Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)
2022-07-19 / 166. szám
www.ujszb.coml 2022. július 19. RÉGIÓ I 5 BUCHLOVICS PÉTER A párkányi megemlékezésen Günter Demnig kölni művész helyezett el botlatóköveket a Komensky utca 128-as szám előtt, ott, ahonan Solymosiékat lágerbe hurcolták 1944-ben. PÁRKÁNY Hét személyre, egy egész családra emlékeztek vasárnap délelőtt a városban, a Komensky utca 128-as számú ház előtt. Itt laktak ugyanis Solymosiék, több sorstársukhoz hasonlóan innen hurcolták el őket 1944-ben koncentrációs táborba, és a családból csak ketten élték túl a szörnyűségeket. A budapesti székhelyű Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében Günter Demnig kölni művész ezért most hét botlatókövet helyezett a járdába a ház előtt. Amikor elakadunk Mint az az egyesület honlapján olvasható, a Stolpersteine a német nyelvben botlatókövet jelent, de a kifejezés nem csupán a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. 1939 és 1945 között emberek milliói tűntek el Európa városaiból, falvaiból - legtöbbször anélkül, hogy bármi nyom maradt volna utánuk. A botlatókövek ezeket a hiányzó nyomokat teszik újra láthatóvá. Egy embert csak akkor felejtenek el végleg, ha nevét is elfelejtik - vallja Günter Demnig. A botlatóköveket ő találta ki és alkotta meg a kilencvenes években és művészi koncepciójának részeként mindmáig maga szállítja a helyszínre és helyezi azokat el. A kölni művész kis betonkockára applikált réztáblába vési az elhurcoltak nevét, születésük, valamint meggyilkolásuk helyszínét és időpontját. Az így készült emlékkövet az áldozat utolsó - még szabad akaratából választott - lakhelyének bejárata előtt a járdába illeszti. Ketten élték túl Ezt történt most vasárnap is, a kihelyezett botlatókövek a Solymosi család emlékére készültek el. Ez a Hamburgban élő Liad Shadmi grafikus-fotográfusnak is köszönhető. O a kegyeleti rendezvényen elmondta, hogy igyekszik minél több ember sorsát felkutatni a családjából. Személyesen is érintett, mert Solymosiék esetében a nagyszüleiről van szó, csak a nagyanyja, Ilona és a testvére, Irén élték túl a poklot, ők tudtak a táborokból visszatérni. A kegyeleti szertartáson a nagyszülei családi fényképeit is megmutatta és mesélt a népes rokonságról is. A dédpapa, Solymosi Gyula Izidor például a párkányi vasútállomáson dolgozott, de a vészkorszakot ő sem élte túl, Auschwitzban gyilkolták meg. A botlatókövek kihelyezése után imát is mondtak az elhurcoltak emlékére. A holokauszt idején, 1944-ben, mintegy 110 családot, körülbelül 250 embert deportáltak Párkányból - tudtuk meg Himmler György tanártól, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás vezetőjétől, aki segített a vasárnapi rendezvény megszervezésében. A gyűlölet határtalan Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nevében mondott köszönetét Párkány városának, hogy lehetővé tették a botlatókövek elhelyezését és helyben is segítettek történelmileg beazonosítani az utcát és a házat. Kirschner elmondta, A botlatókövek kihelyezése után imát is mondtak az elhurcoltak emlékére tavaly a szomszédos Esztergomban helyeztek ki botlatóköveket az elhurcoltak emlékére. Sajnos, nemcsak a szeretet, de a gyűlölet is határtalan - erre pedig mindig emlékeztetni kell - fogalmazott Kirschner Péter. Eugen Szabó, Párkány polgármestere megköszönte a látogatást és az együttműködést, egyúttal kiemelte, hogy Párkány gazdasági és kulturális fejlődésében a II. világháború előtt kulcsszerepet töltöttek be az elhurcolt családok, ezért is szégyenletes, ami velük történt. „Kötelességünk emlékezni rájuk, ők a mi polgáraink, a mi lakosaink voltak. A holokauszt épp ezért nemcsak az ő tragédiájuk, de az egész emberiség tragédiája, a mi a tragédiánk is. Mindezt manapság különösen fontos tudni, észbe vésni” - mondta Párkány polgármestere. Günter Demnig mindmáig maga szállítja a helyszínre és helyezi el a botlatóköveket (A szerző felvételei) Hét botlatókő emlékeztet Párkányban az elhurcolt Solymosi családra A hét minden napján jár a kassai kisvasút Hároméves korig a gyerekek ingyen utazhatnak a kisvasúton (A szerző felvétele) NÉMETI RÓBERT Az ország második legnagyobb városának északi szélén 67 évvel ezelőtt kezdték meg a még ma is működő csermely-völgyi kis vasút építését. A nyári szezonban a hét minden napján közlekednek a mozdonyok. KASSA A kisvasutat nemcsak a gyerekek imádják, hanem a velük érkező szülők és nagyszülők is, akiket néha nehezebb kicsalogatni az Alpinka állomáshoz megérkező szerelvényekből, mint utódjaikat. A vonatok, köztük a régi gőz- és dízelmozdonyok látványa valamilyen módon mindig lenyűgözi az embereket. A legkisebbek valószínűleg azért imádják a sok keréken gördülő, színesre festett és hangos dudaszóval érkező monstrumokat, mert még nem láttak olyat, a felnőttek pedig azért, mert a fapados vagonokban zötykölődve újra felidézhetik gyermekkori emlékeiket. A kassai kisvasút pontosan ilyen élményt garantál azoknak, akik a város szélén található csermely-völgyi állomáson jegyet váltanak valamelyik járatukra. A gőzmozdonyos és dízelmozdonyos szerelvényeket májusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben egy korlátozott menetrend szerint, júliusban és augusztusban pedig a hét minden napján útnak indítják a csermelyi és a mintegy négy kilométerrel arrébb található Alpinka állomás között. Az 1000 mm széles nyomtávú sínek a Csermely patak mentén vezetik a szerelvényeket a völgyön át a célállomásba, melyhez már az oda vezető út is önmagában gyönyörködtető. A völgyből kimagasló fák, a sűrű zöldövezet, a szerelvény nyitott ablakaiba be-behajló bokrok ágai a kicsik és a nagyok számára egyaránt érdekes élményt jelentenek. Mindenki imádja Mivel a kisvasút elsősorban a gyerekek és az ide érkező kirándulók számára volt kitalálva, senki se lepődjön meg, ha a gyerekek szórakoztatására alkalmas kültéri elemeken kívül más egyebet nem talál. Míg a csermelyi állomáson látogatásunk során csak egy kávé- és egy üdítőautomata állt rendelkezésünkre, az Alpinka állomáson található étteremben már jóval gazdagabb volt a kínálat. A vonatról leszállva a gyerekek általában a közelben található, vasúti elemekből kialakított játszóteret rohamozzák meg, az őket felügyelő szülők vagy nagyszülők pedig egy állandó kiállítás információs tábláit olvasgatva tudhatnak meg többet a kisvasút történetéről. Többek között arról is tájékozódhatnak, hogy a csermely-völgyi gyermekvasút az első volt az országban, már az egykori Csehszlovákia idején is. Illetve azt, hogy a szerelvények a Csermely és az Alpinka között a Vpred állomáson is megállnak. De arról is olvashatnak, hogy a pályákat 1955. április 17-én kezdték építeni és 1956. május 1-én már készen is volt a teljes vasút. Az építkezésen a munkások mindent kézi erővel végeztek, gépeket nem használtak. A gyermekvasút hivatalos megnyitóját minden évben május 1-én tartják, az évente megrendezendő Kassai Városi Napok elválaszthatatlan részeként. Könnyen elérhető A kassai kisvasút csermelyi állomását tömegközlekedéssel a városközpontból a kettes számú villamossal (a Művészetek Házától vagy a Kuzmány utcai fopostai épülettől), a Havlicková utcai megálló felé, onnan pedig a 14. sz. autóbusszal a Bankó vagy az Eprestető felé, a Csermely nevű megállón át közelíthetik meg. Ugyanez a táv autóval is megtehetető, a kerékpáron érkezők pedig az állomáshoz vezető kerékpárutat vehetik igénybe. Mivel a kerékpárút egy részben a járda mentén vezet, ajánlatos odafigyelni a járókelőkre, illetve az út menti családi házakból kihajtó autókra. Az állomásra való megérkezést követően átlagosan 1 órás utazással számolthatunk a Csermely és az Alpinka állomások között, persze az Alpinkán akár egy egész napot is eltölthetünk a gyerekekkel. Sokan egy kisebb gyalogtúrát is beterveznek a napi programba, a felfelé vezető túraösvényeken az Eprestetőre is el lehet jutni.
