Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)

2022-07-02 / 153. szám

6 I SZOMBATI VENDÉG 2022. július 2. | www.ujszo.com • • Ölébe hullott a cseh filmszerep Jókai Ági: „Mindig akkor talál meg egy új feladat, amikor a legkevésbé számítok rá. Most is ez történt. Prágába hívtak SZABÓ G. LÁSZLÓ Kót filmben játszott párhu­zamosan Jókai Ági, miköz­ben Budapesten Nemes Nagy Ágnes gondolatait köz­vetítette az Egy másik Róma című színházi produkcióban. Szlovák filmesekkel dolgo­zott már, cseh produkcióban most állt először kamera elé. Az Emma és a halálfejes lepke című szlovák filmben fiatal vidéki feleség a negyvenes évek politikai viharában, a vegyes nemzetiségű Püspökin. A Kígyógáz című, ké­szülő cseh alkotásban bájait árusító magyar nő nagyvárosi luxuskörnye­zetben. Még be sem fejezte az előb­bit, amikor már prágai műtermekben játszott. David Jafab, a neves cseh rendező instruálta a Komáromban érettségizett, Pozsonyban diplomá­zott, A pásztor című magyar filmben nyújtott játékáért Helsinkiben díja­zott színésznőt. Hol érte a felkérés, itthon vagy Budapesten, ahol pár évvel ezelőtt lehorgonyozott? Épp itthon voltam. Garamszent­­kereszten forgattuk az Emma és a halálfejes lepkét, amikor felhívtak a pozsonyi ügynökségtől. Minden olyan gyorsan történt. Közölték ve­lem, hogy elküldték a fotómat a ren­dezőnek, és várják a visszajelzését. Akkor még semmit nem tudtam a filmről, csak az izgalom kerekedett úrrá rajtam, hogy külsőleg megfele­lek-e az elvárásainak. Vasárnap aztán értesítettek, hogy igen, és csütörtö­kön már utaztam is Prágába, jelmez­próbára. Pénteken pedig már kamera előtt álltam. Casting nélkül, egyetlen fotó alapján? Időközben a filmjeimből összevá­gott anyagot is látta a rendező, ebben több arcomat is megmutatom. Ez már a digitális világ, a gyors információ­­áradat hozama. Nem rángatják el fe­leslegesen az embert egy másik or­szágba, hanem megnézik a felkínált filmes anyagát. Az alapján ugyanis már el lehet dönteni, hogy alkalmas vagyok-e a feladatra. David Jafab pe­dig meglátta bennem azt, amit kere­sett. Fontos adaléka a történetnek az is, hogy mivel nem egy országban, hanem Kelet-Európábán és a balkáni világban játszódik, jól jött a szerep­hez, hogy magyar vagyok. A film alapjául ugyanis Joseph Conrad A sötétség mélyén című re­génye, a 20. század egyik legjelen­tősebb prózai műve szolgált, amely a lélek sötét bugyrait tárja fel. Ez a regény inspirálta Coppolát az Apo­kalipszis most című filmje megál­modásában, Orson Welles rádió­játékban dolgozta fel a történetet, de ez ihlette Cseh Tamás, Másik János és Bereménvi Géza Angol re­mény című dalát is annak idején. Főhőse Robert Klein, aki ritkán lá­tott mostohafivérét keresi Európa egyik megközelíthetetlen pontján. A nézőnek csak sejtései lesznek ar­ról, hogy milyen emberek alkotják a közeget, ezért is örült a rendező, hogy magyar anyanyelvű vagyok. A ka­merapróbán aztán meg is kért, hogy szólaljak meg magyarul az egyik je­lenetben. Ezzel is jelezni akarta, hogy olyan helyen játszódik a film, ahol nemcsak szláv nyelveken beszélnek. Mivel Lenka Libjakovával két lu­xusprostit formálunk meg, az egyik intim jelenetben, egy hétvégi házban azt mondom: „Ez a figura érdeke­sebb, mint a tegnapi.” Sylva Zimula Hanáková, a film jelmeztervezője két alkalommal is dolgozott a Vígszínházban. Előbb a Bűn és bűnhődésben, majd az Egy éj a paradicsomban című Fey­­deau-vígjátékban. Meg is osztott velem sok történetet, így már az első napon nagyon közel éreztem őt magamhoz. Ilyenkor min­dig arra gondolok: milyen kicsi ez a szakma. Elmegyek Prágába, és ta­lálkozom valakivel, aki Budapesten is otthon érzi magát, és nagyon sok pesti kollégámmal dolgozott. David Jafab elsősorban színházi rendezőként dolgozik, a Kígyógáz a harmadik játékfilmje lesz. Az első napokban még nem iga­zán foglalkoztam azzal, hogy mibe csöppentem, hiszen váratlanul ért a felkérés. Már javában forgattunk, amikor a rendező munkamódszeré­ből és profizmusából rájöttem: nem egy kispályás alkotóval dolgozom. Ez egyébként már az első napon meg­nyilvánult, amikor kosztümpróbára mentem. Kiderült ugyanis, hogy ol­vasópróbával folytatjuk a napot. Da­vid Jafab megnézte, hogyan áll raj­tam a ruha, majd átmentünk a mű­terembe, és elkezdtünk dolgozni a szöveggel. Percre pontosan kidolgoz­ta velünk mindazt, amit másnap fel­vettünk. Bár nem vagyok nagy filmes tapasztalatokkal megáldott ember, olyan még nem történt meg velem soha, hogy egy forgatás ilyen nyu­godt körülmények között zajlott vol­na. Minden egyes felvétel után visz­­szanéztük magunkat, korrigáltunk, ha kellett, és nem volt feszültség, ba­ki vagy tévesztés, csak nyugalom és odafigyelés. Úgy csináltuk végig a napot, hogy tudtuk, végig hatékonyan dolgoztunk. Ráadásul egy órával ko­rábban végeztünk, mint ahogy ere­detileg eltervezték. Ez nem nagyon fordul elő filmes berkekben. Ellent­mond minden tapasztalatomnak. Ed­dig mindig, minden forgatáson túló­ráztunk. Milyen helyzetben találkozik a két nő a történet főhősével? Komikus helyzetben, amelyet ab­szurd humorral fűszerezett meg a ren­dező. Nincs benne vérdráma, vígjáté­kot kért tőlünk. Felpörög a csevegés, mindenki mondja a magáét. El is be­szélnek egymás mellett, azért mondja Nikol, akit én játszom, hogy ez még érdekesebb, mint a tegnapi figura. Homlokegyenest más szerep, mint az, amelyet Iveta Grófová tör­ténelmi drámájában, az Emma és a halálfejes lepkében kapott. Ott egy magyar asszony által felne­velt szlovák gárdista felesége vagyok. Pályakezdő szlovák rendezők filmjében többször feltűnt már, cseh filmes körökben most tette le a névjegyét. Magyar kollégáim körében min­dig nagy elismerést vált ki, ha valaki cseh vagy szlovák rendezővel dolgo­zik. Tudnak mindkét ország filmes sikereiről, a nyelvi különbségek el­lenére értjük és értékeljük egymás kultúráját. Hasek és Hrabal óta a cseh humor is közel áll a magyarokhoz, és érvényes ez fordítva is. Bán Já­nos mekkora népszerűségnek örvend Csehországban és Szlovákiában a Jifí Menzellel forgatott Az én kis falum óta! Forman, Chytilová és a hatvanas évek cseh új hullámának többi ren­dezője Magyarországon is ismertté vált. Nekem is nagy ajándék az élet­től, hogy most Prágában találtam ma­gam. Ráadásul csodás helyszíneken. A Barrandov és a Cseh Televízió mű­termében. Erről eddig csak álmodoz­hattam, most végre sikerült eljutnom oda is. Igaz a mondás: amikor min­dent elengedsz, akkor talál rád egy remek lehetőség. A cseh és a szlovák film mennyire volt jelen az életében, mondjuk ko­máromi gimnazista korában? Természetesen mi is néztük ott­hon, a tévében a csehszlovák filme­ket. Főképp karácsonykor. A Három mogyoró Hamupipőkének, főleg a nagynéném révén, hozzátartozott az ünnepekhez. Azt minden évben láttuk. Lenyűgöztek a csehországi helyszínek, amelyek a mesefilmek­ben megjelentek. Cesky Krumlov azóta is nagyon vonz. Anyukám mindig szólt, hogy gyere, szép cseh film lesz! Aztán magyarul is meg­néztük ugyanazt a filmet, ha adta a tévé. Mivel magyar nyelvű közegben nőttem fel, elsősorban a magyar fil­mek felé nyitottam. VHS-kazettán édesapámtól is mindig magyar fil­met vagy színházi előadást kaptam. A sorozatokat is nagyon szerettem. Később, amikor már a színművészeti főiskolára jártam, még közelebb ke­rültem a cseh és szlovák filmekhez. Amióta Budapesten élek, a neten kö­vetem nyomon az otthoni és a csehor­szági kulturális híreket. Sajnos a mai cseh és szlovák filmrendezőket nem ismerem annyira, mint a magyaro­kat. Ha kollégaként tekintettem volna David Jafabra, vagy ha tudtam vol­na, micsoda jó rendező, zavaromban talán máshogy viselkedtem volna a forgatáson. Nem lettem volna teljesen az, aki vagyok. Tudat alatt állandóan ellenőriztem volna magamat, hogy elég jó vagyok-e egy ilyen kaliberű rendezőnek. De így, hogy nem vol­tam tisztában azzal, kitől kaptam a le­hetőséget, önmagamat prezentáltam. A teljes valómat mutattam meg. Nem volt bennem semmiféle megfelelési kényszer. Úgy viselkedtem vele, mint bármelyik más kollégával, akivel már ismerjük egymást. Természetes han­gon tudtam szólni hozzá. Ötleteket mertem ajánlani neki. Visszatérve a gimnazista éveimre: mivel édes­anyám egyik kedvenc regénye a Sör­gyári capriccio, vers- és prózamon­dó versenyekre készülve többször is foglalkoztam ezzel a szöveggel. A cseh filmvígjátékok sem kerültek el bennünket. Bólék Polívkát a bogaras mesékből még gyerekként ismertem meg, aztán jött az Örökség, azon is jókat szórakoztunk. Nyelvi nehézségei, már a főisko­lán, adódtak olykor? Édesanyámmal óvodáskoromban cseh és szlovák mesefilmeket néz­tünk a tévében. Ez adta az alapokat. Utána kapcsoltunk át a magyar Es­ti mesére. A Mézga családot csehül is, magyarul is imádtam. Iszonyato­san élvezetes volt a cseh szinkron, akárcsak a magyar. A csehek is visz­­sza tudták adni az eredeti karaktere­ket. A szlovák nyelvhez azonban fel kellett nőnöm. Anyukám, pedagógus lévén, rengeteget tanult, foglalkozott velem. A főiskolán már nem is voltak ilyenfajta problémáim. Két-három évtizeddel ezelőtt szlovákiai magyar színész elvétve jutott szerephez cseh filmben. De ma is szűk körből válogatnak az ot­tani rendezők. A Kígyógázzal most remélhetőleg belépett ebbe a körbe. Mindig akkor talál meg egy új fel­adat, amikor a legkevésbé számítok rá. Most is ez történt. Ha sóvárog­tam volna egy cseh film után, biztos, hogy elmegy mellettem. A tapasz­talataim azt mutatják: nem érdemes rágörcsölni valamire. A belső nyu­galom visz előbbre mindig. Hogy azt mondom: majd csak jön valami! A sok munkának idővel úgyis beérik a gyümölcse. És az ölébe hull. Olyankor konstatálom, hogy meg­érte ennyit várnom. Nem kell min­dent mindenáron akarni. Akkor úgy­sem jön. Várakozni persze így sem lehet könnyű. Sokszor elcsodálkozom, hogy mi mindenből maradtam ki eddig. Már készen van a film, amikor eljut hoz­zám a híre. Hogy létezik, nem is hal­lottam róla? - kérdezem ilyenkor magamat. Leforgatnak egy minősé­gi sorozatot, és már csak az óriás­plakátokról szerzek róla tudomást. Még a casting is elkerült. Ez azért van, mert sokszor még a megméret­tetésig sem jutok el Magyarországon. Erre jön egy cseh filmszerep, amelyet úgy kapok meg, hogy még válogatás­ra sem kellett mennem, mert a rende­ző bízik bennem. Akkor hogy is van ez? Mi van e mögött? Különös pálya a miénk. Nem adja könnyen magát. A szerző a Vasárnap munkatársa Még valami... Ha hosszabb idő után érkezik haza, Komáromba, édesanyja már tudja, hogy csigatésztás paradicsomlevessel kell őt várnia, ami nem édes, inkább sós-savanykás, második fogásként pedig jöhet a rakott krumpli. Gútai nagymamájánál a kelt tésztából ké­szült tejfölös lapított és a paprikás kattancs a nagy kedvence. „A belső nyugalom visz előbbre mindig..."

Next

/
Oldalképek
Tartalom