Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-07 / 156. szám

2022. július 7., csütörtök, 15. évfolyam, 27. szám N ötre-Da me Átalakítják a katedrális környékét Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre-Dame környékének átalakításával: a székesegy­ház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával. Arme Hidalgo főpol­gármester múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a közbeszerzési pályá­zat utolsó fordulójába jutott négy építésziroda közül az önkormány­zat által megbízott zsűri a párizsi egyházkerülettel és a Notre-Dame­­ért felelős állami intézménnyel közösen a belga építészirodát bízta meg a székesegyház környékének átalakításával. A tervek alapján a Notre-Dame mentén fákkal övezett hosszú ár­nyékos sétányokat alakítanak ki, ahol a látogatók a nagy melegben is kellemes körülmények között tekinthetik majd meg az épít­ményt. A templom előtti, jelenleg lebetonozott téren pedig fákkal övezet füves terület lesz. Mindennek köszönhetően a hom­lokzat és az üvegablakok jobban ki fognak emelkedni a környezetből. A templom mögötti területen, ahol jelenleg bokrok és kordonok veszik körbe a székesegyházat a Szajna irányában, egy füves ját­szótér lesz, ahonnan a gótikus épület támpilléreire és az üvegab­lakokra a korábbiaknál jobban rá lehet majd látni. Az átalakítás egyik célja a zöld felületek növelése mikroklímák kialakításával a templom körül, a klímaváltozás, és az egyre gyako­ribb kánikulák kivédésére. A lá­togatók hűsítésére vizes részeket is kialakítanak a parkosítás során. Az esővizet a katedrális tetejéről a templom alagsorába vezetik, ahonnan a füvesített lejtőkön a parkba párologtatják, így a felszí­nen 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet. „Elképzelésünk szerint a nagyon urbanisztikus formákat klimatikus formákká alakítjuk át” - mondta a bemutatón Bas Smets. „Egész Párizs számára fontos dolgot való­sítunk meg. Bebizonyítjuk, hogy a város többi része is adaptálható” - tette hozzá. A Notre-Dame körül összességében 36 százalékkal fog nőni a zöldfelü-Emmanuel Macron francia elnök 2019-ben a tűzvész után azt ígérte, hogy a székesegyházat öt éven belül helyreállítják, de ezt a határidőt több hátráltató tényező miatt valószínűleg nem tudják tartani (Fotó: Shutterstock) 99 Elképzelésünk szerint a nagyon urbanisz­tikus formákat klimatikus formákká alakítjuk át. A beruházás 50 millió eurós költ­ségeit teljes egészében a párizsi önkormányzat állja. Az átalakítás 2027-re készül el teljesen, de a parkosított részt már 2024 má­sodik felében igénybe vehetik a látogatók, ugyanakkor, amikor be­fejeződik a templomnak a 2019-es tűzvészt követő helyreállítása. A székesegyházban 2019. április 15- én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártomyot. Em­manuel Macron elnök ugyan akkor A templom mögötti területen /n VtSJatSZÓtér,es2' ahonnan a gótikus épület támpilléreire és az üvegablakokra a korábbiaknál jobban rá lehet majd látni (Fotó: Shutterstock) A tervek alapján a Notre-Dame mentén fákkal övezett hosszú árnyékos sétányokat alakítanak ki, ahol a látogatók a nagy melegben is kellemes körülmények között tekinthetik majd meg az építményt. (Fotó: © studio Alma/Bas Smets) A párizsi Notre-Dame: Stryge és démon, a leghíresebb az összes kiméra közül (összetétel) (Fotó: Shutterstock) letek területe több mint 130 fa ül­tetésével, de a tervek szerint egyik elvenni azt a kilátást, amelyet a Szajnát átszelő hidak kí­nálnak a templomra. A jelenleg kihasználatlan 3 négyzetméteres föld alatti parkolót fogadóközponttá alakítják át a láto­gatók számára, ahol csomagmegőr­ző, kávéház, könyvesbolt is nyűik. Innen lesz megközelíthető a Notre- Dame régészeti kriptája, és lesz egy kijárat a Szajna irányába is. ígéretet tett arra, hogy a székesegy­házat öt éven belül helyreállítják, de ezt a határidőt több hátráltató tényező, köztük az elhúzódó ólom­mentesítés és a pandémia okozta leállások miatt valószínűleg nem tudják majd tartani. A tűzvészt megelőzően évente csaknem 12 millióan keresték fel a Notre-Dame-ot, ahol 2400 misét és 150 koncertet tartottak minden évben. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom