelenti, hogy a hozamokat hosz­­szú távon kell vizsgálnunk, legalább három-, ideális esetben azonban öt­éves időtávlatban. „A jelenlegi hely­zetet szélsőségesnek és átmenetinek tartjuk. Amint az inflációs helyzet esélye van az előrehozott választás­nak. „Az SaS nem fél ettől az eshe­tőségtől” - állítja Krúpa, aki múlt csütörtökön jelentette be, hogy kilép az OEaNO képviselői klubjából, és csatlakozik az SaS parlamenti frak­ciójához, amit azzal indokolt, hogy az OEaNO eltért az eredeti értékei­től és az ultrakonzervativizmus irá­nyába mozdult el. Emellett teljesen elfogadhatatlannak nevezte azokat az elképzeléseket, hogy ha nem si­kerül megoldani a kormányválsá­got, kisebbségi kormányként foly­tathatnák, „mindenféle bűnözők, szélsőségesek és fasiszták” külső támogatásával. Ezt vörös vonalnak nevezte, amit nem szabad átlépni. „Az SaS tisztában van azzal, hogy merre tart Szlovákia, és nem akarja, hogy az árak emelkedéséért megnyugszik, várhatóan visszaté­rünk a tavalyi értékekhez. Azonban még ez sem jelent majd az inflációt jóval meghaladó hozamot, vagyis a befektetőknek változtatniuk kell a stratégiájukon, ha nagyobb hozamo­kat szeretnének elérni” - értékelte a jelenlegi fejleményeket Maro§ Du­­rik, a Wood & Company befektetési igazgatója. Szerinte az általuk vizs­gált alapok közül az elmúlt 5,5 évben a legmagasabb, 39,1%-os kumulatív hozamot a részvényalapok érték el, ami évi 6,2%-os éves hozamnak fe­lel meg. Ezt követik az ingatlanala­pok, amelyek 20,8%-os kumulatív és 3,5%-os éves hozamot produkál­tak. 2017 óta csak ez a két alaptípus tudott lépést tartani az inflációval. A vegyes alapok 4,2%-os kumulatív hozamot értek el, ami 0,8%-os éves gyarapodásnak felel meg. A rövid lejáratú alapok hozama alig haladta meg a 0 százalékot, a kötvényalapok pedig veszteségesek voltak. Hogyan hatott az ukrajnai hábo­rú a különböző típusú alapok tel­ét is felelősségre vonják” - állítja Takáö, aki szerint a liberális párt ezért mondta fel a koalíciós szerző­dést. Krúpa szerint azonban erről szó sincs, eszük ágában sincs me­nekülni a felelősség elől, az előreho­zott választás lehetőségét azonban ő sem zárta ki. A kormányválsággal kapcsolat­ban ugyanakkor egyre több elemző hívja fel a figyelmet a kormányfő, Eduard Heger felelősségére. „A kor­mányválság megoldásának a kulcs­­szereplője a miniszterelnök, aki eh­hez a legerősebb hatáskörrel és ké­pességekkel rendelkezik” - állítja Juraj Hrabko publicista. Szerinte, ha Heger valóban a négyes koalí­ció folytatásában érdekelt, akkor a probléma megoldásának erre a modelljére kellene összpontosíta­jesítményére? „Az ingatlanalapok kivételével, amelyek 0,8 százalékos növekedést produkáltak, a hoza­mok 2022 első felében csökkentek” - mondta el Durik. A befektetési szakértő szerint a növekvő infláción kívül azonban egyéb okai is van­nak a hozamok csökkenésének. „Ez utóbbi a kötvénybefektetések vi­szonylag magas arányával is magya­rázható, ezek ugyanakkor 2017 óta évente mintegy 1,4%-ot veszítettek. Ráadásul a részvényalapok esetében a befektetők gyakran rosszul dönte­nek. Azon részvényalapok teljesít­ménye, amelyekben az átlagos szlo­vákiai befektető elhelyezte a pénzét, évi 1,8%-kal volt alacsonyabb, mint a globális tőzsdéken forgalomba ho­zott alapok teljesítménye, amelyek 2017 óta évi 8%-ot is hoztak a be­fektetőknek” - figyelmeztet Durik. Hasznos tippek A Wood & Company befektetési igazgatója több olyan tippet is meg­osztott velünk, amelyeknek köszön­hetően hatékonyabban gyarapíthat­­juk a megtakarításainkat. „Az egyik legfontosabb tanács, hogy ne ha­gyatkozzunk a befektetési termékek eddigi teljesítményére, ez ugyanis könnyen változhat. Hosszabbítsuk meg a befektetésünk időhorizont­ját, és összpontosítsunk inkább a di­namikusabb részvényalapokra. Ez utóbbiakat azonban párosíthatjuk az ingatlanalapokkal is. A vegyes alapokat váltsuk le kötvényalapok­kal vagy részvényalapba történő be­fektetéssel. A részvénybefektetések esetében ugyanakkor mellőznünk kellene a felesleges spekulációt, és inkább egy globális részvényalap mellett kellene döntenünk” - taná­csolja Maros Durik. Radoslav Valko ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az előt­tünk álló időszak kedvezhet a csa­lóknak. „Ezekben a nehéz időkben számos olyan vállalat jelenhet meg a piacon, amelyek magas hozamú vállalati kötvényeket kínálnak majd a befektetőknek. De ezekkel inkább pénzt veszíthetünk, ahelyett, hogy gyarapítanánk a megtakarításain­kat” - figyelmeztet Valko. nia, és egyelőre nem kellene más lehetőségeket, például a kisebbségi kormányt említenie a nyilvánosság előtt. „Nem mondhatja, hogy ő a né­gyes koalíció mellett van, de ha ez nem folytatódhat, akkor nem zárja ki a kisebbségi kormányzás forga­tókönyvét sem. Miniszterelnökként a négyes koalíciót kellett volna vá­lasztania, politikailag így lett vol­na hiteles” - mondja Hrabko. Hoz­zátette, hogy a miniszterelnöknek már az elején foglalkoznia kellett volna a problémával. „A kormány­fő politikai hibát követett el azzal, amikor elfogadta az SaS által adott két hónapos ultimátumot. így olyan helyzetbe lavírozta magát, amely­ben elvesztette az irányítást, és már csak együtt sodródik a többiekkel” - figyelmeztet Hrabko. (mi, tasr) Az ellenzék szerint az SaS csak a felelősségre vonást kerülné el

Next

/
Oldalképek
Tartalom