Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-06 / 155. szám

www.ujszo.coml 2022. július 6. SPORT 117 Az FTC idegenben, a Slovan hazai pályán kezdi a BL-selejtezőt A ferencvárosiak az időeltolódástól tartanak leginkább (Fotó: frad+hu) ELEK ZOLTÁN Ma a Ferencváros és a Slovan Bratislava is meg­kezdi szereplését a lab­darúgó Bajnokok Ligája­­selejtező első fordulójá­ban. Előbbi 16 órától a Tobol FC vendégeként, utóbbi 20.30-tól hazai pályán a Dinamo Batumi ellen láp pályára. A magyar és a szlovák bajnok már a BL-selejtező második fordulójá­ban összecsaphat egymással, ehhez azonban az kell, hogy a Fradi kiejt­se kazah ellenfelét, míg a Slovan a georgiai bajnok ellen vegye sikerrel az első párharcát. Hétórás repülőút után Az utóbbi három évben kétszer az Európa-liga, egyszer a Bajnokok Li­gája csoportkörébe bejutó FTC egy olyan ellenféllel találkozik, amely egy szezonnal ezelőtt az EKL-selej­­tező 1. fordulójában meglepetésre a horvátországi 2:0-ás veresége után otthon hosszabbításban kivívta a to­vábbjutást a Hajdúk Split ellen. Majd a második körben az MSK Zilina el­len 6:0-ás összesítéssel, kettős vere­séggel búcsúzott a sorozattól. A ferencvárosi játékosok és a stáb már hétfőn útnak indult Kazahsztán­ba, ahová egy 7 órás repülőút után ér­keztek meg, és a legfőbb feladatuk a meccsig, hogy kipihenjék az utazást és valamelyest megszokják a négy­órás időeltolódást. „Jó a hangulat a csapat körül, mindenki kellően rá van hangolódva a szerdai mérkőzés­re. Jó állapotban vagyunk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy olyan eredményt érjünk el, amivel a stáb és mi is elégedettek lehetünk. Kielemeztük az ellenfelet, ennek el­lenére biztos vagyok benne, hogy a szakmai stáb folyamatos instrukci­ókkal fog ellátni minket a mérkőzést megelőzően. Kedden már a helyi, sta­dionban edzünk majd, szerdán pedig elkezdődik a szezon” - nyilatkozta a zöld-fehér klub honlapjának a csapat balhátvédje, Pászka Lóránd. A Ferencváros új igazolásai kö­zül a holland védő Mats Knoester, a francia középpályás Xavier Mercier és a mali válogatott szélső Adama Traoré került be a BL-keretbe. A 16 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport és az Aréna Sport 1 tévécsatornák élőben közvetítik, a játékvezető a horvát Dario Bel lesz. Ismerős ellenfél A pozsonyi Slovan a georgiai baj­nok Dinamo Batumi ellen mérkőzik. A Fortuna Liga győztesének edző­je, idősebb Vladimír Weiss jól isme­ri a georgiai futballt, hiszen mielőtt hazatért volna, az ottani válogatott szövetségi kapitányaként tevékeny­kedett. „Ezt a mérkőzést sikerrel kell ven­nünk. Egy minőségi ellenfél ellen lépünk pályára, akit ismerek, de ők is ismernek minket, hiszen öt évig dolgoztam ott. Egy sokat futó csa­patról van szó, amelyik tudja, hogy mit szeretne játszani. Ők ráadásul játékban vannak, hiszen Georgiá­ban zajlik a bajnokság” - mondta a Weiss a hétfői sajtótájékoztatón. A Batumi jelenleg 20 meccs után vezeti hazája bajnokságát a Dinamo Tbiliszi előtt. A georgiaiak 14 győ­zelem és 5 döntetlen mellett mind­össze egyszer kaptak ki, legutóbbi 17 meccsükön veretlenek. Az égszínkékek már nevezték a szerdai mérkőzésre a Premier Le­­ague-ből hazatérő Juraj Kuckát és a Hollandiából igazolt belga védőt, Siemen Voetet, de a korábbi DAC­OS Eric Ramirez és a georgiai Gi­­orgi Csakvetadze nem került be a BL-keretbe. A 2Ö.30-kor kezdődő mérkőzé­sen, melyet az RTVS SPORT élő­ben közvetít, az angol David Coote fújja majd a sípot. SPORTATV-BEN 13.00 és 18.00 - SPORT 1 (ma­gyar): Sznúker, Championship League, Leicester 13.25 - EUROSPORT 1: Tour de France kerékpáros-körverseny, 5. szakasz (13.45 - CT SPORT, 15.15 -RTVS SPORT) 13.30 - EUROSPORT 2: Wimb­ledoni tenisztorna 16.00 - M4 SPORT, ARENA SPORT 1: Tobol Kosztanaj-Fe­­rencváros labdarúgó BL-selejtező 1. meccs 18.05 - RTVS SPORT: U18-as atlétikai Eb, Jeruzsálem 20.00 - PREMIER SPORT 2: Chicago—Minnesota baseball MLB-meccs 20.30 - RTVS SPORT: Slovan Bratislava-Dinamo Batumi lab­darúgó Bajnokok Ligája-selejtező, 1. meccs 21.00 - M4 SPORT: Anglia- Ausztria női foci-Eb-csoport­­meccs 21.30 - SPORT 2 (magyar): Oakland-Toronto baseball MLB- mcccs 0.15 (csütörtök) - NOVA SPORT 3: Palmeiras-Cerro Porteno lab­darúgó Libertadores-kupa-nyol­­caddöntő 0.15 (csütörtök) - NOVA SPORT 4: Colón-Talleres labdarúgó Li­­bertadores-kupa-nyolcaddöntő 2.30 (csütörtök) - NOVA SPORT 3: Flamengo-Depor­­tes Tolima labdarúgó Libertado­­res-kupa-nyolcaddöntő 2.30 (csütörtök) - NOVA SPORT 4: River Plate-Vélez Sarsfíeld labdarúgó Libertado­­res-kupa-nyolcaddöntő Tour: Van Aert nyert Az éllovas Wout van Aert szó­ló szökésből nyerte a Tour de France országúti kerékpá­ros-körverseny negyedik sza­kaszét, ezzel növelte előnyét összetettben. A hétfői szünnap után kedden a pöttyös trikós dán Magnus Cort a francia Anthony Perez társaságában tekert el a mezőnyből több mint hét percre. Perezt az utolsó emelke­dőn érte utol a mezőny, amelyen a Jumbo-Visma kezdett rombolásba és tépte szét a sort, a munkát pedig a sárga trikós Van Aert fejezte be, aki tíz kilométeres szóló támadást vállalva mindenkit lerázott. Az elő­ző három etapon egyaránt második belga kiválóság maga mögött tudta-i tartani az összerázódó sprintvona­tokat. Még arra is volt ideje, hogy egy repülő madár szárnymozdula­tait imitálva ünnepelje pályafutása hetedik Tour-etapgyőzelmét. A második helyért vívott sprint­ben honfitársa, Jasper Philipsen bi­zonyult leggyorsabbnak, aki abban a tévhitben ünnepelte részsikerét né­hány másodpercig, hogy az első po­zíciót szerezte meg. Harmadikként a Jumbo-Visma másik bringása, a francia Christophe Laporte ért cél­ba, kevéssel megelőzve a 35. szü­letésnapját éppen kedden ünneplő norvég Alexander Kristoffot és a szlovák Peter Sagant. Van Aert a különidőnek és a jóvá­írásnak köszönhetően növelte elő­nyét az összetettben. (MTI) Kirúgta Pochettinót a PSG A Paris Saint-Germain labda­rúgócsapatának vezetői kedden felbontották Mauricio Pochetti­­no vezetőedző szerződését. Az argentin szakembert tavaly janu­árban nevezték ki, irányításával a 2020/21-es szezonban a Fran­cia Kupát, az előzőben pedig a francia bajnokságot nyerte meg a fővárosi együttes, a BL-ben azonban idén is kudarcot vallott, a nyolcaddöntőben búcsúzott a későbbi győztes Real Madriddal szemben. A PSG a várakozások­nak megfelelően azt a Christop­he Galtier-t nevezte ki Pochetti­­no helyére, aki a Nice gárdájától érkezik. (MTI) Kapust igazolt a DAC focicsapata A DAC labdarúgócsapata má­sodik nyári szerzeménye Samuel Petrás lett. A zsolnaiak 23 éves kapusa egyéves kölcsönjátékra érkezik a dunaszerdahelyiek­­hez. „Az érkezése választ jelent Ricardo sérülésére, szükségünk van egy erős kapusszekcióra. Azzal, hogy Veszelinov Dani felkészült és Somorjáról elhoz­tuk Miso Trnovskyt, fontos volt, hogy legyen olyan kapusunk, aki jól ismeri a szlovák bajnokságot és tudja, milyen stílusban szeret­nénk futballozni. Bízom benne, hogy teljesíti az elvárásainkat” - idézi a DAC honlapja Adrian Gul’a vezetőedzőt. (fcdac.sk) Van Aert a zöld trikót célozta meg, de egyelőre a sárga is az övé (Fotó: TASR/AP) SPORTMENÜ ► Labdarúgás BL-SELEJTEZŰK, 1. forduló -16.00: Tobol Koszta­­naj-Ferencváros; 18.00: Bodö/Glimt-Klaksvík, HJK Helsinki-RFS Riga: 19.30: Dudelange-KF Tirana; 20.00: Zrinjski Mostar-Sheriff Tiraspol; 20.15: NK Maribor-Sahtyor Szoligorszk; 20.30: Slovan Bratisl­ava-Dinamo Batumi. EKL-SELEJTEZŰK, 1. forduló-17.00: Inter Turku-Dri­­ta; 20.00: Víkingor Gota-Europa FC. EREDMÉNYEK ► Kézilabda NŐI U21-ES VB, döntő': Norvégia-Magyarország 31:29 (17:15). ► Kosárlabda FÉRFI VB-SELEJTEZŐK. 6. forduló - A csoport: Szlo­­vákia-Lettország 60:93 (10:26,13:25,23:19,14:23) E csoport: Franciaország-Magyarország 81:40 (15:11, 24:14,29:2,13:13). ► Vízilabda FÉRFI VB, Budapest, döntő: Spanyolország-Olaszor­­szág 9:9 (3:3,3:0,2:3,1:3), ötméteresekkel 6:5. ► Sakk VILAGBAJNOK-JELŐLTI TORNA, 13. forduló: Jan Nyepomnyascsij (orosz)-Rapport Richárd (magyar) döntetlen. 14. (utolsó) forduló: Rapport-Tejmur Radzsabov (azeri) 0:1. A végeredmény: 1. Nyepomnyascsij 9,5 pont, 2. Ting Li-zsen (kínai) 8,3. Hikaru Nakamura (amerikai), Radzsabov 7,5-7,5,5. Fabiano Caruana (amerikai) 6,5, 6. Alireza Firouzja (francia) 6,7. Rapport és Jan-Kr­­zysztof Duda (lengyel) 5,5-5,5. ► Forma-1 A VB ÄLLÄSA - pilóták: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 181 pont; 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 147; 3. Charles Ledere (monacói, Ferrari) 138; 4. Car­los Sainz (spanyol, Ferrari) 127; 5. George Russell (brit, Mercedes) 111:6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 93; 7. Llando Norris (brit, McLaren) 58; 8. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 46; 9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 39; 10. Fernande Alonso (spanyol, Alpine) 28. Csapatok: 1. Red Bull 328 pont, 2. Ferrari 265,3. Mer­cedes 204,4. McLaren 73,5. Alpine 67,6. Alfa Romeo 51,7. Alpha Tauri 27,8. Haas 20,9. Aston Martin 18, 10. Williams 3. ► Tenisz WIMBLEDONI TORNA, nyolcaddöntő-férfiak: Cristi­­an Garin (chilei)-Alex De Minaur (ausztrál) 2:6.5:7,7:6, 6:4,7:6; Nick Kyrgios (ausztrál)-Brandon Nakashima (amerikai) 4:6,6:4,7:6,3:6,6:2; Taylor Fritz (amerikai, 11. )-Jason Kubier (ausztrál) 6:3,6:1,6:4; Rafael Na­­dal (spanyol, 2.)-Botic Van De Zandschulp (holland, 21.) 6:4,6:2,7:6; Novak Djokovics (szerb, 1.)-Tim van Rijthoven (holland) 6:2, 4:6, 6:i, 6:2; Jannik Sinner (olasz, 10.)-Carlos Alcaraz (spanyol, 5.) 6:1,6:4,6:7, 6:2; Cameron Norrie (brit, 9.)-Tommy Paul (amerikai, 30)6:4,7:5,6:4. Nők: Amanda Anisimova (amerikai, 20.)-Harmony Tan (francia) 6:2,6:3; Ajla Tomljanovic (ausztrál)-Alize Cornet (francia) 4:6,6:4,6:3; Simona Halep (román, 16.)-Paula Badosa (spanyol, 4.) 6:1,6:2; Jelena Ri­­bakina (kazah, 17.)-Petra Martic (horvát) 7:5,6:3; Onsz Dzsabör (tunéziai, 3.)-Elise Mertens (belga, 24)7:6,6:4. Férfi páros: Filip Poláóek, John Peers (szlovák, auszt­rál, 7)-Jamie Murray, Bruno Soares (brit, brazil, 9.) 7:6,6:4,4:6,6:4. Negyeddöntő - nők: Tatjana Maria (német)—Jule Nie­­meier (német) 4:6,6:2,7:5. Férfiak: Djokovics-Sinner 5:7,2:6,6:3,6:2,6:2. ► Kerékpár TOUR DE FRANCE, 4. szakasz (Dunkerque-Calais, 171,5 km): 1. Wout van Aert (belga) 4:01:36; 2. Jasper Philipsen (belga) +8; 3. Christophe Laporte (francia), ... 5. Peter Sagan (szlovák) mind a. i. összetett: 1. Van Aert 13:02:43+ 2. Yves Lámpáért (belga) +26; 3. Tadej Pogacar (szlovén) +32;... 68. Sagan +1:57. ► Sportfogadás KENŐ -vasárnap: 7,10,12,16,19,24,26,36,38,41,43, 47,51,53,54,56,57,63,69,74. Kenő Plusz-szám: 56. Hétfő: 2,4,5,14,15,22,27,31,35,38,39,42,51,52, 56,60,61,66,73,78. Kenő Plusz-szám: 2. KENŐ JOKER - vasárnap: 326547. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (10), 5. díj: 2,50 euró (94), 6. díj: 0,50 euró (846). Hétfő: 000212. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (8), 5. díj: 2,50 euró (93), 6. díj: 0,50 euró (988). L0T0, a 26. játékhét (vasárnap), i. húzás: 25,27,33, 35, 47, 48, pótszám: 4. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 6689,70 euró (1); 4. díj: 34,50 euró (310); 5. díj: 15,20 euró (526); 6. díj: 5,20 euró (5372), 7. díj: 5,20 euró (6159). JACKPOT: 500 000 euró. II. húzás: 23,31,36,41,43,48; pótszám: 29. NYERE­MÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 250 euró (3); 4. díj: 25,00 euró (307), 5. díj: 10,00 euró (355), 6. díj: 5,00 euró (3875), 7. díj: 3,00 euró (5329). JOKER-szám: 471458. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 330 euró (8); 4. díj: 33 euró (105); 5. díj: 3,30 euró (1022). L0T0 5 a 35-ből: 3,13,14,20,28. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 9796,37 euró (2); 2. díj: 215,30 euró (84), 3. díj: 3,30 euró (2373).

Next

/
Oldalképek
Tartalom