Új Szó, 2022. július (75. évfolyam, 152-176. szám)
2022-07-14 / 162. szám
www.ujszo.coml 2022. július 14. ISKOLA UTCA 121 Kirándulás Határtalanul! A programsorozat sárkányhajózással ért véget a Tiszán lagerődbe. Jártak Pozsonyban és Dévény várában is. A tiszaújvárosiak egy napra iskolánkba is ellátogattak, közösen eltöltött, élményekben dús napunkon jártunk velük Balázsfán, a Szedres tanyán és Dunaszerdahelyen is. Vendégeink hazautazásuk közben még egy rövid kitérőt tettek Gután, hogy szemügyre vegyék az ottani vízimalmot. A tiszaújvárosiak látogatásának viszonzásaként 2022. június 12-én a Nagymegyeri Kereskedelmi AkaTartalmas három napot éltek meg mind a nagymegyeri, mind a tiszaújvárosi középiskolások (Fotók: NKA) meglátogattuk a Református Kollégium Gimnáziumát, a Rákóczi-várat, a református templomot és a Szent Erzsébet Házat. Sárospatakon szakmai szempontból is sok érdekeset tudtunk meg a pedagógus kollégáktól. Magyarország kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra. Ennek egyik példája az Arany János Tehetséggondozó Program, melybe olyan tehetséges diákokat kapcsolnak be, akik szociálisan hátrányos helyzetű családokban nőnek fel. A programnak köszönhetően a gyerekeknek lehetőségük nyílik arra, hogy olyan tehetséggondozásra szakosodott bentlakásos középiskolákban tanuljanak, ahol eredményesen felkészülhetnek felsőfokú tanulmányaikra. Másnap újult erővel vetettük bele magunkat a ránk váró eseménysorba, melynek első állomása a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium és Kollégium volt, az iskolalátogatást pedig egy rövid városnéző séta követte. A programsorozat sárkányhajózással ért véget a Tiszán, ami hatalmas élményt jelentett diákjaink számára. A finom gulyás és a rengeteg palacsinta, amit a gimnázium 11. H osztályos tanulói készítettek nekünk, méltó befejezése volt magyarországi barangolásunknak. Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy rendkívül tartalmas három napot éltünk meg. Minden diáknak és kollégának ehhez hasonló értékes élményeket kívánunk. Kiss Ingrid és Kiss Klaudia közgazdász tanárok rosligetben volt, ahol a Magyar Zene Házában megcsodálhattuk a Hangdimenziók - Zenei utazások térben és időben című állandó kiállítást, majd folytattuk utunkat Sárospatak felé. Az utazás fáradalmait kipihenve a második napon a Makovecz Imre által tervezett csodálatos épületben működő Árpád Vezér Gimnáziumban vendégeskedtünk. Délelőtt egy kellemes túrán megtekintettük a Megyer-hegyi tengerszemet is. A délután városnéző sétával telt Sárospatakon, Fővárosi kisdiákok kertészkedtek A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, elmélyítése. A nemzet határokon átívelő öszszetartozésa csak akkor lehet szoros kötelék, ha élő emberi kapcsolatok, tartalmas ismeretségek és barátságok alakulnak ki. Az államilag támogatott program révén magyarországi iskolák tanulói tesznek tanulmányi kirándulásokat a szomszéd országok magyarlakta területein, kapcsolatot teremtve ottani iskolákkal, majd a külhoni iskolák tanulói vesznek részt magyarországi kirándulásokon hasonló célokkal. Az idei tanév utolsó hónapjában a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémiának is lehetősége nyílt bekapcsolódni ebbe a programba a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium partneriskolájaként. A gimnázium diákjai 2022. június 7. és 10. között vendégeskedtek a Felvidéken. Megismerkedtek Révkomárom városával és annak történelmével, ellátogattak Közép-Európa egykor legnagyobb erődrendszerébe, a komáromi Csildémia huszonhárom harmadikos diákjával indultunk Magyarországra. Tanulmányi kirándulásunk első megállója a budai Vámegyedben volt. A hangulatos környék sok látnivalóval szolgált. A Szentháromság téren megcsodáltuk a geometrikus mintázatú zsolnai tetőcserepekkel fedett, gótikus stílusban épült Mátyás-templomot és a Halászbástyát, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a város pesti oldalára. Következő megállónk a VáA pozsonyi Duna utcai magyar alapiskola hatodikos és hetedikes tanulói bekapcsolódtak a Tanuljunk az Új Szóval! projektbe, melynek téméja az iskolai kiskertek gondozása volt. A városi gyerekek, akik még sosem gondoztak, neveltek növényeket kertben, megtapasztalhatták, hogyan kell elvetni a magokat, hogyan lesz belőlük palánta, milyen gyakran kell öntözni, mennyi fényre van szükségük. Megtanulták, hogyan kell elültetni a palántákat a magaságyásokba és gondoskodni róluk. Amibe belekezdtek, azt végig is csinálták. Tanulságok: a növények állandó, napi szintű gondoskodást igényelnek. Nagyon tetszett nekik, szeretnék folytatni jövőre is, szeretnének bogárhotelt is készíteni. Rutinosan mozognak már a magaságyások között. Sajnos a munkájuk „gyümölcsét” nem fogják tudni élvezni ebben a tanévben, mivel a nyári szünetben érnek meg a kiültetett zöldségek. Szeptembertől viszont folytatják a megkezdett kerti munkát. Egri Gabriella tanár Élvezték a kertészkedést a fővárosi gyerekek (MTAG-felvétel) A rákszűrésről a Selye Gimnáziumban 2022 júniusában iskolánkba látogatott Dr. Vladimír Bella docens, PhD, a pozsonyi Szent Erzsébet Onkológiai Intézet Mammológiai Osztályának vezető főorvosa és főnővére, Dr. Erika Zámocníková, hogy a második évfolyam diákjainak előadást tartson a rákszűrés fontosságáról. Az előadás első részében a rákmegelőzésről esett szó. A fonővér hangsúlyozta, hogy minden harmadik rákbetegség megelőzhető lenne, ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit tehetünk a rákos megbetegedések elkerüléséért. Az egészséges életmód alapszabályainak megtartása mellett fontos, hogy rendszeresen részt vegyünk a szűrővizsgálatokon, hiszen minden daganatos betegség eredményesebben kezelhető, ha korai állapotban ismerik fel. Definiálta a szűrővizsgálat kifejezésjelentését, ami nem más" mint a tünet- és panaszmentes személyek időnkénti vizsgálata, amelyet abból a célból végeznek, hogy a még rejtett betegség meglétének lehetőségét kizárják, vagy megerősítsék annak diagnózisát. A második részben a rákbetegség különböző fajtáit ismertette, különös tekintettel a méhnyakrákra, amely világviszonylatban - a mellrák után - a második leggyakoribb női daganatos betegség. Az előadás iránti aktív érdeklődésről a diákok kérdései tanúskodtak. Dr. Matus Alica Az egészséges életmód alapszabályainak megtartása mellett fontos rendszeresen részt venni a szűrővizsgálatokon (SJG-felvétel) A nádszegi gyerekek is az Új Szóval tanultak A Tanuljunk az Új Szóval! projektbe iskolánk tanulói is bekapcsolódtak, nagyok és kicsik egyaránt. A 3. és 4. osztályosok munkájáról árulkodjanak a fotók. Köszönettel a Nádszegi Alapiskola és Óvoda*tanulói