Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-22 / 169. szám

www.ujszo.comj 2022. július 22. RÉGIÓ I 5 Ismét kiszáradt Szepsiben a Bódva NÉMETI RÓBERT * ^ . \ nMWIl'lÉ II A Bódvában normális esetben is csak térdig ér a víz, ugyanakkor voltak évek, amikor a medréből is kilépett (A szerző felv) Porszáraz Szepsiben a Bódva folyó medre, a benne ólő álla­tok szinte mindegyike elpusz­tult. A Szlovák Halászszövet­­sóg szepsi szervezete szerint az elmúlt években már több­ször előfordult hasonló hely­zet, de a folyómeder még soha nem volt ilyen hosszú ideig víz nélkül. SZEPSI „A folyó medre igazából a kato­nai javítóműtói számítva, Szepsi és a Debrődhöz tartozó Hetény (Hatiny) közötti részen jelen pillanatban por­száraz. Ez azt jelenti, hogy onnan­tól számítva mintegy 15 kilométeres szakaszon át, egészen a közeli Zsar­­nóig nincs benne víz. Nem az első eset, az elmúlt tizenöt év alatt ez már a negyedik alkalom, most azonban már közel egy hónapja teljesen száraz a meder. A probléma egyébként azóta áll fenn, amióta ivóvízkutakat fúrtak a közelben” - mondta Greizinger Gá­bor, a szepsi halásztársaság elnöke. Visszatérő gond Lapunk legutoljára 2018 augusz­tusában számolt be a Szepsit átsze­lő Bódva folyó aggasztó helyzetéről, amikor ugyancsak a rekkenő hőség miatt annyira alacsony volt a víz szintje, hogy a Bódva és az Ida össze­­folyási pontjától Szepsin át egészen Bodollóig csak néhány apró tócsa volt a mederben. A halállomány egy része még a kiapadás előtt felúszott a maga­sabban fekvő mederbe, de többsége­­csak úgy, ahogy az most is történt - a kisebb tócsákban rekedt és elpusztult. Greizinger Gábor akkor is hangsú­lyozta, ilyen esetben a halászok saj­nos nem sokat tehetnek. „2015-ben ugyanez történt. A víz hirtelen eltűnt, a halak pedig mind elpusztultak” - mondta az előző szárazság során az Új Szónak Greizinger. A már-már rendszerességgel ismétlődő száraz­ság ellenére a Bodvát rendszeresen telepítik, főleg pisztránggal, de van benne sügér, süllő, csuka és más ha­lak is. „A halak érzik, hogy a vízszint csökken, ezért a pisztrángok ilyenkor a Mecenzéf melletti mélyebb vízbe költöztek. Önkéntesek segítségével elsősorban folyami rákokat telepítet­tünk át, de az állomány túlnyomó ré­sze így is elpuszult. A ragadozók már gondoskodtak a maradékról” - mond­ta Greizinger Gábor. A víz visszatér A halászok nem tartanak attól, hogy a víz idővel nem térne vissza a folyó medrébe, a halállomány és az összes többi élőlény megjelenése hosszú évekbe telhet. A Szlovák Víz­gazdálkodási Vállalat (SVP) nemré­giben egy közösségi közleményben is felhívta az emberek figyelmét ar­ra, hogy jelenleg nemcsak Szlováki­ában, hanem egész Európában szá­raz időszak van, ami a folyók és a tározók alacsonyabb vízszintjével jár. „A száraz időjárás mellett közreját­szik a mocsárlecsapolás, a folyamsza­bályozás és a globális felmelegedés is, mely összességében akár ökoló­giai katasztrófához is vezethet a kör­nyéken. Azt viszont szintén el kell mondani, hogy csak nemrég szem­besültem Szepsi Lackó Máté króni­kájával, melyből kiderült, hogy már az 1500-as években is két alkalom­mal kiszáradt a Bódva. Ebből arra következtethetünk, hogy a probléma valószínűleg nem csak az emberi te­vékenységek hatásából ered” - tudtuk meg korábban az SVP vízügyi szak­embereitől. Földbe süllyesztett konténerek VÁGSELLYE Az egész város területén lecse­rélnék a régi szemétgyűjtő konté­nereket korszerű, földbe süllyeszt­­hetőekre. Idén nyáron három ilyen konténerrel pótolják az elavult szemétgyűjtőket a Kukucín utcá­ban és biztonsági kamerát helyez­nek ki a művészeti alapiskolához, a kazánházhoz és az egyik lakó­házhoz, ahová kerülnek. A Vág­­vecse városrészben 2018-ban 17 félig földbe süllyesztett konténert helyeztek ki, és tavaly újabbak ke­rültek a helyükre az Alsó és a P. J. Safárik utcákban. Koller Eri­ka városi szóvivő tájékoztatása szerint a klasszikus 1100 literes konténerek kapacitásához viszo­nyítva ötször annyi szemét fér bele ezekbe az új konténerekbe. A földbe süllyesztett konténerek előnye, hogy 1,6 méterrel a föld felszíne alatt jóval alacsonyabb a hőmérséklet, így nem romlik meg, nem bűzlik a hulladék a tá­rolóban és a guberálók sem tud­nak benne turkálni. (száz) A modern konténerekhez bizton­sági kamerákat helyeznek ki (A városi hivatal felvétele) A falu élhetősége a szempont Lassan befejeződik a községháza és a posta felújítása (A szerző felvétele) Szombaton kitárják a kürti borospincéket SOMOGYI KATALIN Az utóbbi években sok min­den elkezdődött Királyfia­­karcsa háza táján, ami látványosan megváltoztatta a település arculatát. A legszembetűnőbb talán a közságháza ás posta agyüt' tes épületkomplexumának felújítása és átépítése. KIRÁLYFIAKARCSA „Sikeresen pályáztunk a Környe­zetvédelmi Alapnál és teljes mérték­ben megkaptuk a kérvényezett támo­gatást 170 ezer euró értékben. Ehhez természetesen hozzájön a község ré­széről kötelező önrész, ráadásul az önkormányzat úgy döntött, hogy a község hitelt vesz fel ahhoz, hogy a felújítás ne csak kívülről, az állami támogatásból valósuljon meg, de be­lülről is újuljon meg a községháza. Az egész beruházás összértéke vé­gül mintegy 300 ezer eurót tesz ki” - mondja a részleteket Wurczell Zoltán polgármester. Az április elején kezdődött felújítás a szerződésben megszabott feltételek alapján július végéig le is kell, hogy záruljon, amely határidőt gond nélkül tartani is tudja a kivitelező. A posta adminisztrációs terét maga a posta szervezi, amelynek megvannak a sa­ját biztonsági előírásai, a községi hi­vatal részét pedig az önkormányzat. A polgármester úgy tervezi, hogy a karcsai búcsú idejére, amely augusz­tus végén van, már teljes pompájuk­ban fogják élvezni az új tereket. Ami még hátra maradt, az a parkoló kiala­kítása. A napról napra emelkedő épí­tőanyagárakra való tekintettel ez már nem fért bele a keretbe, de ami késik, nem múlik. A projekt és a tervezet megvan rá, a közeljövőben ez is biz­tosan megvalósul. Addig is a terület­­rendezésé lesz a főszerep,-parkosítás és cserjék ültetése, mert Királyfián, más községekkel ellentétben, nem a betonozás a menő. Kedves színfoltja a falunak a köz­ségi hivatal közvetlen közelében lévő takaros tájház, amelyet kívül-belül állandóan csinosítanak, konzervál­nak. „Külön köszönettel tartozom a nyugdíjasoknak azért, hogy ilyen pél­dás rendben tartják a környéket, a kis kertet és a házikót. Ebben a faluban nemcsak a felújítások a fontosak, ha­nem a falu környezetének élhetőbbé tétele. Ápoljuk a zöldövezetet, oda­figyelünk a parkosításra, tisztítjuk az utak mentét. Nálunk látni lehet, hogy ennek a falunak van gazdája, ami elsősorban a helyi lakosok érde­me, akik ugyanígy gondolkodnak” - mondja büszkén a polgármester. Az egyetlen fájó pont a csatorná­zás, amely mindeddig kitartóan kike­rüli Krályfiakarcsát. Mindezt annak ellenére, hogy a szó szerint egy-két kilométer távolságra lévő egyházkar­­csai ipari park néhány száz hektáros területe már évek óta komplett csa­tornarendszerrel üzemel, vagy, hogy a közeli Lúcson már lassan be iS fe­jeződik a csatornarendszer építése. Ráadásul a lúcsi csatornarendszer ad­dig, amíg nem épül meg és nem kezd üzemelni a királyfiai rendszer, el sem indulhat, mert csak ezen a falun ke­resztül csatlakozhat a már működő rendszerre. A királyfiai kérvényt 2020-ban azzal utasították el, hogy nincs fedezet, azóta pedig még felhí­vás sincs, amelyre az önkormányzat reflektálhatna, annak ellenére, hogy a projektjük teljes mértékben készen áll. Ezek a hatalmi döntések kifür­készhetetlen és gyakran minden lo­gikát nélkülöző útjai. Mindenesetre a hétvége az ünnep­lésé volt. A Karcsai Kulturális Fesz­tivál keretén belül átadták rendelte­tésének a felújított tűzoltószertárt. A vigalom kivilágos-kivirradtig tartott, Radics Gigivel és Lagzi Lajcsivál. SZÁZ ILDIKÓ A Kürti Nyitott Pincék Napját a remek borairól és emlékezetes fesztiváljairól ismert érsekújvá­ri járásbeli község szőlőhegyén tartják. A Kürti Hegyközség ve­zetősége és a helyi önkormányzat mintegy háromezer látogatót vár a július 23-i rendezvényre. Kasnyik Zoltán a szervezőcsa­pat nevében arról tájékoztatta la­punkat, hogy elővételben csaknem 700 belépőjegy kelt el. A Kürti Nyitott Pincék Napja a 2008-ban megkezdett hagyományt hivatott folytatni a szőlőtermesztők, bor­készítők bemutatkozásával. A fő­kaput 12 órakor nyitják meg, és az érkezők belépőjegyet, valamint A kürti szőlőhegyen sétálhat, finom bort ízlelhet és minőségi zenét hall­gathat szombaton (A szerző képarchívuma) kóstolójegyet, poharat vásárolhat­nak. Kasnyik Zoltán elmondta to­vábbá, hogy a Rizling és a Duna pódiumokon zajlanak majd a kul­turális és zenei programok, 13.30 órától a legkisebb látogatókat vár­ják a zenés és játékos foglalkozá­sokra, közreműködik a Trillázs csapata, lesz zenés játék trillával, csicsergővel és a padlásra került konyhai eszközökkel. Ugyanitt, a Rizling színpadon ad koncertet 16 órától a Zsapka-Emmer Duó, 19 órakor a Fortissimo együttes kedvelőit várják a színpadhoz, és 23 órától DJ Cseku szórakoztatja a közönséget. A Pódium színpa­don 15.30 órakor lép fel a Ketten csapata, 17.30 és 20 órakor Anya­­lai Pepes János és zenekara húzza a talpalávalót a zamatos nedűket kóstolók örömére. 21.30 órakor az Endorfin magyar alternatív rock­zenekar koncertezik. A szervezők várják a vendégeket az ínyencek udvarába, ahol megkóstolhatják a helyi hagyományos ételeket és lesz kézműves kirakodóvásár. Belépő­jegyek válthatók a helyszínen, de elővételben is kaphatók a https:// bit.ly/strekov-vine-2022 elérhe­tőségen, vagy megvásárolhatók a Kürti Faluházban. A kürti ren­dezvény partneri személyszállítója a fűri EZOP társaság, kilencsze­­mélyes mikrobuszokkal szállítja a beérkező vonatoktól a vendége­ket, hogy ne kelljen gépkocsival érkezniük. A személyszállítást a +421905/702073-as elérhetőségen kérhetik, a tarifát a Hegyközség Kürt közösségi oldalán már köz­zétették az érdeklődőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom